Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-08 / 155. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 8. Sport-labdarúgó-vb 23 A németek támadójátéka csődöt mondott Spanyolország döntős ÖSSZEFOGLALÓ Durban. Spanyolország gól nélküli első félidő után Puyol góljával l:0-ra legyőzte Németországot, így Villáéit mérkőznek meg Hollandiával a dél-afrikai világ- bajnokság döntőjében. A korábban villogó németek hiába lőttek négy gólt Argentínának és Angliának is, nem tudtak mit kezdeni a fegyelmezett spanyol védelemmel. Az első félidőben szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben a kapuk, mind a két csapat tartott a másiktól. A spanyolok rövid passzokkal próbálkoztak és enyhe fölényben játszottak, de nagyobb helyzetet nem tudtak kialakítani - Puyol fejelése a kapu mellé szállt, mindkét oldalról csak egy-egy lövés találta el a kaput. A németek kontratámadásai nem hordoztak magukban komoly veszélyt. A második félidőben megélénkült a játék, a spanyolok támadóbbra vették a figurát, és többször is veszélyes helyzetet alakítottak ki a német kapu előtt. Az 59. percben Pedro tornáztatta meg Neuert, Villa pedig gólt rúghatott volna, ha eléri csapattársa beadását, ami keresztben csörgött el az üres kapu előtt. Negyedórával később Puyol szerezte meg a vezetést a spanyoloknak, egy szögletből beívelt labdát fejelt a kapuba Neuer kezei között. A németek kitámadtak, Pedro pedig eldönthette volna a meccset, ha nem cselezgeti magát el a kapu előtt - Torres teljesen tisztán várta a labdát. Joachim Löw legénysége felívelésekkel próbálkozott, de nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani. A hosszú idő után ismét meggyőzően játszó Spanyol- ország megérdemelten nyert, Németország csalódást okozott. Villa ugyan ezúttal nem lőtt gólt, de csapata sorozatban harmadik meccsét l:0-ra megnyerve elérte a finálét. Spanyolország és Hollandia révén két olyan csapat találkozik a döntőben, amelyik még soha nem nyert világbajnokságot. (tg) ELŐDÖNTŐ Németország-Spanyolország 0:1 (0:0) Durban, Moses Mabhida Stadion, 62 660 néző. Góllövők: Puyol (73.). Játékvezető: Kassai (magyar). NÉMETORSZÁG: Neuer-Lahm, Mertesacker, Friedrich, J. Boateng (52. Jansen)-Khedira, Schweinsteiger-Trochowski (62. Kroos), Özil, Podolsíd-Klose. SPANYOLORSZÁG: Casillas-Ramos, Piqué, Puyol, Capdevila-Xavi, Xabi Alonso (93. Marchena), Iniesta, Busquets-Pedro (86. Süva), Villa (81. Torres). Minden idők harmadik leglátogatottabb tornája Hárommillió néző a vb-n MTl-HÍR Johannesburg. Átlépte a hárommilliót a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság összesített helyszíni nézőszáma. A Hollan- dia-Uruguay elődöntőig már 2,997 mülió szurkoló látta a helyszínen a mérkőzéseket, a Németország-Spanyolország mérkőzésen a nézettség már meghaladta a 3 milliós határt. A nemzetközi szövetség (FIFA) szerdai közlése szerint az eddigi 61 meccsen 49 134 fő volt az átlagnézőszám, s már biztos, hogy ez lesz minden idők harmadik leglátogatottabb tornája. „Csupán harmadszor fordul elő, hogy hárommilliónál több helyszíni szurkolója lesz a világ- bajnokságnak, ez óriási siker” - áradozott Nicolas Maingot, a FIFA szóvivője. A legtöbben az 1994-es, Egyesült Államokban rendezett tornát látták, ahol összesen 3,59 millióan voltak kíváncsiak a meccsekre, második a négy évvel ezelőtti, németországi esemény 3,36 millió nézővel. Ami tetszett: van Bronckhorst bombagólja Százötödik válogatott meccsén hatodik gólját lőtte a holland Giovanni van Bronckhorst. A 35 éves holland hátvéd a vb után visszavonul, de káprázatos kapufás bombalövését még sokáig emlegetni fogják. Ami nem tetszett: a szurkolói rendbontások Montevideóban 40 drukkert tartóztattak le az uruguayi-holland elődöntő után. Hollandiában viszont a korábbihoz képest visszafogottabban ünnepeltek a szurkolók - a japánok elleni csoportmeccs után 44 drukkert állítottak elő, míg az elődöntő után csak tizennyolcat. A nap száma: 10 Eddig tíz olyan elődöntőt rendeztek a vb-k történetében, amelyen európai csapat dél-amerikai ellenféllel találkozott, s a hollandok mostani sikerét megelőzően az öreg kontinens csak kétszer került ki győztesen a párharcból: 1938-ban Olaszország 2:1 -re megverte Brazíliát, 1954-ben pedig a magyar Aranycsapat 4:2-re győzött Uruguay ellen. A nap nyilatkozata: „Szeretem a támadófocit, de elsősorban birtokolnunk kell a labdát." Bert van Marwijk, a holland válogatott szövetségi kapitánya csapata olykor körülményes játékstílusáról GÓLLÖVŐLISTA 5 gólos: Sneijder (holland), Villa (spanyol) 4 gólos: Forlán (uruguayi), Higuaín (argentin), Klose (német), Müller (német), Vittek (szlovák) 3 gólos: Donovan (amerikai), Gyan (ghánai), Luís Fabiano (brazil), Suarez (uruguayi) 2 gólos: Elano (brazil), Endo (japán), Etoo (kameruni), Hernandez (mexikói), Holman (ausztrál), Honda (japán), Li Csüng Jong (dél-koreai), Li Dzsung Szó (dél-koreai), Podoiski (német), Robben (holland). Robinho (brazil), Tévéz (argentin), Tiago (portugál), Uche (nigériai) Afrika büszke rájuk Húszezer dollár a ghánaiakjutalma Ronaldo a vb egyik legértékesebbje, de nem jött ki neki a torna (SITA/AP-felvétel) Hétmilliárd eurót érnek összesen a Dél-Afrikában szereplő futballisták A vb legdrágább csapata Egy német internetes szaklap szerint a vb-n részt vevőjátékosok összértéke hétmilliárd euró körüljár. A legtöbbet az argentin Lionel Messi éri, 80 millió eurót, őt a portugál Cristi- ano Ronaldo követi a maga 75 milliós eszmei értékével, míg a dobogó alsó fokára a spanyol Xavi fért fel (65 millió). ÖSSZEÁLLÍTÁS Hatszázötven millióért lehetne megvásárolni a spanyol keretet, csak 353-ért a brazilt, 347-ért az argentint, míg a hamar kiesett angolért 449, a franciáért 368, az olaszért 320 milliót fizetnénk, ha arab olajsejkek lennénk. A legolcsóbban akkor lehetne megúszni a világbajnoki bevásárlást, ha Észak-Korea keretét igazolná le egy csapat - az ázsiai gárda játékosai összesen nem kerülnek tízmillióba. A Barcelonát egyébként 13 játékosa képviseli a tornán, 399 millió euró összértékben, mögötte pedig a Chelsea sorakozik 12/275-ös mutatóval, megelőzve a 12/252-ig jutó Liverpoolt és a 11/209-cel dicsekvő Bayernt. A Real Madridból „csak” tíz játékos került be hazája vb-keretébe, de ők 300 milliónál is többet érnek. A lista végén az izraeli Maccabi Netanya kullog a 175 ezer eurót érő elefántcsontparti Aristide Benoit Zogbójával. A