Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-31 / 123. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 31. www.ujszo.com RÖVIDEN Mečiar hallgat az SNS-ről Pozsony. A HZDS elnöke biztos bene, hogy pártja a választáso­kon tíz százalék felett fog teljesítem, és két párti koalíciót alakíthat a Smerrel. Mečiar ezt tegnap, a Markíza televízióban mondta, ahol Bugár Bélával, a Híd elnökével vitázott. A felmérések szerint azon­ban Mečiar pártja a bejutási küszöb alatt van, így nálunk is előállhat olyan helyzet, mint a cseh választásokon, hogy a legtöbb szavazatot szerző párt nem tud kormányt alakítani. „Nem érdekelnek azok a csirkefogó ügynökségek, meg a felméréseik. A HZDS része lesz a parlamentnek is, meg a kormánynak is” - vélekedik Mečiar. Ehhez viszont az SNS-re is szükségük lesz, ha Slotáék átlépik az ötszázalé­kos küszöböt. A közös kormányzásról azonban nem akart beszélni. A műsorban Bugár Béla, a Híd elnöke kijelentette, pártja semmi­képp nem járul hozzá egy Smer-HZDS koalícióhoz, sőt semmilyen koalícióhoz, amelynek a Smer tagja. „Nekünk nem jelentene gon­dot, ha Iveta Radičová lenne a kormányfő” - így Bugár. (vps) Egy SaS-képviselőjelölttel kevesebb Pozsony. Lemondott jelöltségéről Vladimír Kabaňa, az SaS 25. helyen szereplő képviselőjelöltje, mivel kiderült, hogy az 1990-es évek elején jogerősen feltételes börtönbüntetésre elítélték őt Né­metországban. Az ítélet szerint lopott autókhoz hamisított for­galmi engedélyeket. Kahaňa ugyan tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, de mivel nem akarja, hogy múltja miatt az SaS kárt szenvedjen, inkább lemondott a jelöltségről, (tasr) Követendő példa a csehországi eredmény Jobboldali öröm Szlovákiában Az önkormányzatok állítják, nincs pénzük a magánintézmények támogatására A magánotthonok is támogathatók (Jón Krošlók illusztrációs felvétele) Pozsony. Gondba kerülhetnek a községek az Alkotmánybí­róság döntése miatt. A talá­ros testület alkotmányelle­nesnek minősítette, hogy a szociális szolgáltatásokról szóló törvény hátrányosan megkülönböztette a magán- szolgáltatókat. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A döntés azt jelenti, hogy a je­lenlegi gyakorlattal ellentétben a községek kötelesek lesznek hoz­zájárulni a magántulajdonú szo­ciális intézményekben lakók ellá­tásához is. A tavaly január óta ér­vényes törvény szerint a magán­kézben lévő nyugdíjasotthon, szociális intézmény költségeihez a helyi vagy a megyei önkor­mányzat nem köteles hozzájárul­ni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ügyfél nem választhat magánkézben lévő nyugdíjasott­hont, hanem az önkormányzat vagy a megye helyezi el őt vagy a saját hatáskörébe tartozó intéz­ményben, vagy az ügyfél lakhe­lyétől akár több tíz vagy száz ki­lométerre lévő intézményben, csak végső esetben magánintéz­ményben. Ez azt eredményezte, hogy nagyon hosszúra nyúlt a vá­rakozási idő. A törvényt bírálták az érintett magán- és egyházi kézben lévő intézmények és az el­lenzék is. A minisztérium azzal érvelt, hogy a megyéknek vagy a községeknek nincs elég pénzük a saját és a magánintézmények egyidejű fenntartására. Az ellen­zék viszont a gazdasági verseny korlátozása miatt az alkotmány- bírósághoz fordult, s a taláros tes­tület a múlt héten a javukra dön­tött. Megszűnik tehát az eddigi gyakorlat. A helyi vagy megyei önkormányzat a magánintézmé: nyék költségeihez is köteles lesz hozzájárulni. „A megyék és a köz­ségek által létrehozott intézmé­nyek célja ugyanaz, mint a ma­gánintézményeké, ez utóbbiak vi­szont hátrányt szenvedtek” - in­dokolta a döntést Ivetta Macejko- vá, az Alkotmánybíróság elnöke. A községek azonban ellenzik ezt, mivel nincs pénzük. ,óóval keve­sebb pénz folyt be a természetes személyek adójából. Ha az állam valamilyen feladatot átruház ránk, azt gondolom, az anyagi ol­dalát is biztosítania kell. Az al­kotmánybírósági döntés olyan többletköltséget ró a községekre, amelyre nincs keretük. Nem tar­tom helyesnek azt, hogy a nem önkormányzati tulajdonban lévő intézményeket az önkormányzat dotálja” - mondta lapunknak Za- chariáš István, a Szlovákiai Váro­sok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnökségi tagja, Szepsi polgármestere. Milada Dobrotko- vá, a Szociális Szolgáltatásokat Nyújtó Magánintézmények Szö­vetségének elnöke szerint viszont az önkormányzati és magánin­tézményeknek ugyanolyan támo­gatásban kell részesülniük. Mint mondta, a polgárok nem osztha­tók a „mi” és „övék” kategóriára, állampolgárokról van szó, tehát jogosultak az ellátási támogatás­ra, függetlenül attól, hogy magán­vagy önkormányzati szociális in­tézményben laknak-e. fsán, tasr) A kormány szerint júniustól megszűnnek a gyanús restitúciók, a javaslat ellenzői szerint nem Pótföldek már csak a közelben ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Lelkesítőén hathat Szlovákia számára a csehországi parlamenti választások eredmé­nye, véli Ján Figef, a Keresztény- demokrata Mozgalom (KDH) el­nöke. A politikus szerint a válság idején a választók jobban bíznak a felelősségteljes, tapasztalt politi­kusoknak, a választási eredmény pedig megmutatta, hogy „az első hely és a választások győztese cím nem mindig fedi egymást”. A cseh választásokat a cseh szociálde­mokrata párt nyerte, de valószínűleg nem tud majd kor­mányt alakítani. Hasonlóan véle­kedik Iveta Radičová, az SDKÚ lis­tavezetője is. „A választások eredménye igazolja, hogy a nega­Pozsony. Hitelekből és a képvi­selőjelöltek adományaiból, köl- csöneiből fedezik a pártok a vá­lasztási kampányukat, derül ki kötelezően leadott előzetes jelen­téseikből. Meglepetésre magasan a legtöbb pénzt a Szlovák Nemzeti Párt használta fel február 1. és május 13. között a kampányban, a jelentés szerint 1,928 millió eurót használtak fel erre a célra. Pedig a kampányuk csak az utóbbi hetek­ben látható. Ezzel szemben a be­vételeik a legalacsonyabbak közé tartoznak, mindössze 73 500 eu­rót kaptak, ebből is 70 ezer euró egy magánszemélytől származó kölcsön. Még a legnagyobb kor­mánypárt, a Smer is csak a felét költötte el az SNS által kimutatott összegnek, a Smer kampánya má­jus 13-ig 946 ezer euróba került. A kampány finanszírozását a Smer kölcsönből biztosítja, eddig 1 mil­lió eurót vett fel az OTP-től. A harmadik kormánypárt, a HZDS csak 209 ezer eurót fordított kampánycélokra, viszont az egé­szet saját forrásból fedezte, nem vett fel kölcsönt, és ajándékokat sem mutatott ki. Az ellenzéki pártok közül az SDKÚ költötte a legtöbbet a kam­pány első felében, 771 ezer eurót fordított programja és jelöltjei tív kampány, az ellenfelek befeke- títése nem vezet sehová - jelentet­te ki Radičová. - A nacionalizmus és a populizmus magyarországi győzelmét követően ez jó hír Kö- zép-Európa és az Európai Unió számára.” Örömmel fogadta a csehországi eredményeket Csáky Pál, az MKP elnöke is. „Örülnék, ha a cseh szociáldemokraták szlo­vákiai partnere, a Smer hasonló eredményt érne el” - jelentette ki Csáky. Robert Fico kormányfő nem kommentálta a szociáldemokra­ták jelentős visszaesését, csak annyit mondott, hogy tiszteletben tartja a cseh választók döntését, s szerinte nem a baloldal, hanem a hagyományos pártok szenvedtek vereséget, (tasr, sita) népszerűsítésére. A kampányki­adások fedezetére 1,66 millió eu­ró kölcsönt vett fel, ezen felül a képviselőjelöltek több mint 78 ezer eurós adománnyal támogat­ták a pártot. A KDH kampánya eddig 331 ezer euróba került, a párt egymillió eurós kölcsönből fedezi majd a teljes költségeket. Az MKP összesen 830 ezer eurót szán kampánycélokra, jelentésé­ből viszont nem derül ki, hogy eb­ből mennyit használt fel május 13-ig. A költségeket saját forrás­ból és egy 330 ezer eurós kölcsön­ből akarják fedezni. A parlamenti bejutásra esélyes két parlamenten kívüli párt, az SaS és a Híd kapta a legtöbb ado­mányt képviselőjelöltjeitől és szimpatizánsaitól. Richard Sulik pártelnök 100 ezer eurót kölcsön­zött az SaS-nek, Juraj Miškov al- elnök pedig 100 ezer eurót ado­mányozott pártjának. Az SaS ed­dig 191 ezer euró adományt ka­pott, a kampányra pedig 284 ezer eurót költött. A Híd kapta a leg­több adományt, a jelentés szerint 212 ezer euróval segítették ki szimpatizánsai és tagjai. Bugár Béla pártelnök 100 ezer eurót köl­csönzött a pártnak, 300 ezer eurót pedig egy pozsonyi magánsze­mélytől vett kölcsön. A párt eddigi kampányköltségei megközelítik a 300 ezer eurót. (tasr, lpj) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Új, szigorú szabályok vonatkoznak holnaptól a restitú- ciókra; ekkor lép hatályba az a tör­vénymódosítás, amely vélhetőleg megakadályozza, hogy a Szlovák Földalap (SPF) kedvére osztogas­sa az igénylőknek a luxus parcellá­kat. Például a jogszabály értelmé­ben a Tátrában már csak olyan igénylők kaphatnak földet, aldk- nek korábban is azon a vidéken volt telkük. „A módosítás célja az volt, hogy meggátoljuk a spekulatív földátíratásokat” - magyarázta Katarína Belická, a földművelési minisztérium szóvivője. A módo­sítás bírálói viszont figyelmeztet­nek: ez a jogszabály sem gátolja „Sem poď, innen látni a leg­jobban” -foglalt helyet mellettem két huszonöt év körüli nő a po­zsonyi rózsavölgyi kultúrházban, a Híd kampányestjén. A bejárat­nál egyből elláttak mindenféle nélkülözhetetlen segédeszközzel: kaptam hidas kitűzőt, hidas tol­lat, hidas ceruzát, hidas lufit, hidas ásványvizet, az utóbbinak hasznát is tudtam venni. Hidas papírvirágot alighanem csak azért nem kaptam, mert nem va­gyok nő. A kezdeti diszkriminá­ciós érzést gyorsan feledtette az Irigy Hónaljmirigy produkciója, amelynek színvonalával kapcso­latban érdemes megjegyezni, hogy Rudolf Chmel volt kulturális miniszter a második szám után elhagyta a termet. Megjött viszont Peter Zajac és Ondrej Dostál, kap­tak tapsot is, viszont hogy a két úriember „ki lova-csikaja”, meg hogy mi közük a Hídhoz, arról nem esett szó, pedig a jelenlevők nagy része nem úgy nézett ki, mintha ezzel tisztában lenne. meg a gyanús restitúciókat, a módosítás csak választások előtti húzás. Bizonyos előrelépést viszont mégis jelent a törvényt. A földalap eddigi legnagyobb botránya a ma­gas-tátrai Veľký Slavkov községgel volt kapcsolatos. Néhány igénylő itt kapott vissza földeket, holott nem a Tátrában, hanem Dél-Szlo- vákiában laktak. Az alap ezt azzal magyarázta, hogy állandó lakhe­lyük környékén már nem voltak szabad parcellák. Az új tulajdono­sok végül a HZDS-hez közel álló cégnek adták el a telkeket. Ugyan­ez a párt jelölte az alap igazgatóhe­lyettesi posztjára Branislav Brízát, aki aláírta a szóban forgó szerző­déseket. Az új szabályok szerint vi­szont az SPF már nem adhat vissza A mirigyek után, mint az efféle kampánygyűléseken szokás, ko­molyra fordították a szót, Bugár Bélától megtudhattuk, édesapjá­bárkinek telket a tátrai községek környékén, kerületi, de fürdőváro­sok környékén sem. A fent említett módosítások egyik legnagyobb hiányossága, hogy három évvel a szóban forgó botrányok után lépnek hatályba. Grigorij Mesežnikov politológus szerint ráadásul épp a földalappal összefüggő botrányok miatt veszí­tették el a kormánypártok a leg­több preferenciát. Zuzana Wienk, a Fair-play Szövetség elnöke úgy véli, ezeket az intézkedéseket sok­kal korábban elfogadhatták volna, mert rövid idővel a választások előtt már csak szimbolikus jelentő­ségük van. Az alap tulajdonában lévő hatalmas vagyon szerinte to­vábbra is csalásokra fogja ösztö­nözni a politikusokat, akik úgyis nak hogyan tűnt el annak idején a szemöldöke, és hogy miért nem szerencsés manapság a kettős ál­lampolgárság témáját firtatni. megtalálják a kiskaput a jogsza­bályban. A korlátozásokból viszont több lesz. Az igénylőnek visszaadott föld például júniustól nem lehet túl távol az illető lakhelyétől. Az alapnak elsősorban ugyanabban a kataszterben kell felajánlania a pótföldet, ha erre nincs lehetőség, a járáson belül kell keresni a meg­oldást. Ha ez sem sikerül, akkor más régiókban is felajánlhat telket - ezzel az ajánlattal viszont csak az alap rukkolhat elő. A jogszabály arra is lehetőséget ad, hogy ha a restituensnek nem felelnek meg a felkínált lehetősé­gek, készpénzben kapja meg a te­lek értékét. Az összeg felső határát nem írták elő, az alap és az igénylő közti megegyezésen múlik, (dem) „Fúúúj” - kiáltotta bele a terem csendjébe egy kötött mellényes asszonyság, a nézeteltérésből vi­szont nem lett tömegverekedés. A pártelnök a hiperlényeget szlová­kul is elmondta, valószínűleg nemigen gyakorolta előtte. „Ďááákujeme” - hallatszott a magyarul nem értők hálás sóhaja a nézőtér egyik árnyékosabb szeg­letéből. A közönség egyesítését végül Lagzi Lajcsi fejezte be: „šun­ková klobása, sárga električka, kalauz je mamička” - magyaráz­ta magabiztosan a trombitás, majd köszönetét mondott a Dári- dó sikeréért, a rengeteg eladott platinalemezért, meg a mákos ré­tesekért, amiket a szervezők az akcióra bekészítettek. Háláját úgy fejezte ki, hogy a műsor után egy CD áráért vehettünk hármat, volt is nagy tülekedés. „Tíz euró iga­zán nem sok, vegyél te is, jó lesz a autóba hallgatni” - próbálta rá­beszélni egyik ismerősét az elő­nyös vásárra egy középkorú férfi. Lajcsi hozta a formáját, még a kö­tött mellényes fujozó néni is meg­tapsolta. Eladósodnak a pártok a választási kampányban Az SNS költekezik a leginkább ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ _________ KAMPÁNYLES _ Narancssárga est a Rózsavölgyben Oivald Erzsébet, a Híd jelöltje táncra perdül a színpad előtt (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents