Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-22 / 167. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 22. Sport 19 33 193 eurót fizetnek az eperjesiek a DAC-nak Bognár végleg a Tatrané ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony/Epeijes. Bognár Zoltán immár véglegesen az eperjesi Tatran futballistája. Ugyanis a Szlovák Labdarúgó-szövetség békéltető bizottsága legutóbbi ülésén 33193 euróbán (egymillió korona) állapította meg a 22 éves csatár vételárát. Amint a keletiek átutalják az említett összeget a DAC-nak, a szövetség átigazolási bizottsága bejegyzi a még decemberben aláírt szerződést, és új játékosigazolványt állít ki a támadó számára. „Minél hamarább kifizetjük a dunaszerdahelyieknek járó pénzt, mert azt szeretnénk, ha Bognár már a szombati, Senica elleni bajnoki mérkőzésen Roman Pivamík vezetőedző rendelkezésére állna” hangsúlyozta Erik Bogdanovsky, a Tatran sportigazgatója. „Rendkívül boldog vagyok, hogy véget ért a január óta tartó kálváriám. Nehéz időszak volt ez számomra, mert hét hónapig nem szerepelhettem tétmeccsen. Közben még az is felmerült, hogy vissza kell térnem a sárga-kékekhez. Alig várom már, hogy pályára léphessek - mondta lapunknak Bognár Zoltán, aki a DAC színeiben 14 Corgoň ligás mérkőzésen háromszor volt eredményes. - Köszönöm az eperjesieknek, hogy türelmesek voltak hozzám, és gólokkal szeretném meghálálni a bizalmat. Télen Pivamík mester kérésére igazoltak le, remélem, megfelelek az elvárásainak, és hasznos tagja leszek a csapatnak” (sz.z.) Októberben döntenek a videós gólbíróról További két asszisztens ÖSSZEÁLLÍTÁS További két asszisztenst foglalkoztat a következő szezontól az UEFA a Bajnokok Ligájában. Erről döntött tegnap a labdarúgás szabályalkotó testületé (IFAB). A két további asszisztens a gólvonalnál fog állni, ahogy az már az idei Eu- rópa-liga-meccseken is látható volt. A szabályalkotó testület később dönt arról, hogy a 2011/2012-es szezon után is megmarad-e ez a rendszer. Az asszisztenseknek az a feladatuk, hogy megállapítsák, túljutott-e a labda a gólvonalon. A videós gól- bíró-technológia bevezetéséről októberben dönt majd a testület. A gólbírók alkalmazását a szabályalkotó testület azzal indokolta, hogy az elmúlt egy hónapban több súlyos bírói tévedés is történt, s az ilyen tévedéseket így talán majd ki lehet küszöbölni. A gólbírós rendszert nemcsak az Európa-ligában tesztelték, alkalmazták már a Francia Ligakupában, Rio de Janeiro állami bajnokságában és Ázsiában is. (ns) Foci BL-selejtező: visszavágtak a Birkirkarának Jöhet a Žilina-Lovecs ÖSSZEÁLLÍTÁS Zsolna. Feledtette máltai kisiklását (0:1) a zsolnai csapat, és háromgólos győzelemmel (3:0) vágott vissza a Birkirkarának a labdarúgó BL-selejtező második fordulójában. A következő körben a bolgár Liteksz Lovecs vár a Hapal-legénységre. A Dúbravka-S. Angelovič, Piaček, Šourek, Patrik Mráz-Bel- lo (90.+ Ľ. Guldan)-Rilke (71. P. Poliaček), Jež, Majtán (59. Zo- šák)-Oravec, Lietava összeállításban játszó zsolnaiak Rilke beadása után Piaček fejesével szereztek vezetést, helyzetük azonban jóval több volt. Csak az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a szlovák bajnok: előbb egy kipattanó labdát pofozott Lietava a kapuba, majd a ráadásban ugyanez sikerült Ora- vecnek is. „Ismét elpuskáztuk helyzeteinket. Nagy erőbedobással játszottunk, sorra nyertük meg a párharcokat, hajtottunk a továbbjutásért” - nyilatkozta Pavel Hapal, a zsolnaiak vezetőedzője. (sita, tasr) Foci BL-selejtező: az FC Basel a következő ellenfél Továbbjutott a Debrecen MTl-JELENTÉS Debrecen. A Debrecen hazai környezetben 3:2-re legyőzte az észt Levadia Tallinn együttesét, ezzel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába, ahol a svájci FC Baseliéi találkozik. Hamar vesztésre állt a Malinauskas-Nagy Z., Komlósi, Mijadinoszki, Fodor-Kiss Z.- Kulcsár (46. Rezes), Szakály P. (73. Varga), Czvitkovics, Yannick (85. Dombi)-Coulibaly összeállítású DVSC, miután Nahk pompás szabadrúgása utat talált Malinauskas kapujába. Az észt bajnok találata után enyhe mezőnyfölénybe került a DVSC, és Yannick buktatását követően 11-est kaptak a hajdúságiak. A büntetőt Coulibaly a vendégek kapusába lőtte, majd a kipattanó labdát befejelte a hálóba. Nem sokkal később egy védelmi hibát használt ki a Löki, és az első debreceni tétmérkőzésén szereplő Kulcsár előnyhöz juttatta a magyar bajnokot. Alig kezdődött meg a másodikjátékrész, amikor egy remek támadás végén egyenlítettek a vendégek. Alig két perccel később Szakály mattolta Kaalmát, a Levadia kapusát egy ugyancsak tetszetős debreceni akció befejezéseként. Az utolsó bő negyedórára emberhátrányba került a tallin- ni együttes, mert a szabálytalankodó Malov megkapta második sárga lapját, ami egyben pirosat is jelentett számára. Az észtek nem adták fel a harcot, de próbálkozásaik nem jártak sikerrel az ekkor már fegyelmezettebben védekező magyar bajnokkal szemben. A DVSC nem érdemtelenül jutott tovább a BL-selejtező 3. fordulójába, és készülhet a svájci FC Basel ellen. Fugli Csilla 800 méteren 2:11,50 perces egyéni csúccsal lett dobogós Kétszer Klocová mögött Csehországban a prostéjoviak mezében (28-as rajtszámmal) futott (Képarchívum) Bajnoki cím nem jutott neki, mégsem csalódott a szabadtéri atlétikai idény legnagyobb versenyei után. Fugli Csilla tardos- keddi középtávfutónő idő-' közben a brünni egyetemen a baccalaureátusi vizsgák kétharmadával is megbirkózott, és augusztusban a dubnicai Atlétikai Híd nemzetközi viadalon rajtolhat. J. MÉSZÁROS KÁROLY Úgy tűnt, mintha idén szabadtéren kevesebbet versenyzett volna, mint korábban. Miért? Szlovákiában valóban ritkábban rajtoltam, de Csehországban, ahol tanulok, voltak versenyeim. Vendégfutóként a Breclav színeiben indultam a cseh I. ligában, ami az ottani második osztályú csapatbajnokság. Közben készültem az államvizsgára. A szóbelin és a diplomamunka megvédésén már túl vagyok, az írásbeli szeptemberben lesz. A szabadtéri versenyeken először a gyűgyi mezeifutó-baj- nokság mezőnyében bukkant fel a neve. Mit jelentett ez a kiruccanás? Máskor is indultam már terepversenyen. Az idei rajt a felkészülésjegyében történt, ezért különösebb jelentősége nem volt. Nehéz körülmények között zajlott, s ha jól emlékszem; negyedik lettem. Aztán bemutatkozott a szlovák válogatottban a belgrádi Európa-kupán, ahol az akkor még idei legjobb szlovákiai idővel, vagyis 4:31,44-el lett hatodik 1500 méteren. Ezzel mennyire volt elégedett? Az idővel nagyon, a helyezéssel már kevésbé, hiszen csapat- versenyről volt szó, és ott a legfontosabb mérce a helyezés. Jó eredményem csak a hatodik helyre volt elég. Taktikai futásban a végén már nem bírtam a többiekkel. Elejétől kezdve jó tempóban haladtunk, nekem is megfelelt, de az utolsó négyszáz méteren mindenki robbantott, s bennem már nem maradt erő az újításra. Következett a besztercebányai országos bajnokság. Mindkét számában, vagyis 800 és 1500 méteren Lucia Klocová mögött lett ezüstérmes. Tudott örülni a második helyeknek is? De még mennyire! Végre egy olyan élménydús bajnokságon indulhattam, ahol ott volt Klocová, a középtávok hazai legjobbja. Ezerötszázon előre tudtam, másodiknál jobb nem lehetek, annyival előttem jár az Eb-re készülő vetély- társam. Végül 4:35,80 perces időmet elfogadhatónak tartom. És mi volt nyolcszázon? Egyáltalán nem volt biztos, hogy felkerülök a dobogóra, mert Klocován kívül még ketten is voltak, akik jobb idővel érkeztek a bajnokságra. Velük harcolnom kellett a második helyért, és sikerült. Ráadásul 2:11,50 perces időm új egyéni csúcs ezen a távon. Picivel ugyan, de lefaragtam a tavalyi eredményemből, amellyel akkor bajnok voltam. Ezért a nyolcszázon nyújtott teljesítményemmel nagyon elégedett lehetek. Legközelebb hol láthatjuk futni? Augusztus 21-én lesz a cseh I. liga újabb fordulója, egy nappal később pedig Dubnicán rendezik meg az Atlétikai Híd nemzetközi viadalt. Ha az utóbbin indulhatok, akkor kimarad a cseh bajnoki szereplés. Szeptemberben az országos csapatbajnokság vár rám, amelyen szlovákiai klubom, az érsekújvári AC színeiben leszek érdekelt. Közben pedig szeretném befejezni a baccalaureátusi tanulmányaimat. Tavaly még nem tudták volna elkapni a súlylökőt Haborák B mintája is pozitív ÖSSZEÁLLÍTÁS NIKÉ Csütörtök, július 22. Labdarúgó Európa Liga-selejtező, visszavágók: 8498. Dukla Banská Bystrica-FC Zesztafoni (az első meccsen 0:3) 1,75-3,30- 3,91-1,16-1,79-1,21; 8495. Siroki Brijeg-Austria Wien (2:2) 3,61-3,20-1,85-1,70-1, 20-1,22; 8501. Baník Ostrava-WIT Georgia (6:0) 1,14-6,20-10,9-3,96-1,03; 8483. Rapid Wien-FK Sudu- va (2:0) 1,09-7,40-12,94,70-1,01; 8488. NK Mari- bor-Videoton (1:1) 1,83- 3,20-3,69-1,18-1,71-1,22; 8503. Győr ETO-FK Atyrau (2:0) 1,40-3,80-6,55-1,05- 2,41-1,15. Pozsony. Pozitív volt Milan Haborák válogatott súlylökő B mintája is a június 21-i rajtaütésszerű doppingvizsgálaton, melynek eredményét az ausztriai Seiberdorfban elemezték - közölte sajtótájékoztatón Miroslav Motyčík, a Szlovák Doppingellenes Ügynökség igazgatója. Nagyon kevés, mindössze 2,1 nanogramm sta- nozolol nevű anabolikus sztero- idot találtak a 37 éves versenyző szervezetében, de ebből az anyagból egy csipetnyi sem lehet a sportoló testében. Motyčík szerint Haborák azért akadt fenn a vizsgálaton, mert érzékenyebb műszerekkel dolgoztak, és javultak a laboratórium elemző módszerei is. „A mért értékeket nemrégen még nem mutatták volna ki a műszerek. Az év elejétől azonban új technikával dolgoznak, tavaly hasonló körülmények között még nem lehetett volna megállapítani a doppingvétséget” - tette hozzá az igazgató. Milan Haborákra a Nemzetközi Doppinellenes Ügynökség kódexe értelmében örökös eltiltás vár az él- és teljesítménysporttól, mert ez már a második doppingvétsége volt. „Mivel az A és a B minta azonos, így a B eredménye számít véglegesnek. Ez a minta öt független mérésen ment keresztül, hogy eredményét illetően semmilyen kétség ne merülhessen fel” - hangsúlyozta az eset kapcsán Motyčík. Haborák 730 eurót fizetett a B minta kivizsgálásáért, (sita) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás EURÓPA LIGA-SELEJTEZŐ. 2. forduló, visszavágók - 15.00: Mika (örmény)-fK Rabotnicski (macedón)-az első meccsen 0:1; 16.30: FK Teteks (macedón)-FK Ventspils (lett) - 0:0; 17.00: Torpedo Zsodino (fehérorosz)- OFK Beograd (szerb) - 2:2), Dukla Banská Bystrica-FC Zesztafoni (grúz) - 0:3; 17.30: Mogren Budva (monte- negrói)-Maccabi Tel-Aviv (izraeli) - 0:2, Spartak Zlatibor (szerb)-Differdange (luxemburgi) - 3:3; 18.00: FK Kara- bah (azeri)-Portadown (északír)-2:1, TPS Turku (finn)- Cercle Bruges (belga) - 1:0, Dnyepr Mogiljev (fehér- orosz)-Stabaek (norvég) - 2:2, Siroki Brijeg (bosnyák)- Austria Wien (osztrák) - 2:2, FK Jelgava (lett)-Molde (norvég) - 0:1, Bánik Ostrava (cseh)-WIT Georgia (grúz) - 6:0, JK Sillamae (észt)-Dinamo Minszk (fehérorosz) - 1:5:18.15: Karpaty Lviv (ukrán)-KR Reykjavik (izlandi) - 3:0; 18.30: Dacia Chisinau (moldovai)-Kalmar FF (svéd) -0:0, Sant Julié (andorrai)-MyPa (finn)-0:3; 18.45: Dinamo Tbiliszi (grúz)-Gefle IF (svéd)—2:1:19.00: Randers FC (dánHSorica (szlovén) - 3:0, FC Iskra (moldovai)-IF Elfsborg (svéd) -1:2, AP0EL FC (ciprusi)-FK Tauras (litván) - 3:0; 19.30: KF Tirana (albán)-FC Utrecht (holland) 0:4, Bnei Jehuda (izraeli)-Shamrock Rovers (ír) -1:1; 19.45: Dinamo Bucuresti (román)-Olimpia Balti (moldovai) - 2:0; 20.00: HNK Sibenik (horvát)-Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) - 2:0, Wisla Krakow (lengyel)-FC Siauliai (litván) - 2:0, FC Vaduz (liechtensteini)-Bröndby (dán) - 0:3, Dundalk (Ír)-Levszki Szófia (bolgár) - 0:6), Vikingur (feröeri)-Besiktas (török) - 0:3, Ruch Chorzów (lengyelJ-Valletta (máltai).- 1:1; 20.30: Rapid Wien (osztrák)-FK Suduva (litván) - 2:0, NK Maribor (szlo- vén)-Videoton FC-1:1; Győri ET0 FC-Atyrau (kazah) - 2:0, Bangor City (walesi)-Honka Espoo (finn) -1:1), ŠP Tre Penne (San Marinó-i)-Zrinjski (bosnyák) -1:4; Olimpiakosz (görög)-Besa Kavaje (albán) - 5:0; 20.45: FK Bo- rac (bosnyák)-FC Lausanne (svájci) - 0:1, Sporting Fingal (ír)-Marítimo (portugál) - 2:3, Cibalia Vinkovci (horvát)- Cliftonville (északír) -0:1; 21.00: Buducnost Podgorica (montenegrói)-FK Baku (azeri) -1:2; 21.15: Breidablik (izlandi)-Motherwell (skót) - 0:1. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Sampdoria-Böcs 4:0 (3:0), g.: Komán (17., 25.), Cassano (32.), Fóti (85.). BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, 2.forduló, visszavágók: TNS (walesi)—Bohemians (ír) 4:0 (3:0) - első meccsen 0:1, tj.: TNS; Köpet (szlovénp-Dinamo Zagreb (honát) 3:0 (1:0) -1:5, tj.: Zagreb; Rudat Pljevlja (monteneg- rói>—Liteksz Lovecs (bolgár) 0:4 (0:2) - 0:1, tj. Liteksz; Olimpi Rusztavi-FC Aktobe 1:1 (1:0) - 0:2, tj.: FC Aktobe; FC Pjunik Jereván-Partizan Beograd 0:1 -1:3, tj.: Partizán; Jeunesse Escb-AIK Stockholm 0:0 - 0:1, tj.: AIK; HJK Helsinki-Ektanas 2:0, hossz, után - 0:1, tj.: HJK Helsinki; MŠK Zilina-FC Birkirkara 3:0, g: Piaček (21.), Lietava (77.), Oravec (92.) -0:1, tj.: Žilina; Sparta Praha- Liepajas Metalurgs 2:0 - 3:0, tj.: Sparia; DVSC- Levadia Tallinn 3:2, g.: Coulibaly (24 ), Kulcsár (32.). Szakály P. (55.), ill. Nahk (3.), Leitan (53.) -1:1, tj.: DVSC; Zelezni- car Sarajevo-Hapoel Tel Aviv 0:1 - 0:5, tj.: Hapoel. ■ Vívás EURÓPA-BAJNOKSÁG - női párbajtőrcsapat, a 7. helyért: Magyarerszág-Nagy-Britannia 45:21; térti tőrcsapat, a 9. helyért: Franciaerszág-Magyarerszág 45:26. ■ Tenisz NŐI TORNA, Portoroz. 1. forduló: Dominika Cibulkové (5., szlovák)-Ksenyija Pervak (orosz) 1:6,3:6. FÉRFI TORNA, Atlanta, 1. forduló: Lukáš Lacko (szlovák)- Igor Kunyicin (orosz) 4:6,7:6,7:6. ■ Sportfogadás A L0T0 (szerda) 29. Játékhetének nyerőszámai -1, HÚZÁS: 2,12,15,16,20,29; pótszám: 10. NYEREMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dí): 782,75 euró (19 nyertes); 4. dij: 23,75 euró (904); 5. díj: 3,70 euró (17 731). JACKPOT: 300 000 euró. II. HÚZÁS nyerőszámai: 9,29,36. 39,44,49; pótszám: 45. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 495,75 euró (30); 4. díj: 19,80 euró (1084); 5. dij: 4,20 euró (15 588). JACKPOT: 563 844,57 euró. JOKER-SZÁM: 441 571. NYEREMÉNYEK: 1. dij: nincs nyertes; 2. díj: 3330 euró (4); 3. díj: 330 euró (24); 4. díj: 33 euró (151); 5. díj: 3,30 euró (1599). JACKPOT: 2331,30 euró. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 5,16,23, 33,39,40,45,51,52,53,55,56,58,61,64,66,68,74, 77,79. Kenő Plusz-szám: 58. SPORT A KÉPERNYŐN ČT 4 -17.45: Baník Ostrava- WIT Georgia labdarúgó Európa Liga-selejtező (élő) ORF 1 -18.00: Siroki Brijeg- Austria Wien labdarúgó Európa Liga-selejtező (élő) 20.30: Rapid Wien-Suduva labdarúgó Európa Liga-sélej- tező (élő) SPORT 1 (magyar) - 20.30: Maribor-Videoton labdarúgó Európa Liga-selejtező (élő) EUROSPORT - 12.15: Kerékpáros Tour de France, 17. szakasz (élő) SPORT 1 (szlovák) -12.30: Hamburgi férfi tenisztorna (élő)