Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-13 / 108. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 13. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ RODONG SZÍNMŰN Észak-Korea sikeres magfú- zióthajtottvégre-közölte ahi- vatalos észak-koreai sajtó. Ám szakértők kétkedve fogadták az elszegényedett kommunis­ta ország bejelentését. A Ro- dong Színműn bejelentése sze­rint „áttörés történt egy új energetikai technológia terü­letén”. A magfúzió az a folya­mat, amikor két könnyebb atommag egy nehezebbé egye­sül. A folyamatot energiakibo­csátás kíséri.,,A magfúzió sike­re nagy esemény, amely a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság tudományának és technológiáinak gyors fejlődé­séről tanúskodik” - írja a koreai kommunista párt lapja, mely nem utalarra, hogy az új technológiát katonai célra használnákfel. (mti)- Mit számít, hogy az iskolák színvonala egyre alácsonyabb. A válság megtanítja az embereket! (Peter Gossányi rajza) A romakérdés rendezésében visszaesés tapasztalható: az eddig működő programok is kezdenek leépülni Romák és szendvicsek Úgy tűnik, saját vélekedése szerint Robert Fico kor­mányfő egylépéssel köze­lebb került a Szlovákiában egyre akuttabbá való ro­makérdés megfelelő keze­léséhez. RAVASZ ÁBEL A TASR hírügynökségnek adott interjújában kijelentette: abból a pénzből, melyet az állam a kérdés megoldásán dolgozó szakértők konferenciáira, elszállásolására, étkeztetésére és honoráriumaira költött el, jó néhány iskolát vagy egyéb, a roma gyerekek ellátását szolgáló intézményt lehetett volna felépíteni. Fico jó szokásához híven a „közvélekedéssel” összhangban azt is kijelentette, hogy az ilyesféle célokra költött pénz nagyon hason­ló az ablakon kidobotthoz, mivel a probléma megoldása a szakértők munkájával „nyilvánvalóan” lehe­tetlen. A vádak mögött megbújó ál­lítás igazsága tagadhatatlan: a ro­makérdés rendezéséhez rengeteg pénzre van és lesz szükség. Azon­ban mielőtt a szociológusok és az antropológusok hotelekből való ki­tiltása felett komolyabban elgon­dolkoznánk, érdemes megnézni, vajon tényleg ők-e azok, akik a leg-, főbb pazarlásért felelősek. Nehéz ugyanis komolyan venni, hogy ennek a kormánynak minden szendvics ára számít akkor, ha ugyanez a kormány nem tett lépé­seket annak a 180 millió eurónak (vagy ha úgy tetszik, mintegy 5 és fél miliárd szlovák koronának) a lehívására, melyet az EU tett elér­hetővé Szlovákia számára a roma­kérdés kezelésére. Ezt a tényt maga Dušan Čaplovič, a kisebbségi és emberi jogokért felelős miniszter­elnök-helyettes is elismerte a Sme napilapnak adott inteijújában. Čaplovič saját bevallása szerint maga adott utasítást a projekt befa­gyasztásra, mégpedig szervezés- technikai okok miatt (a pénznek egyetlen, az államtól független szervezeten kellett volna keresztül­futnia). Az ember azt gondolná, 180 millió euró elég nagy összeg ahhoz, hogy egy teljes kormánycik­lus ideje alatt sikerüljön elhárítani az ilyesféle szervezéstechnikai akadályokat, azonban úgy tűnik, a miniszterelnök-helyettes és hiva­talnokcsapata nem osztják ezt a vé­lekedést. Ez a hozzáállás, valamint a kor­mányzati politika jelenlegi ered­ményei nem növelték Čaplovič személyes népszerűségét a témával foglalkozó szervezetek körében. A kormányzati ígéretek betartásának felügyeletét vállaló pozsonyi INE- KO polgári társulás szakértői sze­rint például a Smernek nem sike­rült betartania választási Ígéretét, mely a romákat érintő fejlesztési programok prioritásáról szólt. Ha­sonlóan vélekedik a somorjai Fó­rum Intézet is, mely néhány napja (Čaplovič hangos felháborodása mellett) elégtelenre értékelte a kormány kisebbségpolitikáját. Az Amnesty International Slovensko igazgatója, Branislav Tichý arra mutatott rá, hogy a romakérdés rendezésével kapcsolatban vissza­esés tapasztalható: azok a progra­mok is kezdenek leépülni, melyek legalább eddig működtek (példá­nak okáért az iskolákban tevékeny­kedő roma asszisztensek intézmé­nye). De hogy ne csak „szend- vicspusztĺtókať’ idézzek: az ENSZ faji megkülönböztetés elleni bi­zottsága (CERD) márciusi jelenté­sében aggodalmát fejezte ki a szlo­vákiai romakérdés fejleményeivel kapcsolatban, külön elmarasztalva a kormányt a roma gyerekek már bölcsődei szintű szegregációja mi­att. Az adatok ez utóbbi kérdéssel kapcsolatban magukért beszélnek: a roma diákok mindössze 3%-a jut el a középiskoláig, viszont a speciá­lis iskolák (azaz a „kisegítő iskolák”) létszámának 60%-át ad­ják az ehhez az etnikumhoz tartozó gyerekek. Ha a kialakult helyzetért felelő­söket keressük, Čaplovič rögtön tudja, hol kell keresnünk őket. Egy­részt vannak civil szervezetek, amelyek csak kritizálni tudnak, de nem tesznek semmit (gondolom, a szendvicsek fogyasztásán kívül). Másrészt ott vannak a roma szülők, akik „a suli helyett a suli mellé kül­dik a gyermekeiket, majd ezek a gyerekek szülői áldással kisstílű bűnözővé válnak”. Ezeket a kijelen­téseket kár kommentálni. De ha az olvasónak olyan érzése támadna, hogy valaki lemaradt a felelősök lis­tájáról, a miniszterelnök-helyettes szerint téved: ő úgy véli, a kor­mány, bár nem javított, nem is ron­tott a roma kisebbség helyzetén, sőt elősegítette integrációját. Felelős­séget Fico miniszterelnök is csak annyiban vállal, hogy szerinte mos­tantól a politikusoknak sokkal nyíl­tabban kell beszélnie a kérdésről, miután az eddigi megoldási kísérle­tek csődöt mondtak. Fico az új utat most a bentlakásos iskolák megho­nosításában látja. Hogy ez mennyi­re járható út, külön tanulmányt ér­demelne - reméljük a legjobbakat. Annyi mindenesetre biztos, hogy jelen pillanatban az európai forrá­sok teljes hanyagolása miatt nehéz elhinni, hogy a Smer őszinte elkö­telezettséget érez a romakérdés empatikus rendezése mellett - még ha a párt választási plakátjai­ról tetovált cigányok helyett Fico és Čaplovič mosolyog is ránk. KOMMENTÁR Nők a politikában NAGYANDRÁS A megalakuló magyar kormánynak nem lesz egyetlen női tagja sem, amivel Magyarország az EU szégyene lesz Máltával karöltve, írta nemrég az egyik magyar online portál. AFidesz megpróbálja elegáns módon megmagyarázni a bizonyít­ványát azzal, hogy a párt nem nemek szerint osztja a feladatokat, olyan embereket keresett a leendő miniszterelnök, akik részt tud­nak vállalni az ország átalakításából. A válasz az első pillanatra ta­lán érthető, de ha megfordítva gondoljuk végig, akkor kiderül, hogy a Fideszben és környékén nem találtak egyetlen, miniszteri posztra alkalmas nőt sem. Ami, valljuk be, nonszensz. AFidesz a Bajnai- kormány megalakulásakor kínosnak nevezte, hogy az európai stan­dardoktól eltérően a szocialistáknak nem sikerült egyetlen nőt sem bejuttatni a kormányba, mostanra erről már elfeledkeztek. Termé­szetesen Magyarország nincs egyedül ezzel a problémával, Szlová­kiában a tizenhat tagú kormányban is csak két nő van, de nem volt semmivel jobb az arány az előző kabinet idején sem, mely eredetileg csak férfiakból állt, s csak a ciklus második felében jelent meg Lucia Žitňanská és Iveta Radičová. Közel ilyen arányjellemző a parlamen­tekre is, Magyarországon a 386 képviselőből csak 35 honanya, Szlovákiában a 150-ből 25. Míg Magyarországon a 10 százalékot sem érikel, Szlovákiában 17 körüljárunk. Érdekes, hogy Nyugat-Európában vagy az USA-ban jobban ügyel­nek arra, hogy a nők egyre nagyobb arányban képviseltessék magu­kat a hatalomban, s egyre ritkábban vannak olyan tabuterületeket, melyeket óvni kellene a női politikusoktól. Az USA legutóbbi négy külügyminiszteréből három nő volt, s nyugodtan kimondhatjuk, hogy Madeleine Albright, Condoleeza Rice, de Hillary Clinton is megmutatta, képesek legalább olyan jól irányítani a világ legerő­sebb diplomáciáját, mint férfikollégáik. Az EU jelenlegi legerősebb politikusa is nő, hiszen egyértelmű, hogy Angela Merkel német kan­cellár szava a legmeghatározóbb az Unióban. Szlovákiában a parlamentbe való bejutásra esélyes pártok listáit né­zegetve szomorúan tapasztaltam, hogy a többségük meg sem pró­bálkozott az arányos képviselettel, a magyar pártok meg a lista leg­végén kullognak. Az első húsz helyen az MKP-ban három, a Hídban