transfermarkt.de összeállította a vb-n részt vevő játékosok álomtizenegyét is, amelybe a legnagyobb aktuális piaci értékű futballisták kerültek be. Az már más kérdés, hogy a spanyol Casillast és Xavit kivéve a többiek csalódást okoztak a seregszemlén... Egyébként a világbajnokságról lemaradók álomcsapata sem filléres tagokból áll: Petr Čech (cseh, Chelsea, 26 millió)-José Bosingwa (portugál, Chelsea, 20 millió), Rio Ferdinand (angol, Manchester United, 31 millió), Philippe Mexes (francia, Roma, 20 millió), Adriano Correia (brazil, Sevilla, 20 millió)-David Beckham (angol, Los Angeles Galaxy, 9 millió), Mickaél Essien (ghánai, Chelsea, 38 millió), Esteban Cambiasso (argentin, Inter, 29 millió), Ronaldinho (brazil, Milan, 27,5 millió)-Pato (brazil, Milan, 35 millió), Edin Dzeko (bosnyák, Wolfsburg, 30 millió), (ns, sz) Accra. Fejenként húszezer dollár prémiumot kapnak a ghánai válogatott játékosai, akik a negyeddöntőben búcsúztak a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon. ,Annak ellenére, hogy nem hoztátok haza a kupát, megnyertétek az afrikai szíveket” - nyilatkozta John Atta Mills ghánai államfő. A Fekete Csillagok a legjobb nyolc között Uruguayjal találkoztak, és a rendes játékidőben elért l:l-es dönteden után tizenegyespárbajban búcsúztak, (mti) Rooney a legcsúnyább Cannavaro lett a vb szépe London. Egy internetes közösségi oldal szerint az olasz válogatottat erősítő Fabio Cannavaro a legszebb, míg az angoloknál szereplő Wayne Rooney a legcsúnyább a vb résztvevői közül. A beautifulpeople.com nevű honlap- amelyre kizárólag előnyös külsejű emberek regisztrálhatnak- több mint 200 ezer tagjának szavazata alapján Cannavaro mögött két spanyol, Fernando Torres és David Villa következik, a portugál Cristiano Ronaldo csak nyolcadik lett. A „rondasági” rangsorban Rooney a francia Franck Ribéryt és az argentin Carlos Tévezt előzte meg. Ami a csapatokat illeti, a legmutatósabbak a spanyolok lettek, mögöttük az olaszok, a brazilok, a franciák, a dánok és az amerikaiak sorakoznak. A legcsúnyább válogatottak közé a svájci, az ausztrál, az angol, a szerb és az észak-koreai tartozik, a lista sereghajtója pedig Algéria együttese lett. (mti) A torna legértékesebb tizenegye Iker Casillas (spanyol, Real Madrid, 32 millió euró)-Dani Alves (brazil, Barcelona, 30 millió), Nemanja Vidics (szerb, Manchester United, 35 millió), John Terry (angol, Chelsea, 35 mülió), Ashley Cole (angol, Chelsea, 27 millió)-Kaká (brazü, Real Madrid, 50 mülió), Xavi (spanyol, Barcelona, 65 miüió), Franck Ribéry (francia, Bayem München, 50 mülió)-Lionel Messi (argentin, Barcelona, 80 mülió), Wayne Rooney (angol, Manchester United, 53 mülió), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid, 75 millió). ü ü < u _l 0 > z Uruguay 2 - 1 Dél-Korea Németország 41 Anglia Argentína | 3 1 Mexikó Hollandia 21 Szlovákia NEGYEDDÖNTŐ Uruguay 1 1 ^ Ghána Argentína 0-4 Németország ELŐDÖNTŐ Uruguay 2 3 Hollandia A 3. HELYÉRT Július 10., szombat, 20:30 DÖNTŐ Július 11., vasárnap, 20:30 Hollandia - Spanyolo. Brazília 3-cl Chile Paraguay 00 5:3 Japán Spanyolország 10 Portugália Hollandia 2 - 1 Brazília Németország 0-1 Spanyolo. J h.u. - hosszabbítás után