Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-18 / 112. szám, kedd
16 Sport-régiófoci ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 18. www.ujszo.com ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK A tallósi futballpályán készült felvételhez hasonló jelenetek szemtanúi voltak a nézők a vasárnapi összecsapásokon (Fogas Ferenc felvétele Kapusgóllal vesztett a favorit Somotja. A gólkirályjelölt Buchel csupán a helyzetekig jutott, a feljutásra pályázó somorjaiak pedig egygólos vereséggel (1:2) utaztak haza a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjának hét végi nyitrai erőpróbájáról. „Buchel az első félidőben két ízben is gólt szerezhetett volna, a labda azonban megfeneklett a kapu előtti pocsolyában. A második félidő elején vezetést szereztünk, a hazaiak azonban hat perc alatt fordítottak. Bal- szerencsések vagyunk. A nyá- rasdiak elleni hazai mécsesünkön öngólt vétettünk, ezzel döntetleneztünk. Ezúttal viszont kapusgóllal vesztettünk. Norbert Boréin kirúgása után a viharos erejű szél repítette a labdát kapunkba. Értékes pontokat vesztettünk, ám a bajnoki címről nem mondunk le” - elevenítette fel a vasárnapi történéseket Pinte Attila, a csallóköziek játékosedzője. (ái) Gasparovics duplája döntött Ekel/Vízkelet. Szombaton ért véget az újonc ekeliek nyolc mérkőzésből álló veret- leneségi sorozata a nyugatszlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában, miután a mezőny újonca hazai pályán 2:l-es vereséget szenvedett az éllovas vízkeletiektől. „A vízkeletiek jobban akarták a három pontot, küzdenitu- dásban felülmúltak bennünket” - elemezte az összecsapást Csépi Ferdinánd ekeli klubelnök. A vízkeletiek néhány hete jelezték, hogy műtét miatt tavasszal ifiár nem számíthatnak a gólfelelősükre, aki azóta két mérkőzésen is pályára lépett. „Gasparovics vállalta a játékot, kétszer is a hálóba talált. Egészségi állapotán múlik, hogy meddig számíthatunk rá” - fogalmazott Mészáros Tibor, a vízkeletiek klubelnöke. (hp) Elfogytak a nagyfödémésiek Feketenyék/Nagyfödé- mes. Hatvan percig tartott, 4:0-ás hazai vezetésnél játékosfogyatkozás miatt félbeszakadt a nagyfödémesi- ek feketenyéki vendégjátéka a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában. „Futószalagon jöttek a sérülések, végülis csak hatan maradtunk. Örültünk volna, ha elmarad a találkozó, a hazaiak azonban játszani akartak. Problémánk lesz tizenegy épkézláb futballistát csatasorba állítani vasárnap” - panaszkodott Kovács Jenő nagyfödémesi klubelnök. „Az első félidőben a szél járása is nekünk kedvezett, már a hatodik percben 2:0-ra vezettünk. A pálya rossz minőségére való tekintettel ugyan a halasztást is fontolgattuk, végülis a játék mellett döntöttünk” - nyilatkozott Varjú Károly feketenyéki klubelnök, (hp) ■ II. liga NYUGATI (A) CSOPORT, 26. forduló - a hétfői számunkban nem közölt eredmények: Bernolákovo-Rača 1:1 (0:1), g.: Hall (87. - 11-esbóí), ill. Pupík (45.); Nemšo- vá-Spartak Trnava B; 2:0 (1:0), g.: Trška (13.), R. Castulín (62.); FC Nitra B-OAC B 9:1 (3:0), g.: Ivanöík (2.), Paukner (16., 60., 65., 72., 80.), Bratský (27.), Gaj- došík (51., 90.), ill. Habenicht (50.). 1.SFMSenec 26 20 2 4 45:17 62 2. Sp.TrnavaB 26 14 4 8 43:29 46 3. Moravany nAÍ. 26 12 6 8 38:27 42 4. Myjava 26 10 11. 5 23:19 41 5. N. Zámky 26 10 10 6 28:22 40 6. Slovan jun. 26 11 5 10 35:27 38 7. Bernolákovo 26 10 7 9 37:36' 37 8.Nemšová 26 9 9 8 32:32 36 9. FC Nitra B 26 9 8 9 44:36 35 10. N.Meston/V. 26 10 5 11 35:38 35 ff.J.Bohunice 26 7 13 6 29:30 34 12.Vráble 26 7 7 12 29:30 28 13.Rača 26 7 6 13 29:36 27 14. Vŕbové 26 7 6 13 18:31 27 15.Topoľčany 26 7 5 14 32:46 26 16. DAC B 26 4 4 18 23:64; 16 ■ III. liga POZSONY, 22. forduló: ŠKP Inter Dúbravka-Lozorno 2:1 (1:0), g.: termák (39., 49.), ill. Morávek (64.); KráTová pri Senci-Plavecký Štvrtok 1:1 (0:0), g.: Matuška (79.), ill. Ciprys (58.), A PSČ Pezínok-Dunajská Lužná, Jablonec-MŠK Iskra Petržalka, Stupava-Čunovo, Trnávka-FC Ružinov mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. Szabadnapos: Slovenský Grob. • 1.PŠC Pezinok 19 15 2 2 46:9 47 2. Dun.Lužná 20 14 4 2 51:17 46 3. Plav. Štvrtok 20 10 6 4 35:17 36 4. FC Ružinov 19 10 3 6 29:20 33 5.Trnávka 19 8 5 6 26:32 29 6. Kráľova p/S. 20 7 6 7 33:25 27 7. Lozorno 21 7 6 8 27:28 27 8. Stupava 19 7 2 10 22:27 23 9. MŠK Petržalka 20 6 6 8 23:30 22 10. Slov. Grob 20 5 4 11 17:30 19 11. Jablonec 19 5 3 11 17:43 18 12. ŠKP Dúbravka 20 4 3 13 19:47 15 13.Čunovo 20 2 7 11 18:38 13 A Lamaí csapata kilépett a bajnokságból, eredménye it törölték. NYUGAT-SZLOVÁKIA, 25. forduló: ČFK Nitra-Samorín 2:1 (0:0), g.: R. Boréin (58.), N. Boréin (64.), ill. Mezovský (57.); Palárikovo-Sereď 4:0 (2:0), g.: Bogyai (39.), Drienovský (42.), Schwarz (81. - öngól), Ďuriš (88.); Ludanice-Lednícké Rovne 2:1 (0:0), g.: Farkas (56.), Krško (85.), ill. Bezák (58.); Piešfany-Dubnica B 2:2 (2:1), g.: Verchola (11.), Šajbidor (41.), ilk Gábor (4.), Božoň (90); Domaniža—Gabčíkovo 1:0 (1:0), g.: Kvaššay (22 ); Neded-Bánovce nad Bebravou 1:5(0:3), g. Beneš (81.), ill. Skultéty (14.), Štrbák (22.), Borcha (33.), Mezovský (49.), Decký (78.). A Veľké Ludince—Galanta. Topoíníky-Považská Bystrica mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Šamorín 25 12 8 5 47:27 44 2. Bánovce n/B. 25 12 6 7 46:23 42 3. Piešfany 25 11 9 5 42:24 42 4. Dubnica B 25 12 6 7 46:30 42 5. Palárikovo 25 12 5 8 40:32 41 6.Topofníky 24 11 3 10 39:38 36 7. ČFK Nitra 25 9 7 9 32:36 34 8. Ludanice 25 10 3 12 37:47 33 9. Galanta 24 9 5 10 22:23 32 10. Sered 25 7 10 8 44:37 31 11.Neded 25 9 4 12 34:41 31 12. Pov. Bystrica 24 8 6 10 32:38 30 13. V. Ludince 24 9 3 12 32:39 30 14.Domaniža 25 9 3 13 27:51 30 15. Gabčíkovo 25 8 5 12 28:38 29 16. Led. Rovne 25 5 7 13 30:54 22 KÜZÉP-SZLOVÁKIA - a 23. forduló mérkőzéseit a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. KELET-SZLOVÁKIA, 26. forduló: Bardejov-Lokomotfva Košice 0:0; Krásna-Spišské Podhradie 3:0 (3:0), g.: Kičura (25.), Beck (30.), Berta (37.); Topoľany-Barca 1:2 (0:0), g.: Talnagi (64.), ill. Valkuéák (83.), Parlagi (84.); Sobrance-Snina 3:2 (1:1), g.: Kalabai (37., 58.), Klamo (90.), ill, Péola (15„ 86.); Sabinov-Veľký Šariš 5:0 (3:0), g.: Dlugoš (3,43.), Halčák (18. - öngól), Kravec (75.), Mrúz (88.); Giraltovce-Svidník 1:2 (0:1), g.: Vojta (82.), ill. Viravec (5., 56.); Vysoké Tatry-Nižný Hrušov 2:1 (2:1), g.: Semivan (5.), Buc (40.), ill. Frajkor (17.). A Stropkov-Vyšné Opátske mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Bardejov 26 19 4 3 64:14 61 2. Lok. Košice 26 15 6 5 41:21 51 3. Snina 26 12 6 8 48:28 42 4. Giraltovce 26 13 3 10 35:29 42 5. V. Opátske 25 12 6 7 35:35 42 6.Topoľany 26 12 4 10 41:37 40 7. V. Tatry 26 11 6 9 34:35 39 8. N. Hrušov 26 10 5 11 40:41 35 9. Stropkov 25 to 3 12 36:39 33 10. Svidník 26 10 3 13 32:39 33 11. Krásna 26 9 5 12 28:38 32 12. Spiš. Podhradie 26 8 6 12 31:47 30 13. Barca 26 8 4 14 37:45 28 14. V. Šariš 26 5 10 11 24:45 25 15. Sobrance 26 7 3 16 40:55 24 16. Sabinov 26 6 6 14 24:42 24 ■ IV. liga POZSONY, A CSOPORT, 22. forduló: Danubia-Tomášov 0:1 (0:0), g.: Kostolanský; Domino-FK Dúbravka 7:0 (4:0), g.: Girman 2, Zúbka, Husák, Úradníček, Balko, Ho- dulík: Vrakuüa-Malinovo 4:0 (1:0), g.: Belovié 2, Böbék. Buffa. A Vajnory-Blatné, Rusovce-Most pri Bratislave, Rovinka-Jarovce, Kalinkovo-Devinská Nová Ves mérközésta rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Most p/B. 21 13 5 3 46:24 44 2.Tomášov 22 13 6 3 34:22 44 3. Rovinka 21 12 5 4 39:18 41 4. Vajnory 21 12 4 5 39:23 40 5. Domino 22 11 4 '7 5523 37 6. Jarovce 21 9 5 7 27:29 32 7. Malinovo 22 9 5 8 27:33 32 8. Kalinkovo 21 8 4 9 36:31 28 9.Vrakuňa 22 7 6 9 34:35 27 10. Dev. N. Ves 21 5 8 8 26:32 23 II.Rusovce 21 5 5 10 25:33 21 12. Blatné 21 5 5 11 18:33 20 13.Danubia 22 5 3 14 24:55 18 14.FKDúbravka 22 2 2 18 22:57 8 NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELETI CSOPORT, 25. forduló: Okoličná na Ostrove-Cierny Brod 1:2 (1:1), g.: Faragó (9.), ill. Gasparovics (12., 65.); Levice-Sládkoviüovo 3:0 (1:0), g.: Krenéan (10.), Mlynár (54., 72.); Kolárovo- Šahy 3:0 (3:0), g.: Kiss (10.), Glofák (15., 24.); TešedíkovrHmeí 5:1 (5:1), g.: Nagy G. (23.), Palic (28., 40.), Hrdý (32., 44.), ill. Gendiar (38.). A Vion B/Volkovce-Komárno. Vieska-Šurany, Nový Život-Štúrovo, Horná Kráľová-Hurbanovo mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Čierny Brod 25 1í 2 4 58:23 58 2. Levice 25 18 3 4 63:22 57 3. Nový Život 24 14 4 6 50:31 46 4.0količnán/0. 25 13 6 6 52:29 45 5. Vion B 24 14 2 8 46:34 44 6. Kolárovo 25 12 1 12 34:35 37 7. Šurany 24 9 7 8 42:36 34 8. Komárno 24 10 3 11 38:37 33 9. Sládkovičovo 25 9 5 11 44:44 32 10. H Kráľová 24 8 4 12 37:55 28 11. Hurbanovo 24 7 5 12 27:45 26 12. Šahy 25 8 2 15 37:50 26 13. Vieska 24 7 5 12 27:45 26 14. Štúrovo 24 7 4 13 31:51 25 15. Imeľ 25 7 1 17 24:52 22 16.Tešedíkovo 25 5 4 16 30:61 19 A bajnokság végén az Imet csapatától 3 pontot levonnak. KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 21. forduló: Divín- Poltár 1:3 (1:1), g.: Rácz, ill. Valentíny, Šulaj, Kurčík; Ti- sovec-Revúca 3:1 (2:0), g.: Bálint 2, Brndiar, ill. Gömöri. A Kalinovo-Hajnáčka, Brusno-Dolná Strehová, Jupie Banská Bystrica-Štiavnické Bane, Veľký Blh-Žiar nad Hronom, Banská Štiavnica-Hliník nad Hronom mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Tisovec 21 15 3 3 52:23 48 2. Kalinovo 20 12 4 4 40:21 40 3. Brusno 20 11 5 4 53:25 38 4. Poltár 21 11 5 5 51:27 38 5. Jupie 20 11 3 6 49:28 36 6. Št. Bane 20 10 6 4 41:27 36 7.Žiarn/Hr. 20 9 5 6 37:35 32 8. Revúca 21 7 2 12 33:35 23 9. B. Štiavnica 20 5 8 7 28:35 23 10.Hliníkn/Hr. 20 7 0 13 35:51 21 11. D. Strehová 20 5 2 13 22:47 17 12. Fľajnáéka 20 4 5 11 31:57 17 13.Divin 21 .5 1 15 28:60 16 14.V. Blh 20 4 3 13 16:45 15 KELET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 26. forduló: Rudüa- ny-Stftnik 1:1 (1:0), g.: Milutinovic, ill. Juhász. AStrážske-Krompachy, Helcmanovce-Rožňava, Turňa nad Bodvou-Haniska, Buzica-Rešica, Kráľovský Chl- mec-Velké Kapušany, Veľké Revlštia-Veľký Folkmar mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Moldava n/B. B 23 16 5 2 65:28 53 2. Buzica 24 14 2 8 59:33 44 3.TurňarVB. 24 13 3 8 55:38 42 4. Haniska 23 13 1 9 56:33 40 5. Krompachy 23 12 3 8 44:24 39 6. Štítnik 25 11 5 9 41:31 37 7. Čaňa 24 11 3 10 44:41 36 8. V. Revištia 24 10 4 10 43:39 34 9. Rožňava 23 9 5 9 38:48 32 10. V. Kapušany 23 9 2 12 26:31 29 H.Rudňany 23 8 4 11 23:47 28 12. V. Folkmar 23 7 5 11 30:45 26 13.Kráľ. Chlmec 24 8 2 14 39:58 26 14. Strážske 23 7 2 14 24:53 23 15. Helcmanovce 23 4 2 17 17:54 14 ■ V. liga POZSONY VIDÉK, 24. forduló: Igram-Slov. Grob B 0:0; Doíany-Plav. Mikuláš 2:0 (1:0), g.: Vrbinkovié, Vandák; Hrubý Šúr-Závod 4:2 (3:2), g.: Kaviečinský2, Krajé, Vigh, ill. Procházka, Zúbek (öngól); Nová Dedinka-Vysoká pri Morave 2:1 (2:0), g.: Bódiš, Bureš. ill. Morávek. A Studienka-Suchohrad, Malé Leváre-Dubová pri Modre, Častá-Šenkvice, Modra-Budmerice mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Hrubý Šúr 24 19 0 4 77:29 60 2. Závod 25 18 3 4 7127 57 3. Nová Dedinka 24 14 2 6 54:34 47 4. Studienka 24 13 3 8 46:33 42 5. Dubová p/M. 24 13 3 8 50:47 42 6. Šenkvice 24 13 2 9 59:45 41 7. Vysoká p/M. 25 12 2 11 57:49 38 8. Igram 25 10 5 10 47:43 35 9. Budmerice 24 9 4 11 48:37 31 lO.SIov. GrobB 25 8 4 13 30:50 28 11. Modra 24 8 4 12 36:42 28 12.Suchohrad 24 8 2 14 48:63 26 13. M.Leváre 24 8 2 14 40:60 25 14. Častá 24 7 4 13 34:63 25 15. Dorany 25 7 2 16 25:53 23 16. Plav. Mikuláš 25 5 1 19 24:71 16 NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 24. forduló: Šintava-Veľký Meder 5:1 (1:1), g.: Juraško (34.), Javor (59. - 11-esből, 71., 84.), Hlaváč (80.), ill. Strelec (40.); Tomášikovo-Močenok 3:0 (2:0), g.: Szarka (40.), Herúd (43.), Čerňanský (70.); Čierna Voda-Veľké Úľany 4:0 (4:0), g.: Vrábel (3„ 24.), Lošonský (6.), Kis (34. - öngól) - félbeszakadt; Trstice-Vlčany 2:1 (2:0), g.: Varga (28.), Juhos L. (30.), ill. Czanik (88.). A Chrenová-Orechová Potôň, Vrakúň-Váhovce, Trhová Hradská-FK Zlaté Klasy mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. V. Meder 23 15 4 4 52:29 49 2. Vrakúň 22 14 2 6 55:33 44 3. Šintava 24 13 4 7 68:39 43 4. Ohrady 23 12 1 10 44:35 37 5. Váhovce 22 10 5 7 42:43 35 6.Trh. Hradská 23 10 4 9 44:49 34 7. V. Úľany 23 10 3 10 36:37 33 8.0. Potôň 22 10 2 10 37:37 32 9. Č. Voda 23 10 2 11 44:57 32 10. Vlčany 24 9 4 11 32:35 31 11.Tretice 24 9 3 12 36:35 30 12.Tomášikovo 23 9 3 11 40:40 30 13. Močenok 23 6 5 12 15:30 23 14. FKZI. Klasy 23 6 5 12 32:49 23 15. Chrenová 22 2 7 13 26:55 13 A Pata csapata kilépett a bajnokságból. KELETI CSOPORT, 25.forduló: Veľké Lovce-Bánov 5:0 (5:0), g.: Krivoéenko (4.), Zima (23., 25., 26., 35.) - a mérkőzés félbeszakadt, a vendégcsapat játékosainak a száma hét alá csökkent; Nesvady-Pribeta 2:1 (1:1), g.: Maráz (20.), Hengerics (84.), ill. Bódiš (45.); Zeliezovce-Tvrdošovce 6:1 (4:0), g.: Šál (6.), Rotik (25.), Kokoška (29., 59.), Sováb (41.), Karko (87.), ill. Dikácz (72 ); Kalná nad Hronom-Zemné 2:1 (0:0), g.: Čontoš (57.), Hajtó (59. - 11-esből), ill. Ludas (90.); Tlmače- Caka 2:0 (0:0), g.: Bagala (48.), Kačúr (50.). A Chotín-Komjatice, Hontianska Vrbica-Dvory nad Žitavou, Semerovo-Tekovské Lužany mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. V. Lovce 24 19 2 3 68:15 59 2. Želiezovce 25 17 0 8 63:34 51 3.Tvrdošovce 25 13 5 7 53:42 44 4.Tlmaée 25 11 5 9 55:39 38 5. Dvoryn/Ž. 24 11 5 8 45:32 38 6.Kalnán/Hr. 25 10 7 8 43:31 37 7. Komjatice 24 11 3 10 45:47 36 8. Nesvady 25 11 3 11 46:53 36 9. Chotín 24 12 0 12 45:53 36 10.Zemné 25 10 5 10 41:42 35 ll.Čaka 25 10 3 12 48:45 33 12. Hont.Vrbica 24 9 5 10 41:41 32 13. Tek. Lužany 24 8 4 12 33:51 28 14. Pri beta 25 8 1 16 31:67 25 15.Bánov 24 5 5 14 34:53 20 16:Semerovo ■ 24 4 1 19 30:76 13 KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 0 CSOPORT - a 21. forduló mérkőzéseit a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. KELET-SZLOVÁKIA, DÉLNYUGATI CSOPORT, 21. forduló: Harichovce-Košická Nová Ves 0:2 (0:1), g.: Balog, Papaj; Teplička-Spišské Vlachy 0:0; Hrabušice-Mar- gecany 2:0 (1:0), g.: Bajtoš, Jurčo; Gemerská Hôrka-Ta- hanovce 1:2 (0:1), g.:Tóth, ill. Wantruba 2. A Gelnica-Prakovce, Kluknava-Jakiovce mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Hrabušice 20 16 1 3 43:18 49 2.Tahanovce 21 10 4 7 48:37 34 3.Koš. N. Ves 19 11 1 7 36:25 34 4. Harichovce 20 10 2 8 44:34 32 5. Spiš. Vlachy 20 8 66 28:25 30 6. Margecany 21 9 3 9 21:27 30 7.Teplička 21 8 5 8 28:34 29 8. Prakovce 19 9 1 9 40:36 28 9. Smižany 20 7 5 8 35:29 26 10. Jaklovce 19 5 7 7 27:36 22 11. Gem. Hôrka 20 5 6 9 17:26 21 12. Gelnica 19 5 6 8 19:29 21 13.Kluknava 19 2 1 16 26:57 7 DÉLKELETI CSOPORT - a 22. forduló mérkőzéseit a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. ■ VI. liga POZSONY VIDÉK, 24. forduló: Báhoň-Pernek 2:0 (2:0); Cataj-Kaplna 1:3 (1:2); Vištuk-Marianka 3:0 (2:0); Kuchyňa-Baník Pezinok B 3:0. A Láb-Sväty Jur B, Borinka-Hamuliakovo, Plavecké Podhradie-Sološnica mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. I.Báhoň 22 21 1 0 95:9 64 2. Kaplna 22 14 4 4 59:24 46 3. Láb 21 13 5 3 59:23 44 4. Vištuk 23 14 1 8 58:40 43 5. Miloslavov 23 13 2 7 72:37 41 6. Sološnica 21 9 6 6 45:31 33 7. Marianka 22 9 6 7 42:52 33 8. Cataj 22 10 2 10 43:43 32 9. Borinka 21 9 2 10 43:42 29 10. Pernek 23 7 2 14 34:57 23 11. B. Pezinok B 22 5 5 12 26:59 20 12. Hamuliakovo 22 5 3 14 30:67 18 13. Plav. Podhradie 22 5 1 16 32:76 16 ,14. Kuchyňa 23 5 1 .17 26:79 16 15. Svätý Jur 22 4 3 15 31:56 15 Felsőbb osztályba tartanak a lévaiak (Ladislav Kuštek felvétele)