Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-23 / 168. szám, péntek
10 lzVILÁG - HIRDETÉS A jégkása, olaszul granita egy szicíliai édesség, amely az egész világon népszerűségnek örvend Jeges finomságok vágjuk kockákra, és azonnal tegyük a citromos vízbe, hogy ne bámuljanak meg. Szűrjük le a gyümölcsöt, adjuk hozzá a kihűlt cukorszirupot, majd botmi- xerrel turmixoljuk le. Ha szükséges, adjunk hozzá még egy kis citromot. A hideg alapot fagylaltgépben készítsük el, vagy 4-5 órára tegyük a mélyhűtőbe, ez utóbbi esetben félóránként alaposan kavarjuk át. Epres-joghurtos jégkrém Hozzávalók: 25 dkg eper, 5 dl natúr joghurt, 5 evőkanál cukor (mézzel is helyettesíthetjük). Elkészítése: Mossuk meg az epret, vágjuk közepes kockákra,-adjunk hozzá 2 evőkanál cukrot, és forraljuk össze, hogy az eper levet engedjen, de még darabos maradjon. A joghurtot keverjük el a maradék cukorral. Felváltva kanalazzuk a jégkrémformába a joghurtot és az eperszószt, majd a mélyhűtőbe téve fagyasszuk. Ribizlis túróparfé Hozzávalók: 50 dkg túró, 30 dkg ribizli, 2 dl tej, 2,5 dl tejszín, 5 evőkanál cukor, fél citrom héja. r Elkészítése: Keverjük össze a túrót a tejjel, adjuk hozzá a cukrot és a citromhéjat, majd botmixerrel krémesít- sük. A tejszínt verjük kemény habbá, és a megmosott, leszemezett ribizlivel együtt keverjük óvatosan a krémeš túróhoz. Simítsuk körülbelül 1 literes, kerek tálba a túrókrémet, majd tegyük a mélyhűtőbe. Tálalás előtt 10-15 percig hagyjuk szobahőmérsékleten olvadni, majd borítsuk ki a formából, és szeleteljük. mélyhűtőbe, majd szeletelve tálaljuk. Fahéjas szilvafagylalt Hozzávalók 12 gombóchoz: 50 dkg (mirelit) szilva kimagozva, 2 dl tejszín, 2 dl tej, cukor és őrölt fahéj ízlés szerint. Elkészítése: A szüvát a cukorral és a fahéjjal főzzük meg, hűtsük le, és botmixerrel pürésítsük. Adjuk hozzá a tejet és a tejszínt. A teljesen hideg krémet fagylaltgépben készítsük el, vagy egy lapos műanyag tálban tegyük a mélyhűtőbe, és félóránként keverjük át botmixerrel, (nlcafe) Málnahabos fagylalttorta Fagylalt, parfé, granita - a nyár leghűsítőbb desszertjei, amelyeket pillanatok alatt elkészíthetünk otthon is. Jeges finomságokat kínálunk a kánikula napjaira. ISMERTETÉS Zöld almás granita Hozzávalók egy 18 cm átmérőjű tortához: 10 dkg liszt, 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 2 egész tojás, 1 teáskanál sütőpor, 50 dkg málna, 3 dl tejszín, 5 evőkanál cukor. Elkészítése: A felolvasztott vajat keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a lisztet és a sütőport, majd az egész tojásokat. Kivajazott, kilisztezett (18 cm átmérőjű) tortaformában, 180 °C- ra előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük aranybarnára, ha kihűlt, vágjuk ketté. A málnát pürésítsük botmixerrel, és keverjük hozzá a cukrot. A tejszínt verjük kemény habbá, és óvatosan keverjük el a málnával. Tegyük vissza a formába a torta alját, szedjük rá a málnahabot, majd a torta tetejét is helyezzük rá. Rakjuk 3-4 órára a Hozzávalók 4 adaghoz: 4 darab zöld alma, fél citrom, 2,5 dl víz, 5 evőkanál cukor. Elkészítése: A cukorból és a vízből főzzünk szirupot, majd hűtsük le. Készítsünk elő egy tálban hideg vizet, facsarjuk bele a fél citromot. Az almákat há- mozatla- n u 1 Új Sző- és Vasárnap- JÁTÉK 12 szelvényért egy tucat nyeremény k 1x2000€ 1x100fl€ 10x120c A Vasárnap 1. szelvénye a legújabb számban! ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 23. www.ujszo.com A turmixgépek garantáltan pürésítik a hozzávalót Ivott már smoothie-t? ISMERTETÉS Amerikából indult, és már Európában is hódít a smoothie. Hogy mit takar ez a kacifántos szó? Az angol smooth jelentése puha, egyenletes, finom, sima. Tejalapú turmixitalról van szó, amely különösen nyáron esik jól, hiszen rendszerint jégkocka hűti. Otthon is könnyen elkészíthető. Tetszés szerinti gyümölcsből lehet turmixolni. A turmixgépek garantáltan pürésítik a málna, eper, ri- bizke mellett a jégkockát is. Egy-két próba után maradjunk kedvenc gyümölcsvariációnknál. Alapnak választhatunk őszibarackot vagy sárgabarackot, de kerülhet az italba déligyümölcs is: narancs vagy banán. Aki nem bírja a tejet, fogyaszthatja szójatejjel vagy kedvenc gyümölcslevével. (STOP/Tvr-hét) Bor- vagy sörkorcsolyának kiváló tésztaféle Magyaros foszlós lángos AJÁNLÓ Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 2 dkg friss élesztő, 2 teáskanál porcukor, 2 gerezdfokhagyma, 1 dl tej, 2 dl aludttej (vagy kefir, esetleg joghurt), kevés pecsenyezsír (vagy 3 evőkanálnyi, diónyi reszelt hagymával átsütött olaj,) 2 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött bors, olaj a sütéshez. Elkészítés: A langyos tejet simára keverjük a szétmorzsolt élesztővel és a cukorral. A már felfutott élesztős tejet hozzáadjuk a liszthez, majd az aludttejjel, a sóval, a borssal és a zúzott fokhagy- m á val alaposan összegyúrjuk. A tésztát jól kidolgozzuk. Lisztezett deszkán, kelesztés nélkül, vékonyra kinyújtjuk, majd rákenjük a pecsenyezsírt, és úgy csavarjuk fel, mint a rétest szokás. A göngyöleg egyik végét ráhajtjuk a másikra, és tiszta konyharuhával letakarva, langyos helyen 30 percig pihentetjük. Ezután újra kinyújtjuk, de fél centi vastagra. Nagyobb pogácsaszaggatóval vagy pohár szélével kiszaggatjuk, olajos kézzel kissé széthúzogatjuk, és bő, forró olajban mindkét oldalán pirosra sütjük. Tálpapírral bélelt tálra tesszük, hogy az a felesleges olajat beszívhassa. Száraz bor vagy sör illik mellé, (ttr)