Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-15 / 110. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 15. www.ujszo.com Hogy volt?! az m1 -en Kárpáti Tamás HungarlKONOK című, hatvan alkotónak teret adó gyűjteményét a magyar közönség után most az osztrák is láthatja íeľiemisége Már csak a császár hiányzott Bécsből Jirí Menzel és Szabó István a kiállításon (Talabér Tamás felvétele) A Magyar Televízió Hogy volt!? című nosztalgikus műsorában holnap a magyar színház- és filmtörténet aranylapjairól választot- takkét családot a szerkesztők. Szirtes Ádám lányát tudatosan színésznőnek nevelte. Unokájától azzal búcsúzott: ígérje meg, ő is ezt a pályát választja majd. Bizonyára fanatikusan hitt hivatásában, ha a számára oly közelieknek is ezt a sorsot szánta. Szirtes Ági apai öröksége a tehetség. Összetéveszthetetlen alakja a színpadnak, filmnek. És az unoka, Pálmai Anna is elindult a nagypapa által kijelölt úton. Mama és lánya a Katona József Színház tagjai. Hasonlóak, mégis nagyon mások, de gesztusaikban gyorsan felfedezzük a szirtesi erőt. A stúdióban Szirtes Ági és lánya, Pálmai Anna. Szirtes Adám fantasztikus alakját pedig az archívum gazdag tárházából válogatva idézik meg a szerkesztők. • Csákányi Lászlót Egri István szerződtette a Pesti Színházhoz, majd az Úttörő, később az Ifjúsági Színház következett, 1953-tól a Fővárosi Operettszínház, 1956-tól a Petőfi, illetve a Jókai Színház, 1963-tól a Vígszínház, 1971-tól a József Attila Színház tagja lett. A Vidám Színpadhoz 1974-től élete végéig kötötte szerződése. Kiváló karakterszínész, sokoldalú jellemábrázoló művész volt, aki otthonosan mozgott a drámákban csakúgy, mint a vígjátékokban. Népszerű szinkronszínész, neve elválaszthatatlan Fréditől, Karaktól, Balutói... A magyar színjátszás remek alakja negyven évet töltött el a pályán. A műsor vendégei: Csákányi Eszter, Bakó Márta és Alföldi Róbert. És persze a színészlegenda, Csákányi László, filmen, színpadon és tévéjátékokban. Hogy volt?! - május 16., vasárnap, 13.10, ml (mtv) Jirí Menzel mellett van már egy másik „tiszteletbeli magyar” résztvevője is Kárpáti Tamás gyorsan híressé vált szubjektgyűj- teményének, a Hungarl- KONOKnak, amelyeket legelőször a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közönsége láthatott. SZABÓ G. LÁSZLÓ Niki Lauda, a világhírű osztrák Forma-1-es autóversenyző, háromszoros világbajnok évtizedek során védjegyévé vált piros sapkáját adományozta Kárpáti Tamásnak, aki aztán Taubert Lászlót kérte fel, hogy saját művébe komponálja bele e nem mindennapi ereklyét. Hatvan hasonló műalkotást tekinthetnek meg a bécsi Collegium Hungáriáim látogatói. A Hollandstrasse 4. szám alatt álló intézmény UngArt Galériájában, ahogy azt a megnyitón Dr. Méhes Márton, a Collegium Hungáriáim igazgatója szellemesen megjegyezte - egy négyzetméteren még sosem volt ilyen formában és ennyire töményen jelen a kortárs magyar művészet. Aba-Novák Miklós, Barcsay Jenő, Benedek Tibor, Borsos Vilmos, Cziffra György, El Kazovszkij, Faludy György, Gerevich Aladár, Grosics Gyula, Michel Gyarmathy, Gyarmati Dezső, Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula, Illés György, Jan- csó Miklós, Karinthy Frigyes, Ferenc, Márton, André Kertész, Kertész Imre, Makk Károly, Mándy Iván, Örkény István, Sir George Solti, Szalay Lajos, Pierre Székely, Zsolnay Vilmos és mások személyes tárgyait, kincseket érő relikviáit napjaink jeles magyar képzőművészei álmodták önálló alkotásuk meghatározó részévé. A bécsi kiállítás, hétfőtől péntekig naponta megtekinthető, Kárpáti Tamás, a Premier színházi magazin főszerkesztője megszállottságának, gyűjtőszenvedélyének és a művészetek iránti elhivatottságának párját ritkító eredménye. Nincs még egy hasonló gyűjtemény a környező országokban sem, az ötlet eredetisége így aztán