Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-22 / 167. szám, csütörtök

16 Tévé és rádió ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 22. www.ujszo.com MŰSORAJÁNLAT Fekete víz Joj, 20.15. Miután tönkrement a házassága, Dahlia új lakást bérel ötéves kislányával, de új otthonukban furcsa esemé­nyekre lesznek figyelmesek. A felettük lévő, üresen álló lakás­ból hangok hallatszanak éjsza­kánként, a plafonon pedig meg­jelenik egy makacs beázásfolt, amiből fekete víz csöpög egye­nesen Dahliáék nappalijába. Ráadásul Ceci egyre furcsábban viselkedik az iskolában, folyton képzeletbeli barátnőjével van elfoglalva. Az idegileg megvi­selt anya számára lassan elmo­sódik a valóság és képzelet kö­zötti határvonal. Vörös hajnal Markíza, 0.30. Valahol Coloradóban, egy kisvárosban a középis­kolai történelemóra nyugalmát repülőgépzúgás zavarja meg. Az ablakokhoz szaladó diákok azt látják, hogy ejtőernyős katonák százai ereszkednek alá. Amint földet érnek, vadul tüzet nyitnak... Háború van. Az Amerika-ellenes erők szárazföldi inváziója meg­kezdődött. Mindenki tehetetlenül figyeli az eseményeket. Egy ma­roknyi fiatal azonban megpróbál ellenállni a hatalmas túlerőnek. A hegyekben gerilla csapatot szerveznek, hogy a megfelelő pilla­natban lecsapjanak az agresszorra... A nyitány Duna televízió, 21.00. Az élet­rajzi és történelmi film igaz tör­téneten nyugszik: Thaiföld ze­nész mesterének, Lung Pradit Phairaonak az életét dolgozza fel. A film hiteles dokumentu­mok alapján jeleníti meg a thai­földi Mester szenvedélyes küz­delemét az ősi zenei hagyomá­nyok és kultúra megőrzéséért. Lung Pradit Phairao mindent megtesz, hogy megmentse ha­zája veszélyben forgó zenei örökségét a második világhábo­rú alatt bevezetett elsöprő kul­turális reformokkal szemben. Happy, a flúgos golfos TV2, 11.45. Happy Gilmore (Adam Sandler) világéletében profi hokis szeretett volna lenni, ám nem tud egyebet, mint nagyot ütni, rondán beszélni és kiválóan bunyózni. Miután sokadszorra rúgják ki a válogatásról, ráadásul a nagyitól is elvették a házat, Happy, hogy összegyűjtse a pénzt a nagyinak, golfosnak áll. Hamarosan hatalmas sikert arat a közönség soraiban négyszáz méterre elütött labdáival és képernyőt nem tűrő stílusával. Sikerével azonban ma­gára vonja Shooter McGavin (Christopher McDonald) haragját, aki a golfbajnokság aranyzakójára pályázik. Jelenet a filmből Hírek magyar nyelven - STV 2,19.55 . RÁDIÓ PÁTRIA RÁDIÓ 6.00 Reggeli hatos 9.10 Kívánságműsor 11.05 Tízórai 12.00 Hírek 12.05 Válogatás a Magyar Katolikus Rádió műsoraiból (ism.) 13.30 Kívánságműsor 14.30 Hangadó 14.45 Polgármester 15.18 Nevelők fóruma 15.25 A nap témája 15.40 Hogyan telik a napja? 16.05 A szerkesztő témája 17.00 Börze, játék 17.30-18.00 Krónika A HANGADÓ MAGAZIN TARTALMA PÁTRIA rádió, 14.30. Játszóház Csallóközcsütörtökben - rendhagyó foglalkozás az iskolaév alatt és vakációzó gyerekekkel. Sill Zsuzsa programja. A nap témája: hogy bírják a gyerekekkel a vakációt? Kedves nagyszülők, müyen programot készítettek unokáiknak a nyári szünetre? Hangadó csütörtökön Ürge Tamással. KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 Napközben 11.30 Vendég a háznál 12.01 Krónika 12.30 Magánhangzó - közéleti beszélgetések 13.04 Rádiószínház 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Arcvo­nások 14.35 Tér-Idó 15.30 Közelről 17.30 Krónika 18.03 Ütköző 18.15 Magán­hangzó - közéleti beszélgetések 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Gyereksáv 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör 21.04 A nap történetei 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.25 Esti beszélgetés - kultúrá­ról 23.04 Arcvonások 23.34 Tér-Idő PETŐFI RÁDIÓ 6.03 Zene ébredéshez 10.03 Zene munkához 15.03 Zene szünidőhöz 20.03 Kul- túrfitnesz 21.00 Zene hallgatáshoz 23.00 Passzport BARTÓK RÁDIÓ 6.00 Muzsikáló reggel 9.04 Zene 10.00 Hang-fogó - válogatás régi és új felvéte­lekből 12.05 Hangverseny délidőben 14.00 A hét zeneszerzője: Edvard Grieg, 4. 15.04 Muzsikáló délután 18.00 A zenéről 19.00 Társalgó - a kultúráról 19.35 A Les Violons du Roy Kamarazenekar hangversenye 21.20 Hang-fogó 23.00 Dzsessz 23.30 Ars nova TV-MŰSOROK m1 TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.20 Hajnali gondolatok 6.25 Tények - reggel 6.25 Fókusz (ism.) 6.00 Telereggel 5.23 Kárpát Expressz 7.00 Mokka 6.55 Reggeli 8.20 Vacsoracsata (ism.) 5.50 Ma reggel 9.00 Stahl konyhája 9.05 Te vagy az életem, 19. 8.50 Cobra 11 VIII. Ném. krimisor., 9.00 Párizsi jóbarátok, 73/19-20. 9.10 Babapercek 10.05 TopShop 9.40 A holnapi újság. Am. sor., 13. 9.50 Üdítő 9.20 Telefonos játék 12.00 Híradó 10.30 Isteni sugallat I. Am. sor., 13. 10.45 Nappali 10.30 Teleshop 12.10 Telefonos játék 11.25 Smallville VI. Am. sor., 22/15. 12.01 Híradó délben 11.45 Happy, a flúgos golfos 13.30 Fél kettő. Magazin 12.15 A narancsvidék IV. Am. sor. 12.30 Kárpát Expressz Am. vígjáték 14.15 Titkok. Fr. sor., 8/5-6. 13.05 Híradó 13.00 Szomszédok. Tévésor. 13.25 Telefonos játék 16.15 A szerelem rabjai. Arg. sor., 13.10 Szívek szállodája VII. Am. sor. 13.35 Slovenskí utrinki 14.55 Szentek kórháza. Ausztrál 12. Gabriela bocsánatot kér 14.00 Veronica Mars II. Amsor., 15. 14.05 Együtt sor., 56. Terri rosszul lesz a Paztól, és beajánlja Laurát a 14.55 Hírek . 14.35 Ez történt Ma reggel kertben, így a szomszédja céghez. Paz megtalálja 15.00 Cobra 11 Vili. Ném. sor., 14/8. 16.25 Körzeti híradók értesíti Nelsont, aki beviszi a Carolina rúzsának és 15.55 Híradó 16.35 Hírek kórházba. Terri később parfümjének nyomait 16.00 NCIS - Tengerészeti 16.45 Teadélután elutasítja az ellátást és nem Alejandro ingén és helyszínelők IV., 24/14. 