Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-19 / 164. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 19. www.ujszo.com Kevin Macdonald nem beszél magyarul, de büszke miskolci nagyapja, Pressburger Imre filmjeire A dolgok szép állása RÖVIDEN Az idei építészeti biennále díjazottjai Velence. Rem Koolhaas holland építész kapja az augusztus végén kezdődő XII. Velencei Építészeti Biennále Arany Oroszlán életműdíját; a japán Sinohara Kazuo munkásságát posztumusz életműdíjjal ismerik el. „Rém Koolhaas az ember és a tér kapcsolatára fókuszálva kitágította az építészet lehetőségeit, (...) befolyása túlnő az építészeten: a legkülönbözőbb területek alkotói merítenek szabadságot munkáiból” - méltatja az idei életműdíjast a biennále zsűrijének hivatalos indoklása. A holland építész 2000-ben elnyerte az „építészeti Nobel-díjnak” tekintett Pritzker-díjat. A 2006-ban elhunyt Sinohara Kazuót a kortárs japán építészet legjelentősebb alkotói között tartják számon; a nevével fémjelzett „Sinohara- iskolához” a szigetország olyan jelentős építészei sorolhatók, mint Ito Tojo, Szakamoto Kazunari és Haszegava Icuko. Az építészeti bi- ennáléra idén augusztus 29. és november 21. között kerül sor. (mti) Kiállítás a Salzburgi Ünnepi Játékokról Salzburg. A nagy világszínház - ezzel a mottóval mutatja be több kiállítás a 90 éves Salzburgi Ünnepi Játékok történetét az ausztriai városban 13 helyszínen. Az 1920-ban alapított fesztivál története mellett olyan tematikus blokkokat tekinthetnek meg az érdeklődők, amelyek az Építészet (Architektur), a Kísérlet (Experiment), a Mindenki (Jedermann) és a Jövő (Zukunft) címet viselik. Eredeti fotók, jelmezek, kosztümök, kellékek, plakátok, koncertfelvételek segítségével adnak áttekintést a szervezők a fesztivál 90 évének legemlékezetesebb pillanatairól. Az idei Salzburgi Ünnepi Játékok július 25-én kezdődik és augusztus 30-ig tart; a programban számos zenei és színházi esemény kapott helyet. (mti) Matisse-kiállítás a MoMában New York. Henri Matisse (1869-1954) francia festőművész alkotói korszakának egyik ötéves periódusára koncentráló kiállítást mutat be a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) Matisse: Radikális találmányok 1913-1917 címmel. Ajúlius 18. és október 11. közötti tárlaton a festő százhúsz művét, köztük olaj- festményeket, szobrokat, rajzokat és lenyomatokat mutatnak be. A művek az 1913 és 1917 közötti időszakban keletkeztek, amikor Matisse Marokkóból visszatérve Párizsban tartózkodott, mielőtt továbbutazott volna Nizzába. A MoMa szerint a kiállítás címében említett radikális újítások Matisse karrierjének legigényesebb, legkísérletezőbb és legsokrétűbb munkáiban jelennek meg, ezeket tárja a tárlat kronologikus sorrendben a közönség elé. (mti) Kevin Macdonald workshopot tartott idén Karlovy Varyban (Miloš Fikejz felvétele) Megjelent az Irodalmi Szemle júliusi száma A „Péterek” nemzedéke LAP AJÁNLÓ Nyár ide, kánikula oda, megjelent az Irodalmi Szemle júliusi száma, s feltehetően több olyan írással, tanulmánnyal, melyek felkeltik az olvasók érdeklődését. „Péterek” nemzedéke címmel Németh Zoltán tanulmánya a posztmodern prózafordulat értelmezésével foglalkozik. A paradigmaváltást a magyar irodalom kiemelkedő személyeihez, huszadik századi képviselőihez, Esterházy Péter, Nádas Péter, Hajnóczy Péter és Lengyel Péter műveihez köti. A már „kanonizálódott paradigma- váltás” kérdésében jelzi azt is, hogy a „Péterek” esetében az egyes életművek „posztmodernként felfogható szövegei között” nem az azonosság, hanem a különbözőség a meghatározó. Következésképpen „a magyar irodalom prózafordulatát sem célszerű homogén paradigmaváltásként szemlélni, (...) sokkal inkább egy összetett posztmodern felfogásra, háromféle stratégia megjelenésére lehet javaslatot tenni”. Az „Erdélyi arcképek” sorozatban Pomogáts Béla irodalomtudós Páskándi Géza költő, próza- és esszéíró munkásságát mutatja be. A sorozat bevezető szövegéből megtudjuk azt is, hogy az erdélyi magyar irodalmat 1918 és napjaink között három terjedelmes kötet mutatja be. Ez azt is jelzi, hogy a most folyó munka „egy sok évtizedes irodalomtörténet-írói tevékenység eredményeként” valósulhat meg. Matuzsálemek a Kúriában címmel közli a folyóirat azokat a köszöntőket/laudációkat, melyek az írók Társasága szervezésében azokat az írókat köszöntötte, akik „kerek” életjubileumukat (65 vagy ennél „kerekebb” 70, 75, illetve 80 vagy 90) az idén töltik be. A Talamon-díj kitüntetettjeit is itt köszöntötték. Kassa és a Rákócziak címmel közli a lap Gyüre Lajos írását, Gyöngyök és göröngyök címmel pedig Kulcsár Ferenc naplóját. A szépirodalmat Jaroslav Seifert és Gágyor József versei, valamint Lehocky Teréz novellája, továbbá Csordás János és Százdi Sztakó Zsolt elbeszélése képviseli. A Könyvről könyvre rovatban Erdélyi Margit a kortárs magyar irodalommal foglalkozó kötetet mutatja be, melynek szerzője Sz. Molnár Szilvia. A Margó rovat Mács József írását közli (Éltetőnk a zaklatás címmel), melyben a szerző a nyelvtörvény és a szlovák nacionalizmus megnyilvánulásaival foglalkozik, (zsolt) Hat filmjét vetítették Emeric Pressburgemek az idei Karlovy Vary-i fesztiválon. A Piros cipellőket, a Fekete nárciszt, a Canterbury meséket, a Diadalmas szerelmet, a Blimp ezredest és A negyvenkilences szélességi fokot. SZABÓ G. LÁSZLÓ Közép-Európa legnívósabb filmes seregszemléje így tisztelgett a negyvenes évek jeles angol rendezője, forgatókönyvírója és producere előtt, aki minden alkotását Michael Powell-lel közösen jegyezte. Az Oscar-díjas Emeric Pressburger azonban Pressburger Imre néven született Miskolcon, 1902-ben. Tanulmányait Temesváron kezdte, majd Prágában és Stuttgartban folytatta. Eleinte újságíróként dolgozott, a húszas években már forgatókönyveket írt, és Berlinbe került dramaturgnak. A náci hatalom megerősödése idején költözött Párizsba, onnan 1935-ben Angliába ment, ahol keresztnevét megváltoztatva le is telepedett. Londonban már magyar filmesekkel találkozott, köztük Korda Sándorral, majd miután megismerkedett Michael Powell- lel, párosuk a kor legjobb brit filmjeit adta a világnak. Pressburger Imre 1988-ban halt meg, alkotásain azonban nem fog az idő. Olyannyira nem, hogy az Oscar-díjas Martin Scorsese kincseknek nevezi valamennyit. Kincseknek, amelyeket nem hagyhatunk veszni. S mivel különösen szereti ezt a hat filmet, Amerikában létrehozott alapítványa segítségével a restaurálásukat is támogatta. így láthatta most Karlovy Vary közönsége ezeket az igazán különlegesnek számító filmes csemegéket. Láthatta azonban Pressburger Imre unokáját, Kevin Macdonal- dot is. A jeles filmalkotó Angela Pressburger nevű lánya ugyanis két unokával ajándékozta meg a nagypapát. Andrew Macdonald olyan filmek producere, mint a Trainspotting vagy a Sekély sírhant, Kevin pedig Oscar-díjas dokumentumfilmes. Az ellenségem ellensége címmel dolgozta fel a híres lyoni hóhér életét, ám ő rendezte Ben Affleck és Russell Crowe főszereplésével A dolgok állását, Forest Whitakerrel pedig Az utolsó skót királyt. Tavaly, a miskolci CineFest vendégeként megkoszorúzta nagyapja szülőházának emléktábláját a Szentpéteri kapu 3. szám alatt. Oscar-díját 1999-ben kapta az Egy szeptemberi napért, amelyben az 1972-es müncheni nyári olimpia tragikus eseményeit idézi fel, amikor egy extrém terroristákból álló csoport tizenegy izraeli atléta életét oltotta ki. Magyarul ugyan csak pár szót tud Kevin Macdonald, nagyapjáról azonban a legnagyobb elismeréssel, szeretettel és büszkeséggel beszéí. „Már az újságírói pályát is azért választottam, mert az ő nyomdokaiban akartam járni - meséli -, de az élet tovább vitt a megkezdett úton. Minden szerkesztőségben telt ház volt, amikor munkát kerestem, a gazdasági válság miatt pedig egyébként sem tudtak volna alkalmazni. Ezért döntöttem úgy, hogy akkor dokumentumfilmet készítek a nagyapámról, ami a leghasznosabb időtöltésnek tűnt. A filmnek köszönhetően aztán Prágába is eljutottam, hiszen odajárt német egyetemre. Csak mellékesen jegyzem meg: már elsőre annyira beleszerettem a városba, hogy később egy reklámfilm forgatásának a helyszínéül is Prágát választottam, a feleségem pedig ott dolgozott pár hónapig. Sőt van egy jóval korábbi idevágó emlékem is - a pilseni sörről. A nagyapám ugyanis annyira megszerette a cseh söröket, hogy miután visszatért Angliába, nem óhajtott mást inni, ezért mindig ládaszám rendelte a püse- nit. Ebéd előtt, étvágygerjesztőként, mindig töltött egy kicsit nekem is. Pedig akkor még nem is voltam nagykorú. Nagyon sajnálom, hogy keveset beszélgettünk, hiszen amikor már kíváncsi kérdésekkel fordulhattam volna hozzá, nagyon idős volt és súlyos beteg. Örök hálával tartozom Martin Scorsesenek, hogy a nagyapám annyi év után most újra a figyelem középpontjába kerülhetett. Ő volt az, aki rátalált egy régi írógép mellett ülve, miközben befejezetlenül maradt regényének ki tudja hányadik változatán dolgozott. Kézen fogta őt, és szó szerint kivezette a fényre, majd nem sokkal később a fesztiválok vörös szőnyegére. Bertha című filmjében van is két különös figura. Az egyiket Michael Powellnek, a másikat Emeric Pressburgemek hívják.” Bár A dolgok állása című filmjének főhőse, a Russell Crowe által megformált újságíró nagyon is a szavak embere, Kevin Macdonald nem szeret sokat beszélni. Még az instrukcióit is patikamérlegen adagolja a forgatások során. „Nem vagyok az a típus, aki gátlástalanul képes osztani az észt. Talán tartok is egy kicsit a színészektől, ezért hagyom nyugton őket. A legtöbbjük amúgy is furcsa szerzet, mintha nem is ezen a bolygón élne. S mivel nagyon sok esetben nem is értem őket, hogyan tudnék tanácsot adni nekik? A dolgok állásával pedig arra törekedtünk, hogy igazán autentikus legyen. Amerikában nem is nagyon érdekelte az embereket. Ma sem értem, mi lehetett az oka. Talán régimódinak tartották a filmet. Az újságírót ugyanis kihalófélben levő ősállatként állítom be. Vagy mintha szerelmes levélben fordultam volna az újságírói szakmához. Megszállott lapolvasóként ugyanis csak azt tudom mondani: az újságírók minden társadalomban elengedhetetlenül fontos szerepet játszanak. Helyettünk figyelik ugyanis a hatalmasok párharcát, és az ország demokratikus működésére is komoly hatást gyakorolnak.” Új játékfilmjének, amelynek forgatását a napokban fejezte be Kevin Macdonald, az Eagle of the Ninth címet adta. A film alapjául szolgáló történelmi regényt a római birodalom seregének 9-es légiójáról tizenegy-tizenkét éves korában olvasta. A történet egy római katona és egy kelta rabszolga kapcsolatáról szól, amely a kultúrák találkozásának tükrében hatalmas változáson megy át. „Én ebben a történetben az amerikai és a világ bármelyik más kultúrájának metaforikus találkozását látom - mondja a rendező. - Olyan filmet akartam készíteni, amely semmiben sem hasonlít Hollywood hasonló témájú kasszasikereire. Vagyis igaz filmet és valódi drámát. Nagy örömömre Skócia vadregényes tájain forgathattunk, ami külön varázst adott a munkának. A film egyik főhősét, Marcus Aquilát a sokak által imádott Channing Tatum alakítja. A forgatáson sajnos kisebb baleset érte. Aranyos történet, elmesélem. Véletlenül leöntötték forró vízzel. Nem is akárhol. A lába között. Mi, angolok ezt a testrészt úgy nevezzük: a család ezüstkészlete. Channing felordított. Először oda se néztem, hiszen addig már elterjedt róla a stábban, hogy nagyon alacsony a fájdalomküszöbe, és lehet, hogy még hipochonder is egy kicsit. Már korábban azt rebesgette, hogy eltörött a lába, ami szerencsére nem volt igaz. De a forrázás miatt kérte, hogy azonnal vigyék kórházba. Be is szállították, így egy kis időre le is kellett állnunk a forgatással. Vártuk, mi lesz. Fel voltunk készülve rá, hogy az ügynöke majd pert indít ellenünk. De nem ez történt. Nem egész egy héttel azután, hogy hazaengedték a kórházból, felhívott a felesége, hogy átadja Channing üzenetét. „Nincs baj, folytathatjuk a munkát. A családi ezüst továbbra is használható.” Új filmjének föszerepä Channing Tatum játssza (SITA/A P-felvéte I)
