Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-05 / 128. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 5. Vélemény És háttér 9 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ A trianoni szerződés és kö­vetkezményei a mai napig közvetlenül hatnak a határon túli magyarok életére, ezért kellett június 4-e emléknappá nyilvánítása - írta az újvidéki Magyar Szó. „Nem tudom, mennyire testközeli élmény egy átlagos anyaországi szá­mára, hogy a hadseregben ka­tonatársai megkérdezik tőle: Te magyar vagy? Mit keresel itt? Miért nem a magyar hadse­regben szolgálsz? - írja Kókai Péter. „Előfordulhat, hogy az utcán megvernek csak mert magyarul beszéltél” - úja, majd felteszi a kérdést: ez az emléknap enyhít ezeken a kö­vetkezményeken? „Önmagá­ban nem. De végre van egy nap, amikor nevén nevezzük agyereket.” (mti)- Öltözzetek föl rendesen, vegyetek föl télikabátot, sálat, sapkát, gumicsizmát, megyünk a strandra idény­nyitóra! (Peter Gossányi rajza) A háború nélküli Európa eszméje a határok felszámolását jelenti, ez a korszerű, az okos, a haladó Trianoni igazságtétel Kritikus a helyzet a gátakon, Rimaszombatveszélyben, Ba­lassagyarmatnál utakat zár­­nakle, Borsodban újabb tető­zés miatt gáton az emberek, nem akar szűnni az eső, bár, ál­­lítólag jobbra fordul az idő. LOVÁSZ ATTILA Pedig Trianonról igenis beszél­ni kell. Több generáció nőtt föl úgy, hogy a vasárnapi családi ebéd volt a legnépesebb közeg, ahol egyáltalán e francia helységnevet meg lehetett említeni. 1989-ig tabu, ezután fétis lett belőle, ki-ki a maga értelmezé­sében tűzte zászlajára. Csehszlo­vák, majd szlovák oldalon azt a ha­mis nézetet terjesztve, hogy e bé­kediktátumot a monarchia népei­nek évszázados harca eredményez­te, a másik oldalon pedig mint a tör­ténelem legnagyobb gazságát hir­detjük. Nem történelmi diskurzus­ra buzdítunk: itt az ideje, hogy erről a dátumról is leessen az a hordalék, ami miatt mítosz, tabu és fétis. Trianon békeszerződés. Nekünk, magyaroknak tragikus dátum, né­hány körülöttünk élő népnek ün­nep. Mindkét fél beszéljekiamagáét az első világháború végéről, de a há­borúról, annak kiváltó okairól is. S az sem lenne megvetendő, ha meg­tudnánk, a britek, a franciák, az amerikaiak tudják-e, hol rontották el, érdekes lenne megtudni, mond-e a történelem akkori főszereplői dédunokáinak valamit e dátum. Aztán tegyük le szépen a fegyve­reket, fejezzük be a csörtéket, néz­zük meg, miért nem lehetett egyet­len békeszerződés sem más, mint a győztesek diktátuma. Amíg koronák harcoltak, dinasztiák érdekszférái alakultak hol házassággal, hol hábo­rúval, majd a rendi társadalom fo­lyamatos leépítése után a dinasztiák helyét átvették a nemzetek. A világ nem lett igazságosabb és jobb, mert amíg nem az ember szabadságáért vívunk harcot, addig minden hábo­rú igazságtalan, gonosz és semmi­­lyenérdekünknemfűződikhozzá. Az Európai Unió eredeti alapveté­se nem más, mint a háborúk nélküli Európa. Persze, van itt gazdasági, piaci érdek, némi kulturális fel­hanggal vegyítve, de a fundamen­tum a háború elkerülése. Az Unió gondolatát először megfogalmazó államférfiak tudták, hogy amíg ha­tárvan, s a határ valamilyen népcso­port, nemzet fennhatóságát jelentő teritóriumot jelöl, addig vannak megszállók és megszállottak, addig mindig akad eszme, ideológia, amely alapján ki lehet jelenteni, hogy a határ nem igazságos, és an­nak megváltoztatása ikszek és ipszi­­lonok történelmi feladata. Lehet hurrá! -val indulniacsatába.dea tör­ténelmi küldetés mindig kifárad, amikor anyák veszik át a táviratokat, amíg családok vészükéi az apákat és a fiúkat, újabb és újabb sérelmek mentén aztán emlékezni és készülni a következő háborúra. A nemzetieskedés nem veszélyes, gondolják sokan, hiszen Európában (van Unió, meg van NATO) nem le­het háború. Dehogynem! Az Unió és a NATO nemzetállamok szövetsége, onnan bármikor ki lehet lépni, ha az érdek (kié is?) úgy diktálja. Aháború nélküli Európa eszméje a határok felszámolását jelenti, ez a korszerű, az okos, a haladó, ha úgy tetszik. A nemzetállam meg maradi, feszült­ségeket gerjesztő és háborúkat oko­zó beteg eszme, amelynek képvise­lői tegnap éppen szlovák oldalról (de nincsenek egyedül) kankutya­ként pisálták körül az egyik határát­kelőt, megmutatva, ki itt az úr, hol a határ. Tették ezt ostoba emberek os­toba gondolatoktól vezérelve, mert nekik még nem mondták meg, a megosztott, veszekedő, egymás sa­sait és turuljait lenéző, masírozó, girhes városi ifjoncok mellét dül­­lesztgető Európa olyan hatalmak érdeke, amelyeknek itteni megjele­nésekor egy ötmilliós ország csak ci­garettahamu lesz a térképen. Elég! Trianonról beszéljen han­gosan diák, tanár, orvos és kereske­dő, bányász és paraszt, ha fontosnak tartja. Segítsen neki a történész, a társadalomkutató, tudományos, nem etnikai alapon. Ebből a témából szálljon ki a politika, s tegye végre azt, amittenniekell: a társadalmi fe­szültségeket használja erők mozgó­sítására, hogy küldje már a jó fenébe a határokat, az azokat körülpisilő fu­tóbolondokat, és építsen egy konti­nenst, ahol aztán akár nemzeti ala­pon is képviselhet érdeket. S ha egy ilyen folyamatot június 4-én indít el a politikai elit, akkor lemossa a gya­lázatot, a könnyeket és az igazságta­lanságot. Ellenkező esetben csak pusztít. Előbb értéket. Aztán sza­badságot. A végén az embert magát. A kettős állampolgársági törvénnyel Budapest „mérgezett ajándékot" adott a szlovákiai magyaroknak Fico: Magyarország exportálja a barna pestist MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Robert Fico a Le Figaróban meg­jelent interjújában aggodalmát fe­jezte ki a kettős állampolgárságról szóló magyar törvénnyel kapcso­latban. A szlovák kormányfő sze­rint a kettős állampolgárságról szóló törvény „része a Fidesz hiva­talos stratégiájának, amely a Tria­non előtti Nagy-Magyarországhoz való visszatérést célozza”, és azt, hogy a kormány ne csak a 10 millió magyarért, hanem a szomszédos országban élő magyarokért legyen felelős, ami veszélyezteti Szlovákia biztonságát. „Képzelje el, hogy több ezer polgár felveszi a magyar állampolgárságot: a magyar politi­kusok úgy viselkednek, mintha Dél-Szlovákia a területük részét képezné!” - jelentette ki a szlovák kormányfő. Fico szerint Orbán Vik­tor úgy tesz, mintha Szlovákia nem is létezne. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a magyar kormányfő első hivatalos látogatása Lengyelor­szágba vezetett, azt demonstrálta, hogy „Szlovákia, amely Magyaror­szág és Lengyelország között he­lyezkedik el, nem egy ország, Len­gyelország Magyarországgal hatá­ros”. Fico a francia lapnak hangsú­lyozta, hogy „értékek közötti konf­liktus alakult ki a mély antifasiszta hagyományokkal rendelkező Szlo­vákia és a szélsőséges ország kö­zött, amely exportálja a barna pestist”. „Eltűri-e Európa ezt a tör­ténelmi revizionizmust?” - tette fel a kérdést Fico. Szlovákiában több mint 200 ezer embernek van kettős állampolgársága, s ez sohasem je­lentett fenyegetést, de most meg­változott: Szlovákia a magyar kormánynak adott válaszképpen olyan jogszabályt fogadott el, amelynek értelmében mindenki, aki egy másik ország állampolgár­ságáért folyamodik, elveszíti a szlovákot. „Lesznek kivételek - je­lentette ki Fico. - A csehekkel ké­szek vagyunk tárgyalni. A magya­rokkal? Ok nem akarnak tárgyalni” - tette hozzá. Szerinte várhatóan nem sok szlovák állampolgár fo­lyamodik magyar állampolgársá­gért. „Nincs okuk erre: a gazdasági helyzet sokkal jobb itt!” - mondta Fico. A szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban azt mondta, nem irá­nyul a magyarok ellen, célja a szlo­vák nyelv védelme. Azzal példáló­zott, hogy vannak falvak, ahol ma­gyar a polgármester és a községhá­zán a hirdetmények magyar nyel­vűek. „Azt akatjuk, hogy a szlová­kok el tudják olvasni őket. Mégis Szlovákiában vagyunk! ” A Le Figaro Pozsonyba kikül­dött tudósítója, Stéphane Kovács a Fico-interjút felvezető cikkében azt írta, a kettős állampolgársági törvénnyel Budapest „mérgezett ajándékot” adott a szlovákiai ma­gyaroknak, ami a június 12-i szlo­vákiai választások közeledtével nem jöhetett jobbkor a szlovák kormányfő és ultranacionalista szövetségesei számára. A lap idézi Grigorij Mesežnikovot, aki szerint „a kormányzó nacionalista pár­tok” új érvekhez jutottak, a „ma­gyarkártya” kiváló eszköz a kor­rupciós botrányok és a gazdasági gondok feledtetésére. A politoló­gus szerint a kettős állampolgár­ságról szóló törvény nemcsak „a magyar kisebbségnek jött rossz­kor, hanem a demokratáknak is: ha Fico nyer, az Orbánnak lesz köszönhető!” A lap idézi Molnár Norbertét, a pozsonyi Új Szó főszerkesztőjét, aki szerint az állampolgársági törvénynek, még ha a szlovákiai magyarok helyzetének javítását kívánta is, nem sikerült elérnie ezt a célt. „Belpolitikai okok miatt, íme, túszokká váltunk” - mondta. KOMMENTÁR Még élünk VÍGl ZOLTÁN Néhány éve Magyarország legnagyobb fesztiválján beszélgetésbe elegyedtem egy magyarországi magyar tornatanárral. Kérdezi: „Te honnan?” Mondom, Vajdaság. Erre ő felcsillanó szemmel: „Húú, mindig is érdekelt Szlovákia! Majd szólok, amikor arrajárok.” Rendben, te csak szóljál... Nem tudom, hogy elindult-e a Vajdaságot felkutató nagy kőrútjára Szlovákiába, de remélem, igen. Biztos, hogy az első egy-két napon hülyén érezte magát, de ha végül rájött, hogy Vajdaságot hiába is keresi Szlovákiában, egy tudatlannal ke­vesebb. Igen, a legenyhébb megfogalmazás szerint is tudatlanság ez. Addig, amíg Magyarországon van egyetlen magyar ember, aki kerek szemmel néz rám, hogy én honnan a fenéből is beszélek ma­gyarul, ez tudatlanság. És most nem a hat általánost végzett embe­rekről beszélek, hanem tornatanárokról, egyetemistákról... Ma divat jó és rossz magyarokról beszélni, behatárolni embereket aszerint, hogy mit gondolunk, vajon kire fognak szavazni, mely politikai opciónak dőlnek be. Magyarországon is és a vajdasági magyarság körében is az - mert ugye, jól nevelt (vagyjól félrene­velt) gyerek mintájára miért is ne utánozzuk az anyaországot. Jó magyarok, rossz magyarok, a magyar közösség érdekeit szem előtt tartók, és azok, akik a szerb elnyomásnak behódoltak, elszerbe­­sedtek, liberális zsiványokká lettek. Abban a Szerbiában, amely nem arról híres, hogy a többségi nem­zet ismerné saját történelmét. Amikor szükség volt rájuk, a hatal­mi nomenklatúra valahonnan előrángatott olyan szerb kvázi ér­telmiségieket, akik szerint minden magyar az '56-os forradalom után jött menekültként az akkori Jugoszláviába, és vannak olyan szerb „hazafiak”, akik küldenének bennünket „haza” - amoda vissza, északra. Oda, ahol bambán néznek rám, hogy „fiatalember, jól beszéli a nyelvünket!”... Nem a ti nyelveteket! Ez anyám, nagyanyám, dédanyám nyelve... És ezen az elmúlt kilencven év sem változtat. De nem feltétlenül ez ha­tároz meg engem mint embert. Inkább az, hogy most madarat lehet­­e velem fogatni, amikor megértük ezt a napot is: a magyar történe­lem legnagyobb tragédiájának napját a magyar összetartozás nap­jává nyilvánította az Országgyűlés. A madár még sehol, de talán jó lesz ez így. Ha másra nem, arra, hogy többet ne találkozzam azzal a bárgyú tekintettel amit az „Újvidék, Szabadka? Ezek Erdély melyik részén vannak?” típusú morfondírozások alatt látok. Majd kiderül. Csak remélem, hogyjövő tavasszal nem úgy fognak megállítani a szerb „hazafiak” az utcán, hogy „Van magyar útleve­led?! Akkor most már végső ideje, hogy hazahúzzál! ”. A szerző az újvidéki Magyar Szó munkatársa .________ JEGYZET Úszó jovokep TALLÓS1 BÉLA Van az a pénz, amiért nem csak mosóport érdemes kínál­ni, hanem marakodni is érde­mes, jut eszembe a nagy vá­lasztási billboardokról első­ként. Aztán elvonatkoztatva azoktól, akik az illúziókeltés aktőreiként ránk néznek, vagy megszólítanak eme utcamű­vészeti médiumokról, azt a pénzt próbálom valahol más helyen elképzelni, amit az ilyen billboardozás elvisz, fel­emészt. Végül rábólintok, hogy rendben van, ne költekezzek mások pénzéből, még ha a rá­szorulókat segíteném is ezzel, hiszen vannak ilyen embertár­saink országszerte - egészség­károsultak, akik feje felől elvit­te a sors a tetőt, hadd ne sorol­jam. Rábólintok, hogy ez az összeg, amit ott áztat most az eső az utcákon és tereken, az én eligazításom végett „van költségvetve” azok ígéreteivel, akik a nép választásokon kifej­tett akarata alapján államtu­dománnyal hivatásszerűen kí­vánnak foglalkozni vagy már foglalkoznak is. Innentől kezd­ve nem törődöm azzal, hogy ez a jövőt előrevetítő üzengető billboardozás legalább olyan pazarló, mint a tűzijáték, mivel vigasztal, hogy hatásuk is majdnem olyan illékony, sze­rencsére - különösen azokkal kapcsolatban szeretném ezt remélni, amelyek erőssége nem a toleráns kisugárzás. Naiv szemlélőjeként ennek a nagy bülboardozós csatározás­nak, minthogy mit sem értek az államtudományhoz, azt próbá­lom leolvasni a szlogenes üzen­getésekből, hogy az elkövetke­ző négy évben melyik gazdasági program emeli az életszínvona­lamat. Ez lenne számomra ke­csegtetőjövőterv. Ezzel együtt az is érdekelne, hogyan fognak jobban törődni az egészsé­gemmel, ami ugye az én naiv ér­telmezésemben nem annyira a gyógyításban, hanem ott kez­dődik, hogy biológiai-biokémiai értékeket tekintve kifogástalan, nem génkezelt alapanyagú élelmiszerekhez tudok hozzá­jutni elérhető áron, a munká­mat érdemben jutalmazott fize­tésből. A lét egészséges stabili­tását támogatná a szociális biz­tonságot, a lelki békét segítő életkörülményeket emelő út is, de ne legyek telhetetlen. Különben is, mit számít most az álom! A vízhelyzet miatt aggód­va elhessegetem magamtól az il­lúziót. Elvonatkoztatok a jövő eszményi jólétének képétől. Hiszen akinek az esendő, ha­landó ember sorsa a fontos, az most valamilyen módon ott van a gáton. Az strázsál, figyel, se­gít, támogat. Hogy el ne mossa a víz a jövőt. A billboardok sok esetben elfedő igazát.

Next

/
Thumbnails
Contents