Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-29 / 173. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 29. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA A két romániai magyar párt mellett egy harmadikat alapíthat a Tőkés László vezette, magát civil szervezetként meghatározó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) - közölte Toró T. Tibor. Az ügyvezető elnök, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben parlamenti képviselő is volt, a Krónika napilapban megjelent interjúban elmondta: az EMNT- nek nem szabad elvetnie azt az alternatívát, hogy létrehozzon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) mellett egy új magyar pártot. Arra a dilemmára kell megoldást találniuk, folytatják-e az építkezést az EMNT bázisának ki- szélesítése érdekében civilpolitikai mozgalomként, és nem élnek a pártpolitika eszközeivel, vagy új pártot alapítanak. (MTI)- Az új munkaügyi miniszter azt javasolja azoknak, akik keveset keresnek, hogy menjenek külföldre dolgozni. Csak nem akarja elnépteleníterii az országot? (Peter Gossónyi rajza) Ahogy Bushnak sem sikerült a közel-keleti béketeremtés, úgy Obamának is le kell mondania róla Obama szakított Obamával A palesztinok kiszivárogtattak a héten egy dokumentumot, pontosabban az amerikai elnök 36 oldalas üzenetét Mahmúd Ab- básznak. MALINÁK ISTVÁN Barack Obama ebben ismét felszólítja a palesztin elnököt, kezdjen közvetlen tárgyalásokat Izraellel, ha azt akarja, hogy az USA segítsen a palesztin állam megteremtésében. Ez az ultimátumszerű üzenet fordulatot jelent: Obama szakított Obama eddigi közel-keleti politikájával, azzal, amit hivatalba lépésekor ígért, álmodott - ez az izraeli-palesztin béke megteremtése. Abbász azt mondja, bárhol és bármikor kész találkozni Netan- jahuval, azzal a feltétellel, hogy előbb legalább a tárgyalási keretekben egyezzenek meg, mert nincs értelme úgy tárgyalgatni, hogy remény sincs valamiféle megállapodásra. Benjamin Netanjahu is találkozóra hívta Ab- bászt, mondván, neki nincsenek előfeltételei, amivel bizonyítja: ő jó fiú, teljesíti az amerikai kérést, a lényeges ügyekben úgysem hajlik a kompromisszumra - ezt előre sejtetni engedi. Épp tegnap mondta Netanjahu helyettese, Silvan Salom, hogy számukra teljesen elfogadhatatlan Abbász három feltétele, amelyek legfontosabbika a telepépítés befagyasztása. A tavaly tavasszal hivatalba lépett Netanjahu-kormányt hatalmas nemzetközi bizalmatlanság fogadta, különösen a jobboldali kormányfő szélsőséges szövetségese, Avigdior Lieberman külügyminiszter személye miatt. A hagyományosan jó amerikai-izraeli viszony fokozatosan befagyott, olyannyira, hogy amikor Netanjahu márciusban Washingtonban járt, a találkozóról közleményt sem adtak ki, sajtónyilatkozatot sem tettek, de még csak közös fotó sem készült a két vezetőről. Ennek előzménye az volt, hogy Izrael akkor jelentette be ezer új lakóház felépítését Kelet-Jeruzsálemben, amikor Joe Biden alelnök ott járt, s ezt még Hillary Clinton külügyminiszter is sértőnek nevezte. A májusra tervezett találkozót a gázai segélyflottilla elleni, az USA által óvatosan bírált izraeli kommandós akció miatt lemondták. A fordulat e hónap első felében következett be, Obama és Netanjahu az újabb találkozóról készült sajtófotókon a lehető legszélesebben mosolyog, az elnök ismét a megbonthatatlan amerikai-izraeli szövetségről beszélt a médiának, s egy szóval sem bírálta Izraelt. A telepbővítéseket meg sem említették, és Netanjahu sem adott választ arra az újságírói kérdésre, hajlan- dó-e meghosszabbítani a telepbővítésekre meghirdetett, szeptemberben lejáró tíz hónapos moratóriumot. Több amerikai lap azt írta, az elnök meghátrált az izraeli kormányfő előtt. A The Washington Post egyenesen így fogalmazott: ,A Netanjahu által megfélemlített és megalázott Obama újra találkozott az izraeli kormányfővel, és a találkozó tulajdonképpen Obama elnök tekintélyének megmentéséről szólt.” A lap szerint Obama - aki korábban a közel-keleti békefolyamatot az arab világ felé való nyitással, pártatlan közvetítőként képzelte el - „kénytelen volt megtanulni, hogy az amerikai belpolitika nem teszi lehetővé ezt a hozzáállást”. Az amerikai elnök visszavonulásának hátterében az áll, hogy az amerikai zsidó lobbi