Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-26 / 119. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 26. www.ujszo.com Stdečne Vás očakávame! t’ó'«ONOv> L JžsmwBSs S'««, [o športového areálu v Hubiciach. VYSTUPUJÚ.' CRYSTAL (HU) UIPINA NOVUM feVIRÁG nňco súbory. ijú hodnotné tomboly občerstvenie. smer nim 00 sponu venu u» «*■ VYSTUPUJÚ: CRYSTAL (MU) Ĺ UPÍNA nóvum .VIRÁG áce súbory. avujú hodnotné tomboly občerstvenie. izatori (Somogyi Tibor felvétele) Nem tudták, ki hívja őket fellépni A Crystallal nem közölték, hogy a Smer akcióján játszana DEMECS PÉTER Pozsony/Budapest. A magyarországi Crystal együttes cáfolja, hogy fellép a Smer kampányrendezvényein. Kasza Tibor, az együttes frontembere lapunknak azt mondta, soha semmilyen politikai párt felkérésének nem tettek eleget. Arról, hogy az együttes neve mégis felkerült a Smer kampányrendezvényét hirdető plakátra, nem tudtak, velük nem közölték, hogy pártakción kellene zenélniük. A Smerrel való együttműködést elutasítja. Katarína Kližanová-Rýsová, a Smer szóvivője érdeklődésünkre elmondta: központi kampányakcióikon nem lép fel a Crystal, de nem kizárt, hogy valamelyik helyi szervezetük hívta meg saját rendezvényére. A plakátok kapcsán már múlt pénteken kerestük Kasza Tibort, de nem tudtuk elérni. „Nem azért nem vettem fel a telefont, mert nem akarok nyilatkozni erről az ügyről. Ha tudtunk volna beszélni, már akkor elmondom, hogy ezek az információk tévesek. A Crystal nem vesz részt a Smer rendezvényein” - mondta tegnap az énekes. Kasza Tibor elmondása szerint azért járnak Szlovákia magyarlakta vidékeire koncertezni, mert számos rajongójuk van itt. Arról pedig nem tudott, hogy együttesének neve megjelent a Smer plakátjain. „Azt nekem Magyarországról nincs esélyem és lehetőségem kideríteni, hogy ki áll a rendezvény hátterében. Beszéltem a koncertjeimet szervező ügynökségek képviselőivel, és egyikük sem tudott róla, hogy ilyen rendezvényre mennénk. Azt nyíltan kijelenthetem, hogy soha nem fogadtuk el politikai párt felkérését, soha nem voltunk politikai kampány részesei. Szlovákiai koncertjeink során még csak kezet sem fogtam politikussal” - mondta. Az országban hivatalosan múlt héten szombaton kezdődött a választási kampány. Az SaS-t és az SNS-t kivéve eddig minden parlamenti párt rendezvényén ismert személyiségek is szórakoztatták a választókat. RÖVIDEN Vona lemondott mentelmi jogáról Budapest. Vona Gábor, a Jobbik elnöke tájékoztatta Schmitt Pál házelnököt, hogy „bár az alakuló ülésen viselt ruházatával semmilyen jogsértést nem követett el, az ellene ez ügyben esetlegesen induló szabálysértési eljárásban lemondott mentelmi jogáról”. A rendőrségre hétfőn érkezett meg a Vona elleni feljelentés, az ügyben szabálysértés miatt indul eljárás. (MTI) Fico: Ha elfogadják a kettős állampolgárságot, szent kötelességünk keményen reagálni Ma döntenek az állampolgárságról Pozsony/Budapest. A szlovák parlament határozatban ítélte el a magyar állampolgárság megszerzésének könnyítését jelentő törvénymódosítást, a Fico-kor- mány tegnap már tárgyalt is a szlovák válaszról, az itteni állampolgársági törvény módosításáról. Eszerint mindazok, akik más ország állam- polgárságáért folyamodnak, elvesztik szlovák állampolgárságukat. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kormány tegnap megszakította ülését, a jogszabály módosításával megvárja a magyar Országgyűlés döntését. így tett a parlament is. A magyar törvény- hozás várhatóan ma délelőtt szavazza meg a kettős állampolgárságról szóló jogszabályt, ezután folytatja ülését a szlovák kormány és a parlament. „Ha az Országgyűlés elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt, szent kötelességünk keményen reagálni. Erre fel vagyunk készülve” - jelentette ki Robert Fico kormányfő a parlamentben. Fidesz: nem kérünk a provokációból A magyar fél tegnap is röviden válaszolt a szlovák kritikára. Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő szerint a leendő magyar kormány nem hajlandó felülni a szlovák provokációknak. Szíjártó hozzátette: azt is figyelembe kell venni, hogy a szlovák kormányban „egy nyíltan szélsőséges nézeteket valló és hangoztató párt is van”, ez is magyarázhatja, hogy ilyen durva provokációkat követnek el a leendő magyar kormánnyal, illetve Magyarországgal szemben. A szóvivő hangsúlyozta: a kettős állam- polgársággal kapcsolatos törvény meghozatalára a jelenlegi parlamentnek erkölcsi felhatalmazása van, a választópolgárok ennek tudatában szavaztak bizalmat a parlamentnek. Zajos vita A pozsonyi parlamenti vita meglehetősen feszült és heves volt. Robert Fico szerint ami ma Magyarországon történik, az Szlovákia számára életveszélyes. Anna Belousovová, az SNS vezérszónoka Hitler hatalomra jutásához és a Koszovóban történtekhez hasonlította a magyar törekvéseket. A kormánypárti politikusok nagy része Nagy-Magyarország- gal, magyar revizionizmussal riogatott. A magyar lépéssel az ellenzéki szlovák pártok sem értenek egyet, ám nem támogatják a kormány tervezett ellencsapását. Mikuláš Dzurinda SDKÚ-elnök úgy véli, a tervezett magyar törvénymódosítás „rossz, helytelen, mert feszültséget és nyugtalanságot hoz Európába”. „Egyértelműen és világosan elutasítjuk a jogszabályt” - mondta Dzurinda, aki szerint Orbán konfliktusba és feszültségbe rángatja Európát. A 150 tagú parlamentben a határozatot 113 koalíciós és ellenzéki képviselő támogatta. Az MKP honatyái a szavazáskor már nem voltak az ülésteremben, a Híd képviselői, bár jelen voltak, nem vettek részt a szavazáson. Csáky Pál felszólalásában hisztériának nevezte a történéseket, és kijelentette: elhagyják az üléstermet, mert nem látnak hajlandóságot a párbeszédre. A pártelnök hozzátette: az MKP-frakció több tagja is kérvényezni fogja a magyar állampolgárságot, és nem hajlandóak megválni a szlováktól. „Legyen annyi állampolgárságod, amennyit csak akarsz, de nem leszel Szlovákia polgára és a szlovák parlament tagja” - üzente Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke Csákynak. A Híd szerint „bár a kettős állampolgárság Európában elfogadott”, a szlovák parlament sajnos megteheti, hogy az érvényes európai egyezségek értelmében olyan törvényt fogad el, mely szerint azok a szlovák állampolgárok, akik a jövőben magyar állampolgárságért folyamodnak, elveszítik szlovák állampolgárságukat. (MSz, MTI, SITA) A Smer volt képviselője állítja, látta a szponzorokkal kötött, közjegyzőnél hitelesített szerződést Megfenyegették a Smer pénzügyeit felfedő Hanzelt Hanzel tegnap feljelentést tett a főügyészségen (Vladimír Šimíček felvétele) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „Féltem az életemet, valaki meg akar ölni, életveszélyesen megfenyegettek” - jelentette ki tegnap Bohumil Hanzel, a Smer egyik alapító tagja, aki az elmúlt napokban kiteregette a Smer pártfinanszírozási ügyeit. Az általa nyilvánosságra hozott szerződések arról tanúskodnak, hogy Robert Fico pártja több százmillió koronát kapott különböző mecénásoktól a 2002-es választási kampányra, s a párt ennek fejében magas posztokat ígért nekik az államigazgatásban. Hanzel ismeretlen tettes ellen tett tegnap feljelentést a főügyészségen, aki e-mailben fenyegette meg, hogy megöli. ,A levélben az áll, hogy fogjam be a pofám, hogy a Smer nélkül senki lennék, és a cégemet is a Smemek köszönhetem. Továbbá, hogy alulról fogom szagolni az ibolyát, ugyanúgy, mint egy barátom, de fogalmam sincs, kiről van szó” - nyüatkozta az aktuálne.sk hírportálnak Hanzel. Ctibor Kostái főügyész-helyettes bejelentette, Hanzelt is kihallgatják a Smer finanszírozási botrányával kapcsolatban. A párt gyanús pénzügyei miatt múlt csütörtökön tett feljelentést a főügyészségen a KDH, nem sokkal azután a Smer is - mindkét mozgalom ismeretlen tettesek ellen. A kereszténydemokraták azt akarják, a hatóságok vizsgálják meg Fico pártjának pénzügyeit, a smeresek viszont rémhír- terjesztés és lejáratás miatt fordultak a hatóságokhoz. Hanzel múlt héten a Sme napilapnak azt nyilatkozta, látta azt a közjegyző által hitelesített, a Smer képviselői és öt szponzor által aláírt szerződést, amelyben a támogatásért hálából konkrét helyeket ígérnek a párt választási listáján. Állítja, a szponzorokkal folytatott néhány tárgyaláson személyesen is jelen volt, a párt 2000 és 2002 között körülbelül 60 millió koronát kapott. A mecénásokat állítólag maga Fico kereste fel, s ő egyezkedett velük. Fico mindezt tagadja. „Állításait valamilyen irományokra alapozza. Ez butaság, emberileg nagyon sajnálom őt” - mondta Fico. Az SDKÚ finanszírozásával kapcsolatos vádak miatt néhány hónapja Mikuláš Dzurinda bejelentette: nem indul a parlamenti választásokon. A napokban ugyanerre szólította fel Ficót, de ő nem hajlandó vállalni a személyes felelősséget. (dem) „Nem én vagyok a politikáért, a politika van értem" - olvasható mottóként a re-start.sk kétnyelvű, szlovák-magyar internetes oldalon Az SNS romaellenes plakátját is körbeszalagozták (Fotó: re-start.sk) Restart a politikának (is) VERES ISTVÁN Pozsony. Virtuálisan a világűrbe száműzhetjük az ellenszenves politikusokat. Nemrég civil kezdeményezés indult, melynek célja felhívni a figyelmet a hazai politika és közélet elhanyagolt, vagy nem kívánatos tényezőire. „Nem én vagyok a politikáért, a politika van értem” - olvasható a re-start.sk kétnyelvű, szlovák-magyar internetes oldalon. A honlap naponta gyarapodik animációs filmekkel, amelyek a társadalmi problémákra mutatnak rá, például a fejleden infrastruktúrára, az elavult nyugdíj- rendszerre, a lakásproblémára. Áz egyik animációs játékban például kiválaszthatjuk a nekünk nem tetsző politikust, és parittyával kilő- hetjük a világűrbe. Az oldalon kitölthető kérdőívbe bárki beleírhatja, mit szeretne „újraindítani” Szlovákiában. Ezeket a javaslatokat az oldal szerkesztői eljuttatják az egyes politikai pártokhoz. „Van egy csomó dolog körülöttünk, ami nem frankó. Amit valakik elszúrtak. Amit valahogy újra kellene indítani. Restartolni. Hogy felhívjuk rájuk a fejesek figyelmét, meg kell jelölnünk őket. Például ezekkel a kordonszalagokkal. Körül kell őket keríteni. Hogy tudják, mi az, amivel nem vagyunk elégedettek” - olvasható az említett weboldalon. Az ódét kivitelezői az internet mellett az utcán is aktívan jelen vannak, a problémásnak tartott dolgokat RE-START.SK felirattal ellátott, feltűnő fekete-sárga műanyag szalaggal tekerik körbe. A hétvégén Dél-Szlovákia több városában is akcióba léptek. Megjelöltek többek között egy érsekújvári parkot, az egykori komáromi határátkelő omladozó épületét és az SNS egyik pozsonyi fényreklámját. Sajtóközleményük szerint nem kötődnek semmüyen politikai párthoz. Mivel tartanak az esedeges retorzióktól, nem akarják felfedni kilétüket. „Ha egy romos épületet vagy egy rozoga padot szalagozunk körbe, az senkinek nem számít. Viszont amint politikával kapcsolatos dolgokra akarjuk felhívni a figyelmet, máris nyakunkon a rendőrség” - nyilatkozta hétfőn a magát megnevezni nem akaró Tomáš K., miután Szepsiben eljárást indítottak a csapat néhány tagja ellen, amiért a Marián Kodéba vezette A Mi Szlovákiánk Néppárt választási plakátjaitkörbeszalagozták. Késnek a kinevezések Mikolajra panaszkodik a főügyész Pozsony. Dobroslav Tmka főügyész az alkotmánybírósághoz fordul, szerinte Ján Mikolaj (SNS) oktatásügyi miniszter törvényt sért azzal, hogy szándékosan hátráltatja tizenhárom főiskolai és egyetemi oktató kinevezését. Mikolaj a hónapok óta húzódó ügyet Tmka többszöri felszólítására sem volt hajlandó meggyorsítani. A miniszter elsietettnek tartja a főügyész lépését. „A szükséges dokumentumok egy része még mindig a főügyészségen van, az akkreditációs tanács pedig ezek nélkül nem dönthet. Akkor szegtem volna törvényt, ha másként döntök” - védekezik Mikolaj. (sita)