Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-26 / 119. szám, szerda

SZÜLŐFÖLDÜNK 2010. május 26., szerda________________________________________________ 7. évfolyam, 20. szám Új, mostanáig nem létező állást találtak ki az oktatásügyi és kulturális osztály eddigi vezetője számára Helycserék a megyei hivatalban Harminc kaptárt loptak el az ismeretlen tettesek Már a méhek sincsenek biztonságban Nyitra. Fél évvel a választá­sok után a megyei hivatal­ban is megkezdődött a posztok osztása, de mivel újra a szlovák koalícióba tömörült pártok győztek, nagy változásokra nem kell számítani. A leváltott osz­tályvezetők jövőjéről is gondoskodtak, mindegyi­kük a megye alkalmazottja marad. VRABEC AAÁR1A Júniustól az egyik nyitrai nyugdíjasotthont vezeti a szociá­lis osztály vezetője, Jozefina Vlčková (HZDS), akit épp a nyugdíjasotthonokban uralkodó állapotok miatt bírált a leggyak­rabban a megyei tisztiorvos. Em­lékezetes a lekéri Otthon melege idősgondozó esete, ahol sokak szerint méltatlan körülmények között tartották a lakókat, de a megyei illetékeseket még ellen­őrzésre sem engedte be a tulaj­donos. Vlčková helyét a szociális osztály élén a Smer jelöltje, Miluša Budayová foglalja el, aki eddig a Pozsonyi Megyei Hiva­talban dolgozott. Új, mostanáig nem létező ál­lást találtak ki a megyei hivatal­ban az oktatásügyi és kulturális osztály eddigi vezetője, Helena Psotová (Smer) számára - a hiva­talvezető hivatalának vezetője lesz. A politikai alkuk alapján a kulturális osztály ezentúl az SD- KÚ-t illeti meg, utódja a nyitrai egészségügyi szakközépiskola egyik tanára, Ľubica Libová lesz. Az új osztályvezetőket mind ha­tározott időre nevezik ki, és majd a posztjukra meghirdetett pályá­zaton is részt kell venniük. A hivatalvezetői posztot júni­ustól várhatóan az eddigi helyet­tes, Peter Nagy (Smer) tölti be, aki ténylegesen már hónapok óta irányítja az intézményt. Főnöke Ľudovít Šajgalt (HZDS) másfél évig betegszabadságon volt, a hi­vatalba munkajogi okok miatt tért vissza novemberben, de tény­leges befolyással már nem ren­delkezett. Újabb megyei pénzinjekcióra lesz szüksége a lévai és a nagyta- polcsányi kórháznak ahhoz, hogy működni tudjon. A két intéz­ményt márciusban vette át a me­gye az eddigi üzemeltetőtől és mostanáig már több mint 2,5 mil­lió eurót költött rájuk. Tavaly ősszel 720 ezer eurót kölcsönzött az energiaszámlákra, egy hónap­ja pedig 1800 ezer eurót az al­kalmazottak fizetésére. Most ki­derült, hogy a két kórházban gyógyszertárakat is létre kell hoz­ni, mert a meglévők működési en­gedélyével az eredeti tulajdonos rendelkezik. A képviselők meg­szavazták, hogy Nagytapolcsány- ban két, Léván egy új gyógyszer- tárat hoz létre két megyei alapítá­sú, és egyenként 10 ezer eurós alaptőkéjű kft. További 180 ezer euróra a patikák átalakításához és berendezéséhez lesz szükség. Erről a kérdésről júniusi ülésén szavaz majd a megyei közgyűlés, de több képviselő már most jelez­te, elhibázott lépésnek tartja a két kórház folyamatos anyagi támo­gatását. Milan Belica megyeelnök ezzel szemben úgy gondolja, a megye visszakapja a pénzét, rá­adásul gyógyszertárba megéri be­fektetni, mert az sosem lesz vesz­teséges. FORGÁCS MIKLÓS lpolyság/Pereszlény. Egy méhest fosztottak ki ismeretlen tettesek szerdára virradóra. A tolvajok harminc kaptárt vittek magukkal az Ipoly menti tele­pülés Pereszlény városrészéből. Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőr-kapitányság szóvivője elmondta, a kár eléri az 5200 eurót (157 ezer koro­na), két év börtönbüntetés szabható ki ilyen bűncselek­ményért. Bertalan Vilmos már közel negyven éve méhészkedik, 150 méhcsaládjának egyötöde tűnt el. A tolvajok teherautóval jöt­tek, kidöntötték a vaskaput. Egy kaptár ötven-hatvan kilót nyomott, akár húsz kiló méz is lehet egyben. A tolvajok gondo­san válogattak, csak a legnehe­zebbek, legértékesebbek kellet­tek nekik. A terepet két farkas­kutya őrizte, azokat vasrudak- kal megverték. Hogy a további lopásokat elkerüljék, infraka- put, vagy más jelzőberendezést szerelnek be. Magyarországon már bevett gyakorlat, hogy jel­adóval látják el a kaptárakat. Karol Laco ipolysági méhész elmondta, a tolvajok tudták, hogy éppen ebben az időszak­ban vannak csúcsformában a méhek. Valószínűleg megrende­lésre dolgoztak, és azonnal to­vábbadták a rakományt. Egy család hozzávetőleg 50-70 ezer méhből áll a szezon derekán. A környéken nem ez az első eset, a napokban egy másik méhészt, Mariáén Lacot is meglopták. Kétrajnyi méhét vitték el. Sok anyuka ösztönösen simogatja, masszírozza gyermekét - a tanfolyam után már tudatosan teszik Nem csak a hasfájós babáknak segít a masszázs A farkaskutyákat, amelyek a telepet őrzik, vascsövekkel verték meg a tettesek (A szerző felvétele) Uj beruházások, sikeres sportesemények Átadták a községházát GULYÁS ZSUZSANNA Szlovákiában az elsők között kezdett babamasszázzsal foglal­kozni. Gyermeknővérként úgy érezte, rendelési időben kevés idő jut a tanácsadásra, így baba-mama klubokat hozott létre. Először Köbölkúton, majd Párkányban is. „Néhány hónapja számmiszti­kával is foglalkozom. Születésünk dátuma meghatározza jellemün­ket. A babamasszázshoz hasonló­an a numerológia is segíthet a po­zitív szülő-gyermek kapcsolat kialakításában” - állítja Juhász Szilvia gyermeknővér, okleveles babamasszázsoktató. Kicsi korától erre a pályára készült „Hatévesen eldöntöttem, hogy egészségügyi nővér vagy orvos le­szek. Édesanyám óvónő volt, így nálunk mindig központi téma volt a gyerek és a gyerekekkel való fog­lalkozás. Amikor pályaválasztásra került sor, nem volt kérdéses, hogy mi leszek” - szögezte le a beszélge­tés elején Juhász Szüvia. A közép­iskola befejezése után rövid ideig a párkányi szülészeten dolgozott, majd az érsekújvári koraszülött osztályra került. „Ez volt életem legszebb időszaka. Első gyerme­kem születése után sajnos nem tudtam folytatni ezt a munkát, és egy párkányi bölcsődében helyez­kedtem el. Megszűnése után egy évig idős embereket ápoltam, 1995-ben kerültem Köbölkútra. Azóta a szakmámban, gyermek­nővérként dolgozom” - mesélte Szüvia. Pályafutása alatt gyakran találkozott aggódó, tanácstalan szülőkkel. Rendelési időben azonban nem volt lehetőség a hosszabb, bizalmasabb beszélge­tésekre. Hiányzott a szlovák szakirodalom „Sokszor volt hiányérzetem, ha nem tudtam alapos választ A babamasszázs mellett numero- lógiával is foglalkozik a gyermek­nővér (A szerző felvétele) adni egy-egy kérdésre. A szülők főleg az első gyereknél hajla­mosak izgulni, feleslegesen ag­gódni. Volt viszont olyan anyu­ka is, aki nem tudott mit kezde­ni újszülött gyerekével. Tanács­talanul nézte a síró kisbabát. A piciknél a sírás a kommunikáció egyik eszköze. Ők csak sírással tudják kifejezni, ha valami nincs rendben. A babamasszázs kiváló lehetőség a kapcsolatteremtés­re. Azok az újdonsült szülők, akik részt vesznek egy-egy ba­bamasszázs tanfolyamon, sok­kal gyorsabban megértik, hogy pici babájuk mit akar tudtukra adni a sírással” - mondta Ju­hász Szilvia, aki Szlovákiában az elsők között kezdett baba- masszázzsal foglalkozni. Olyannyira, hogy szakdolgoza­tához nem is talált szlovák nyelvű szakirodalmat. Azóta változott a helyzet, és tavaly má­jusban Szlovákiában is létrejött egy hivatalos