Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-27 / 171. szám, kedd
16 Szín folk UJSZO 2010. JULIUS 27. www.ujszo.com is Klára felvételei) Sokak fejében a vőfélység elavultnak, ómódinak tűnik, és mint „szakma" nem éppen elismert, a vőfélykedés nem szakma, több annál, hivatás, életstílus... Hagyományos lakodalom, ahogy régen volt Lakodalom, sokadalom, nincsen akkor beteg asz- szony! - ilyen és ehhez hasonló csujogatásokkal szokták illetni a lakodalmi vendégsereget. így történt ez 2010. június havának 6. napján Nagymegyeren. DOBSA TAAAÁS A résztvevők az elmúlt század hangulatát megidéző eseményen vehettek részt. A múltidézés a városban két helyszínen zajlott: a vőlegényes háznál, ezt a szerepet a Plauter-kúria töltötte be, itt zajlott az események java és a lányos háznál, melyet a nagymegyeri tájháznál alakítottak ki. A hagyományos lakodalmi ételekről a Plauter-kúria szakácsai gondoskodtak. A régi és a mai lakodalmak elengedhetetlen része a zenekar. Ezen a napon Németh Dénes és zenekara hagyományos felállásban, azaz a régi cigánybandák megszokott formájában szórakoztatta a szépszámú közönséget. Felmerül az emberben a kérdés, minek az ilyen „ál” lakodalom, mikor a mai napig tartanak lakodalmakat, és mindenki tudja, mi történik egy-egy lakodalomban. Ennek a megállapításnak csak a fele igaz, az, hogy tartanak lakodalmakat, ezeknek azonban sajnos már nincs sok közük a hagyományos lakodalmakhoz. Ennek a rendezvénynek meg az volt a célja, hogy bemutassuk dédszüleink lakodalmi szokásait. De nézzük meg egy kicsit közelebbről, milyen volt egy hagyományos lakodalom. Az 1900-as évek elején a lakodalomi mulatság a közösség fő ünnepei közé tartozott. A mai rohanó világunkban a lakodalom igazi szerepe is kezd megváltozni, az urbanizált életmódban elvesznek a családi kötelékek. Még 50-60 évvel ezelőtt is, ténylegesen a család ünnepe volt a lakodalom, együtt készítették elő a nagy eseményt, közösen készültek rá és a mulatságban is részt vett az egész közösség. „A lakodalom az emberi élet legjelentősebb eseménye, kiemelkedő állomása.” (Bakó Ferenc, Palócföldi lakodalom, 1987) A legszebb családi ünnepély, melyben együtt vigad, mulat az ifjúság az öregekkel. Mindezeknek az örömteli eseményeknek az elmaradhatatlan ismerője, irányítója, ápolója a régi és a mai lakodalmakban a vőfély. Ezek után nézzük, mit ír a Magyar Néprajzi Lexikon a vőfélyekről. „A házasságkötés szokáskörének sokoldalú tisztségviselője, a lakodalom szervezője és gyakorlati munkáinak vezetője. Egyéb elnevezései: vőfény, vőfér, vőfi, dorozsba. A vőfély tisztség betöltése felkészültséget kíván: tapasztalatot a szervezésben és a vőfélyversek ismeretét, ezért a legtöbb paraszti közösségben néhányjó képességű férfi specializálódott e feladatra. Tisztségének jelei a ruházatán viselt díszek, vőfélybot, a lakodalom szertartásmestere által elszavalt versek, az ünnepségsorozat fontosabb mozzanataihoz kapcsolódó kötött formájú alkalmi szöveg. A vőfély a középkori mulattatok, a 16-18. századi énekes szolgák, szolgadiákok újkori népi megfelelője, aki azonban rendszerint nem alkotója, hanem csak előadója a vőfélyverseknek; a helyzethez illő módosításokat azonban ő végzi el. (Ortutay Gyula-Katona Imre, 1970) Álljon itt pár sorban, hogyan vallanak a régi vőfélyek arról, milyen egy jó vőfély: „A vőfély a lakodalom főrendezője. Legyen jó fellépésű, értelmes szavú, csengő hangú, mosolygós arcú, tréfát kedvelő, mindenkivel barátságos személy.” (Volly István, 1948) A vőfélynek jó hangú, jó daltudású személynek kellett lennie, hiszen a vőfélyversek egy részét régen énekelték. Ilyen kiváló képességű ember nem minden bokorban terem, ezért fogalmazódik meg a vőfélyversekben a büszke öndicséret: Tisztelt násznép, tudják-e mi vagyok én, rigmusoknak, verseknek én volnék mestere, a mi kedves házigazdánk rendelt engem erre, szüzek szép leányok mind mellettem állnak unokája vagyok én a híres Attilának, kedves fia honszerző Árpádnak, bírom is a nagyját a vőfélytudománynak... Sokak fejében a vőfélység elavultnak, ómódinak tűnik, és mint „szakma” nem éppen elismert. A vőfélykedés nem szakma, több annál, hivatás, életstílus. A régi leírások szerint „mesterség”, már az 1650-es évektől vőfélycéhek működtek, a hagyomány még régebbre nyúlik vissza és nem hasonlítható össze a ma oly divatos ceremóniamesterekkel. A ceremóniamester kifejezés az angol Master of Geremony fordításából ered, az USA-ban alakult ki a XX. században. A meghatározó különbség a két lakodalmi tisztségviselő közt a stílus, ezen belül a szövegek. A vőfélyversek nagy részének eredete a történelem homályába vész, többségük a 19. századból származik: a század végétől kezdve a huszadik század közepéig igen sok vőfélykönyvet adtak ki. A vőfélyversek a 20. század elején ponyvairodalomban is megjelentek, így történhet meg az, hogy nincs nagy különbség a csallóközi és a székelyföldi vőfélyrigmusok között. A vőfélyviselet és -jelvények is meghatározzák a stílusát. „A mi kedves vőlegényünk, arra adta a szavát, ha szépen megkérem kedves menyasszonyát, a mellemre ékes bokrétát fog rakni, és lobogó szalagot a fokosomra adni. Felkérem tehát a vőlegény nevében, fokosom és dolmányom díszítse fel szépen.” A jelvények közül az almával és rozmaringgal díszített vőfélybot (pálca, fokos, buzogány) tájegységenként változott, ez a mai napig használatban van, erre köti fel a menyasszony a szalagot, mellyel hivatalosan is felkérik a vőfélyt a lakodalom levezénylésére. A 20. század eleji lakodalmakban a menyasszonynak és a vőlegénynek is saját vőfélye volt. A vőlegény segítőjét „nagyvőfélynek”, míg a menyasszonyét „kis- vőfélynek” hívták. A lakodalomban azért volt szükség két tisztségviselőre, mert a násznép a lakodalom különböző szakaszaiban külön-külön, ki-ki a maga rokonánál mulatott. A régmúlt idők vőfélyének feladata sokkal szélesebb körű volt, a lakodalom egészét irányította a lánykéréstől a lagzi agyonütéséig. Feladatai közé tartozott a vendégek névsorának megszerkesztése, a vendégek személyes meghívása a lakodalomba, a zenészek megfogadása és a 2-3 napos lakodalom levezénylése. Sokban hasonlított a feladata a mai rendezvényszervező munkájához. Sok olyan szokás volt a lakodalmakban, melyek mára már átalakultak vagy elfelejtődtek. Ilyen volt a menyasszony ágyának és kelengyéjének vivése, melyet az egész közösség láthatott, vagy a lakodalom mulatságában játszott dra- matikus játékok, a tréfás eskette- tés, a tréfás temetés, a lakodalmi tréfás verbunk stb. A mai és a régi lakodalmak tisztségviselői közt a legfőbb különbséget abban látom, hogy míg régen az emberek ismerték a saját hagyományaikat, tudták, mi dolga van a lakodalomban egy násznagynak, örömapának, koszorúslánynak stb., azokkal a vőfélyek nem sokat foglalkoztak, mulattatták a népet. A mai lakodalmak résztvevőinek nagy része ezzel nincs tisztában, ezért a vőfélyek feladata az ő irányításuk is. Míg régen a vőfélyek egy falu- közösséget szolgáltak ki, addig a mai kollégáik sokszor több száz
