Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-01 / 150. szám, csütörtök

4 Régió ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 1. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Hamis utazási utalványok Nagymihály (Michalovce). Hét darab, egyenként 500-500 eu­ró értékű American Expres utazási utalványt akart készpénzre vál­tani kedden egy 43 éves helyi férfi az egyik nagymihályi bankfiók­ban. Kiderült, hogy hamisítványokról van szó. Emiatt az ügyben okirat-hamisítás miatt indult eljárás - közölte a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. (TASR) Kirabolta a postást Kassa. Körözi a rendőrség a kassai Michal Kováčot, aki múlt pénteken kirabolt egy postai kézbesítőt a kassai Krosnianska utcá­ban. Elvette a mobiltelefonját, majd letépte a válláról szolgálati táskáját, amelyben a küldemények mellett sorsjegyek is voltak. A postás szerencsére nem sérült meg. A többszörösen büntetett előéletű, 28 éves Michal Kováč szökésben van. A rendőrség a 158-as telefonszámon várja a vele, hollétével kapcsolatos lakossá­gi bejelentéseket. (SITA) Pénzt csalt ki egy idős embertől Ágostonlak (Závadka nad Hronom). Összesen több mint 44 ezer eurót csalt ki különféle ürügyekkel egy 31 éves férfi egy idős embertől a breznóbányai járásbeli Ágostonlakon. A végén már a te­lefondíját is a sértett fitette ki. Azzal hitegette, hogy mindent vissza­fizet, ha eladja a házát. Az idős férfi kezdte visszakövetelni a pénzt, de hiába, ezért a rendőrséghez fordult. Az ügyben csalás miatt in­dult eljárás, a tettes akár tíz évre is rács mögé kerülhet. (SITA) Kigyulladt egy vendéglő és egy bolt Márkcsememye (Pusté Cementé). Feltehetőleg gyújtogatás miatt ütött ki tűz szerdára virradóra egy vendéglőként és élelmi­szerboltként működő családi házban a nagymihályi (Michalovce) járásbeli Márkcsemernyén. A helyszínen 11 tűzoltó dolgozott, hajnali négyre sikerült megfékezniük a lángokat - közölte a Nagymihályi Járási Tűzoltó-parancsnokság. (TASR) Tűz a nagyszombati TAZ csarnokában Nagyszombat. Tűz ütött ki szerdára virradóra a nagyszombati volt TAZ autógyár egyik használaton kívüli gyártócsarnokában. A lángok főként a tetőszerkezetet pusztították 150x150 méteres te­rületen, de a raktárhelyiségekben is sok minden a tűz martalékává vált. Veszélyben volt két szomszédos épület is. Nagyszombati kol­légáiknak pöstyéni, galántai, dunaszerdahelyi és szenici (Senica) tűzoltók is segítettek. Éjjeli fél háromra lokalizálták a tüzet, de az egyes helyiségek oltása még reggel is folyt. (TASR) Nem találják az elveszett kislányt Galgóc (Hlohovec). A rendőrség továbbra is nagy erőkkel kere­si a hároméves Simona Švecovát, aki hétfő este tűnt el Galgócról. A kislányt legutóbb hétfőn, 20.30-kor látták. Kedden kétszáz ember kereste az eltűnt gyereket, rendőrök, speciális mentők és önkénte­sek. A keresés tegnap is folytatódott, a kislány lakhelyéhez közeli tavakat kutatták át. Rendőrségi búvárok már a családi ház kútjába is leereszkedtek. (TASR) A kerületi közlekedésügyi hivatal felfüggesztette az építkezést, mégis tovább dolgoznak a talapzaton Még mindig nem tudni, mi épül Komárom. Bár a Nyitrai Ke­rületi Közlekedésügyi Hi­vatal (Krajský úrad pre cestnú dopravu) 2010. jú­nius 24-én 12.20 órai ha­tállyal felfüggesztette a Kossuth tér melletti kör­forgalomban az eredeti építkezési engedélyben nem szereplő „architekto- nikus kiegészítés” építését, ennek ellenére javában folynak a munkálatok; most éppen a talapzat márványborítását végzik a munkások. V. KRASZN1CA MELITTA Bastmák Tibor polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján be­mutatta Karol Slávik, az illetékes közlekedésügy hivatal elöljárójá­nak az építkezés leállításáról szó­ló levelét. Mint írja, június 24-én építkezési felülvizsgálatot tartot­tak, amely több hiányosságot tárt fel, többek között azt, hogy meg­felelő dokumentáció nélkül folyik az építkezés. Továbbá, hogy a Komáromi Járási Közlekedésren­dészet véleményezésével ellen­tétben lépcsők is vezetnek az „ar- chitektonikus kiegészítéshez”; a lépcsőket időközben már el is bontották. Ugyanakkor a levél ta­núsága szerint a közlekedésren­dészet a közlekedésbiztonság szempontjából nem emelt kifo­gást az architektonikus kiegészí­tés végrehajtása ellen. „Rendkívül aggályosnak tartom a rendőrség hozzáállását, veszélyes prece­Márványlapokkal borítják a körforgalomban épülő „architektonikus kiegészítést" (Kis Kata felvétele) denst teremtenek - mondta Bastrnák Tibor. - Amikor ugyanis egy polgári társulás a Kaufland melletti körforgalomba a város címerét szerette volna elhelyezni, éppen a közlekedés biztonságára hivatkozva utasította azt el a köz­lekedésrendészet. Ezúttal viszont engedélyezte az architektonikus kiegészítést, amelyről senki nem tudja, mit is takar. Illetve látjuk, hogy több méter magas talapzat készül a körforgalom közepén.” A polgármester azt is leszögezte: a várostól senki nem kért semmiféle hozzájárulást ahhoz, hogy bármi­lyen objektumot elhelyezhessen a körforgalomban. Ugyanakkor nem is a város a döntéshozó szerv a kérdést illetően. Több internetes fórumon történnek utalások arra is, miért nem akadályozza meg az önkormányzat, a rendőrség a tör­vényellenes építkezést. Ezekre re­agálva Bastmák elmondta: tör­vényszegésre a város nem reagál­hat törvényellenes lépéssel. „Mi valamennyi lehetőséget kihasz­nálva tiltakozunk az állami hiva­talok és a rendőrség lépései ellen, és merem remélni, hogy az újon­nan felálló kormány is a törvé­nyesség betartása mellett foglal állás. Akkor pedig nyert ügyünk van”-tette hozzá. Egy esetleges szoborállításról július 5-én, Cirill-Metód ünnepén a körforgalom közepében egyelő­re senki nem tud. A Matica slo­venská egyelőre tarja magát ah­hoz a korábbi álláspontjához, hogy a komáromi székházon lévő Cirill-Metód szoborcsoport marad a helyén. Weszelovszky Gábortól, a városi hivatal illetékes osztály- vezetőjétől megtudtuk, egy ko­máromi magánszemély gyüleke­zésre vonatkozó polgári bead­ványt nyújtott be július ötödikére a körforgalom környékére. Kér­vényét pontosításra visszautalták. Más szervezettől vagy társulástól nem érkezett kérvény a városi hi­vatalhoz. Királyhelmec a júniusban aktuális adórészesedés alig tizenhárom százalékát kapta meg Ha nem változik a helyzet, komoly gondok lehetnek LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A bodrogközi település ebben a hónapban a jövedelemadókból származó ál­lami támogatásnak alig több mint tizedét kapta meg, így ha a helyzet rövid időn belül nem változik, a város gazdálkodásá­val komoly gondok lehetnek. Švistun László, a Királyhelme- ci Városi Hivatal vezetője la­punknak elmondta, a bevételki­esés nem új keletű probléma, ugyanis az év elejétől a tervezett támogatásoknak havonta általá­ban csak a 70-75 százaléka ér­kezett a település számlájára. Ezt a helyzetet eddig valahogy még kezelni tudták, de június­ban a várt 149 373 euró (4,5 millió korona) helyett csupán 19 916 euró (600 ezer korona) ál­lami támogatást kaptak. Az ak­tuális adórészesedés 13 százalé­ka csak a kiadásaik töredékét fe­dezi, ám ez az összeg az alkal­mazottak bérének ldfizetésére biztosan nem lenne elég. Most abban bíznak, hogy az ígéretek szerint júliusban már a júniusi állami támogatásnak a többszöröse érkezik, s ha erre sor kerül, néhány napos késéssel ugyan, de ki tudják fizetni az al­kalmazottaknak járó juttatáso­kat. Ha a helyzet mégsem válto­zik, kénytelenek lesznek radiká­lisabb intézkedéseket hozni, a rendelkezésre álló szerény tarta­lékok felhasználása után arra is sor kerülhet, hogy ideiglenesen nem fizetik ki a városi hivatal felső vezetőinek a bérét. Király- helmecen a bevételkiesést eddig csupán a kiadások lefaragásával tudták enyhíteni, idén például több korábban tervezett fejlesz­tés és beruházás megvalósítását halasztották el. Hasonló intéz­kedésekre a jövőben is számítani lehet, ám a hivatalvezető hang­súlyozta, a megszorítások nem érintik azokat a beruházásokat, melyeknek nem a város a fő in- vesztora: így például a szlovák alapiskola épületének a rekonst­rukcióját, vagy a kertövezet in­gatlanjainak a villamosítását mindenképp megvalósítják. Švistun László tájékoztatása szerint a pénzügyi nehézségeket a rendelkezésükre álló források­ból legfeljebb egy hónapos idő- intervallumban tudják kezelni, ha az állami támogatásoknak hosszú távon továbbra is csupán a töredékét kapnák meg, az be­láthatatlan következményekkel járna a város és annak járulékos intézményei működtetése szem­pontjából. 1,78 millió eurót költ a közlekedési vállalat a városháza előtt elhaladó villamossínek felújítására, a munkálatok szeptember elsejéig tartanak Felújítják a villamossíneket, és bevezetik a nyári menetrendet Kassán MARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. Nagyszabású felújí­tásba kezd a Kassai Városi Köz­lekedési Vállalat (DPMK). A kassai városháza előtt elhaladó villamossínek teljes cseréje szeptemberig tart majd. Hama­rosan életbe lép a nyári menet­rend is - tájékoztatott Monika Murová, a közlekedési vállalat szóvivője. Felújítási munkálatok folynak majd egész nyáron az Óváros­ban a Városháza előtti keresz­teződésben. A villamossínek felújítása a sportcsarnok kör­nyékét, a Kuzmány utcát, a Csehszlovák hadsereg utcát, a Hviezdoslav és a Moyzes utca kereszteződését érinti. „Szeptember 1-jéig folynak majd a munkálatok. A felújítás­ra a sínek rossz technikai álla­pota miatt van szükség” - kö­zölte Michal Tkáč, a közlekedé­si vállalat vezérigazgatója. A felújított szakasz kényelmesebb és biztonságosabb közlekedést biztosít majd a gépkocsiveze­tőknek is. „Nem csak biztonsá­gosabb lesz a kereszteződés, hanem kevésbé hangos is, ami végeredményben pozitív hoza­dék az itt élők számára, ezért a türelmüket kérjük erre a hé­hány hétre” - nyüatkozott Tkáč. A felújítás ideje alatt a síne­ket kicserélik, továbbá hang­tompító és vízelvezető elemeket építenek be. „Egyben csökken a vibráció, ami megnöveli a kör­nyező épületek és a felújított szakasz élettartamát. Feltétele­zésünk szerint rendszeres kar­bantartás mellett akár 30 évre is megoldódhatnak a problé­mák” - mondta Peter Dečo, a közlekedési vállalat technikai és karbantartói feladatokat végző részlegének igazgatója. Több változás várható az érintett szakaszon közlekedő villamosok és autóbuszok me­netrendjében is, amiről később tájékoztatja az utazóközönséget a közlekedési vállalat. Beköszöntött a nyári szünet, ezért hamarosan változik a me­netrend a többi szakaszon is. Mától a villamosok már a nyári menetrend szerint közlekednek, továbbá nem jár áz 5-ös villa­mos és a Luník IX-ről, Miszló- káról közlekedő iskolai járatok sem. Az autóbuszok és a trolik a jövő kedden állnak át a nyári menetrendre. Szünidei menetrend Pozsonyban is Pozsony. A szünidei menetrend szerint közlekedik mától a pozsonyi tömegközlekedési vállalat járatainak nagy része. A kifüggesztett és az interneten (www.dpb.sk) elérhető menetrendekben éppen ezért hétköznapokon a „munkanap - tanítási szünnap” részben kell für­készni az utazással, a járatok indulásával kapcsolatos információkat. Nyári menetrend lép érvénybe minden villamosjárat esetében. A tro­libuszoknál a következő számú járatokra vonatkozik a korlátozás: 33,201,202,206,208,212. A buszjáratok közül az alábbiak közle­kednek majd más ütemezés szerint: 20,21,22,23,24,25,26,30,31, 32,34,36,37,39,50,51,52,53,59,63,66,67,68,70,75,78,80,83, 84,88,91,93,94,95,96,98,99,133,191,196. A szünidőben vég­képp nem közlekedő járatok: 7,17,55,131,141,178,192. (A válto­zások a feltüntetett honlapon is megtekinthetők.) (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents