Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-04 / 127. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 4. Futsaldöntős az FK Tejfalun játszottak, Békén folytatják Somoija. Mozgalmas napokat él át a somotjai FK futballklub diáka­lakulata. „Múlt héten Tejfalun ren­deztük a klub utánpótlás focitomá­­ját. A címvédő UU-es együttesünk második lett a vyškovi vegyescsa­pat mögött - tájékoztatott Lengyel Tibor vezetőedző. - Az elején még mintha aludtak volna a pályán a fi­úk, ki is kaptak, a végére belelen­dültek, és állva tapsolta meg őket a meglepően sok néző. Šipoš József lett a gólkirály, hat találattal. Az U8-asok ötödikként zártak. Szintén vereséggel kezdtek, és utána hiába nyertek négyszer, a körbeverések következtében a Rovinka lett az el­ső. Látni, hogy fejlődnek Szabó Jó­zsef és Ivan Bošela védencei.” A vezetőedző szerint jó választás volt a tejfalui pályán focizni, de ha­zai bajnokijaikat továbbra is Békén játsszák. Szombaton tornán (10.00) fogadják a csallóközcsü­­törtökieket és a dióspatonyiakat, ezután lesz a már csoportgyőztes somotjai FK díjazása. Előtte még futsalos kötelezettség vár a csapat­ra: ma 15 órától a pozsonyi Mladosfban szerepel a Szlovák Ku­pa hattagú döntőjében. (jmk) Kilenc klub indult Karateverseny a Csallóközben Pozsonyepeijes. Harmadszor volt kyokushin karateviadal a csal­lóközi településen. Kilenc klubból 75 karatéka indult. A versenyzők katában korcsoportok és övkate­góriák szerint mérték össze tudá­sukat, kumitében pedig korcso­portok és súlykategóriák szerint harcoltak. Főbíróként Rácz Nor­bert, a Szlovák Kyokushin Karate Szövetség elnöke tevékenykedett. Csallóközi dobogósok - kata: 1. Varga Csilla (pozsonyepeijesi), Bu­­gár Gergely (alistáli), 2. Varga Sán­dor, Bondor Jusztina, Čemý Dávid (pozsonyeperjesiek), Horváth Fe­renc, Kosár László (alistáliak), 3. Czajlik Dániel, Čemý Viktor (po­zsonyeperjesiek), Krajcsovics Fe­renc, Kolenčík Filip, Sobek Adam, LengyelLászló.BartalosRichárd (al­istáliak). Kumite: 1. Bondor Jusztina, Varga Sándor, Gyurcsi Máté (po­zsonyeperjesiek), 2. Bugár Ger­gely, Krajcsovics Ferenc, Horváth Ferenc (alistáliak), 3. Varga Csil­la, Čemý Viktor, Čemý Dávid (po­zsonyeperjesiek), Kolenčík Filip, Sobek Adam (alistáliak). Mindkét csallóközi csapat edző­je Mrhal Jin, akinek Pozsonyeper­­jesenčerný Dávid segít, (ú) FOCIMENETREND ■ IV. liga NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELETI CSOPORT, 27. fordu­ló, elhalasztott mérkőzés - péntek, 17.30: Vieska- Sládkovičovo (Opatovský). ■ Területi bajnokságok NYITRA-VÁGSELLYE-ARANYOSMARĎT, 25. forduló, elhalasztott mérkőzések - péntek, 18.00: Rumanová- Četadlce (Kozolka), Jelenec-Vinodol (Szálát). 26. forduló, elhalasztott mérkőzés - péntek, 18.00: Zbehy-Výčapy-Opatovce (Bemáth). DUNASZERDAHELY - IDŐSEBB DIÁKOK. I. OSZTÁLY, A CSOPORT, 26. forduló, péntek, 17.00: Trnávka-Velká Paka (Vida), ŠTK Šamorin B-Horný Bar (Földes), Orecho­vá Potôň-FK Zlaté Klasy (Lelkes), Rohovce-Nový Život (Szabó 0.). Szabadnapos: Veiké Blahovo, Lehnice. 8 CSOPORT, 26. forduló, péntek, 17.00: Kostolné Krača­­ny-Medvetfov (Nagy D.), Velký Meder-Vrakúő (Polák). Bőgi Sándor (8-as rajtszámmal) áprilisban a dióspatonyi Barátság Futó versenyen (Fogas Ferenc felvétele) A kilométerfaló csallóközi ultrafutó hazai és külföldi sikersorozata Bőgi célja a Spartathlon Az elmúlt hetekben újra rangos hazai és külföldi ver­senyeken került a legjobbak közé Bőgi Sándor, az ismert vásárúti ultrafutó. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Idei első komoly versenye a magyar ultrafutók hatórás egyéni országos bajnoksága volt Veszp­rémben. „Hatórás versenyen ed­dig még nem vettem részt. Mivel ebben az esztendőben rövidebb távokkal kezdtem, ezért ezt a ren­dezvényt is besoroltam verseny­­naptáramba. Nem akartam min­denáron darálni. Stratégiám az volt, hogy hatvan kilométert telje­sítsek, tervemet sikerült túlszár­nyalni, hiszen 60 874 méterig ju­tottam. Abszolút sorrendben a huszonharmadik legjobb időt fu­tottam, korosztályomban pedig harmadik lettem” - elevenítette fel az embert próbáló időjárási kö­rülmények (erős szél, homokvi­har, jégeső, napsütés) között pro­dukált teljesítményét a csallóközi adéta. A bakonyi település, Kisbér adott otthont az idei százkilométeres ult­ramaratoni nyüt magyar bajnok­ságnak. A verseny Kisbérről indult, és ott is ért véget, a forduló pedig Bakonysárkányon volt. „Jó bará­tom, a főrendező Horváth Jenő már több alkalommal invitált verse­nyükre, melyen a hosszútávfutás hívei négy kategóriában küzdöttek a győzelemért - magyarázta az 58 éves versenyző. - Reggel hét órakor dördült el a rajtpisztoly. A gyönyörű, dombvidéki környezet­ben megrendezett bajnoki megmé­rettetésen hatszázhetven méteres szintkülönbségű versenypályán róttuk a kilométereket. Ezúttal már a korosztályokban is megjutalmaz­ták a három leggyorsabb futót. Ti­zenegy óra kilenc perc alatt teljesí­tettem a versenytávon ezzel kor­osztályomban első lettem. Idő­eredményemmel egyébként elége­dett vagyok” - emlékezett sikerére a vasakaratú vásárúti, aki a közel­múltban a Zobor alatt is remekelt. A nyitrai nemzetközi versenyen egyébként a szervezők több ver­senyszámban is kiértékelték a futó­kat. Bőgi Sándor száz kilométeren egyéni csúcsot (10:31) produkált, a tizenkét órás futásban pedig 112 603 métert teljesítve abszolút győztesként került a jegyzőkönyv­be. Ugyanakkor a veterán adéta begyűjtötte a legidősebb verseny­zőnek odaítélt különdíjat, stíl­szerűen a Kladnóban augusztus elején sorra kerülő huszonnégy órás cseh országos bajnokságra va­ló nevezést. „A nyitrai vár alatt elte­rülő városi park aszfalttal borított, sok kanyarral tarkított sétányán kerékpározó gyerekeket, csöppsé­geiket sétáltató anyukákat kerül­getve futottuk a köröket. Az idei ta­vasz eredményeit értékelve el­mondhatom, jó eséllyel pályázok arra, hogy második nekifutásra ősszel teljesítsem a Spartathlont (a táv hossza 236 km - a szerző megj.)”-bizakodottBögi, aki ezek­ben a hetekben a hagyományos 212 kilométeres tókerülésre (UltraBa­­laton) időzíti formáját, (ái) Bősi, madari és somorjai országos bajnok szabadfogású birkózásban Rákóczi tusgyőzelme a elöntőben ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Bánovce/Madar/Somorja/ Bős. Legutóbb szabadfogásban csatáztak az országos bajnoki cí­mért az idősebb diákok. A fiúk me­zőnyében tizenhét honi klub száz­­egy versenyzője mérte össze tudá­sát. A versenykiírás szerint eredeti­leg tizenegy bajnokot avattak vol­na, ám a 35 kilós súlycsoportban el­lenfél nélkül maradt a gútai Laka­tos Igor, aki kénytelen volt beérni az elsőséggel, érmet nem kapott. „Megály Amold két évvel idő­sebb riválisai legyőzésével került a dobogó legfelső fokára” - fogal­mazott a madariak klubelnöke, Kohút Milán. „Čech Dávid ismét megvillan­totta tudását, idei második bajnoki címét produkálta. Kellemes meg­lepetést keltett ifj. Szeiler Zoltán ezüstérme” - értékelt Horváth Ist­ván, a somorjaiak főedzője, a kor­­osztályos válogatott trénere. „Rákóczi János egy súlycsoport­tal feljebb is tarolt, a fináléban tus­sal verte Mrázt, a sokszoros orszá­gos bajnokot” - nyilatkozta véden­ce elismerésre méltó sikeréről Me­­ton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub elnöke. A Dunajplavba színeiben ver­senyző exsomoijai Csibri János is tovább gyarapította bajnoki első­ségeinek számát. A gyér érdeklődésre való tekin­tettel a lányoknál immár hagyo­mányosan nem hirdettek bajno­kot. Versenyen kívül a fiatalabb diáklányok 52 kg-os súlycsoport­jában a két somorjai tinédzser há­­zidöntőjében Medei legyőzte Va­­lenszkyt. (ái) DÉL-SZLOVÁKIAI DOBOGÓSOK Fiúk - 32 kg: 1. Megály Amold (madari), 2. Széllé Gábor (bő­si); 35 kg: 1. Lakatos Igor (gú­tai); 38 kg: 3. Virág János (ma­dari); 66 kg: 1. Rákóczi János (bősi); 73 kg: 1. Csibri János (Dunajplavba); 85 kg: 2. ifj. Szeiler Zoltán; 100 kg: 1. Čech Dávid (somorjaiak). Lányok - 39 kg: 1. Halász Lin­da (gútai); 52 kg: 1. Medei Vik­tória, 2. Valenszky Miriam (so­­moijaiak). Régiósport 21 Stojka búcsúmeccse Alsószeliben Alsószeli. Holnap 17 órakor utoljára szerepel az alsószeli csapatban a mátyusföldiek játékosedzője, Stojka János. A galántai területi baj­nokság első osztályában eddig27 gólt szerző focimatuzsálem a Dolná Streda elleni bajnokin búcsúzik játékostársaitól és a szurkolóktól. „Olyan csapatot kovácsolt össze falunkban, amely az évekig tartó vergődés után az osztály élmezőnyébe tartozik. Megérdemli, hogy külön megköszönjük neki a nálunk elvégzett másfél éves munkáját - tájékozatott Seres Lajos helyi polgármeseter, aki szurkolóként hajt fejet az élvonalat is megjárt kiválóság előtt. - Nagyon kellemes be­nyomást tett rám, ránk. Minden nagyzási hóbort nélkül, alázattal vé­gezte a dolgát. így kellene kinéznie egy fociedzőnek. Azért távozik tő­lünk, mert külföldön vállal más jellegű munkát.” (jmk) ififoci I Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, I. OSZTÁLY, 27. forduló: Jahodná- OkoE-Sokolec 5:0 (2:0), Lehnice-Baka 3:3 (1:2), Ohra­­dy-Holice na Ostrove 3:0 (0:0): Dolný Štál-Cenkovce 1:1 (0:1), FK 2007 Dunajská Streda-FK Zlatá Klasy 5:0 (1:0); Vydrany-ŠTK Samorín B 8:0 (5:0) - a mérkőzés a 80. percben a rossz pályaviszonyok miatt félbeszakadt: Janiky-Čilizská Radvaň 0:1 -a mérkőzés a 46. percben a rossz pályaviszonyok miatt félbeszakadt. 1.FK 2007 Dun. Streda 25 24 1 0 151:8 73 2.Vydrany 25 20 3 2 134:26 63 3. Ohrady 25 15 3 7 78:33 48 4. Jahodná 26 14 4 8 67:53 46 5. Baka 26 14 2 10 54:50 44 6.Trh. Hradská 25 13 3 9 69:54 42 7. FK ZI. Klasy 25 12 4 9 64:48 40 8. Lehnice 26 10 3 13 56:71 33 9. Okoč-Sokolec 25 10 3 12 46:78 33 10. D. Stál 25 9 4 12 41:62 31 11. Samorín B 25 8 4 13 53:64 28 12. Čil. Radvaň 24 8 4 12 31:53 28 13.Čenkovce 25 8 3 14 41:51 27 14. Holíče n/0. 25 1 1 23 12:138 4 15.Janíky 24 1 0 23 16:124 3 II. OSZTÁLY. 25. forduló: Kostolné Kračany 8-flohovce 7:1 (5:0); DAC C-Homá Pólóé 8:0 (3:0): Ňárad-FK 2007 Dunajská Streda 0:5 (0:5). 1. DACC 19 17 1 1 1173 52 2. FK 2007 Dun. Streda B 17 13 0 4 99:12 39 3. Kost. Kračany B 18 10 3 5 50:28 33 4. H. Potôň 17 5 1 11 23:65 16 5. Rohovce 18 4 1 13 24:113 1 3 6. Ňárad 19 2 0 1 7 1 2:98 6 GALÁNTA, rájátszás, az 1-6. helyért: Hoste-Váhovce 1:1 (1:0), g.: P. Sekera, ill. T. Recht: Čierna Voda-Velká Ma­ča 3:1 (0:1), g.: T. Ozsváth 2, K. Kozmér, ill. D. Anyalai; Pusté Úľany-Vozokany 3:3 (1:1), g.: P. Baričiak, M. Balej, P. Ďurčo, ill. T. Ružička 2, B. Karika. LVáhovce 8 7 1 0 51:10 22 2. Čierna Voda 8 5 0 3 21:18 15 3. Hoste 8 3 3 2 15:14 12 4. VeíkáMača 8 3 0 5 21:25 9 5. Vozokany 8 2 3 3 1926 9 6. Pusté Úľany 8 0 1 7 12:46 1 A7-12. helyért: Velký Grob-Sinlava 4:3 (2:2), g.: M. Pi­­káli 2, M. Griga, A. Vörös, ill. M. Brodanský 3: čierny Brod-H. Saliby 3:0 (2:0), g.: Z. Bozai 2, B. Miklós; Pusté Sady-Jelka 3:3 (2:1), g.: Garaj, Vaáko, Rábek. ill. K. Letušek, K. Szakái, P. Múcska. 7. Jelka 8 5 1 2 35:14 1 6 8. ĎiernyBrod 8 4 2 2 12:10 14 9. Šintava 8 4 1 3 25:16 13 10. Pusté Sady 8 3 3 2 18:16 12 11. H.Saliby 8 3 1 4 25:13 10 12. VelkýGrob 8 1 0 7 8:54 3 DIÁKFOCI ■ Területi bajnokság GALÁNTA - A CSOPORT, 27. forduló: Trstice-Velká Maca 1:2 (1:1), g.: L. Gombos, ill. K. Miklós, B. Gál; Mos­­tová-Sládkovičovo 3:0 (2:0), g.: Á. Lénárt 2, A. Kará­csony; H. Saliby-Tomášikovo 2:8 (1:5), g.: Puškel 2, ill. M. Búda 2, V. Tankó 2, T. Ferdinand 2, D. Cződör, B. Barta­­kovics; Čierny Brod-Matúškovo 3:0 (1:0), g.: Á. Kelecsé­­nyi, N. Kiss, K. Madarász; Šintava-Pata 3:10 (2:4), g: M. Šuhaj, M. Javor, M. Strotfek, ill. M. Virág 3, D. Krištofiak 3, P. Vavruška, K. Velschmidt, A. Forró, S. Franko: Dolná Streda-Čiema Voda 1:5 (1:2), g: M. Šemelák, ill. T. Val­­kó 5. Szabadnapos: Kráľov Brod és D. Saliby. Előrejátszott mérkőzés: Sládkovičovo-Šintava 9:0 (4:0), g.: N. Kováč 4, N. Nedeczki 2, J. Lučan, P. Harsányi, L. Ha­lasi. 1. Velká Mača 24 22 1 1 145:14 67 2. Tretice 23 20 1 2 192:8 61 3. Pata 24 17 3 4 140:29 54 4. Tomášikovo 24 16 5 3 136:39 53 5. Sládkovičovo 25 14 3 8 112:36 45 6. Čierny Brod 23 1 4 2 7 92:42 44 7. D. Saliby 23 12 5 6 93:45 41 8. Čierna Voda 23 7 3 13 53:105 24 9. Mostová 23 7 1 15 41:72 22 10. H. Saliby 23 7 1 15 45:132 22 11. Matuškovo 24 6 1 17 51:101 19 12. šintava 24 5 0 19 51:148 15 13.0olná Streda 23 4 0 19 31:145 12 14. Kr. Brod 22 0 0 22 4:270 0 B CSOPORT. 27. forduló: Abrahánt-Vetké Úľany 1:3 (1:1), g.: J. Horník, ill. R. Koller, P. Lépes, T. Németh; Vo­­zokany-Šalgočka 1:1 (1:0), g.: S. Huszár, ill. A Zámeč­­ník: Jelka-P. Úľany 6:0 (2:0), g.: Zs. Németh 3,0. Danis, Cs. Mészáros, Z. Farkas; Váhovce-Košúty 13:0 (0:0), g.: D. Mrázik 4, B. Mikula 3, P. Szôcs 3, P. Sercel 2, D. Zsigo. Előrejátszott mérkőzések: Jelka-Abrahám 6:0 (3:0), g.: Baroš 2, Mezei, Németh, Farkas, Ravasz; Váhovce -Veiké Úľany 4:0 (2:0), g.: D. Mrázik 3, B. Mikula. LVáhovce 27 25 0 2 251:15 75 2. V. Úľany 27 20 2 5 106:26 62 3. Jelka 27 19 1 7 135:46 58 4. Pusté Úľany 27 15 1 11 113:59 46 5. Abrahám 27 9 2 16 59:101 29 6. Vozokany 27 7 3 17 55:112 24 7. Šalgočka 27 6 5 1 6 66:75 23 8. Košúty 27 0 0 27 4:355 0 Holnap 16. Samaria-kupa és 7. Gális-emlékverseny Háromszázan a Lagúna-tavon ÚJ SZÓ-ELŐZETES Csölösztő. Mintegy háromszáz versenyzőre számítanak a holnapi, 16. Samaria-kupa kajak-kenu via­dalon, amely egyben a 7. Gális-em­lékverseny lesz. A csölösztői Lagú­na-tavon délelőtt (10.30) az után­pótlás 2 km-en, délután (13.45) az egyes korosztályok képviselői 200 m-en versenyeznek. „Egyelőre ne­vesebb induló nincs a mezőnyben, de az értékes díjak az utolsó pilla­natban mindig idecsalogatnak va­lakit a 200-as csatákra - nyilatkoz­ta Tóth Imre, a házigazda klub el­nöke. - Viadalunk először került a Szlovák Kupa sorozatába, és az if­júságiaknak ez lesz az idei első ver­senye, mert a magas vízállás miatt a pöstyéni seregszemle elmaradt. Újdonság, hogy a 200 méteres tá­vokon a korábbi négy helyett hat pályán zajlik a futam.” Tavaly a somoijaiak nyerték a csapatversenyt, a klubelnök idén is elsőségre számít: „Jó lenne ismétel­ni. Szép időt és színvonalas verse­nyeket várok. Remélem, minél több somoijai és környékbeli kilátogat a Kormoránparkba, hogy hazai győ­­zelmeknektapsolhasson.” (jmk) Négy nagymester az Ančin-emléktornán Komárom. Huszonegyedik alkalommal rendezik meg vasárnap a hagyományos Andrej Ančin-emlékversenyt. A rapidsakktomán négy nagymester - a címvédő Gonda László, Mikuláš Maník, Erdős Viktor és Róbert Cvek - indul. „Ennyi nagymester még soha nem szerepelt nálunk. Színvonalban és létszámban is a legerősebb versenynek ígér­kezik a szombati. Arra is számítok, hogy KSC-s fiataljaink néhány meglepetést szolgáltatnak” - tájékoztatott Kukéi Imre főbíró. A torna a Selye Egyetem konferenciatermében 9 órakor kezdődik, (jmk)

Next

/
Thumbnails
Contents