Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-29 / 122. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 29. Szalon 13 A Fehérvári Babaházban a látogató úgy érezi magát, mintha úri házak ablakán lesne be Pillanatok a babák életéből H Gyermeknapi programként elképzelni sem lehet jobbat, mint egy kirándulást a székesfehérvári babaházba. VRABEC MÁRIA A kicsiknek felfedezésszerű élmény a porcelánfejű, üvegszemű babák látványa, a nagyoknak nosztalgiával vegyes emlékezés a saját gyerekkorukra, amikor még nem volt műanyag babaház és elemes robot, „csak” néhány emberléptékű, szerethető játék. Olyan, ami évekig a gyerekek társa lehetett, mert története és lelke volt. A mama gyűjteménye A Fehérvári Babaház Mos- kovszky Éva gyűjteményéből jött létre tíz évvel ezelőtt Székesfehé- vár Önkormányzatának támogatásával a Megyeház utca 17. szám alatt, és hétfő kivételével mindennap 9-től 17 óráig váija a látogatókat. A tárlat elsősorban 19. századi, háziipari úton előállított fiú- és lányjátékokat, valamint a 20. század első harmadának játékszereit mutatja be - hét szobában összesen hatvanhárom gondosan összeállított együttest. A legtöbb természetesen babaház, de van itt papír színház, bábszínház, ostromlott vár ólomkatonákkal, óraműves kisvasút, szatócsbolt, hintaló és sok-sok kirakójáték is. Igazi különlegességek a gyerekeknek szánt angol, francia, német és latin minikönyvek - köztük az a Magyarország története, amelyet Csinszka ajándékozott Fenyő Miksa lányának, Pannikának. A családi gyűjteményt Mos- kovszky Éva az édesanyjától, Auer Erzsébettől örökölte, aki évtizedeken át vásárolta és gondozta a régi játékszereket. Nem leltározó szenvedéllyel, hanem azzal a szeretettel, amely a ritkaságnál és a pénzben kifejezhető értéknél fontosabbnak tartotta, hogy a talált baba, bútor vagy edényke neki magának tetszik-e. Még a legnagyobb szükségben sem tudta volna elképzelni, hogy babát adjon el, lánya is ingyen adományozta a gyűjteményt a Fehérvári Babaháznak, hogy minél többen láthassák. Hogy a számítógépek világában se felejtsük el, mekkora öröm kézbe venni egy míves, kedves tárgyat, belefeledkezni a játékba és átadni magunkat egy kitalált történet varázsának. Nem volt ez mindig ilyen magától értetődő, a játszás jogát egészen a 18. századig felnőtt kiváltságnak tartották. A járni, beszélni tudó gyermekeket már felnőttként kezelték, és el is várták tőlük, hogy úgy viselkedjenek. A középkor kedvelt irányelve volt a laborare est orare, vagyis a dolgozni annyit tesz, mint imádkozni, ezért még a legkisebbeknek is ki kellett venniük a részüket a háztáji munkákból, az állatok ellátásából vagy a még kisebb testvéreik felügyeletéből. A tétlenség főbenjáró bűnnek számított, mert más bűnöknek is teret engedett, hiszen köztudott volt, hogy „a tétlen kezet az ördög dolgoztatja”. Még az arisztokraták gyermekei sem lustálkodtak, el kellett sajátítaniuk a megfelelő viselkedés szabályait, ezért a fiúkat apródnak, a lányokat udvarhölgynek küldték más nemesi udvarokba. A mesteremberek gyermekei tanoncként szakmát tanultak, a legszegényebb családok szülöttei pedig már hat-hét éves koruktól dolgoztak - gyakran ők tartották el megrokkant, beteg szüleiket is. Kincsek az ócskásboltból Az, hogy játékokkal lepjék meg és játszva neveljék a gyermekeiket, a felnőtteknek sokáig eszébe sem jutott, hiszen akkoriban a gyermekeknek nem volt külön világuk. Ugyanazt játszották, mint a felnőttek, ugyanazokat a meséket hallgatták, ott voltak a temetéseken, sőt a nyilvános kivégzéseken, és kivették részüket a felnőttek gyakran züllött szórakozásaiból is. Persze, a maguk szórakozási módjait így is megtalálták, játszottak az utcán, a réten, kergetőztek, bújócs- káztak. Mire a világ nagy nehezen eljutott odáig, hogy játszani is engedte a kicsiket, már ott tartunk, hogy lassan elfelejtik vagy meg sem tanulják ezt a foglalatosságot, mert túl sok a passzív szórakozási lehetőség. A Fehérvári Babaház kiállítása abból a világból nyújt ízelítőt, amikor a játékszer még érték volt és akár generációkon át is öröklődött, szórakoztató, nevelő eszközből dísztárggyá nemesülve. A kiállítás alapítója, Moskovsz- ky Éva számára gyerekkorában a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy náluk annyi baba van, amennyit akkor a legtöbb kislány még játékboltban sem látott. Édesanyjával együtt járták a pesti ócskásboltokat, és kereskedők csodálkozó tekintetétől kísérve mindent megvásároltak, ami akkor senki másnak nem kellett. Porcelánbabákat, mohairmackókat, biedermeier és empire bababútorokat, icipici edénykéket, amikből otthon aztán harmonikus együtteseket alakítottak ki. A sok limlom közül előkerült kincsek a budai villában életet kezdtek: szórakoztattak, kitöltötték egy gyerekkorában sokat csalódott fiatalasszony napjait, és egy életre meghatározták a kislánya érdeklődését is. Amikor kinőtt a babázásból, Moskovszky Éva a játékok történetével kezdett foglalkozni, mintegy magyarázatot keresve arra, mi volt az az igény, ami ennyi bájos, kedves figurát, ötletes szerkentyűt megteremtett. A válasz egyszerű: a gyermekek, amióta világ a világ, a felnőttekre akartak hasonlítani, babát dajkálni, harcolni, vonatot vezetni, állatokat terelni. Mindez csak a játékok világában volt lehetséges, ezért a szülők már a bronzkorban is készítettek apró állatokat, agyagedényeket és bábukat a gyermekeiknek. Ezeknek a tárgyaknak a játékfunkció mellett még bajelhárító mágikus szerepük is lehetett. A régi Perzsiából, Indiából kis kerekeken guruló, kőből és fémből készült állatfigurák maradtak ránk, ezeket a gyermekek kerekeken húzhatták maguk után. Rontást hozó és védő babák Hála a homok konzerváló képességének, Egyiptomban több ezer éves fa-, terrakotta- és textiljátékok is megőrződtek, pl. tésztát gyúró emberke, tátogó krokodil és víziló, de előkerültek háncslabdák is, valamint több képes ábrázolás a korabeli labdajátékokról. írásos emlékekből tudjuk, hogy az egyiptomiaknál valóságos gyerekkultusz volt, még egy elkényeztetett fiúcska apjához írt követelődző levele is fennmaradt. Nem minden bábut szántak játéknak, az usébtik például a halottakat kísérték utolsó útjukra, de a gyermeksírokból már előkerültek olyan szövött tunikát, kötött harisnyácskát viselő emberalakok is, amelyek játék volta kétségtelen. Ezek többnyire hölgybabák, a bébibaba nagyon kevés, és egyáltalán nem vplt minden kultúrában természetes, hogy a leány- gyermekek játék babát ringatnak a karjukban. Néhány ázsiai országban úgy tekintették, hogy a baba rontást hoz a gyermekre, a kínai kislányok például csak bábukkal játszhattak, emberarcú babákkal nem. Japánban viszont rengeteg baba készült, mert úgy hitték, ezek átveszik s évente a folyón leúsztatva el is viszik magukkal a gyermekeket fenyegető bajt, betegséget. A zsidó és iszlám kultúrákban a baba azért volt tilos, mert azt tartották, hogy a faragott kép bálványozásra csábíthat, de a keresztények nem tiltották az emberalakkal való játszást. Már a görögöknél és a rómaiaknál is a legfontosabb játékszerek közé tartoztak a babák, a hellenisztikus korból egy előkelő babahölgy teljes ékszerkészlete is fennmaradt. Amikor a kislányok felserdültek, régi játékszereiket a templomba vitték és valamelyik istenségnek ajánlották. Szapphó egy epigrammában is megörökítette ezt az eseményt: „Aphrodité, kegyesen nézz bíborfátylu babámra, / Én, Szapphó hozom ezt áldozatul teneked.” A legtöbb baba rongyból és bőrből készült ezek el is pusztultak a földben, de a kerámia-, fa- és elefánt- csont babákból jó néhány megmaradt. Némelyiknek már mozgatható végtagjaik voltak, kaijukon kar- perecek, ujjaikon míves aranygyűrűk. Majdnem kizárólag hölgybabák, csecsemők csak elvétve akadnak köztük. Megható például egy 77 éves korában elhunyt Vesta- szűz szarkofágjában talált baba, amely nyilván egész életén át elkísérte a hölgyet. A legnagyobb, legértékesebb antik babaedénykészlet ezüst és üveg edénykékből szintén sírból került elő, egy korán elhunyt kislány mellé temettékRómában. Hölgybabák úri kisasszonyoknak Korabeli vázaképek tanúsága szerint a görög fiúcskák már az ókorban fakordékon húzták egymást, búgócsigákkal, pörgettyűkkel, kerámia- és falovakkal játszottak, de nem vetették meg a vessző- paripát sem. Ebből a korból ismerünk például egy vizes talajban megmaradt játék taligát, amely Pozsonyban került elő. A budavári ásatások során találták azokat a középkori cseréplovacskákat, amelyeket sokáig sakkfiguráknak hittek, de mint utóbb kiderült, sípok és vesszőparipák fejei voltak - a budai főurak gyermekeinek készültek. Igazi nürnbergi, augsburgi vagy párizsi porcelán hölgybabát is csak a főúri családok rendeltek - természetesen babaházzal, kelengyével és bútorral együtt. Ezek nem is játékként szolgáltak, nagyobbacska kisasszonyok tanulták rajtuk a ház berendezését, a háztartás vezetését, a bútorok és kelmék stílusának egyeztetését. Magyarországon alig maradtak fenn főúri babaházak, csupán a dúsgazdag Nádasdy család bababútorairól és az utolsó Grassalkovich herceg özvegyének, egy született Esterházy grófnőnek a hagyatékában fennmaradt holland ezüst babaedényekről tudunk. A17. században az egyik erdélyi Teleki-kastély leltárában mennyezetes faragott, festett babaágy szerepel „alakocskákkal és lelketlen állatokkal”, a havasalföldi vajda pedig Erdélyből rendelt Apor Péteren keresztül kis hintót, babákat és edényeket a kislányainak. Mindenki számára akkor váltak hozzáférhetővé a játékok, amikor elkezdődött a tömeges termelésük. Az osztrák Alpokban, Türin- giában és az Érchegységben mező- gazdaságból nem tudtak megélni az emberek, a protestantizmus elterjedésével a faragott szobrok iránt is csökkent a-kereslet, ezért fogtak neki a 18. század vége felé háziipari játékkészítésnek. A játék babák nagy korszaka a 19. századi ipari termeléssel Franciaországban és Németországban vette kezdetét, és a franciák már 1870 táján világelsőséget vívtak ki maguknak a kétszer égetett porcelánból készült - biszkvitfejű - babákkal, mert az jobban hasonlított az emberi bőrre. Utolérhetetlenek voltak a babaruhákban is: Párizs környékén manufaktúrák sora létesült, amelyekben ezeket a miniatűr toaletteket varrták. Sokszor a kereskedők is francia babatestet vettek ruhácskával és hozzá német babafejet, hogy olcsóbb legyen a baba, de ez nem jelentette azt, hogy ne tudta volna bárki megfizetni. A porcelánbabák is különböző minőségben és árban készültek, még a parasztcsaládokban is vettek a gyerekeknek, és az sem igaz, hogy csak a vitrinben nézegethették. Ä polgári házakban a babák játák kuckókban, polcokon ültek, esetleg a komódfiókban pihentek, de a gyerekek elővették, dajkálták, öltöztették és vetkőztették őket, pont úgy, mint ma. Afrancia babák tehát nem azért annyira drágák, mert régen is becses kincsnekszámítottak, hanem azért, mert könnyen törtek és a két világháborút, sajnos, elég kevés vészelte át. Csendéletek a boldog békeidőből Az első játékkereskedések Európában a 19. század elején nyíltak, és az elmés, ügyes mesteremberek hamar rájöttek, hogy a baba keze kitörik, szeme kiesik, haja kiszakad, ezt pedig mind pótolni, javítani kell. így jöttek létre az első babaklinikák, ahol meggyógyították a viharvert kis kedvenceket, és új gazdát is találtak az elhagyottaknak - két év után ugyanis minden ottfelejtett baba eladó volt. Pesten A svájci családhoz és Az arany csillaghoz nevet viselte a két legismertebb játékbolt, valószínű, hogy a Fehérvári Babaházban bemutatott játékok nagy részét is itt vásárolták annak idején. A bútorok egy része nem is gyermekjátéknak készült, asztalos- mesterek vásárokban kiállított mintamodellje, vagy asztaloslegények vizsgadarabja lehetett, de a babaházakba remekül illett. Az évtizedeken át megőrzött példányok a házak padlásáról az ócs- káshoz, majd ahogy telt az idő és nőtt az értékük, a régiségkereskedőkhöz, sőt egyenesen múzeumi aukciókra kerültek. Moskovszky- né Auer Erzsébet szerencsére még akkor vásárolta össze a több mint háromszáz darabból álló gyűjteményét, amikor a régi babák, az ezüst- és rézedénykék, a meisseni és karlsbadi porcelánból készült babaszervizek szinte senkit nem érdekeltek, ezért nem is voltak drágák. Otthon aztán a babáknak új ruhát varrt, a bútorokból szobákat rendezett be, mit sem törődve azzal, hogy a tonett hintaszék mellé biedermeier fiókos szekrény és Mária Terézia korabeli ágyacska jutott. Az volt a véleménye, hogy a jót a jóval nyugodtan lehet keverni, és az eredményt látva igazat kell adnunk neki. Aki ma ellátogat a Fehérvári Babaházba, az egy pillanatig sem fogja múzeumban érezni magát, sokkal inkább egy sosem látott mesevilágban. Idilli csendéleteket lát, a századforduló világának képeit, akárha valamelyik főúri ház ablakán lesett volna be anno, a boldog békeidőkben. Egészen ritka különlegesség az a babaszoba, ahol a kismamababa az ágyban fekszik, pólyás csecsemőjével a karjában, egy zenés szerkezet pedig altatódalt muzsikál. A legrégebbi, bőrből és vászonból készült baba még Napóleon korabeli, lehet, hogy a szakértők szemszögéből ez a legértékesebb, de a látogatók nem így nézik a babákat. Mindenki megtalálja a maga kedvencét, és mire végigmegy a szobákon, mindenki meg is ért valamit abból a régi világból. A fiatalabbak nem csak azt látják, mivel játszottak annak idején a nagyszüleik, hanem azt is, mi volt az a csikótűzhely, almárium, vasszíves vasaló, lekvárfőző üst vagy porcelán mosdótál. Az idősebbek pedig ifjúságuk kellékeit látják viszont, tárgyakat, képeket, emlékeket a múltból - talán egy egész életet egy kicsi babaházban. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
