Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-30 / 149. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 30. Pihenő 9 MIT FŐZZÜNK MA? Sertés sárgabarackkal Hozzávalók: 60 dkg sertésszűzpecsenye, 60 dkg sárgabarack, 1 vöröshagy­ma, 2 gerezd fokhagyma, 5 ek. olaj, 1 dl száraz fehérbor, 5 dkg vaj, 1 darabka gyömbér, 2 ek. cu­kor, só, őrölt bors. Elkészítése: A szűzpecsenyét megmossuk, konyhai papírtörlővel szárazra töröljük, lefejtjük a hártyákat róla, és bedörzsöljük sóval, borssal. Serpenyőben, a forró olajban a hús mindkét oldalát hirtelen megsütjük, majd tűzál­ló tálba áttesszük. Aláöntjük a hús kisült levét, a bort, rámor­zsolunk 2 dkg vajat, mellédob­juk a megtisztított gyömbért, és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük. Közben többször meglocsoljuk, majd a sütés utolsó 10 percében mellédobjuk a megtisztított, fél­bevágott fokhagymát és hagy­mát is. Kisebb edényben felfor­­rósítjuk a maradék vajat, bele­tesszük a cukrot, kissé megbar­nítjuk, azaz karamellizáljuk. Rádobjuk a megmosott, kima­gozott barackot, és alaposan át­forgatjuk, hogy a karamell min­denütt bevonja. A húst ki­vesszük a sütőből, kb. 10 percig pihentetjük, majd felszeletel­jük, és a barackkal tálaljuk. Pá­rolt rizst vagy burgonyapürét kínálhatunk hozzá, (s) Veszélyben van a Black Ewyed Peas jövője. A hírek szerint a zenekar tagjai kö­zött nagy a feszültség, így Fergie el akarja hagyni a bandát, (b) (Képarchívum) SZÍNHÁZ . POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ - új épület: Everest 19.00 Fel is út, le is út! 19.00 A vacsora 19.00 A puritánok 19.00 MOZI a—■firwľ,1’ iMi—MHiir POZSONY PALACE CINEMAS - AUPARK: Egy lányról (an.) 17.00, 19.00, 21.00 A tébolyuktak (am.) 20.40 így neveld a sárkányodat (am.) 16.40 A szupercsapat (am.) 19.20, 21.50 Garfield 3D (am.) 17.10 Vasember 2. (am.) 17.40 Kecskebűvölők (am.-angol) 17.40,19.50, 21.50 Rémálom az Elm utcában (am.) 18.40, 21.10 Perzsia herce­ge - Az idő homokja (am.) 20.10 A sivatag virága (an.-ném.-oszt.) 18.00, 20.30 Szex és New York 2. (am.) 20.50 Ilyen a formám (am.) 18.10,19.30 Zöld zóna (am.) 18.20 Megkísértett nők (cseh) 17.30, 20.00 EUROVEA: A szupercsapat (am.) 17.50, 20.20 Kecs­kebűvölők (am.-angol) 19.10, 21.20 Rémálom az Elm utcában (am.) 20.50 Perzsia hercege - Az idő homokja (am.) 15.50 A siva­tagvirága (an.-ném.-oszt.) 19.20,20.00 Robin Hood (am.) 18.00 KASSA CINEMAX: A szupercsapat (am.) 20.40 A tébolyultak (am.) 18.40, 20.50 Kecskebűvölők (am.-angol) 17.30 Rémálom az Elm utcában (am.) 20.30 Perzsia hercege - Az idő homokja (am.) 18.30 A siva­tag virága (an.-ném.-oszt.) 20.20 Szex és New York 2. (am.) 20.00 Street Dance 3D (an.) 16.30 Dark Country 3D (am.) 20.55 Ilyen a formám (am.) 18.10 Megkísértett nők (cseh) 18.20 DÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Perzsia hercege - Az idő ho­mokja (am.) 17.00,19.30 A sivatag virága (an.-ném.-oszt.) 20.00 Egy lányról (an.) 18.40 Street Dance 3D (am.) 18,00 SZENC - MI­ER: Doktor a Víziló-tavaktól (cseh) 20.00 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Kilenc (am.) 19.00 VÁGSELLYE - VMK: Az akasztott ember háza (jugoszláv) 20.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Szex és New York 2. • (am.) 19.00 LÉVA-JUNIOR: Kilenc (am.) 18.30 GYŐR PLAZA: Drágán add a rétedet (am.) 19.30 Ilyen a formám (am.) 18.15,20.15 Perzsia hercege - Az idő homokja (am.) 18.00,20.15 NYOLCIRANYU Keresse meg az ábrában a kö­vetkező kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyáz­zon, mert a dőlt betűvel szedet­tek derékszögben egyszer meg­törnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszinte­sen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. COBOLY CSEREBOGÁR CSIPESZORRÚ HAL FAKOPÁNCS FARKAS FASZIMATOLÓ FÁCÁN GORILLA GŐTE HANGYÁSZSÜN KIVI PIRÓK PUMA F H A N G Y r A S Z S A A C S I P E S Z Ü K L R P I R r O K O N O N E K G O R A R F P r A T Z A Y I R R A r A C rr 0 A L S L r A r u S N r A G O C A L G H Z C F B P U M A O A I S O C S E R E B L M c I V I K r o L O T A Tegnapi feladványunk megfejtése: fülesbagoly. GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 4 1 5 2 3 7 8 6 9 2 7 9 1 8 6 5 4 3 3 8 7 1 6 3 2 7 1 8 9 5 4 1 7 5 9 7 4 6 3 1 8 2 8 6 4 3 2 9 7 1 5 9 5 3 6 7 1 4 2 8 7 2 1 8 5 4 3 9 6 5 3 5 7 8 9 8 4 8 3 1 7 3 5 2 8 5 1 8 1 2 5 2 7 6 4 gondolkodo@ujszo.com www. sudoku. com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Kiadásaira figyeljen oda, ne hagyja, hogy megnövekedett bevételei elússzanak, mert nem tud takarékoskodni. Ami megtet­szik, azt magának akaija tudni. Kelle­mesen telik a napja, mert mindenkivel megtalálja a közös hangot. Bika (IV. 20.-V. 19.) Türelmeden. Úgy érzi, mindennek vége. Olyan hangulatban van, hogy hagyja, ez történjen, úgy véli, jobb, ha mindent újra kezd. Sokat gondol a múltra is. Ne akarjon minden kiha­gyott szórakozást hirtelen bepótolni! Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Valaki nagylelkű önnel, és szeretetét, jóakaratát mu­tatja ki. Ez jó érzéssel tölti el, és igyekszik viszonozni. Egy kü­lönleges pénzügyi lehetőséggel most komoly haszonra tehet szert. Ne té­továzzon! Éljen az alkalommal! Rák (VI. 21.—VII. 21.) Nehezen nyugszik'bele né­hány megváltoztathatatlan dologba. Keresi az igazsá­got. Ne kapkodjon, és a konfliktus­­helyzeteket is jobb, ha elkerüli! Ta­pasztalni fogja, hogy a nehéz felada­tok is elvégezhetőek tréfálkozva. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Szorong és idegeskedik. Biztonság utáni vágya egy­re inkább hatalmába keríti. Munkakedve a nullpontra süllyed. Volt már szabadságon az idén? Ha nem, sürgősen beszélje meg főnöké­vel, különben nem lesz jó vége! Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Nincs értelme a múlton filo­zofálgatni, ezúttal csak a je­len és a jövő számít. Ha ugyanis leköti magát a múlt emléke­ivel, gondjaival, nem halad előre. Sőt! A jelenre és a jövőre kell gon­dolni, nem a múlton rágódni! Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Könnyen elképzelhető, hogy ma egy új szerelem kezdődik az életében, vagy a régi kapcsolatát sikerül megújíta­ni. Mindenesetre az bizonyos, hogy egész nap fel lesz dobva, és min­denhez kedvet érez. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Mintha a kifulladás jeleit tapasztalná önmagán. A Skorpió azonban nem adja fel egykönnyen. Bizonyítani akar, még azon az áron is, hogy túlhajszol­ja magát. Ne tegye! Vegyen ki sza­badságot és utazzon el családjával! Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) A munkahelyén érzelmi konfliktust okozhat egy kol­léganője. Jobban teszi, ha most behúzza fülét-farkát, s meg­húzza magát. Tegyen rendet a titkai között, s dobálja ki az elavultakat és lépjen tovább! Bak (XII. 21.—1.19.) Pénzügyei zűrösen alakul­nak és fontos, hogy mielőbb tisztázza ezt a helyzetet. Ha van társa, szép szerelmes napot ígér­nek a csillagok. Ha még egyedülálló, ma összeismerkedhet egy vonzó sze­méllyel, aki egyből rabul ejti a szívét. Vízöntő (I. 20.-II. 17.) Teljes erőbedobással kell dolgoznia, ha eredménye­ket akar elérni, és nem szá­míthat segítségre. Aki teheti, most lazít, nyaral. Szerencsére otthoná­ban békés a hangulat, így munka után könnyen kipihenheti magát. Halak (II. 18.-III. 20.) Munkája során törekedjen az öntől megszokott alapos­ságra, ne adjon ki összecsa­pott munkát a kezéből. Inkább keve­sebb feladattal foglalkozzon, de ne kapkodjon! Az estét egy társasági rendezvényen töltheti kedvesével.

Next

/
Thumbnails
Contents