Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-03 / 152. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 3. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Az áprilisi országgyűlési választások után aktív a magyar társadalom, 56%-nyianmostis elmennének szavazni, a Szonda Ipsos felmérése szerint - amelyet a Népszabadság pénteki száma ismertetett - a választók körében is keveset változtak az erőviszonyok: a Fidesz 63 (májusban 61), az MSZP 18 (16), a Jobbik 12 (16), az LMP 5 (6) százalékos. Az eseménydús kormányzati startot pozitívan vették a Fidesz hívei, a párt különösen a középrétegeknek köszönheti magas, 41%-os támogatottságát. A június 16. és 22. között, 1500 ember megkérdezésén alapuló felmérés szerint az MSZP is tartja magát, nem gyengültek a pozíciói. A szocialisták a választók 12%-ra számíthatnak. Egy kicsit gyengült a Jobbik, 7%-on áll, azLMP4%-on. (mti)- Nem szégyellt magát? Nem elég, hogy évek óta piszkoskodik a politikában, még a medencébe is belerondít?! (Peter Gossónyi rajza) Nagyon szeretem Szlovákiát, anyukám is mindig főzte az olyan ősi szlovák ételeket, mint a csasztuska Elnöki vizit SERES LÁSZLÓ Kedves barátaim, tisztelt képviselők, nagy megtiszteltetés számomra, hogy még egy olyan ember is beszélhet önök előtt itt, a pozsonyi törvényhozásban, mint én. Hosszú és fáradságos utat tett meg a magyar alkotmányos demokrácia, amíg kikötött nálam, vagy én őnála, ezt nálam, a sármőrnél soha nem lehet tudni, ahogy azt sem, hogy pontosan miért is én elnöklöm a Magyar Köztársaságot. Mindenesetre gesztusértékű jelzésnek, a népek közti barátság szimbólumának tartom, hogy stábom elsőként önökhöz küldött, ide, távoli s mégis oly közeli északi szomszédainkhoz, akik pontosan tudják, mit jelent politikusok esetében a távolság, mint üveggolyó. Mindenesetre a kettős állampolgárok Kárpátmedencében betöltött, európai értelemben vett szomszédságának és még valaminek a jegyében, ami most nem jut eszembe, köszöntőm önöket és különösen a velem minden szinten egy szinten lévő Gašparovič elnök urat', akit ezúton kérnék meg, hogy azt az aluljáróban vett kínai csíkos nyakkendőt ne ilyen alkalomra vegye fel, mert árt annak, ami azelőtt az országuk imázsa volt. Nagyon szeretem Szlovákiát, anyukám is mindig főzte az olyan ősi szlovák ételeket, mint a gazpacho leves, a csasztuska vagy a tortellini, gyerekkoromban is sokat kirándultunk cse- szkóba, pl. a Mátrába. Ez annak idején szinte ellenzéki tettnek minősült, éppúgy, mint amikor az 1972-es müncheni olimpiai elődöntőben megvertem a szovjet versenyzőt, az bizony maga volt a szembenállás, mondta még Kosa Lajos is rólam, teljes joggal. Ezt persze a mai fiatalok nem érthetik, de amikor a legsötétebb Kádár-korszakot kénytelen voltam az Astoria szálló meg a Fórum Hotel menedzsmentjében meg az olimpiai bizottság élén eltölteni, ami meg már szinte az ellenállás gócpontja volt, na én akkor és ott utáltam meg egy életre a kommunistákat. Pláne, amikor kiderült, hogy bojkottálni kéne a Los Angeles-i olimpiát. Nem szeretem a bojkottot, ha valamit megtartanak, azt tartsák meg, pl. a kínai kommunistáknál. Nem azért készül annyit a csapatunk, az emberek csapata, hogy aztán kihagyjuk. Önök még ország sem voltak, amikor mi már kihagytunk, muszáj volt. A kényszer majdnem akkora úr, mint Orbán Viktor, és én csak egyet szeretek benne, mármint a kényszerben, hogy lehet hozzá alkalmazkodni. A magyaroknak és az önök közt élő magyaroknak is az élő lelkiismerete, lélekben megannyi magyarnak az elnöke szeretnék lenni, én ennyit - meg néhány képzavart - tudok hozzátenni közös dolgainkhoz. Elődöm elefántcsonttoronyban élt, onnan járt le a természetvédelmi területekre. Én viszont plebejus elnök leszek, nekem a nép számít, hiszen én is annak egyszerű, reprezentatív fia vagyok, mondtam is az elődömnek, hogy ott követted el a hibát, hogy nem voltál az emberek embere. Nem tudom egyébként, miért állt meg félúton, amikor át akart menni önökhöz azon a hídon, tudják, ami azon a folyón vezet át, hát ha egyszer szobrot kell avatnia, akkor mér fordul vissza? Én végigmentem volna, annyit mondhatok. Szent István szobra megér egy misét. Ami pedig a kettős állampolgárságot érinti, én értem a kritikákat, de nem szeretem. Hát mikor kellett volna egyébként előhozakodnunk ezzel, ha nem az önök választási kampánya előtt? Volt értelme? Nem. Van rá szükség? Nincs. De nem megígértük az embereknek? De. Na, hát én ezt értem plebejuson. Más véleményem dolgokról nincsen, és hogy a nyugati sajtó is megnyugodjon, szeretném leszögezni a hadsereg főparancsnokaként is, hogy területi igényünk önökkel szemben nincs, legfeljebb, ha 1-2 falu vagy körzet már nem kell önöknek, szóljanak, átvesszük bizományba, de csakis európai keretek között, én tudom, mi a protokoll. A nyelvtörvényt pedig vonják vissza, egy nyelvről nem kell külön törvény, hát vagy beszéljük, vagy nem, ennyit még én is tudok. Pedig az nagy dolog. Köszönöm a figyelmet, dobri vecsert mindenkinek. A szerző a Hírszerző főmunkatársa JEGYZET Válasz is, meg nem is TALLÓSl BÉLA Nem szoktam szapulni bérből élő munkásembert; húzza az ág eléggé nyolc és fél órában, minek mondjak neki oda még én is. A mosoly elmaradásáért sem szoktam szólni. Bizonyos szakmákban nem fizetnek értehért, nem is követelhetem meg. Egy pénztárosnő azonban kizökkentett a higgadtságomból. Ugyanott, ugyanannak a nagyáruháznak az élelmiszerüzletében vásárolok nap mint nap. Ugyanazokhoz az ismerős hölgyekhez szoktam beállni a sorba, akik nem számláznak pótdíjat a kedvességért, emberi természetükből adódóan közvetlenek. Rá szoktam fizetni időben erre a „passziómra” - vagyis kölcsönös odafigyelésen alapuló fizetési menetben szeretem otthagyni a pénzem az áruháznak, ha már ott kell hagynom. Bizonyára a legtöbb törzsvásárló így gondolkozik, mint én: méltán elvárható emberi elbánás végett akár a hosszabb sorba is képesek beállni. A minap egyik kedvenc pénztárosnőm sem volt a pénztárbokszban, kinéztem valakit, aki úgy tűnt, nem csupán árumozgató gépi alkatrésze a kasszapultnak. Azért is mellette döntöttem, mivel az ő szalagján volt a legtöbb áru, s nálam a hosszú sor sok áruval annak a fokmérője szokott lenni, hogy a pénztárosnőt milyen mértékben kedvelik. Ezúttal tévedtem: a sok áru inkább a lassúbb számdekódolást jelölte. Kirakodtam a szalagra, s amikor sorra kerültem, feltűnt, hogy a hölgy magában szokta fogadni a köszöntést. A kommunikáció kedvért, talán csak, hogy (jobb) kedvre derítsem őt, megkérdeztem: valóban úgy van-e az akcióval, ahogy a reklámfelirat hirdeti: vagyis hogy a vevő kettőt fizet, hármat kap. Rám se nézett. Nem adtam fel, kérdeztem újra. Az arcába kéklő monitorra meredve megjegyezte: ha a pulton, az áru mellett az akció ki van jelölve, akkor fel lesz tüntetve a számlán is. Rendben is lenne ez így, nem világrengető esemény, nem is tenném szóvá a választ, amellyel a hölgy közölt is meg nem is. Azzal ugyanis, amit mondott, nem világosított fel semmiről. Annyit viszont megértettem irracionális közléséből, hogy minden kakas (ő is) a saját szemétdombján tud ám nagyon okosan kukorékolni. Mennyivel emberibb, szerényebb, okosabb megnyilvánulás lett volna, ha annyit mond, hogy „igen”, vagy „nem”. Akkor én is értem, és ő sem beszél feleslegesen. Energiát spórolhatott volna meg a sok felesleges hang képzésével, s más vásárlóra fordíthatta volna - vagy magára, hogy jól érezze magát a bőrében. Azért nem szoktam így méltatlankodni bérből élő munkások magatartásán, mivel semmi sem általánosítható. A fentebb leírtak sem. Nem pénztárosnőket, csak egyet fogok messzire elkerülni mostantól. KOMMENTÁR Polgári nacionalizmus MOLNÁR NORBERT Vajon olyan-e Ivan Mikloš és Mikuláš Dzurinda, mint Ján Slota, csak ők jártak iskolába? A költői kérdésre egyre inkább úgy tűnik, az igen a helyes válasz. A tegnapi koalíciós tárgyalások hirtelen félbeszakítása azt sugallja, a demokratikusnak mondott szlovák pártok egyáltalán nem értik sem a polgári, sem a kisebbségi elveket. Vagy éppen fordítva: pontosan értik, ezért a polgári nacionalizmus útját választották. A minisztériumi keresztellenőrzések megszüntetésével - vagyis a minisztériumért ugyanaz a párt felel elv meghozatalával - azt érte el a koalíció, hogy a kisebbségeket is képviselő Híd pártnak nem lesz beleszólása a kisebbségi kultúra és oktatás ügyébe, mert nem lehet államtitkára az említett tárcáknál. Ezért volt természetes az az igyekezet, hogy kialakítsanak egy olyan miniszterelnök-helyettesi hivatalt, amely nem pusztán jelképes, hanem döntési mechanizmusok vannak a kezében, reálisan tud beleszólni és dönteni a kisebbségeket érintő kérdésekbe(n). Tegnap azonban a három szlovák párt egyértelműen azt jelezte, nem akarják, hogy a kisebbségek önmagukról döntsenek, a kisebbségi skanzen igénytelen és könnyebben kezelhető. A szlovák dominancia mindenek felett, egy magyar-szlovák párt is csak megtűrt lehet, mert nevében ott szerepel a magyar jelző. Hatalmas pofon ez a Hídnak és mindenkinek, aki azt hitte, lehet magyar-szlovák békés egymás mellett élés, természetes lehet a közös politikai akarat. És óriási felkiáltójel is egyben: ha ma a Híd politikusai visszatérnek a tárgyalóasztalhoz, csak pontosan leírt feltételekbe lehet belemenni, különben a szlovák pártok bármikor letagadnak bármit. Persze, ennek a feltételezésnek csak akkor van értelme, ha egy nap alatt egyáltalán valami megmozdul a „nacionalista-demokratikus” fejekben. Ha mégis összejönne a négypárti jobboldali-liberális kormány, akkor sokkal nehezebb négy évre számíthatunk, mint azt két hete elképzeltük. Egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a kereszténydemokraták már megint dörzsölik a tenyerüket: ők meg akartak egyezni, de a magyarokkal nem lehetett, így jöhet megint a Smer. És az sem elképzelhetetlen, hogy ugyanez motoszkál az SDKU-s csúcsfejekben is: jöjjön inkább a nagykoalíció, mint bármit is adni ezeknek a tetves magyaroknak. Az arrogancia diadala LOVÁSZ ATTILA A politikai megfigyelőket, kommentátorokat, elemzőket gyakran éri a vád, hogy elfogultak. Magam is kaptam hideget-meleget néhány blogszerzőtől, amikor kikeltem a Éico-Slota-Mečiar triumvirátus viselt dolgai kapcsán, s az érv mindig úgy szólt, hol is van az újságírói függetlenség, amikor egy politikai csoportosulásról semmi jót nem képes valaki leírni. A válasz egyszerű. Az, ami a mečiari vagy ficói és a „másik oldalon” állók harcát jellemzi, nem sima eszmei vagy véleménycsata. Vélemények, modellek ütköztetése Szlovákiában demokratikus kormányokban zajlik-ideológiai vita Sulik és Figel csatája, vitatéma lehet Mikloš vagy Mihál elképzelése a szociális rendszerekről, ütköztetve Iveta Radičová érveivel. Nem demokratikus és ideológiai vita van mečiari és ficói elképzelések és másoké között. Mečiar és Fico olyan politikai modellt képviselt (és fog is), amely a demokráciát, a szólás szabadságát, a vállalkozás szabadságát, a magántulajdont kérdőjelezik meg. Egy esetet kivéve: amikor saját magántulajdonukról van szó. Demokratikus vita, eszmék és modellek csörtéje nem jellemezheti a mai ellenzék és a kormánykoalíció viszonyát, a kettő diametrálisan más politikai értékrendet képvisel. Fico be is perelhetne, hogyan merem kétségbe vonni az ő pártjának demokratikus voltát. Van egy-két érvem, felhozhatnám a Malina Hedvig-ügyet, a Rádiókommunikáció eltussolt privatizációját, a faliújságtendereket, a sajtótörvényt. Minderről nyájas olvasóink éppen elég tájékoztatást kaptak, mint ahogyan a faliújságon kiírt milliárdos tenderről és a széndioxid-kvóták botrányos eladásáról is. Fico és koalíciós társai hatalmi arroganciájukat a távozás módjával bizonyítják. A választások éjszakája után minden józan választópolgár számára világos volt, hogy Robert Fico idén nem alakít kormányt. A kereszténydemokratákkal folytatott rituális táncokról vüágos volt, hogy csak az időhúzást szolgálják. Tisztességes, demokratikus kormány a választási kampány előtti hetektől hosszú távú, komoly állami beruházást, közbeszerzést, évekre meghatározó döntést nem hoz. Kormányoz és szabályoz, de a „nagy dolgokba” nem vág bele. Ha igen, máris arroganciával, betonozással, tisztességtelen szándékokkal vádolhatjuk. A kampány során már csak hosszú távú, korábban elkezdett projekteket illik szalagátvágással átadni (kampányutca, kampány-autópálya, kampánystrand stb.), de arra még demokratikus kormányoknál nem volt példa, hogy a választások és az új kormány hivatalba lépése közti időszakban generált közterhekre valaki a „tisztességes” szót használná. Ficóék az elmúlt két-három hét költekezésével mutatták meg: magasról tesznek az ország polgáraira, lenézik őket, buta szavazógépnek tartják a lakosságot, mert tömték a maguk és a haverok zsebét akkor, amikor hónapokig titkolták, hogy az államkasszát kiürítették. Ha ezt a magatartást definiálni akarjuk, javaslom a lexikonokban megnézni, mit jelentenek a következő szavak: arrogancia, csalás, lopás, hazugság, telhetetleúség, harácsolás, hűtlen kezelés. Kedvenc kifejezésem, sajnos, nincs a szótárakban, így közzé adom: kanyhallóság. Nem kell körülírni, elég az elmúlt három év eseményeire visszagondolni.