nekiesett Obamának, amiért az említett márciusi „hűvös találkozón” bírálta az izraeli telepespolitikát, a republikánusok Netanjahu mellé álltak, s a demokrata körök is visszahúzódtak. Mindezek alapján valószínű: ahogy Bushnak sem sikerült, úgy Obamának is le kell mondania a közel-keleti béketeremtésről. Bushnak egy hajlékonyabb izraeli kormánnyal volt dolga, neki pedig azzal a Netanjhauval, aki csak egyszer említette, kényszerűségből - hivatalba lépése után - a kétállami megoldást, azóta úgy kerüli ezt a kifejezést, mint ördög a szentelt vizet. Persze a palesztin megosztottság, kettős kormányzás - Gázában a Hamász, Ciszjordáni- ában Abbász - sem javítja a kilátásokat. Az esedékes palesztin választások hozhatnának némi kedvező fordulatot, de erre ne fogadjunk. KOMMENTÁR Az Egyszerű Emberek esete NAGYANDRÁS Új, eddig nem látott fenomén került a szlovák parlamentbe, négy teljesen önállóan gondolkodó képviselő, az Egyszerű Emberek (Obyčajní ľudia) személyében. Röviden összefoglalom az eddig történteket: A korábban semmilyen politikai tapasztalattal nem rendelkező, Richard Sulik vezette SaS pár hónappal a választások előtt felajánlotta az Egyszerű Emberek nevű civil szervezet négy képviselőjének, induljanak a párt listáján. Ők ezt elfogadták, ám az utolsó négy helyet kérték. Innen mégis bejutottak a parlamentbe, három embert (Richard Sulíkot, Dániel Krajcert és Jozef Mihált) kivéve mindenki mást megelőzve végeztek a párt listáján. Az SaS egyébként összesen mintegy 300 ezer szavazatot szerzett, az OĽ képviselői átlagban 10 százaléknyi karikát, tehát a párt végeredményéhez valószínűleg 1,2 százalékkal járultak hozzá. A szlovák parlamenti rendszerre, pontosabban magukra a képviselőkre sosem volt jellemző a túlzott fegyelem. Eddig nem volt olyan ciklus, amikor ellenzéki vagy kormánypárti képviselők nem hagyták volna el saját pártjukat, s nem álltak volna át a másik oldalra, vagy nem alkottak volna önálló, kis Csoportot. Többnyire a pártot elhagyó képviselők új, kérészéletű pártocskákat hoztak létre, melyek a következő választáson rendre elbuktak, ám voltak kivételek. Ezek közé tartozik a HZDS, az SMER, de a Híd is. Ám olyan még sohasem történt, hogy a parlamentbe már az első pillanatban úgy jutott be négy képviselő, hogy nem tagja az őt bejuttató pártnak, s teljesen önálló politikát akar folytatni. A Híd listáján is bejutott négy külsős, az OKS képviselői, de nekik nem jutott eszükbe saját ötleteiket minden áron betuszkolni a kormány- programba. 2002-ig a szlovák választási rendszer rigid volt, azaz preferenciaszavazatokkal is nehéz volt a listán mozogni, hiszen a pártra leadott szavazatok legalább 10 százaléka kellett ahhoz, hogy valaki elinduljon a listán. Most ennek a harmada is elég. Ha a régi rendszer működött volna még most is, az SaS-ből csak egyetlen civil, Igor Matovič, a Hídból is csak egyetlen OKS-es (eredeti helyezésének hála) jutott volna be a parlamentbe. A jelenlegi pártvezetők valószínűleg máig átkozzák a napot, amikor ezt a törvénymódosítást megalkották, hiszen saját kezükből vették ki jelöltjeik ellenőrzésének lehetőségét. Az idei választási kampány, a választás, s az azt követő események azt mutatták meg, teljesen mindegy, hogy a párt a listáján hányadik helyre tesz, ha van pénzed vagy egy jól kitalált kampányod s a kampányhoz szükséges médiafelületed, bárhonnan bejuthatsz a parlamentbe. Míg a korábbi választások alkalmával a pártok a választási listáik elejére állított jelöltjeikről nagyjából tudták, hogy négy évig a pártot képviselik, s a lista végével nem nagyon törődtek, ezentúl minden egyes jelölttel komolyan kell foglalkozniuk. Állítólag Richard Sulik a párt mind a 150 jelöltjét személyesen hagyta jóvá, mégse tudhatta előre, mi vár rá. Most ott tart a koalíció, hogy az sem biztos, a négy civil megszavazza a kormányprogramot. Abban a három koalíciós partnernek igaza van, hogy a négy problémás újonccal az SaS vezetőségének kell zöldágra vergődnie, elvégre ők juttatták őket a parlamentbe. Ám azt az öreg rókáknak is látniuk kell, hogy Sulíkék már most sem tudják, hogyan oldják meg ezt a problémát. S talán pár napig még csak a párt belső gondja lehet ez, de csak pillanatok kérdése, mikor elégelik meg ezek négyen azt, hogy mellőzik őket. Mindezen tényéktől elvonatkoztatva úgy gondolom, az Egyszerű Emberek mint civil szervezet céljai teljesen szimpatikusak, de ezekből sajnos nem lehet kormányprogramot készíteni. A politika sajnos nem annyira tiszta, ahogyan azt ők pár hónapja képzelték. _________ KÉZ,IRAT Zöldségek MIKLÓSI PÉTER .. .ezúttal nem az acsarnok politikusok szájából, hanem a házak mellől. Mert ma erről fogok fabu- lázni. Ugyanis most, hogy tősgyökeres pozsonyi létemre - életemnek egy szerencsés döntése révén - kis híján tíz esztendeje már vidéken élek, személyesen is úgy tapasztalom: nyaratszakán a falut rendre enyhe drukk fogja el; az aratás, a betakarítás izgalma. Az őszinteség kedvéért annyit azért hozzáfűzök, hogy korábban (városi srác, majd felnőtt lévén) nem sokat foglalkoztatott a kenyérféltés, a zöldségtermesztés gondolata. Mármint azon kívül, hogy tudtam: az aratás évente ismétlődő időpontja a naptárban Péter-Pál tájékára esik. Zöldséget, gyümölcsöt pedig jobbára csak a piacon láttam, és meg voltam győződve arról, hogy ez így van jól: alkuszunk egy kicsit az árán, aztán kifizetjük, hazavisszük, megesszük... Amióta azonban faluhelyen élek, más szemmel szemlélem a világot. Úton-útfélen kíváncsian vizslatom, ott teremnek-e, megtalálhatók-e a zöldségek a házak melletti kertekben? Vagy csak a bevásárlócetlin sorakozik-e feljegyzésként a répa, retek, paradicsom, káposzta, paprika, uborka, hagyma, petrezselyem, borsó, bab, alma, szilva? És egyre gyakrabban eltűnődöm azon is, másfél-két nemzedék múlva a házakat övező kertségek gazdái között lesz-e még valaki, aki tudja, hogyan is néznekki ezek a növények, avagy már csak könyvekből ismerik-e majd őket, ha egyáltalán érdekes lesz ez még akkor?... Tamáskodó pesszimizmusomat egy minap olvasott újsághír is erősíti. Mely szerint statisztikai adatok bizonyítják, hogy Szlovákiában az utóbbi tizenöt évben a felére-harmadára csökkent a konyhakertek területe! A dolog igaz lehet, mert elég végigmenni mind a falusi, mind a külvárosi utcákon, hogy észrevegyük: ma már bajosan csenhetnénk pár szemet a kerítések résein kikandikáló termésből, hacsak nem érjük be málna vagy egres helyett a tuja termésével. És mert magam is immár jó ideje faluhelyen élek, első kézből igazolhatom: lassan sült bolondnak nézik azt, aki a trendi fűnyírás, napozás vagy kerti sütögetés helyett négykézláb tűrja a földet, karóz, gazol. Mert amennyire egyértelmű volt még nem is oly rég, hogy ha családi ház, akkor konyhakert is van, annyira nem az mára. A többség pihentető, kellemes környezetet szeretne, pázsitot, tuja- sort, hogy árnyékot adjon, nyírt sövényt, hogy cuki (nem cukkini!) legyen, kis tavat a kertbe, sziklakertet és grillezőt, nem pedig konyhakertet. S ahogy a kiskert megy ki a divatból, úgy lett egyre népszerűtlenebb a hétvégi telekre járás is, ami, állítólag, elfecsérelt szabadidő, ráadásul sokkal izgalmasabb mindig másutt nyaralni. Szerencsére, már faluhelyen szerzett új ismerőseim között akadnak másként gondolkodók is. Ők azok, akiknek a kert továbbra is fontos szerepet játszik az életükben: büszkék rá, hogy a családot, a barátokat ma is meg tudják örvendeztetni friss zöldséggel, gyümölccsel. Igaz, panaszkodnak közben. Hiszen ha összeadják a vetőmag, a palánta, a növényvédő szerek, a talajjavítók, a palántaföld és a vízszivattyút hajtó villanyáram árát és a szerszámok elhasználódását, az jön ki, hogy épp annyit költenek a termésre, mintha megvennék. Persze, aki szeret bíbelődni a növényekkel, azt ez nem ked- vetleníti el, annak ez öröm, ki- kapcsolódás, felüdülés - és a saját munkáját nem is számolja bele az önköltségbe. Ez utóbbi ellenben mit sem változtat a lényegen; azon, hogy mostanában már a kisebb falvakban sem jellemző, hogy a porták körül karók mere- deznének a földből, gazdag termését mutatná a kukorica, a bab, a tök. És bár nem akarom bántani a mai fiatalokat, de kimondom: szerintem jó adag lustaság is van abban, hogy nem hasznosítják a kertjüket. A nagyszülők talán még csóválják a fejüket, győzködik a fiatalabbakat, de lassan ők is csak legyintenek: minek a kert? Felesleges bosszúság, nulla haszon, hiszen egy eredményorientált világban erre csak csekély az igény, netán már annyi sem. Vagy a zamatos gyümölcsök, ízes zöldségek apropóján zöldségeket beszélek?
