Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-10 / 157. szám, szombat

4 Régió ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 10. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Tegnap nem szálltak fel a gépek Stubnyafürdő (Turčianske Teplice). Tegnap nem szálltak fel a gépek a FAI (Nemzetközi Repülős Szövetség) 31. vitorlázórepülő­gép-világbajnokságán. A versenyzők így tisztelegtek a csütörtökön halálos baleset szenvedett társuk, a 35 éves orosz Alexander Mar- tynovov emléke előtt. Az eset körülényeit még vizsgálják, a közle­kedési minisztérium is vizsgálatot indított. (TASR) Jogosítvány nélkül vezetett Galánta. Háromszor fogtak el a rendőrök egy jogosítvány nélkül motorozó magyargurabi (Veľký Grob) férfit. A 34 éves férfi nem tudott lemondani a motorozásról, pedig korábban két évre bevonták a jogosítványát, és 200 euró pénzbírságra bün­tették egy kihágás miatt. Mivel háromszor csípték el, akár két évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat - mondta Martina Kredatusová, a Nagyszombat Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. (SITA) Halottaskocsiból lopott Rozsnyó. Ismeretlen tettes lopott csütörtökön egy rozsnyói temetkezési vállalat telephelyén. Egy lezáratlan VW LT 35 ka­binjából ellopott egy pénztárcát, benne 2500 euróval, és a sofőr irataival. (SITA) Elfogták a postarablókat Pozsony. Elfogta a rendőrség azokat a tetteseket, akik csü­törtökön kirabolták a postát Pozsonyalmáson (Jabloňové). A 21 éves stomfai (Stupava) Róbert J., és a 18 éves Peter S. 1600 eurót vitt el, elkölteni azonban már nem maradt idejük, ugyanis pár percen belül elfogták őket. Javasolták vizsgálati fogságba helyezésüket. Ha bebizonyosodik bűnösségük, 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. (TASR) Felgyújtottak egy autót Rimaszombat. Autótűzhöz riasztották tegnap hajnalban a rimaszombati tűzoltókat. Egy Škoda Fabia gyulladt ki. A jármű teljesen kiégett, a tulajdonos kára 5000 euróra tehető. Személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésének okát a rendőrség vizsgálja. (TASR) A szellőzőn másztak be lgló. Lopás és magánlaksértés miatt indult eljárás az iglói 17 éves Marek V., és Peter T. ellen. A fiatalok június 28-án egy szellőzőn át behatoltak egy családi házba. Arany ékszere­ket vittek el, valamint két fényképezőgépet. (SITA) A permetezésnél figyelmen kívül hagyták a tényt, hogy a szúnyogok nem ismerik az államhatárokat Szúnyogirtás - kétes eredménnyel Még mondig sok az ártéri pocsolya az Ipoly partján (Szekeres Éva felvétele) Ipolykér (Kiarov)/Szécsény- kovácsi (Kováčovce). Repülő­gépes és földi szúnyogir­tást végeztek a Nagykürtösi járás déli részén a hét ele­jén, de hogy milyen hatása lesz az Ipolynak csak az egyik oldalán elvégzett ir­tásnak, ez még kérdéses. SZÁSZl ZOLTÁN A rovarirtást előkészítő szak­emberek a Rimaszombati, a Lo­sonci és a Nagykürtösi járást vizs­gálták meg, a helyszíni szemlék alapján arról döntöttek, tizenhá­rom nagykürtösi járásbeli telepü­lésen rendelik el a szúnyogirtást. A tavaszi áradás idején az Ipoly rendkívül nagy területeket öntött el, sok helyen máig félméteres víz áll a szántókon és réteken. Ezek a vízfoltok és az ártereken lévő po­csolyák ideális költőhelyeivé vál­tak a szúnyogoknak, az itteni la­kosok életét alaposan megkeseríti a rovarinvázió. A leköszönt kormány Beszter­cebánya megye számára 30 ezer eurót (903 ezer korona) különí­tett el ebben az évben szúnyogir­tásra. Ebből 25 500 eurót (768 ezer korona) már el is költött a megye a mostani légi és földi permetezés elvégzésére. A mun­kálatokat ugyan szakszerűen vé­gezték el, csupán azt a tényt hagy­ták figyelmen kívül, hogy a szú­nyogok nem ismerik az államha­tárokat, s mivel csak az Ipoly folyó szlovákiai oldalán történt meg a beavatkozás, a permetezés hatá­sát valószínűleg csak néhány na­pig élvezhetik az Ipoly mentén élők. Besztercebánya megye szó­vivőjének, Peter Hajnalának a tá­jékoztatása szerint 2200 hektáron történt meg a szúnyogirtás, hogy a mostani beavatkozás után fennmaradt 4500 eurót (135 ezer korona) mikor fordítják a rovarok ismételt irtására, erről a tisztior­vosi szolgálat és a környezetvé­delmi szakemberek döntenek majd. Ipolykéren és Szécsényko- vácsiban az irtás után közvetlenül egy kissé enyhült a szúnyoginvá­zió, de alig néhány nappal a légi és földi permetezés után a kora es­ti órákban ismét hatalmas rajok­ban megjelentek a szúnyogok. A polgármesteri vétót csak nyolc képviselő szavazata tudná letörni, ám erre gyakorlatilag nincs esély Érvénytelen az érvénytelenítésről szóló határozat LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. Balog József polgármester, élve törvény adta jogával, megvétózta a bodrogözi település önkormányzatának 2010. június 21-i ülésén hozott döntését, mellyel a városatyák többségi szavazással érvénytele­nítették azokat a határozatokat, melyeket a „pótképviselőkker ki­egészült testület 2009. október 29. és 2009. december 10. között hozott. Az akkori gyűlés napirendi pontjai között eredetileg Király­helmec területrendezési tervének megtárgyalása,, a város 2009-es zárszámadásának megszavazása, valamint az önkormányzat mel­lett működő szakbizottságok struktúrájának és személyi össze­tételének illetve az egyes iskola- tanácsokban elfoglalt képviselői helyeknek az ügye szerepelt vol­na. Nagy Dezső képviselő azonban az ülés elején javasolta, hogy az eredetileg meghatározott ügyme­neten változtassanak, és érvényte­lenítsék azokat a határozatokat, melyeket a „pótképviselőkkel” ki­egészült testület 2009 októbere és decembere között hozott. Ugyan­akkor előterjesztésében az is sze­repelt, hogy a hatályon kívül he­lyezés az ebben az időszakban megszavazott általános érvényű rendeleteket ne érintse. Az előter­jesztést követő szóváltás után a képviselők 7 igen szavazattal, 4 el­lenében, egy tartózkodással ér­vénytelenítették az ominózus ha­tározatokat: így hatályon kívül he­lyezték egyebek mellett az ipari zóna fejlesztésével kapcsolatos, a főellenőr díjazásának csökkenté­séről, a rendőrparancsnok me­nesztéséről, egyes városi tulajdo­nú ingatlanok eladásáról, a REGIA TV Kft. működéséhez szükséges - mellesleg már elnyert - támogatás önrészének biztosításáról, némely pénzösszegek felhasználásáról il­letve a lakosoknak jutatott támo­gatásokról szóló döntéseket is. Balog József polgármester már a júniusi tanácskozás végén jelez­te, valószínűleg élni fog törvény adta jogával, és az önkormányzat határozatát adott határidőn belül megvétózza. A polgármester la­punknak elmondta, döntését az indokolta, hogy az érvénytelení­tésről szóló néhány héttel ezelőtt hozott határozat életbe léptetése szerinte a város szempontjából előnytelen lett volna. Az érvényes törvényi szabályozás szerint bizo­nyos idő elteltével a most megvé­tózott döntésről lehet ugyan újból szavazást tartani, de a vétó letöré­séhez minősített többségre van szükség. Ez a királyhelmeci testü­let esetében azt jelenti, hogy egy újabb szavazáson már nyolc kép­viselőnek kellene az érvénytelení­tés mellett voksolnia, s erre a tes­tületen belüli jelenlegi erőviszo­nyok mellett gyakorlatilag semmi esély nincs. 05.02 Pozsony 04.53 Besztercebánya 04.44 Kassa 20.50 Pozsony-Qévény 375 apad 20.44 Komárom 324 apad 20.36 Párkány 264 apad Szombat 26732° Vasárnap 26733° Derült idő, kevés felhővel. Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékletekéi tüntettük tel. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony derült 15° 31° derült 19° 32° derült 19° 32“ Nyitra derűit 13° 36° enyhe felhőzet 18° 32° enyhe felhőzet 19° 32° Dunaszerdahely derült 13° 32° enyhe felhőzet 18° 33° enyhe felhőzet 19° 33° Komárom derült 13° 32° enyhe felhőzet 19° 33' derült 19“ 33° Ipolyság enyhe felhőzet 12° 29° enyhe felhőzet 17° 32° enyhe felhőzet 19° 32° Rimaszombat derült 13* 29° enyhe felhőzet 16° 31° enyhe felhőzet 16° 31° Kassa enyhe felhőzet 13° 28° enyhe felhőzet 17° 28° enyhe felhőzet 19° 30° Királyhelmec változóan felhős 14° 29° enyhe felhőzet 18° 29° enyhe felhőzet 19° 31° Besztercebánya enyhe felhőzet 12° 31° változóan felhős 14° 29° változóan felhős 15° 30° Poprád enyhe felhőzet 9° 26° változóan felhős 13° 26° zápor 14' 26° IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Ciprus 26°/30° Málta Costa Brava 25732° Nápoly Kairó 27734° Nizza Kréta 25731° Rimini Mallorca 25733° Szaloniki Derült idő, kevés felhővel, forróság. Elvétve záporok. f Szél: EK, 15-20 km/h Hétfő 26°/33° Derült (dö. kevés lelkűvel, forrósa; . Elvétve záporok. 29735° 24729° 25730° 24°/3D° 24729° 25°/29° I Szél: É~£K, X__ _ j 5-20 km/h Kedd Derült idő. kevés felhővel, lőtt óság Elvébe záporok. Szél: rrányü. S~1S km/h A hőmérsékletek Cetsius-fokban vannak megadva fi szél jm. melegfront ■ ciklon hidegfront okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Pozsony Besztercebánya Kassa

Next

/
Thumbnails
Contents