17.40 Elit gimi. Ol. sor., 24/14. akar együttműködni az szántónkén férjét. A helyzetet 17.00 Híradó 18.40 McLeod lányai V. ápolókkal. Vön eközben Tango menti meg: azt 17.20 Reflex. Emberek - történetek Ausztrál sor., 32. tanúja lesz egy hazudja, ő viselte az inget,- emóciók 19.30 Híradó este cserbenhagyásos gázolásnak: amikor Carolinával 17.35 Két pasi - meg egy kicsi II. J9.50 Sporthírek egy anya és a lánya találkozott. Ines és Walter Am. sor., 24/3. szenvednek balesetet. vallatóra fogják Laurát, hogy 17.55 Híradó 15.55 Egy tini naplója. Ném. sor. valóban bulimiás-e. Gabriella 18.00 Két pasi - meg egy kicsi II. 16.25 Joshi Bharat-show rájön, hogy Ines és Santiago Am. sor., 24/4. 17.30 Árva angyal. Mex. sor., 14. találkozgatnak. 18.25 A törvény nevében 18.30 Tények - hírműsor 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 19.00 Híradó 19.05 Monk - Flúgos nyomozó I., 1. 18.30 Híradó - esti kiadás 19.45 Időjárás-jelentés 19.05 Vacsoracsata 19.50 Sporthírek 20.00 Már egyszer tetszett, 3. 20.10 Aktív 20.10 Fókusz 20.00 Gyilkos cápák - Veszedelmes 21.00 Paul Sauvage - az érzelmes 20.45 Hőhullám 20.45 112 - Életmentők. Ném. sor. vizeken. Am.-ném. thriller zsaru. Fr. bűnügyi film 21.20 Szerelem a végzeten. Am. 21.20 Hetedik érzék. Am. sor., 6. 21.45 NCIS - Tengerészeti 22.35 Csütörtök este vígjáték 22.20 Döglött akták IV. Am. sor., 8. helyszínelők VII. Am. sor., 9. 23.05 Hírek, sport 23.00 Painkiller Jane. Kanad.-am. 23.20 Kemény zsaruk VI. 22.45 Terminátor: Sarah Connor 23.15 Memento sci-fi sor., 17. Am. sorozat, 2. krónikái. Am. akciósor., 5-6. 23.20 Teadélután (ism.) 0.00 Tények-este 0.20 Reflektor 0.30 Vörös hajnal. Am. akciófilm 0.20 Nappali (ism.) 1.20 Az Amazon. Am. kalandfilm 0.35 Infómánia 2.30 Odaát. Am. sorozat, 22/10. — SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 6.30 Hírek, sporthírek 7.00 Életöröm. Stano Radič (ism.) 7.25 Ráadás (ism.) 8.20 Az ötletesebb nyer (ism.) 9.05 Tanári. Szlov. tévésorozat 10.10 Vízi zsaruk. Ausztrál krimisor. 11.00 Édes dundi Valentina. Venez sor. 11.45 Szórakoztató műsor 12.15 Női magazin 13.35 Főzök, főzöl, főzünk 14.05 A Guldenburgok öröksége Ném. sor., 39/18. 14.50 Mosolyogni! 15.20 Vad angyal. Arg. sor., 205. 16.00 Hírek, sporthírek, időjárás 16.20 Viharos szerelem II. Ném. sor. 18.10 JAG - Becsületbeli ügyek. Am. sor., 20/16. 19.05 Esti mese 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó, sporthírek 20.15 Capri - Az álmok szigete II. 01. filmsor., 13/2. 22.00 Hírek és kommentárok 22.25 A Grace Klinika IV. Am. sor., 15. 23.10 Esküdt ellenségek. Különleges ügyosztály V. Am. sor., 19/14. 23.50 Vízi zsaruk. Ausztrál krimisor. 0.35 JAG - Becsületbeli ügyek Am. sor., 20/16. (ism.) SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 6.25 Magyar magazin (ism.) 6.55 Hírek magyar nyelven 7.00 Híradó 7.30 Élő körkép 8.00 Nyári szerelem. Fr. sor., 26/19. 8.25 Matiné 9.30 A hét csodám. Zdenék Svérák 10.05 Arcélek az archívumból 10.45 Az Andrássy házaspár végakarata Dók.film (ism.) 12.15 Élő körkép 13.00 Szlovákiai falvak enciklopédiája 13.55 Szlovák Karszthegység 14.25 Receptek a boldogságra 15.05 Trezor 15.30 Horgászmagazin 16.10 Európa hangja 16.35 City Folk, 14/1.: Kassa 17.10 Tessék belépni! Ifjúsági magazin 17.40 Régmúlt idők nyomában 18.10 Esti mese 18.50 Arcélek. Rudo Móric. Dok.film 19.30 Híradó 19.55 Hírek magyar nyelven. 20.00 Kenő 10 20.10 Földünk a magasból. Fr. sor., 8/5. 21.05 Totálisan fenomenális Ném. dok.sor., 21/19-20. 21.40 Családi titkok. Az első benyomás Tévésor. 22.20 A televízió archívumából 23.10 Csillagközi romoló: Penge Am. sd-fi sor., 20/3. 23.55 Műterem m2 5.23 Kárpát Expressz 5.50 Ma reggel 9.00 Nyári matiné 10.30 Srpskiekran 10.55 Unser Bildschirm 11.30 Átjáró 12.01 Híróra 12.30 Kárpát Expressz 12.55 Záróra 13.45 Élet-Víz 14.10 Harmónia, 18/18. 14.35 Hétmérföld. Marosvásárhely 15.10 Kalandozó. Magy. ism.teij. sor. 15.35 Egy lépés előre II. Sp. zenés sor. 16.25 Bűvölet Dí. 01. sor., 3^1. 17.20 Magyar retro 18.15 Épített szépségek 18.40 Esti mese 19.05 Caterina és a lányok. Ol. tévéfilmsor., 20/1. 20.00 Híradó, sporthírek, időjárás 20.25 Yorkshire-i szívügyek I. Ang. sor. 21.20 Stingers. Ausztrál sor., 42. 22.05 Záróra 22.30 McLeod lányai V. Ausztrál sor., 32. 23.15 Elit gimi. 01. sor., 14. 0.10 Paul Sauvage - az érzelmes zsaru Fr. bűnügyi film DUNA TELEVÍZIÓ 6.00 Hattól nyoldg 8.00 Arcélek 8.15 Lélek Boulevard Dr. Klement Zoltán 8.45 A szén - Egy ősi anyag a XXI. században, 6/4 9.05 Nyári matiné 9.30 A dzsungel könyve, 52/19. 10.00 Zorro. Am. sor., 78/24. 10.25 Derrick. Az éjféli busz Német tévéfilmsor. 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Térkép - válogatás Már holnap megjelenik műsormellékletünk 15.15 Kisenciklopédia. Francis Drake 15.25 „...filléres emlékeim...”. Bánffy György színművész 16.15 Második esély, 172/41. 17.05 25. szélességi fok délre, 25/22. 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Frank Riva. Fr.-ném. sor., 12/6. 20.00 Híradó, sport 20.05 Közbeszéd 20.30 Madártávlatból. Anglia déli tájai - Londontól Land’s Endig 21.00 A nyitány. Thaiföldi film 22.45 Sport-esti 22.50 Az utolsó pillantás. Mexikói film 0.55 EtnoKlub (ism.) V1ASAT3 6.50 Columbo: Rövid szivar. Krimi 8.30 Gyilkos sorok III. Am. krimi, 61. 9.30 Psych Dilis detektívek, 9. 10.20 Testvérek. Am. sor., 11. 11.10 Kincsek a padláson, 27-28. 12.00 Segítség, szülő vagyok! III., 45. 13.00 A médium I., Am. sor., 49-50. 15.00 Gyilkos számok II. Am. sor., 36. 16.00 Alice új élete, 37-38. 17.00 Segítség, szülő vagyok! III., 46. 18.00 Holdfény, 15. 19.00 Jóbarátok II. Am. sor., 30-32. 20.25 Gyilkos számok II., 37. 21.20 C.S.I.: A helyszínelők X., 224. 22.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők IV., 88. 23.10 Esküdt ellenségek Bűnös szándék VI. Am. sor. 0.05 C.S.I.:A helyszínelők X. Am. sor. JOJ 6.45 Híradó 7.10 Krimihíradó 7.40 Híradó 8.15 Krimihíradó 8.50 Rejtélyek asszonya: A törlesztés Am. krimi 10.50 A szökés IV. Am. krimisor., 2. 11.45 Nyári nyereményjáték 13.15 C.S.I.: Miami helyszínelők VII. Am. sor., 6-7. 15.00 A Simpson család X. Am. sor. 16.00 C.S.I.: New York-i helyszínelők V. Am. sor., 25/6. 17.00 Híradó - délután 17.20 Hivatátosok. Tévésorozat 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Fekete víz. Am. thriller 22.25 Life: A leggazdagabb zsaru II. Am. krimisor., 15. 23.25 Maffiasztorik 0.25 Hivatásosok. Tévésorozat ČT 1 5.59 Jó reggelt! '8.30 Gyerekeknek 10.50 Prágai vigadalom 11.40 A kulcs 12.00 Hírek 12.30 Bólék Polívka műsora 13.30 McLeod lányai VII., 29. 14.15 Amynek írélve VI., 3. 15.05 Willy Foggal a világ körül, 26/3. 15.30 A dzsungel királya Am. anim. sor., 26/3. 15.55 Gyerekeknek 17.00 Vetélkedő 17.30 Játékos kertépítés 18.00 Hírek a régiókból 18.25 Fekete bárányok 18.45 Esti mese 19.00 Híradó 20.00 Murdoch felügyelő esetei II. Ang.-kanad. krimisor., 13/11. 20.50 Mamba-show 21.35 Történetek a függőségről 22.00 Forró nyomon 22.25 Tetthely. Ném. krimi 0.00 Szex és New York VI., 20/13. 0.30 McLeod lányai VIL, 32/29. CT 2 8.30 Panoráma 9.10 Környezetvédelmi magazin (ism.) 9.45 Halála harctéren,4/3. 11.35 Vetélkedő 12.25 Fekete bárányok 12.40 Futuroszkóp 13.25 A gyanakvó király. Cseh mesefilm 14.50 Útvesztő 15.25 Vándorkamera 15.55 Prizma 16.20 A fa egy darabja 16.35 Az ember és a gép 17.05 Törökország - Kelet kapuja, 13/1.: Istambul 17.25 Zlomvaz2007 18.25 Via Imperialis, 5/4. 18.55 Hírek 19.05 Arany Medúza 19.40 Csehországon át 20.00 Házastársi etűdök: Ivana és Pavel 20.35 Házastársi etűdök húsz évvel később 21.35 Az inteijú. Holl. film 23.05 Történelem, cs F1LM + (cseh nyelven) 13.50 Á jó rabló. Fr.-kanad. krimi 15.45 Klára és én. Fr. filmdráma 17.20 Veszélyes visszatérés. Am. krimi 19.05 Heavens Fall. Am. filmdráma 22.55 Pokol a hercegnővel. Cseh film 22.45 Get Carter, Am. krimi (magyar nyelven) 14.20 Kisvárosi gyilkosságok. Ang. krimi 16.10 Örökifjak. Am. thriller 17.50 Eszelős forgatás. Am. vígjáték 19.30 Jó tanácsok bankrablóknak Am. akcióvígjáték 21.00 Pucoljunk! Orosz krimivígjáték 23.00 Stephen King: Kárhozottak Am. horror HBO 7.45 L’emmerdeur. Fr. vígjáték 9.15 A Jane Austen könyvklub. Am. filmdráma 11.00 Kamera előtt 30. 11.30 Amikor megállt a Föld. Am. sci-fi 13.15 A Boszorkány-hegy. Am. film 14.55 Griffin és Phoenix. Am. vígjáték 16.40 A két Lotti. Ném. anim. vígjáték 18.05 Marley és én. Am. vígjáték 20.00 Mélyen tisztelt publikum! 55. 20.30 Véres tengerpart. Kínai akciófilm 22.55 A világ szélén. Am. dok.film 0.25 X-akták - Hinni akarok Am.-kanad. sci-fi thriller ORF1 12.15 Baywatch Hawaii 13.00 Okidoki 14.55 Szívek szállodája 15.35 Reba 16.00 Már megint Malcolm 16.45 Dokik 17.10 Simpson család 18.00 Mint senki más 18.30 Anna és a szerelem 19.00 Két férfi - meg egy kicsi. Am. sorozat 19.25 A kulisszák mögött 19.35 Chili. Társasági magazin 20.00 Híradó 20.15 Labdarúgás. Európa Liga, selejtező, Rapid-FK Suduva Marijampole. Élő közvetítés Bécsből 22.20 Labdarúgás. Európa Liga. Elemzés 22.40 Nyári kabaré. Talk-show EUROSPORT 9.30 Labdarúgás 11.15 Országúti kerékpár 12.15 Országúti kerékpár. Tour de France, 17. szakasz 17.45 Labdarúgás. Barátságos mérkőzés 19.00 Labdarúgás. Eurogoals Flash 19.10 Erős emberek versenye 20.00 Küzdősportok 22.00 Országúti kerékpár. Tour de France-magazin 23.00 Pankráció

Next

/
Thumbnails
Contents