Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-09 / 156. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 9. www.ujszo.com Ajelölt ígéri, nem lesz kőolajvezeték a Csallóközben A környezetvédőknek nem tetszik Ružinský jelölése ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Elégedetlenek a környezetvédők Martin Ružinský jelölésével a földművelésügyi minisztérium államtitkári posztjára. A Híd által jelölt Ružinský államtitkárként a környezetvédelemmel kapcsolatos teendőket látná el, addig, amíg újra meg nem alakul a környezetvédelmi minisztérium - hogy a miniszter is ő lesz-e, azt egyelőre nem tudni. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet és Zöldek Pártja is negatívan tekint a jelöltre annak szakmai háttere miatt, úgy vélik, a Híd ezzel kecskére bízta a káposztát. Ružinský ugyanis a Transpet- rol olajfinomító vállalat magas beosztású vezetője, a vállalat az elmúlt években a Csallóközön keresztül megépítendő kőolajvezetéket szorgalmazta. Ružinský a Sme napilapnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy mint a Transpetrol vezetőségének tagja, hogy állt hozzá a kőolajvezeték kérdéséhez, annyit mondott: „tartom magam a kormány programtéziseihez, és a Csallóközön keresztül nem vezet majd kőolajvezeték.” Hozzátette, az a véleménye, hogy a védett területeken nem szabad kőolajvezetéket építeni. Úgy gondolja, a környezetvédők tiltakozása az építendő kőolajvezeték ellen megalapozott, s olyan útvonalat kell találni, amely nem veszélyezteti a védett területeket, (sán, SITA, TASR) Öllös: Egyik jelölt programját sem ismerjük MKP: ma lépnek elő az elnökjelöltek VERES ISTVÁN Pozsony. Ma délután derül ki, kik indulnak az MKP elnöki posztjáért a párt holnapi rendkívüli tisztújító kongresszusán. A két potenciális elnökjelölt, Berényi József korábbi elnökhelyettes és Kvarda József egykori képviselő és kulturális államtitkár tegnap még nem kívánta sem megcáfolni, sem megerősíteni, harcba szállnak-e a Csáky Pál lemondásával megüresedett elnöki székért. „Nem szeretnék önjelölt lenni. Ezért fontos számomra, hogy megvárjam, kit jelölnek a régiók” - nyilatkozta lapunknak Berényi József. A járási elnökségek ma délig küldhetik el, kit jelölnek az elnöki posztra. Utána összeül a párt kilenctagú ügyvivő testületé, hogy a kongresszus menetrendjében és a hivatalos elnökjelöltek személyében megegyezzenek. A régiók álláspontjára vár Kvarda József is. „Naponta kapok telefonos felkéréseket egész Dél-Szlovákiából, kelettől egészen Pozsonyig. Ezek viszont egyéni vélemények, a járások hivatalos jelöléseit ezért fontos megvárni” - mondta Kvarda József. Öllös László politológus szerint az MKP sokat emlegetett megújulása nem pusztán az új elnök személyén áll vagy bukik. „Döntő fontosságú az lesz, hogy a megválasztott elnök mögé kik sorakoznak fel, kik alkotják az új elnökséget. Az is kérdés, megszerveződött-e már egy új generáció az MKP-ban, és hogy ha van ilyen, akkor hajlandó lesz-e ez a társaság az új elnök mögé felsorakozni” - fejtette ki lapunknak a politológus. Öllös szerint figyelemre méltó, hogy egyik jelöltnek sem ismeijük a programját, „ezek a viták, ha vannak, a nyilvánosságtól elzár- tan folynak”. „Szerintem a megújulás egy üyen választási vereség után mindenképp hosszú folyamat lesz, éveket is igénybe vehet, ha egyáltalán megtörténik. Mindenképpen azon múlik majd, mennyivel jobb elképzelésekkel tudnak előállni ezek a politikusok a szlovákiai magyarság helyzetével kapcsolatban. Kvarda inkább az idősebbek vonalát képviselheti, viszont ez még csak feltételezés, ahogy a Híddal való együttműködésről is csak találgatni lehet. Minden azon múlik majd, kik állnak mellé. Ez fogja megmutatni a két jelölt közti igazi különbségeket” - magyarázta lapunknak Öllös László. Ahogy korábban már megírtuk, az sem zárható ki, hogy ma újabb jelöltek jelentik be indulásukat. RÖVIDEN Vádemelés Simon Anikó gyilkosa ellen Pozsony. Csütörtökön folytatódik a Pozsonyi I. Járásbíróságon a csüizpatasi Simon Anikó meggyilkolásával vádolt Dávid B. pere. A bíróságnak arról kell döntenie, hogy elfogadja-e a férfi elleni vádemelési javaslatot. Dávid B.-t azzal vádolják, hogy január 6-án több késszúrással brutálisan meggyilkolta Simon Anikót annak pozsonyi albérletén. A férfi ellen ezen felül nemi erőszak, testi sértés és hitelcsalás vádja miatt is eljárás folyik. (TASR) Uborkaszezon az e-üzletekben Pozsony. A nyári hónapokban az internetes üzletek számára is beköszönt az uborkaszezon jelentősen csökkentve a forgalmukat. Az elmúlt hetekben azonban megugrott a tipikus, nyaraláshoz szükséges áruk iránti kereslet - derül ki a heureka.sk internetes portál elemzéséből, amely a hazai internetes üzleteket vette górcső alá. A sportcikkek iránti kereslet az elmúlt hetekben 10 százalékkal nőtt, 30-40 százalékkal több fogy a fürdőruhákból, és nőtt az érdeklődés a digitális fényképezőgépek, grillsütők, görkorcsolyák és biciklik iránt is. (TASR) A kormányhivatalt Viktor Nižňanský, a hivatal sajtóosztályát pedig várhatóan Ľuba Lesná vezeti majd Belousovová megpofozná Dostált Az új házelnök, Richard Sulik. Népszerű ember. (Somogyi Tibor felvétele) Pozsony. A házelnök és a koalíciós alelnökök megválasztása után a parlamenti bizottságok elnökeit választotta meg a plénum. Tegnap megalakultak a parlamenti frakciók is, és az egyes frakciók pedig megválasztották veze tőiket. LAJOS P. JÁNOS A parlament legnagyobb frakciója a Smeré, 62 képviselővel, ezt a korábbi házelnök, Pavol Paška vezeti. Az SDKÚ parlamenti klubjának 28 képviselője van, vezetőjükké Jozef Mikušt választották. Az SaS 22 fős frakcióját a párt elnöke és a házelnökké megválasztott Richard Sulik vezeti, a KDH 15 képviselő alkotta csoportjának élén Pavol Hrušovský áll majd. A Híd 14 fős frakciójának vezetője Sólymos László lett. Az SNS frakciója a legkisebbrmindössze 9 tagú, a párt meghagyta posztján korábbi frakcióvezetőjét, Rafael Rafajt. Megválasztották a bizottsági elnököket A plénum a megegyezésnek megfelelően választotta meg a parlamenti bizottságok elnökeit. Az emberi jogi és kisebbségügyi bizottságot az SNS kapta, az élén Anna Belousovová, az SNS elnöke áll majd. Belousovová megválasztása ellen tiltakozott a Magyar Koalíció Pártja. „Az MKP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Szlovákia területén élő kisebbségek jogainak betartását felügyelő parlamenti bizottság munkáját annak az SNS- nek az alelnök asszonya irányítaná ezentúl, amely párt az elmúlt évek során folyamatosan a kisebbségi identitás rombolását szorgalmazta” - áll az MKP állásfoglalásában. Szerintük a jobboldali kormány- koalíció pártjai nem egyezhettek volna bele ebbe. A bizottságot a Smer hagyta az SNS-nek, a párt ugyanis az ellenzékre bízott kilenc parlamenti bizottság közül egyedül ezt ajánlotta fel Slotáéknak. A koalíció nem szólt bele az ellenzéki „megegyezésbe”, Ondrej Dostál, a Híd-OKS paralmenti képviselője azonban kijelentette, hogy rossz viccnek tartja ezt a megoldást. „Ez olyan, mintha a Nemzeti Emlékezet Hivatalát Vasil Biľak vezetné” - mondta Dostál, és kijelentette, hogy ezt a javaslatot nem szavazza meg. Dostál ezzel alaposan magára haragította Anna Belousovovát. „Vigyázzon a szájára, mert kaphat rá egyet jobbról és egyet balról is” - fenyegette meg Dostált az SNS al- elnöke, hozzátéve, hogy várhatóan feljelenti őt. Az ügy érdekessége, hogy a parlament Dostált választotta az emberi jogi bizottság alelnökének, így parázs hangulatú testületi ülések várhatók a következő négy évben. Az SNS által is igényelt SIS-t felügyelő bizottság elnökét ma választja meg a parlament, mivel a Smer jelöltje Robert Kaliňák tegnap még miniszter volt. Újabb posztokat oszt el a koalíció Ľubomír Gaiko honvédelmi miniszterré való kinevezése már nem kérdéses, a posztját azonban csak azzal a feltétellel töltheti be, hogy gyorsan megtanul angolul. Iveta Radičová legkésőbb október közepéig válj a tőle az; „angol bizonyítványt”. Beigazolódott lapunknak az az információja is, hogy a tárca államtitkára Ondrejcsák Róbert lesz. Ót - a többi államtitkárral együtt - várhatóan ma, az első ülésén nevezi ki a kormány. A ki- szivárgott információk szerint a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) új igazgatója Štefan Hudec, az SDKÚ központi titkára lehet majd, az aktuálne.sk honlapnak ezt két SDKÚ-s forrás is megerősítette. Iveta Radičová ugyanakkor cáfolta, hogy a titkosszolgálat igazgatóját már most leváltanák. „Ez nem aktuális kérdés” - jelentette ki Radičová. Hudec a második Dzurinda-kormány idején a kormányhivatalt vezette, amíg 2005 decemberében lemondott, mivel felmerült a gyanú, hogy a kormányhivatal kezelésében lévő pozsonyi Hotel Fórumot párthoz közeli személyeknek adta el áron alul. A kormányhivatalt várhatóan Viktor Nižňanský vezeti majd, ő 1998 és 2006 között a közigazgatási reformot menedzselte kormánybiztosként. Ezt követően a MESA 10 jobboldali elemző központ vezetője lett. A kormányhivatal sajtóosztályát Ľuba Lesná, lapunk korábbi vendégkommentátora vezeti majd. Aki antennán fogja az adást, nem marad le semmiről, a kábelszolgáltatók egy része kikapcsolja az M1-et Nem nézhetjük magyarul a foci-vb döntőjét? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony/Brüsszel. Nem biztos, hogy nézhetik majd az UPC ügyfelei vasárnap a labdarúgó-világbajnokság döntőjét, illetve a szombati bronzmeccset a Magyar Televízió műsorán, az UPC ugyanis már több alkalommal megszakította az Ml és az M2 adását a fut- ballközvetítés idején. Az UPC szerint az eddigi adáskieséseket műszaki hiba okozta. „Az Ml sugárzásának kiesését műszaki hiba okozta” - mondta lapunknak Jaroslav Kolár, a kábeltévé szóvivője. Azt azonban nem ígérte, hogy a bronzmeccs és a döntő idején zavartalan lesz a sugárzás. „Sem megerősíteni, sem kizárni nem tudom ezt” - jelentette ki a szóvivő. Az ügy hátterében a közvetítési jogok birtoklása is állhat, a FIFA ugyanis a szlovákiai közvetítés jogát a Szlovák Televíziónak adta el. Kolár ezt nem erősítette meg, szerinte csak műszaki hiba miatt nem közvetítették az utóbbi meccseket. A műholdas sugárzású DIGI televízió eddig nem szakította meg az MTV adását a meccsek idején sem. Lapunk kíváncsi volt a Slovak Telekom által üzemeltetett Magio álláspontjára is, de lapzárHiába ordít a kamerába, nálunk se kép, se hang (TASR/AP-felvétel) tánkig nem kaptunk választ. Az internetes magyar közvetítés szintén elérhetetlen Magyarországon kívül. A vb meccseinek internetes közvetítési jogait az index.hu portál vette meg az MTV-től, ám ha szlovákiai IP- című számítógépről szeretnénk megnézni a mérkőzést, az oldal figyelmeztet minket, hogy csak Magyarország területén érhető el a szolgáltatás. Ez nem csak az élő közvetítésre vonatkozik, az oldalon megtalálható összefoglalók sem érhetőek el a határon túlról. Az ügy téma volt az Európai Parlamentben is, ahol Gál Kinga, fi- deszes EP képviselő vetette fel, hogy a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság közvetítése kapcsán korlátozzák a nemzeti kisebbségek nyelvén történő televíziós sugárzást. Az ülésen a dél- tiroli német csatorna (RAS) képviselői elmondták, hogy Olaszország egyetlen kisebbségi nyelven, németül sugárzó csatornája nem közvetítheti a világbajnokságot. A nemzetközi szövetség (FIFA) ugyanis csak az adott ország nemzeti csatornájának adott közvetítési jogokat. Ugyanez a probléma merült fel Erdélyben is, ahol a Román Televízió kizárólagos jogára hivatkozva felfüggesztették az MTV sugárzását a meccsek idejére. Ennek eredményeként a nemzeti kisebbségek nyelvén sugárzó helyi adók nem közvetíthetik a mérkőzéseket, az anyaország csatornáit pedig a mérkőzések közvetítésének ideje alatt „felfüggesztik”. Ä dél-tiroli szakemberek beadványban fordultak a FIFÁ-hoz, de azt a szervezet elutasította arra hivatkozva, hogy a műsorszolgáltatás jogait nem régiók, hanem államok szerint adják. Paradox módon ugyanakkor a műholdon keresztül közvetítő német társaságok adásai - így például a ZDF és ARD - egész Európában foghatóak. A világbajnokság vasárnap ér véget, már csak két mérkőzés van hátra. A probléma nem érinti azokat, akik nem kábeltévén, hanem hagyományos módon, antennával fogott adást néznek. A földi sugárzást ugyanis nem lehet megállítani a határon, így nem mindenki marad le a magyar „nyelvű” döntőről. (lpj, MTI)