Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-10 / 157. szám, szombat
1. 2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 10. www.ujszo.com A Magio nem szakítja meg az m1 közvetítését A vébédöntő nyelve Parlamenti alelnökök (TASR-felvétel) Nem bénította meg a Smer a parlamentet, megválasztották a pótképviselőket Fico és Mečiar üzenget ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem biztos, hogy az UPC kábeltelevízió ügyfelei nézhetik magyarul a focivébé bronzmeccsét és a döntőt, a Magio ügyfelei viszont feltehetően zavartalanul követhetik a két meccset az ml közvetítésében. „A sugárzást csak akkor függesztenénk fel, ha a Magyar Televízió fordulna hozzánk ilyen kéréssel - tájékoztatta lapunkat Andrej Gargulák, a Magiót üzemeltető Slovak Telekom szóvivője. Ugyanez vonatkozik szerinte a cseh és az osztrák televízió csatornáinak sugárzására is, ezek az adók is közvetítik a futball-világ- bajnokságot. A UPC azonban már néhány esetben megszakította az ml műsorának továbbítását néhány meccs idején, és szóvivője nem tett határozott ígéretet arra, hogy ez nem fordul elő ma, illetve holnap este. „Sem megerősíteni, sem kizárni nem tudom ezt” -jelentette ki Jaroslav Kolár, az UPC szóvivője. A meccsek nézhetők a műholdas szolgáltatást nyújtó DIGI TV kínálatában is, eddig nem fordult elő, hogy megszakították volna az ml sugárzását a focivébé közvetítése idején. Asugárzásijogokmiatttöbb országban is felfüggesztették a külföldi adók műsorának sugárzását, amikor azok vb-meccseket közvetítettek. (lpj) Pozsony. Tegnap pótképviselők ültek a miniszteri és államtitkári posztokra távozó képviselők helyére. A Smer nem használta ki, hogy ideiglenesen kisebbségbe kerültek a kormánypártok, nem bénította meg a parlamentet, bár korábban ezzel fenyegetőzött Robert Fico, mivel a Smer nem kapta meg a házelnöki posztot. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A pótképviselők megválasztása így simán lezajlott. A Híd színeiben három pótképviselő ülhet a kinevezett kormánytagok helyére: Simon Zsolt helyére Vörös Péter, aki az MKP pártigazgatója volt Bugár Béla elnöksége alatt, majd Bugár parlamenti asszisztense. 44 éves, a komáromi régió jelöltje volt a parlamenti választásokon. Az emberi- és kisebbségjogi miniszterelnök-helyettes Rudolf Chmel helyére Pfundtner Edit 37 éves pozsonyi ügyvéd került. A közlekedésügyi államtitkári posztra kinevezett Ivan Švejna helyére Jakab Elemér lépett. Jakab Nagyráska (Nagymihályi járás) polgármestere, 42 éves. A parlamentben így összesen 10 magyar képviselő ül, kilenc a Híd, egy - a dunaszerdahelyi Somogyi Szilárd -az SaS színeiben. A kormánytöbbség megszavazta, hogy Robert Fico volt miniszterelnök foglalhassa el az ellenzéknek járó negyedik alelnöki posztot a parlamentben. Fico a titkos szavazáson 100 voksot kapott a jelenlévő 144 képviselőtől. Robert Fico annak ellenére választatta meg magát a parlament alelnökének, hogy egy éve még kijelentette: ellenzéki képviselőként nem ül be a parlamentbe. „Nem tartom helyesnek, hogy az az ember, aki négy vagy nyolc éven át kormányhatalommal bír, visszatérjen a parlamentbe, és úgy kiabáljon, ahogyan azt most Mikuláš Dzurinda vagy Ivan Miklós teszi” - mondta a TA3 hírtelevízióban 2009-ben Fico. Szerinte a volt kormánytagoknak távozniuk kellene a politikai életből, ha a választások után nem sikerül kormányt alakítaniuk. A választások után azonban ez már meg sem fordult a fejében, a pártja által szerzett magas támogatottsággal indokolta, hogy marad a parlamentben. Egymásnak üzengetett tegnap Robert Fico és Vladimír Mečiar. Fico azt mondta, szívesen felkeresné a HZDS elnökét és megkérdezné, mi történt, hogy lehet, hogy pártja nem volt képes bejutni a parlamentbe. Mečiar levélben válaszolt: „Fogadd jókívánságaimat, mint a szlovák parlament új alelnöke! Abban a megtiszteltetésben részesülsz, hogy Sulik segédje lehetsz, Dzurindáék segédletével. Gondolkodj el azon, hogyan viselkedtél koalíciós partnereiddel, és miért maradtál magadra. (...) Elvtársi üdvözlettel Mečiar” - áll a levélben. Fico kifejtette, a Smer ellenzékben is együtt fog működni az SNS- szel, de mivel óriási a különbség a két frakció létszáma között, nem lesz rendszeres ellenzéki találkozó, csak ad hoc konzultáció Ján Slotáékkal. (sán, TASR, SITA) Kidőlt egy pillér Gyurovszky kilépett a Hídból Pozsony. Kilépett a Hídból Gyurovszky László, a párt egyik alapító tagja, korábbi régiófejlesztési miniszter. A Paraméternek adott nyilatkozata szerint nem ért egyet Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettesi és Martin Ružinský állam- titkári kinevezésével. Gyurovszky szerint Chmel nem tudja majd elég határozottan képviselni a párt érdekeit a kormányban, Ružinskýt pedig tájékozatlan amatőrnek tartja. Szerinte a jelöltek kiválasztása során a Híd vezetését inkább a magánérdek, nem pedig a magyar választók érdeke vezette. Bugár Béla sajnálja Gyurovszky döntését, bár bizonyos dolgokban igazat ad neki. „Chmel tényleg nem harcos alkat, de személyiségének súlya van, és ez sokat segíthet” - mondta Bugár a Paraméternek. A meghatározó tárgyalásokon a pártelnök is jelen lesz. Megvédte Ružinskýt is, szerinte a környezetvédelmi tárca újbóli létrehozásánál elsősorban menedzseri képességekre van szükség, ezt a feladatot jelöltjük el tudja látni, (ú) Megosztott az ország Meddig bírja a kormányoalíció? Pozsony. A lakosság 46,7%-a szerint Iveta Radičová kormánya kitölti négyéves megbízatását, de csaknem ugyanennyien (45,5%) gondolják ennek ellenkezőjét. A kormánypártok választói az optimistábbak, 79,1%-uk bízik abban, hogy a koalíció kitart, a Smer választóinak 75,9% viszont előrehozott választásokban bízik. A felmérést a DICIO ügynökség készítette. (sita) RÖVIDEN Csődbe ment a Karya Tour Pozsony. Csődbe ment a Szlovákiában 2008 óta működő török Karya Tour utazási iroda, amely főként Törökországba és Egyiptomba szervezett utakat. A Trend napüap információi szerint 900 szlovákiai ügyfele rekedt Törökországban, egy részük várhatóan holnap hazatérhet a Sky Airlines társasággal, az utazási irodának ugyanis volt csődbiztosítása. A Karya Tour csődje miatt a Trend szerint 5-7 ezer szlovákiai utas marad hoppon, akik már kifizették a kirándulás árát. Az utazási iroda honlapja szerint a károsultak az Allianz biztosítóhoz fordulhatnak kárpódásért. Ezt írásban tehetik meg, csatolva az út megvásárlásáról szóló szerződést, a levelet a biztosító pozsonyi központjába kell postázni (Dostojevského rád 4, 815 74 Bratislava). A külföldön rekedtek a Mondial Assistance telefonszámain (00420/2 83002 805,00421/2 5293 3113) kérhetnek segítséget. (ČTK) Visszaesett az autóeladás Pozsony. Az idei első félévben 31 723 új személyautót és 3,5 tonnánál könnyebb haszonjárművet adtak el Szlovákiában, 34%-kal kevesebbet, mint a múlt év azonos időszakában - derül ki a Szlovák Autóipari Szövetség jelentéséből. Mindez a tavaly tavasszal bevezetett roncsprémiummal magyarázható, amely akkor jelentős mértékben növelte az autóeladást. Idén is a Škoda márka a legkeresettebb, 19%-os piaci részesedéssel, a Volkswagen (7,6%), a Renault (7,1%), a Peugeot (6,5%), a KIA (6,1%), és a Citroen (6,%) követi. (SITA) Roman Kvasnica védőügyvéd szerint mivel az eset évek óta traumatizálja a közvéleményt, a parlament védelmi bizottsága tehetne fel kérdéseket a főügyésznek Bíróság elé kerülhet Maiina Hedvig ügye, de ott is évekig „altathatják” VRABEC MÁRIA A kormányváltás nem jelent feltétlenül fordulatot a Maiina Hed- vig-ügyben Már csak azért sem, mert az még mindig a főügyészségen van, a legfelsőbb vádhatóság pedig egy éve tétlen. Roman Kvasnica ügyvéd szerint az egyetlen lehetőség az ügy lezárására, ha politikairól jogi síkra terelik, kihallgatják az általa javasolt tanúkat, és tisztázzák azokat a részleteket, amelyekkel kapcsolatban kételyek merültek fel. A Maiina Hedvig ellen hamis tanúzás és a hatóság félrevezetése miatt emelt vád ügyében 2007 novembere óta vizsgálódik a főügyészség - eredménytelenül. Tavaly szeptember óta, amikor nyilvánosságra hozták a Comenius Egyetem Orvostudományi Kara dékánjának szakértői jelentését, lényegében nem történt semmi. Miután a jelentéstől több, konzul- tásként feltüntetett orvos elhatárolódott, a főügyészség visszaadta a dékánnak, hogy dolgozza át. Peter Labaš ezt elutasította, azóta az üle- tékesek hallgatásba burkolóznak. Hosszú hónapok után az első nyilatkozó Robert Kaliňák leköszönő belügyminiszter volt, aki továbbra is állítja: Maiina Hedviget nem verték meg, az egészet kitalálta. Utódja, Dániel Lipšic óvatosabban fogalmazott, azt mondta, nincs véleménye az ügyről, mert nem tudja mi történt. „Ha kiderül, hogy megverték, minden további nélkül bocsánatot kérek tőle, de ha hazudott, folytatni kell az ellene folyó eljárást” —mondta. Afőügyész mozgatja a szálakat Roman Kvasnica szerint a két nyilatkozat időzítése és tartalma sem véletlen. „Meggyőződésem, hogy Kaliňák úr egyeztette nyilatkozatát a főügyésszel, akihez nem csak szakmai kapcsolatok fűzik, közös ismerőseik sem csupán jogászi körökből kerültek ki. Nyilatkozatát a védencem ellen tervezett lépések részének tartom, Kaliňák úr csak a hírpostás szerepét tölti be. Az új belügyminiszter, Daniel Lipšic a múltban nagyon szerencsétlenül nyilatkozott Maiina Hedvig ügyével kapcsolatban, de az ügy most nem tartozik az ő hatáskörébe, ezért a véleménye sem érdekel. Roman Kvasnica úgy véli, a védence elleni eljárás a főügyész személyes kezdeményezése. „Dobroslav Tmka akkor követte el az első hibát, amikor a támadás miatti vizsgálat lezárásáról szóló jegyzőkönyvet áttanulmányozta és rendben lévőnek találta. Csak egy év elteltével vüágosodott meg, hogy a rendőrök és az ügyészek is hibáztak, mert nyilván akkor fűződött hozzá politikai érdeke. Meggyőződésem, hogy ő kezdeményezte a vádemelést is, hiszen a Maiina Hedviget feljelentő személy ugyanannak a Peter Gaburának volt a képviselői asszisztense, akinek a főügyész felesége. A főügyész máig nem tette lehetővé, hogy kihallgassuk Gabura egykori asszisztenseit - mintha csak azt akarná demonstrálni, mennyire elfogult. Az elmúlt csaknem három év alatt négyszer javasoltuk a Hedviget kezelő pszichiáterek kihallgatását és azt, hogy a védencem 2006. szeptember 9-i kihallgatásán készült videófelvétel átiratát hasonlítsa össze az ott készült jegyzőkönyvvel. Az általunk javasolt tanúkat nem idézték be, avideófelévétel átirata pedig máig sem készült el - mondanom sem kell, hogy azért, mert nem azonos a jegyzőkönyvvel, amelyre hivatkozva vádat emeltek Maiina Hedvig ellen. Húzzák, halasztják, elfektetik A Peter Labaš által jegyzett jelentést Roman Kvasnica több ponton is megtámadta, de a főügyészség nem tette lehetővé, hogy kérdéseit kihallgatáson tegye fel neki. „A főügyészség figyelmen kívül hagyta, hogy a szakértői jelentés törvény- sértő módon készült, hazugságokat tartalmaz, és Labaš professzor egy hetüapban hallgatási kötelezettségét megsértve nyilvánosságra hozta Malina Hedvig személyes adataRoman Kvasnica (Somogyi Tiborfelv.) it. Azt hiszem, a főügyészségen most azon dolgoznak, hogy legalább annyira kigyomlálják ezt a fércmunkát, hogy a szerzőjét ne lehessen büntetőjogi értelemben felelősségre vonni. Az elmúlt három év az álszakértők és az egérutak keresésének időszaka volt, mert Dob- roslav Tmka nem tudja, hogyan szabaduljon meg az ügytől. Mindenjel arra mutat, hogy a bíróságra továbbítja, ahol évekre is elfektethetik. Az ügy kimenetele nem a választások eredményétől függ, itt konkrét személyek felelnek a jogsértésekért, és az az érdekük, hogy minél tovább húzódjon. Ezzel magyarázom a volt és az új belügyminiszter nyilatkozatát is. Az egyikjói tudja, hogy a nyilvánvaló hazugságai ellenére sincs félnivalója, a másik meg arra készíti fel a közvéleményt, hogy majd a bíróság eldönti, kinek van igaza. Azt, hogy az elmúlt csaknem egy év alatt egyáltalán semmi nem történt, Kvasnica azzal magyarázza, hogy az érintettek kivárnak, politikai szempontból mi felel meg nekik. „Még 2008-ban keresett meg egy, a főügyész köreihez tartozó vállalkozó, akit a médiából ismertem. Előbb azt ajánlotta fel, hogy védencem vesse alá magát hazugságvizsgálatnak, amelyen csak én és a főügyész lennénk ott, ezt elutasítottam. A második ajánlat már az volt, ha Maiina Hedvig beismeri, hogy hazudott, akkor felmentik a hamis tanúzás vádja alól. Megkérdeztem, kinek a nevében beszél, erre azt mondta, hogy Dobroslav Tmka jó barátja és szeretné, ha ezt az ügyet lezárnánk. Azzal küldtem el, hogy soha nem ajánlanék a védencemnek ilyen megoldást, mert azt hihetné rólam, hogy csaló vagyok. Többször nem kerestek meg, nyilván eldöntötték, hogy végigcsinálják, amit elkezdtek.” A primitív nacionalizmustól a politikai alkukig Az új parlamentben néhány olyan képviselő is van - elsősorban az OKS négy tagja, akik a Híd listáján jutottak be - akik mindig nyíltan kiálltak Maiina Hedvig mellett. Ezt most is megtehetnék, Roman Kvasnica azonban nem szeretné, ha emiatt újra politikai felhangot kapna az ügy. „Dobroslav Tmka csak erre vár, hogy azt mondhassa, befolyásolni akarják őt. Ne feledjük, hogy jövő tavasszal főügyészt választ a parlament, és ezzel az üggyel politikai csodákat lehet végrehajtani. Minden tiszteletem az említett négy képviselőé, de most óvatosságra és mértékletességre inteném őket. Mivel ez az ügy évek óta traumatizálja az egész szlovákiai társadalmat, véleményem szerint a parlament védelmi bizottsága joggal tehetne fel kérdéseket a főügyésznek, hol tart most a vizsgálat. Ha Dobroslav Trnkának a múltban nem okozott gondot a nyilvánosság előtt beszélni a részletekről, nem lehet gond egy ilyen meghallgatás sem. Ha erre sor kerülne, szívesen venném, ha én is beszámolhatnék a bizottság előtt arról, hányféle módon sértették meg a bűnüldöző szervek egy védtelen állampolgárjogait. De beérném azzal is, ha feltehetném a kérdéseimet Labaš professzornak és a védencemet kihallgató nyomozónak, csak végre térjünk vissza a jogszerű megoldásokhoz. A hatóságok hozzáállását ehhez az ügyhöz a kezdetektől a primitív nacionalizmus jellemezte, most pedig politikai alkuk tárgya, a joghoz és az igazság kereséséhez soha nem volt semmi köze. Én nem tehetek mást, várom, mikor térünkvissza a törvényes útra, mert az nagyon rövid lesz és egyértelműen Maiina Hedviget fogja igazolni.“