társulás, amely a babamasszázs népszerűsítését tűzte ki céljául. Kérjünk engedélyt a babától! „Budapesten szereztem a szak- képesítésemet. Olyan nemzetkö­zileg elismert módszerről van szó, mely magában foglalja az indiai és a svéd masszázs, a reflexológia és a jóga elemeit is. Legideálisabb a baba kéthónapos korában elkez­deni. Volt olyan kismama is, aki várandósán vett részt a tanfolya­mon, így a pici születésekor már tisztában volt azzal, hogyan tud gyerekének segíteni hasfájás vagy egy megfázás esetén” - jegyezte meg Szüvia. Sok anyuka ösztönö­sen simogatja, masszírozza babá­ját. Ä tanfolyam után tudatosan teszik mindezt. Hasfájós babák esetében fontos, hogy a bélmoz­gás irányában - és ne fordítva - masszírozzunk. Megfázás esetén a mellkas megfelelő masszírozásá­val segíthetjük a hurut feüazulá- sát. .Alapszabály, hogy a babát ne akkor kezdjük masszírozni, ami­kor torkaszakadtából sír. Az is alapszabály, hogy a babától enge­délyt kérünk a masszírozásra. Ha elfordítja fejét, vagy nem néz ránk, akkor nagy valószínűséggel nincs kedve hozzá, és kár erőltetnünk a dolgot” - magyarázza az oktató. A számok a felelősek? A tanfolyamokon összeková- csolódott társaságok baba-mama klubként működnek tovább. Köbölkúton egy éve működik a Manótanya. Hetente összejárnak a párkányi anyukák és gyerekeik. „Gyakran kérnek tőlem numero- lógiai elemzést gyerekükről az anyukák. A születés dátuma alap­ján ugyanis meg lehet állapítani, müyen személyiségjegyekkel szü­letik valaki. Ez is segíthet abban, hogy kiigazodjunk például ka­masz gyermekünk viselkedésén. Ha például a hetes típus azt mond­ja: mindjárt jövök, akkor az annyit jelent: néhány óra múlva otthon leszek” - jegyezte meg mosolyog­va Juhász Szüvia. Jövö héten Sülik József gyógyítót mutatjuk be. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Reste. Ünnepélyes keretek kö­zött átadták a felújított községhá­zát. Az újjávarázsolt épületet a ré­gi iskolából alakították ki 93 ezer euró összköltségből. Ebből a köz­ség 23,5 ezer eurót fedezett, a többit pályázati úton szerezték. A községházán kapott helyet az óvoda, a közkönyvtár, a tűzoltó­szertár, a civüvédelmi szertár, a garázsok, a fiatalok klubja és egy edzőterem, valamint az ehhez tar­tozó öltözők és egyéb mellékhe­lyiségek. A községháza átadását más je­les események is kísérték. A pol­gármester emlékplakettet nyúj­tott át a falu focicsapatának fel­emeléséért kifejtett munkájáért Ján Mačaj edzőnek és mene­dzsernek. Az edző csehszlovák vá­logatott volt, olimpiai bajnok, aki 11 éve vezeti a focicsapatot. Mun­kájának köszönhetően 2004-ben már a 4. ligában játszottak, s most a cél a feljebb kerülés. A legutóbbi önkormányzati ülésen a képvise­lők határozata alapján Ján Mačaj Reste tiszteletbeli polgára lett. Az ünnepségen egy másik híres sportolót is megünnepeltek. Szá­nja Richárd restei bajnok a fekve- nyomásban tavaly Párizsban ért el világbajnoki helyezést a 225 küós súlycsoportban, az ifi kategóriá­ban. A község és az Edemi cég jó­voltából az ígéretes sportoló egy ezer eurós pénzutalványt vehetett át a falu polgármesterétől. Bodnár Ferenc polgármester kiemelte tűzoltóik sikerét is, akik a 115 község közti megmé­rettetésben a kilencedik helye­zést érték el. Az ünnepi fogadás után autó­buszt indítottak az Eperjes mel­letti Héthársra (Lipany), ahol Reste focicsapata Kellemes (Ľubotice) csapatával mérkőzött meg. A resteiek 4:0-ra győztek a kellemesi csapat ellen, s ezzel el­nyerték a Kelet-szlovákiai Szlo­vák Kupát, (kov) Szanyi Richárd ifi világbajnok a 225 kilós fekvenyomásban (Szabó Ottó felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents