Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-19 / 113. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 19. Külföld 9 A Balaton vízállása már 117 centiméter, ami meghaladja az engedélyezett szintet - az auschwitz-birkenaui tábor sem látogatható Több csapadék hullott, mint a '97-es katasztrófa idején Önkéntes tűzoltók menekítették tegnap a lakosságot egy Pferov melletti községből. A felvételen épp Vlasta és Jiŕí Nemíákot evakuálják, akik 13 évvel ezelőtt is súlyos árvízkárokat szenvedtek. (ČTK-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Budapest/Prága/Varsó. Az árvíznek Lengyelországban már öt halálos áldozata van, a cseh hatóságok tegnap 17 morvaországi folyószakaszon, illetve településen hirdettek ki hivatalosan vészhelyzetet, Észak-Ma- gyarországon soha nem tapasztalt áradás kezdődött. Lengyelországban a halálos áldozatok között egy nyolcéves gyermek is van, további két embert pedig egyelőre eltűntként tartanak számon. Tegnap délelőt- tig kétezer embert kellett kitelepíteni otthonából. Donald Tusk miniszterelnök és Jerzy Miller belügyminiszter hétfőn este Krakkóba érkezett, hogy tanácskozzon a leginkább érintett délkeleti vajdaságok kormányzóival, s a kormányfő tegnap személyesen is felkereste a legnagyobb károkat szenvedő déli térségeket. A meteorológiai szolgálatok szerint az árvizeket kiváltó esőzések a hét végéig folytatódnak Lengyelországban. Jerzy Miller közlése szerint a néhány napja kezdődött, özönvízszerű eső több csapadékot hozott, mint az évszázad árvízének tartott 1997-es katasztrófa idején, s Krakkó városát is hasonló veszély fenyegeti, mint 13 éve. Már le kellett zárni a látogatók elől az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábort, mert áradás fenyegeti a ma múzeumként szolgáló létesítményt. Magyarországon több mint 770 kilométeren tart a védelmi készültség, ebből 130 kilométeren, a Sajón és a Hemádon rendkívüli a készültség mértéke - közölte Kóthay László vízügyi szakállamtitkár. Egyre nő a belvízzel borított területek nagyságais, jelenleg 72 ezer hektár van víz alatt az országban. Észak-Magyaror- szágon soha nem tapasztalt áradás kezdődött. Minden idők legnagyobb árvizét mérték a Bód- ván, a Hemádon, a Zagyván, a Tárnán, az Ipolyon és a Sajón, ám jó hír, hogy az utóbbin már megkezdődött az apadás. A cseh hatóságok tegnap hajnalban több száz embert telepítettek ki Észak-Morvaországban, és tucatnyi település került víz alá. Tizenhét körzetben hirdettek ki vészhelyzetet. Az Ostravához közeli Bohumínban evakuálni kellett a helyi kórházat, mert a víz elöntötte a pincéket, s lehetetlenné tette az intézmény működését. Leállt a városban a vasúti közlekedés is. Miután Bohumín fontos vasúti csomópont, a helyi állomás működésének leállása komoly közlekedési gondokat okoz. Az egész régióban késnek a vonatok; több szakaszon a megszakadt vasúti közlekedést autóbuszokkal helyettesítették. Az anyagi károk tetemesek, de áldozatokról nem érkezett újabb jelentés. Vasárnap Trinecben saját kertjében a megáradt patakba esett és megfulladt egy 69 éves asszony. Észak-Morvaor- szágban három nap alatt több mint 70 millimétemyi csapadék hullott, (mti, čtk) Szabadkereskedelmi megállapodás a közép-amerikai országokkal Öngólt rúghat az EB Orbán bírálta az úgynevezett kettős pénzrendszert Tíz nap múlva lehet új magyar kabinet MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A jövő szombaton megalakulhat az új magyar kormány. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság keddi ülése után számolt be arról, hogy a miniszterelnök-jelölt a hét végén terjeszti az Országgyűlés elé a programját, amelynek tárgyalását május 25-én, kedden délután kezdi a parlament. A programvita után az illetékes bizottságok meghallgatják a miniszterjelölte- ket, az új miniszterelnök és kormánya május 29-én, szombaton leteheti esküjét. Orbán Viktor leendő kormányfő tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, lehet-e tudni, hogy kereszténydemokrata politikusok milyen posztokat kapnak az új kabinetben, úgy válaszolt: mivel nem koalíciós kormányt alakítanak, ezért nem tesznek ilyen különbséget a miniszterek és az államtitkárok esetében sem. „Nincs kereszténydemokrata és fideszes miniszter meg államtitkár, egy pártszövetség közös miniszterei és MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Kijev. Moszkva a korábbi kijevi kormányzat alatt a NATO-ba sóvár- gó Ukrajnát szívesen látná a posztszovjet katonai tömörülésben. Erről is beszélt tegnap Kijevben Dmitrij Medvegyév. Az orosz elnök kijelentette: Oroszországnak nem áll szándékában támadást indítani más országok ellen fekete-tengeri hadiflottájának az ukrajnai Szevasztopolban lévő támaszpontjáról. Egyetemi hallgatók előtt kifejtette: erre a nemzetközi kapcsolatok rendszere jelent garanciát - vagyis Oroszországnak az ENSZ-en belüli, valamint a nemzetközi konvenciókból és az 1975-ös helsinki záróokmányból fakadó kötelezettségei. Hozzátette, hogy Oroszország nem fogja semmibe venni a nemzetközi jogot, mert számára sem előnyös, ha „elkezd kiesni a nemzetközi közösségből”. államtitkárai lesznek” - jelentette ki, megjegyezve, hogy esetükben a párthovatartozás határvonalait nem élesíteni, hanem inkább elmosni szeretné. Hozzátette ugyanakkor, „szinte minden minisztériumban lesz olyan ember, akit kereszténydemokratának tekinthetünk”. Arra a felvetésre, miért nem volt jelen hétfőn az Országgyűlésben a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat - amelynek ő is előterjesztője - általános vitájában, Orbán Viktor azt mondta: a kormányprogramot írta. A devizahitelek forintra váltásával kapcsolatos felvetésre Orbán Viktor kifejtette: Magyarországon nem szabad megengedni, hogy kettős pénzrendszer működjön. „Az lehetetlen dolog, hogy családok százezrei kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe azért, mert egy másik valuta és a magyar pénz közötti átváltás megváltozik olyan körülmények között, amikor nekünk erre az arányra semmilyen befolyásunk nincsen” - hangsúlyozta. Medvegyev szólt arról is, hogy nem tartja túl nagy árnak azt a 40 milliárd dollárt, amelynek fejében Oroszország tovább használhatja a szevasztopoli kikötőt. A hosszabbításról Medvegyev és Viktor Januko- vics ukrán elnök áprilisban állapo- dottmeg. Moszkva szívesen látná a- hat szovjet utódállamot tömörítő - Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) tagjai között Ukrajnát, de a csatlakozásról Kijev- nek kell döntenie, „megfontoltan és komolyan”. Úgy vélte, a kérdés arról szól, hogyan látja Ukrajna vezetése és népe az ország helyét Európában. „Ha (Ukrajna) semleges és független állam, az nekünk teljesen meg- feleľ’-jegyezte meg. Medvegyev reméli, hogy Oroszország és Ukrajna együttműködése rövidesen érdemi szintre emelkedik, s elsőrendű feladatnak tartja az utóbbi időben szinte leépült gazdasági kapcsolatokhelyreállítását. Madrid/Brüsszel. Az Európai Bizottság a szabadkereskedelmi megállapodásról kezdett hétfőn tárgyalásokat a latin-amerikai országokkal, amit az uniós agrárminiszterek kockázatosnak tartanak. Tegnap ugyanilyen megállapodást kötött az EU a középamerikai országok képviselőivel Madridban. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Az EU és Közép-Amerika között ez az első ilyen jellegű megállapodás, ami hat országra, Costa Ricára, El Salvadorra, Guatemalára, Honduras«, Nicaraguára és Panamára terjed ki. A megállapodás értelmében többek között megszűnik az iparcikkek vámja, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy az EU autógyártói 10 évig vámmentesen exportálhatnak a közép-amerikai országokba. Csökkeni fog a banán MT1-HÍR Kabul. Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát tegnap az afgán fővárosban egy NATO- járműoszlop mellett. A támadásban tucatnyi afgán civil és hat külföldi katona vesztette életét, a seÖt amerikai van a halottak között vámja is a következő tíz évben, miközben a marhahúsra és a rizsre vonatkozó mennyiségi kvóták növekszenek. A megállapodásnak köszönhetően több lehetősége nyílik az EU szolgáltatási szektorának a Közép-Amerikában való terjeszkedésre, és javulhatnak az uniós tő- kebefektetésekfeltételei. Ezt megelőzően az EB újrakezd- te a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat a latin-amerikai Mercosur (Argentína, Brazília, Uruguay, Paraguay) tömörüléssel. Emiatt aggódik az uniós tagországok mezőgazdasági minisztereinek többsége, mert véleményük szerint az ágazatra hátrányosan hathat Európában a megállapodás. A Brüsszelben tartott uniós találkozón a delegációk túlnyomó része jelezte, hogy a mezőgazdaság szempontjából kockázatokat lát a térséggel folytatandó egyeztetésekben. Gráf József magyar tárcavezető úgy vélte, nem célszerű, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) besültek száma