Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-13 / 159. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 13. Közélet 3 Németországban tilos rugós bicskát vagy gázpisztolyt hordani, Nagy-Britannia területén pedig inkább vegyék ki autójukból a golfütőket Beindult a nyári turistaszezon Az arab országokba utazó nők vigyázzanak, nehogy az egyéjszakásra tervezett kalandból ezeregy probléma legyen _ (Vladimír Šimíček felvétele) Pozsony. Több ezer háztartásban csomagolják a bőröndöket, készülnek a szabadságra. Vannak, akik autóval indulnak útnak, mások repülővel, vagy autóbusszal. Egyről viszont senkinek sem kellene megfeledkeznie: a szabadságon nem csak a pihenésre és kikapcsolódásra, a helyi törvények betartására, a felelősségteljes viselkedésre is gondolni kell. Csak így érhetik el, hogy a szabadság ne váljon rémálommá. DEMECS PÉTER Mint minden turistaszezon kezdete előtt, idén is külön sajtó- tájékoztatón kérte elővigyázatosságra a külföldre utazó szlovák állampolgárokat a külügyminisztérium. Nem csak az iratokra és személyes holmira kell odafigyelni, a diplomaták szerint a nyári, ártatlannak tűnő kapcsolatokkal is óvatosan kell bánni, hiszen egy nyári románc nagyon könnyen rémálommá fajulhat. Főleg a szerelmes nőkkel fordulhat elő könnyen, hogy csalók áldozatává válnak. Az elmúlt években több tucat szlovákiai nő járt már így pórul. Veszélyes nyári románc A minisztérium szerint elsősorban azoknak a nőknek kellene megfontolniuk, kit választanak ki egy nyári románcra, akik Egyiptomba, Tunéziába vagy Marokkóba utaznak. Anna Juríková, a külügyminisztérium konzuli ügyek osztályának vezetője arra figyelmeztet, hogy az Európai Unión kívüli térségben, különösen az Eszak-Afrikában élő férfiak arra használhatják fel a rövid ismeretségeket, hogy beutazzanak a schengeni térségbe. Ezek a csalók rendszerint rendkívül kedvesek, mindent megígérnek a nőnek csak azért, hogy a lehető legjobb fényben mutatkozzanak. Majd néhány napos vagy hetes ismeretség után megkérik az adott nő kezét, vagy megpróbálják a lehető legtöbb pénzt kicsalni tőle. Juríková arra is felhívta a figyelmet, hogy a naiv hölgyeket megtakarításaiktól is megfoszthatják az egynyári ismeretségekre szakosodott csalók. Szlovákiai jómadarak Viszont nem egy külföldi rendőrnek már jó néhány szlovákiai turistával is meggyűlt a baja. A szlovákok leggyakoribb szabály- sértései közé külföldön évek óta egyértelműen a közúti szabályok megszegése tartozik. Sok sofőrnek a helytelen parkolás vagy gyorshajtás miatt kell megfizetnie a borsos büntetést. A bírságok nem egy uniós országban olyan magasak, hogy kifizetésük után már nem sok pénz marad a nyaralásra. Ezért érdemes odafigyelni. Nem egy szlovákiai turista ennél jóval komolyabb összetűzésekbe is keveredhet. Ezt bizonyítják az a statisztikai adatok is, melyek szerint külföldön jelenleg 188 szlovák állampolgár van börtönben. Közülük tizenhatan Latin-Amerikában vannak rács mögött, kábítószerekkel való kereskedelem magalapozott gyanújáért. Három személyt a Dél-Afrikai Köztársaságban tartóztattak le a vasárnap befejeződött labdarúgó világbajnokság során. Eltérő külföldi jogszabályok A turistáknak arról sem kellene megfeledkezniük, hogy bár a határellenőrzés a schengeni övezet tagállamaiban megszűnt, a határ átlépésével már az adott ország törvényei, előírásai érvényesek mindenkire. Ezért például jobban teszik, ha gyermekeik csomagjából kiveszik a fegyverekre emlékeztető játékokat - egyes országokban ugyanis ezt akár tiltott fegyvertartásnak is nevezhetik, s könnyen rács mögé kerülhetnek az óvatlan szülők. „Németországban például tilos rugós bicskát vagy gázpisztolyt hordani. Azok a sofőrök, akik Nagy-Britanniában fognak autót vezetni, jobban teszik, ha nem hordanak autójuk ülésein golfütőket, vagy baseballütőt” - figyelmeztetett Juríková, hozzátéve: a kábítószerekkel is jobban oda kell figyelni, hiszen például az ázsiai országokban már kis mennyiségért is több éves börtönbüntetés fenyeget. A diplomaták szerint azt is érdemes megnézni, milyen kulturális vagy vallási szokások érvényesek az egyes országokban. Némelyik műemléket csak előírt öltözékben lehet megtekinteni - Olaszországban például illetlenségnek számít rövidnadrágban tempóimba menni -, figyelni kell arra is, hol engedélyezik és hol tiltják a fényképezőgép vagy kamera használatát, egyes országban tilos nyilvánosan alkoholt inni. ,A moszlim országokban ráadásul a viselkedésre is ügyelni kell, néhol a kézfogás, vagy a csókolódzás a helyi rendeletek megszegésének számíthat” - mondta a konzuli ügyek osztályának vezetője. Nemcsak autóból, hanem kerékpározóból és görkorcsolyázóból is több van az utakon, a megszokottnál legyenek jóval elővigyázatosabbak Mire ügyeljenek a sofőrök nyáron az utakon? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Nyáron a sofőröknek is eltérő útviszonyokra kellene felkészülniük. Nem csak a nyaralásra indulók miatt eldugult autópályákra kell felkészülni, de arra is, hogy a nyári szünetben lakott területen a megszokottnál jóval több gyermek szaladgál, játszik az utcákon. Az üdülésre induló sofőrök pedig gyakran olyan városokban vezetnek, amelyekben nem ismerik az útviszonyokat. Ennek velejárója lehet a stressz és az idegesség. Az országos rendőr-főkapitányság szerint rendkívül elővigyázatosan kell vezetni a játszóterek, parkok környékén. Ha a gyermekek az út közelében játszanak, nem szentelnek elég figyelmet a közúti forgalomnak, s könnyen előfordulhat, hogy váratlanul kifutnak egy labda után az úttestre. Vigyázzunk a gyerekekre „Arra kérjük a szülőket, hogy a nagyobb gyerekekkel is beszélgessenek el a közúti forgalom alapszabályairól, figyelmeztessék őket arra, hogy az úton nemcsak az a fontos, hogy lássák az autót, de az is, hogy a sofőr időben észrevegye őket” - mondta Viktor Plézel, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője. A szóvivő hozzátette: a gyermekekkel azt kell megértetni, hogy különösen veszélyes olyan helyen átmenni az úttesten, ahol nincs jó kilátásuk, vagy ahol leparkolt autók között kell átmenni az út másik oldalára. Aki autóval indul útnak, annak egyszerűen számolnia kell azzal, hogy dugókba keveredhet, sok gyalogos vagy kerékpározó haladhat az utak mentén, és sok ideges, agresszív sofőrrel is összefuthat. „Ezzel egyszerűen számolni kell, nyáron fel kell készülni a hasonló helyzetekre. Ezért jobban teszik, ha nem sietnek fölöslegesen és a megszokottnál jóval figyelmesebbek” - fejtette ki Plézel. Figyeljük az utat A nyáron történt közúti balesetek jelentős része elkerülhető lenne, ha a sofőrök jobban odafigyelnének a közúti forgalomra. A sofőrök vezetés közben nagy előszeretettel mesélik .utastársaiknak, milyen országokban jártak, mit érdemes megnézni, milyen élményekre készülhetnek fel. Az élménybeszámoló viszont elvonja a figyelmüket a vezetéstől, ezért előfordulhat, hogy a rendkívüli helyzetekre nem tud időben reagálni. Azokon az utakon is óvatosan kell vezetni, amelyeket jól ismerünk, ugyanis nyáron olyan sofőrökkel is összefuthatunk, akik soha nem jártak arra, tehát nem ismerik az útvonalat. Az ilyen sofőrök gyakran lassítják a forgalmat, mert keresik a helyes irányt és nem figyelnek kellőképpen a forgalomra. Mindehhez hozzájárul még a kimerítő hőség, mely csökkenti a figyelmet - az utakon futó autók nagy részében még nincs klíma. Szlovákiában a rendőrség Plézel szerint a nyári hónapokban sem hagy fel a közúti ellenőrzésekkel. Már most számos közlekedésbiztonsági akció van betervezve. (dem) A levegő hőmérséklete 20714° 23716° IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN __ A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Antalya 27731° Kanári-szigetek 21730' Ciprus 26732° Kréta 25729' Costa Brava 24°/34° Split 24732' Isztanbul 24°/29° Nizza 23730' Kairó 27°/34° Szalonlki 25731' Kedd Derült idő, kevés felhővel, helyenként megnövekvő felhőzettel, esetleg esővel. 28735° VAROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony derült 21° 34° változóan felhős 20° 33° derült 22° 34° Nyitra derüli 20° 34° változóan felhős 20° 33° enyhe felhőzet 19° 34° Dunaszerdahely derült 21° 35° felhős 19° 33° derült 20° 34° Komárom enyhén felhős 21° 35° változóan felhős 19° 33° derült 21° 34° Ipolyság derült 19° 33° változóan felhős 19° 33° enyhe felhőzet 19° 33° Rimaszombat derült 19° 32° borult idő 18° 31° enyhe felhőzet 19° 33* Kassa derült 18° 29° változóan felhős 18° 31° változóan felhős 19° 32° Királybelmec derült 20° 32° változóan felhős 18° 31° zápor 20° 32° Besztercebánya derült 18° 31° változóan felhős 16° 32° változóan felhős 18° 33° Poprad derült 15° 28° változóan felhős 14° 27° zivatar 17° 29° A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva szél melegfront n ciklon hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Pozsony Besztercebánya Kassa Szerda 05.05 Pozsony 20.48 Pozsony-Dévény 315 apad 04.56 Besztercebánya 20.42 Komárom 355 árad 04.47 Kassa 20.33 Párkány 185 apad Szél: irányú, 5-15 km/h Derült idő. kevés felhővel, forróság. Elvétve záporok. Szél: D, 10-15 km/h 29734° Változóan felhős idő. Elvétve záporok.