könnyen követhető. Az otthoni hagyatékokból és a rengeteg energiával külföldről megszerzett személyes tárgyak így élhetik tovább kalandos életüket, s hagyhatnak nyomot azok emlékeiben, akik eddig is tisztelettel adóztak a felsorolt ikonikus magyar nagyságok ránk hagyott szellemi s erkölcsi értékei előtt. De nemcsak ilyen gazdag gyűjteményt nem láttak még a bécsi magyar kulturális intézet falai - egyszerre két Oscar-díjas filmrendezőt sem. A tárlatot a rá jellemző szellemességgel Jirí Menzel nyitotta meg. „Itt vagyok Bécsben, magyar területen, én, a cseh állampolgár. De kérdezem, hol maradt a császár?” Szabó István a szellemességet, a játékosságot értékelve szólt a kiállított szubjektekről, aztán a két filmes különböző történetekkel szórakoztatta egymást. A cseh rendező Český Krumlovból érkezett Bécsbe. A festői szépségű, történelmi hangulatú dél-csehországi városban - életében másodszor - operát rendez. Először Olaszországban kapott hasonlójellegű felkérést, évtizedekkel ezelőtt. Most Mozart Don Giovanniját állítja színpadra České Budéjovice-i operaénekesekkel. Magyar kollégája, vagy ahogy ő mondja, ikertestvére már Az ajtó című Szabó Magda-regény megfilmesítésére készül, az elmúlt két hetet azonban az osztrák fővárosban töltötte, ahol ifjú pályatársainak adott mesterkurzust. Operarendezését megelőzően Jirí Menzel a dalmát tengerparton forgatott egy horvát utazási iroda felkérésére. Tízperces reklámfilmben mutatja be az Adria szépséges partszakaszát, ahol ő maga is gyakran pihen. „Ez a harmadik reklámfilm, amelyet pályám során készítettem - mondta -, de az első kettőt nem tartom igazán jól sikerültnek.” Szabó István egyszer kapott hasonló felkérést, és ő is külföldről, de a végén aztán meghiúsult a terv. „Emlékszem Fellini makaróni-reklámjára, és azokra a reklámfilmekre is, amelyeket pályája elején Bergman forgatott, de olyan színészekkel, mint Henriett és Bibi Andersson. Azok valóban művészi al- kotásokvoltak.” Játékfilm forgatására még mindig nem készül a cseh rendező. Nem talált még olyan anyagot, amelyben örömét lelné. „És a Švejk? - vetette fel Szabó István. - Egy új változat?” „Azt már elszalasztottam - hangzott a válasz. A német és a cseh televíziótól is jött felkérés, de Rudolf Hrušínský után ki játszhatta volna a szerepet? Senkit sem találtam alkalmasabbnak rá.” A vacsora során kiderült: Szabó István a tréfálkozásnak is nagymestere. „Remélem, nem hal” kapta fel a fejét Jin' Menzel a tányérján terpeszkedő jókora fehér hússzelet láttán. „Csirkemell, de tud úszni” - mondta kacagva Szabó István. És tőle jött a történet Krzysztof Zanussiról, a jeles lengyel kollégájáról is, aki nemrég élemedett korú színésznőt keresett készülő filmjébe. Mivel egyetlen színházi társulatban sem találta meg a számára megfelelőt, ellátogatott az idős színészek varsói otthonába, ahol meg is akadt a szeme az egyik hölgyön. Miután szóba elegyedtek, a hölgy hálálkodva köszönte meg Zanussinak, hogy megszólította őt. „Ön ismer engem, tudja, ki vagyok? - puhatolózott a lengyel rendező. - Örülök, nagyon örülök.” „Miért, maga nem tudja, hogy hívják? - kérdezett vissza a hölgy. - Akkor tessék lemenni a portára. Én is ott szoktam érdeklődni, ha elfelejtem a nevem.” A történet párját Jirí Menzel adta meg nem kis öniróniával. „Az egyik este, úgy fél tizenegy után nem tudtam beszállni a kocsimba. Hiába nyomkodtam a távirányító gombját, nem kattant a zár. A tizenvalahányadik próbálkozás után felhívtam a szervizt, hogy jöjjön ki valaki, és reparálja meg az ajtót. Kulccsal próbálta már? - kérdezték a vonal túlsó végén. Kulccsal? Azzal még nem, mondtam szégyenkezve. Mert el is felejtettem már, hogy a zár kulccsal is működtethető.” Visszatérve a bécsi kiállításra, a megnyitón pozsonyi látogatók is voltak. Fel is vetődött az ötlet: a gyűjtemény következő állomása akár Pozsony is lehetne. Elvégre Jozef Kroner több magyar filmben is szerepelt. Elég, ha csak Makk Károly és Maár Gyula alkotásaira gondolunk. Ő sem venné zokon, ott a mennyei mozivásznon, ha a jövőben tiszteletbeli magyarként emlegetnék. A pozsonyi Brämer-kúriában látható kiállítás nem csupán a XIX. század illusztrátorainak munkájáról, hanem Szklabonya híres szülöttének ízléséről is képet ad Az én kortársaim - Illusztrációk Mikszáth Kálmán műveihez (Somogyi Tibor felvételei) MISLAY EDIT Pozsony. Az én kortársaim - Illusztrációk Mikszáth Kálmán műveihez címmel nyílt kamarakiállítás május 12-én a Bramer-kúria földszinti galériájában, ahol a „legnagyobb palóc” műveihez készült korabeli illusztrációkat, valamint az író néhány személyes tárgyát is megtekinthetik a látogatók. A kiállítás azon rendezvények sorába tartozik, amellyel idén, Mikszáth halálának 100. évfordulója alkalmából az író emlékét, munkásságát idézi meg a SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. „Mikszáth Kálmán 1910 májusában ment el, hat évvel később, mint mestere, Jókai Mór, akiről csodálatos életrajzi regényt is írt, s akinek sok mindenben adósa is volt, annak ellenére, hogy azért más univerzum az övé. Mik- száthéban kevesebb volt a költészet és az idealizmus, mint nagy elődjében, viszont, főként pályája érett korszakában, jóval több a dezillúzió és a keserűség. Igaz, ezt többnyire meg tudta édesíteni bölcs, melankóliától mentes, hol anekdotázó, máskor visszafogottan ironikus előadásmódjával” - mondta megnyitó beszédében Grendel Lajos. Nem véletlen, hogy Az íróasztala és utazótáskája éppen Kossuth-díjas írónk nyitotta meg a kiállítást, hiszen az ő írásművészetére is, mint nemegyszer megerősítette, nagy hatással volt Mikszáth Kálmán. Az a Mikszáth, aki számos divatos kortársával ellentétben ma is népszerű az olvasók körében. Sipos Szilvia, a kiállítás kurátora arra a kevésbé közismert tényre hívta fel a figyelmet, hogy Mikszáth szerkesztőként, kiadóként is tudatos munkát végzett, és nagyon gondosan, személyesen válogatta ki könyveihez az illusztrációkat. Ezáltal nem csupán a múlt század illusztrátorainak munkájáról, hanem Mikszáth ízléséről, képi vüá- gáról is sokat elárulnak. Az illusztrátorok között megtaláljuk a kor népszerű, neves grafikusait, többek közt Dörre Tivadart, Neogrády Antalt, Mannheim Gusztávot és Mülbeck Károlyt. A kiállításon az illusztrációk másolatai mellett - Sipos Szilvia kutatásának köszönhetően - a Mikszáth-kötetekhez készült grafikák, tollrajzok néhány eredeti példánya is helyet kapott. Ezek hosszú évtizedek óta most először éppen Pozsonyban kerültek közönség elé. A kamarakiállításon nem csupán illusztrációk láthatók, hanem azok az eredeti HMNHi Mikszáth köteteit a kor népszerű képzőművészei illusztrálták kiadású könyvek is, amelyekben annak idején megjelentek; megtekinthető például A jó palócok 1890-es, tekintélyes méretű díszkiadása, valamint annak német és francia fordítása. A kiállított tárgyak között Baditz Ottó Bíró előtt című olajképe a legértékesebb, melyet a Bede Anna tartozása című Mikszáth-novella ihletett, s amellyel a művész elnyerte az 1890-es Képzőművészeti Társulás nagydíját, majd 1908-ban a londoni Earl Court kiállításon is nagydíjjal jutalmazták. Mikszáth személyes berendezési tárgyai még bensőségesebb hangulatot adnak a tárlatnak: megcsodálhatjuk az író gyönyörű szecessziós szalonszekrényét, masszív íróasztalát, ma is divatosnak tűnő utazótáskáját. A műtárgyak nagy része a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeum révén költözött a kiállítás idejére Pozsonyba. A mai Múzeumok éjszakája is remek alkalmat kínál arra, hogy betérjünk a Brämer-kúriába. S talán a kiállítást megtekintve sokan ahhoz is kedvet kapnak, hogy elővegyenek egy régen olvasott Mik- száth-regényt.