ötven körül van az afgán illetékesek szerint. A merénylő gépkocsiban ülve robbantotta fel magát, amikor elhaladt mellette a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) konvoja. A 750 kilogramm TNT erejű robbanás az afgán energiaügyi és (SITA/AP-felvétel) keretében már régebben folyó tárgyalásokat „megelőzve szülessen eredmény” az EU-Mercosur- egyeztetésen. Szerinte az európai versenyképességet meg kell őrizni, és a nemzetközi tárgyalásokon nem lehet feláldozni a mezőgazdaságot az ipari és kereskedelmi terjeszkedés érdekében. „Nem lehet teljes mértékben lebontani a vámrendszert, és nem szabad lehetővé tenni, hogy olcsó és ellenőrizhetetlen termékek kerüljenek az unióba, hogy tönkretegyék az itteni agrártermelők érdekeit.” Gráf az európai élelmiszergazdaság helyzetéről azt mondta, a színvonal rendkívül magas, a kontinensen biztonságos és jó minőségű ételeket állítanak elő, bár ennek a költségei is kicsivel magasabbak. Hangsúlyozta, hogy ugyanezt a szintet biztosítani kell az EU-n kívülről érkező élelmiszereknél is, mert „nem korrekt a verseny, ha egy sor előírást az EU-tagországoknak be kell tartaniuk, a vetélytársaknak viszontnem”. vízgazdálkodási minisztérium épületénél történt, de a környéken más kormányzati épületek is vannak, s a közelben található a parlament is. Claudio Glaentzer, Olaszország kabuli nagykövete a Sky TG24 tele- víziónak azt mondta, hogy a támadás célpontja egy amerikai katonai konvoj volt. A NATO később közleményt adott ki: hat katonája meghalt és több megsebesült a merényletben. Nemzetiségüket nem közölte, de a brit hírügynökség úgy tudja, hogy öt amerikai van a halottak között. A szövetség öt járműve és tucatnyi civil jármű megrongálódott. A merénylet elkövetését a táli- bok vállalták. A francia hírügynökség összesítése szerint idén már valamivel több mint kétszáz NATO-katona vesztette életét afganisztáni hadműveletekben: az ISAF ezzel a legsúlyosabb időarányos veszteségét szenvedte el a harcok több mint nyolc évvel ezelőtti kezdete óta. A tálibok vállalták a merényletet - hatástalanok a biztonsági intézkedések Egyre nagyobb az orosz-ukrán egyetértés Újabb súlyos NATO-veszteségek Mézesmadzag Kijevnek »öviem Pearl nevét viseli a törvény Washington. Barack Obama amerikai elnök a sajtószabadság nemzetközi erősítését célzó törvényt írt alá, amely arra kötelezi a külügyminisztériumot, hogy éves emberi jogi jelentésében sorolja feí azokat az országokat, ahol elfojtják a média szabadságát. A törvény Dániel Pearl nevét viseli a The Wall Street Journal néhai tudósítójának a tiszteletére, akit 2002-ben Pakisztánban terroristák lefejeztek. A hétfői ünnepélyes aláírási ceremónián jelen voltak Pearl családjának tagjai. A USA Today ironikusnak nevezte: az az Obama írta alá a sajtó- szabadságot erősítem hivatott törvényt, aki nem rejti véka alá, hogy nem kimondottan kedveli a média működését. (MTI) Menedékjog a nagynéninek Washington. Barack Obama amerikai elnök tíz éve az USA-ban élő kenyai nagynénje megkapta a menedékjogot, hat évvel azután, hogy kiutasították az országból. Zeituni Onyango, az elnök néhai apjának féltestvére már kétszer folyamodott menedékjogért. Először 2004- ben, de akkor nem kapta meg, másodszor pedig idén februárban. Az 57 éves nő 2004 után a kiutasítás ellenére sem távozott, Bostonban élt, s állítólag gyógykezelésre szorult. (MTI) Katar kosarat kapott Jeruzsálem. Izrael visszautasította Katar ismételt ajánlatát a diplomáciai kapcsolatok helyreállítására. Katar azt ajánlotta, hogy Izrael újból megnyithatja dohai diplomáciai képviseletét, ha a katariak részt vehetnek a Gázai övezet újjáépítésében, és bevihetik a blokád alatt lévő területre az ehhez szükséges eszközöket és anyagokat. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök először pozitívan fogadta az ajánlatot, de végül elvetette az ötletet, mondván, Katar így nyert jogait arra használhatná, hogy bunkereket és megerősített rakétaállásokat építsen az övezetben. (MTI) Sikeres szaúdi túszmentés Rijád/Berlin. Szaúdi biztonsági erők kiszabadítottak Jemenben, a közös határ közelében két német kislányt, akik tavaly estek emberrablók fogságába - közölte kedden a szaúdi belügyminisztérium. Összesen kilenc külföldit hurcoltak magukkal síita lázadók tavaly júniusban, három túsznak - két német és egy dél-koreai állampolgárnak - néhány nappal később megtalálták a holttestét. (MTI)