Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-24 / 169. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 24. www.ujszo.com A kínai publikum még nem vette át az európai koncertviselkedési formákat. Ha úgy gondolták, hogy kimennek levegőzni, simán felálltak és elhagyták a termet... A kínaiak magyar szemmel - A művész optikáján keresztül Gál Tamás karmester a magyar zenei élet kimagasló egyénisége. Neve összeforrott a MÁV Szimfonikusok életével, az együttes vezető karmestereként és művészeti vezetőjeként húsz évig irányította a társulat munkáját. CSERMÁK ZOLTÁN 1988 óta utazó karmesterként járja a világot, és egy neves tajvani zenekarral hosszú távú gyümölcsöző kapcsolatot is kialakított. Egy ízig-vérig magyar művész és egy távoli ország zenekara között hogyan szövődhetett maradandó barátság? Magam is csak sejtem a forrást: a Zeneakadémián volt egy nagyon kedves tajvani tanítványom, s amikor visszatért hazájába, talán ő vitte el jó híremet a szigetországba. Az első meghívás egy évtizede érkezett, s egy nagyon jó munkakapcsolat alakult ki a Tajvani Nemzeti Zenekarral: éveken keresztül rendre meghívtak. Amikor meghirdették a vezető karmesteri állást, a húsz jelölt közé én is bekerültem. Válogatás válogatást követett, s egy hosszabb procedúra után nekem ajánlották fel a posztot. Nehéz döntés elé kerültem, mivel a tizenkétezer kilométeres távolság igencsak riasztott. A düemmát végül az élet oldotta meg, mert a vezetőséggel nem tudtunk egyezségre jutni, hány napot kell a helyszínen tartózkodni. Az éves 180 napos távollétet a családom miatt nem vállalhattam, így hiába nyertem el az állást, a végén nem tudtam betölteni. A jó kapcsolat viszont megmaradt, vendégkarmesterként azóta is szívesen látnak. Hány nemzetközi szintű zenekart tart fenn a 23 millió lakosú Tajvan? A fővárosban, Tajpejben két együttes, Tajcsungban pedig egy zenekar működik. Tajcsungról keveset hallani idehaza, pedig két és fél milliós nagyváros, katolikus püspöki székhely, ahol a klasszikus zenének is erős hagyományai vannak. A Nemzeti Zenekar elnevezés egyben a támogató kilétére is utal, az állam tartja fenn. Az együttes évente 80-100 alkalommal lép fel, ez nagyjából megegyezik az európai hagyományokkal. A sikeresebb koncerteket a környék városaiban is bemutatják. A bérlet ismeretlen fogalom, a hangversenyeket egyenként hirdetik meg. A repertoár nem tér el az európai zenekarokétól, legfeljebb 20. századi ázsiai művekkel egészül ki. A kortárs zene nem az avantgárd, inkább a posztromantikus hagyományokatköveti. Egy évtized közös munka figyelemre méltó. Hogyan emlékszik vissza az első fogadtatásra? Ázsiában van egy alapkedvesség, egy univerzális vendéglátói mosoly. Ez mindenkinek jár. Hogy valójában mennyire fogadják szívesen az idegent, az már a munkájától függ, a közönség reakciója, a zenekari tagoktól szerzett információk formálják a vendégkarmesterről alkotott képet. A zeneértő publikum, úgy látszik, megszeretett. Talán nem tűnik szerénytelenGál Tamás: „A zenekar döntően karmesterfüggő" ségnek, de ha szerepel a nevem a plakátokon, akkor táblás házzal számolhat a vezetőség. A zenekar döntően karmesterfüggő. Ez a sommás megállapítás egy kis magyarázatra szorul. A vüág legjobb huszonöt együttese már egy olyan szintre ért, hogy a karmestertől függetlenül mindig kiváló teljesítményre képes. Ide számítom a Bécsi Filharmonikusokat, az amszterdami Koncertgebaut, a berlinieket, számos amerikai, angol nagyzenekart, de befér a sorba a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is. Az itteni Nemzeti Zenekar, noha tagjai jól meg vannak fizetve, s a magyar kollégáiktól eltérően nem kényszerülnek haknira, teljesítményét döntően befolyásolja a karmester személye. Sok függ a kommunikációtól, a közös zenei nyelv megtalálásától. Mivel kiváló képzettségű zenészekről van szó, egy jó vezetővel sokszor elérik az előbb említett nagyzenekarokszintjét. Ha már a közös zenei nyelvről esett szó, milyen nyelven és milyen körülmények között folyik apróba? Elsősorban angolul, de a német is elfogadott. A tajvani állam a végzett zenészeket Európába, Amerikába küldi ösztöndíjjal. Nagyon sokan német nyelvterületen kapják meg a posztgraduális képzést, így velük németül könnyebb szót érteni. A zenekarban nagyon sok a fiatal, az átlagéletkor 35 év alatt van. A muzsikusok ideális körülmények között dolgoznak. A kiváló akusztikájú koncertteremben a saját helyükön próbálhatnak, egy kis túlzással mindenkinek külön szobája van, a szólampróbákra szintén külön helyiségek szolgálnak. Kulturáltebédlő, pihenőszobakápráztatja el a mostohább körülményekhez szokott magyar karmestert. A fizetés a magyar zenekari átlagnak a háromszorosa, így nem csoda, hogy a zenészek hangszerei is az átlag felett vannak. S a valósághoz hozzátartozik, hogy az élet kinn sem drágább. Milyen a zenészek felkészültsége a magyar zenekarokéhoz viszonyítva? Természetesen nem lehet őket a Nemzeti Filharmonikusokhoz vagy a Fesztiválzenekar elit gárdájához hasonlítani, de a többi együttessel állják a versenyt. A vonósok talán jobbak a hazai ádagnál, a fafúvósok megütik a magyarországi mértéket, viszont a rezek egy kicsivel gyengébbek. Az utóbbinak nem igazán értem az okát, mivel nagyon sok ifjúsági fúvószenekar működik, kiváló szinten. Valószínűleg nincs meg az átmenet az oktatás és a gyakorlat között, de ismerve a helyi versenyszellemet és a munkamorált, ezt a hátrányt hamar behozhatják. Európában és Japánban a különféle hegedűiskolák divatosak, ennek eredménye a hangzásban is megmutatkozik. Ez mennyire igaz az Ön vonósaira? Az eltérő hangzást inkább Kínában tapasztaltam, amikor Lan- dzsóban dolgoztam egy helyi zenekarral. Belső-Kínában még mindig hat a kínai operák negyedhangokon alapuló hangképzési rendszere, e historikus, szinte a húrokat alig érintő játék teljesen alkalmatlan egy romantikus európai alkotás megszólaltatására. Az eredmény lehangoló volt: a megszólaló három tucat hegedű hangja szinte elveszett. Ezt Tajvanon nem tapasztaltam, mivel az oktatók java már Európában végzett, így az öreg kontinens hagyományait is jól ismerik. Milyen egy próba fegyelme odakint és idehaza? Alapelvem, hogy ha le tudom kötni a zenészt, akkor nem foglalkozik mással, így ebben nem látok eltérő különbséget. Illetve mégis: mindenütt létezik egy közszellem. Egy német zenekarral nagyon könnyű dolgozni, a hierarchia tiszteletét az anyatejjel szívják magukba, elfogadják a karmester prioritását. Egy holland orkeszterrel dolgozni jóval összetettebb, a túlzott liberális szellem az együttesekben is jelen van. A holland társaság megkóstolja a karmestert, és a konfliktus sem ritka. Viszont ha a karvezető bizonyít, akkorhamar elfogadják. A tajvaniakat inkább a németekhez hasonlítanám, fegyelmezettek, s nem akarják saját szerepüket hangsúlyozni. A sajtóban korábban gyakrabban, ma talán ritkábban olvashatunk a kínai-tajvani feszültviszonyról.. . Valóban, a két ország között érezhető a feszültség, a Kínai Nép- köztársaság mielőbb szeretné elérni az egyesítést. Az Amerika- és Japán-barát Tajvan - féltve függetlenségét - ennek természetesen ellenáll. A mostani tajvani kormány békülékenyebb húrokat penget, ennek eredményét magam is tapasztaltam. Tavaly hatvan év után először utazott állami zenekarként együttesünk a népi Kínába, s ennek a történelmi eseménynek magam is részese lehettem. Nagy volt a felelősség, három hét alatt megfeszített munkában tanítottam be a műsort. Ezt követte a megmérettetés, s egy otthoni előadás után Sanghajban és Pekingben összesen háromszor léptűnkszínpadra. Milyen volt az anyaországi fogadtatás? A protokolláris ceremóniák a szokásosak voltak, a nyelvet ugyan nem értettem, de a hangulatból következtethettem arra, hogy szívesen látott vendégek voltunk. A közönség reakciója emlékezetes marad. Ehhez hozzátartozik, hogy a kínai publikum még nem igazán vette át az európai koncertviselkedési formákat. Ha úgy gondolták, hogy kimennek levegózni, akkor simán felálltak és elhagyták a termet, s öt perc múlva az egész sort felállítva tértek vissza. Ha valaki szomjas volt, a hangverseny közben bontotta fel italát... A műsoron Csajkovszkij egyik legpopulárisabb (Kép: mavzenekar.hu) darabja, az V. szimfónia szerepelt. Ez után egy kínai szerző tajvani népzenén alapuló műve következett. Először nem értettem, miért nem a népszerű orosz művel zárunk, hiszen Európa hangverseny- termeiben ez után már legfeljebb a ráadás következhet. Utólag elfogadtam a szervezők döntését, az európai mű szép volt, jó volt, de a meditativ, gondolatébresztő, különleges kínai hangszereket is felvonultató opus mégis közelebb állt a kínai lélekhez. Egy Jászságban született karmester hogyan azonosult a kínai mű hangulatával? Az ázsiai népzene nagyon hasonlít a magyarra, mivel szintén pentatóniára épül. A rubatót, a zenéhez alkalmazkodó szabadabb ritmust egy német zenekarral nagyon nehéz éreztetni, a kínai zenekarok viszont anyanyelvi szinten ismerik. Népdalaik felépítése is szinte ugyanaz. A négysorosság, az első és utolsó sor azonossága, az „A B B A”, vagy az „A B B variáns A” sorképlet is a rokonságra utal. Mikor erről beszélgettem a zenekar tagjaival, kissé értetlenül néztek rám. Bizonyítékként elénekeltem nekik három magyar népdalt, a hatás megrendítő volt: úgy éreztem, e pillanatban nemcsak zenészként, hanem távoli rokonként is befogadtak. (A kiváló muzsikussal a szlovákiai magyar közönség ősszel találkozhat; GálTamás a Szlovák Szimfonikusok meghívására októberben Pozsonyban szerepel.)