egyetlen nőnek jutott hely. A legnagyobb dicséret ebből a szem­pontból az SDKU-t illeti, hiszen Iveta Radičová személyében nem­csak a párt listavezetőjét tisztelhetjük, hanem korábbi államfőjelölt­jét is. Flaa választásokajobboldal győzelmét hoznák, s közülük az SDKÚ lenne a legerősebb, Szlovákia történetében először akár nő is vezethetné a kormányt, ami a jelenlegi helyzetet ismerve valódi elő­relépés lenne az egyenjogúság és az esélyegyenlőség terén. Talán nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a több nő a politiká­ban mindenképpen könnyebb kompromisszumokat, kevesebb or­szágokon átnyúló vitát, s jóval kevesebb háborút jelentene. TALLÓZÓ mmmmmtmmmmmsmmaimmessmssmsiimmmsssssssitiím PRAVDA Szégyen, hogy Szlovákia fut- ballhuligánokat exportált Ma­gyarországra. Megszoktuk már, hogy a labdarúgó-mérkőzéseket rendbontások kísérik, arra is számítani lehetett, hogy a Szlo­vák Kupa keddi döntője Nagy- mihályban a pozsonyi Slovan és a nagyszombati Spartak között olyan puskaporos hordó, amely bármikor felrobbanhat. Az erő­szak már útközben ki is robbant- mutatott rá a Pravda a szlová­kiai szurkolók magyarországi randalírozásáról írt glosszájá- ban. „A szégyen annál nagyobb, hogy az agresszív szurkolók szá­zait a magyar rendőrség vette őrizetbe, hogy Szlovákia saját futballhuligánjait exportálta a szomszéd országba” - húzza alá az újság. Elfogadhatatlan a fut- ballhuliganizmus terén kiala­kult helyzet Szlovákiában, hogy a mérkőzések idején az emberek féljenek kimenni az utcára, (k) KÉZ,IRAT Voksfelhajtók MIKLÓSI PÉTER Az vesse rám az első követ, aki bizonyítani tudja, hogy a hét­köznapokban modortalan va­gyok, hogy nem vagyok tisztá­ban az illedelem szabályaival. Most mégis azt mondom: alig várom, hogy élesbe forduljon a választási kampány, mert előze­tesen már több párt is hang­súllyal beharangozta: voksfel- hajtó különítményei csöngetnek ajtónkon. Én viszont előre jel­zem: a dolgok ilyetén történése esetén egy határozott verbális rúgással röpítem őket át a kerí­tésen, garden to garden (kerttől kertig) egészen a harmadik szomszédig. Jómagam ugyanis - önjogú ítélőképességű, saját döntésjogú polgárként - allergi­ás vagyok az ajtótól ajtóig moz­gósításra. A „door to door mobilization” ugyanis pofonegyszerű, de agresszív an­golszász kampánymódszer: az éles kampány heteiben, vagy ke­véssel előtte, becsönget két ro­konszenves buzgómócsing párt­aktivista (esetleg a pártlista 150 képviselőjelöltje közül Valaki személyesen). „Jó napot kívá­nok, Miklósi úr! - mondják szűkülő szemem láttán nehezen palástolt zavarral -, elnézést, hogy zavarjuk, azért jöttünk, hogy ön is, felesége is megismer­je egyeden igaz és hiteles pár­tunk igen ígéretes, változást, esélyt, biztonságot, kiszámítha­tóságot, szakmai átgondoltságot tükröző programját. Továbbá forrón javasoljuk, hogy bennünk és pártunk jelöltjeiben bízva ad­ja majd le szavazatát, ezzel telje­sítve állampolgári kötelességét.” Ennyi. Ha pechem van, nem egy, hanem szoros egymásutánban két-három különítmény is be­csönget; sőt, mobilon szintén kapok üzenetet, hogy az ország, a jövő, a nyugdíjam, az életszín­vonal, a közbiztonság sorsa... Ha az MKP is megtalál, úgy ráadás­ként a biztos pont, a szlovákiai magyarság európai léptékű je­lenlétének lidérces fogadalma... Ha a Híd is eljődögél hozzám, akkor az együttműködés, a tole­rancia, a közös hang új útjainak tétova ígérete múlik rajtam. Szabadjon leszögeznem: az ajtó­tól ajtóig, a maroktelefonomban börrenő SMS-től SMS-ig mozgó­sítást necces és kétes módszernek tartom. Ugyanis eleve utálom, ha agitációval próbálnak „közvetle­nül elérni”; ha a politikai beágya­zás szándékával a küszöbömön tipródnak, hosszú nyakkal akar­nak belebámulni a levesembe. És mert a szavazás napján tilos az agitáció, úgy hát már most, elöljá­róban és door to door részesíte­nek abban a kitüntetésben, hogy előelcipelő kampányuk körül­zsongott alanyává avatnak. Nos, nem tudom, ki miként van az effé­le „kitüntetéssel”, de számomra ebben az (egyébként az MKP által a sajtóban is beígért) ajtótól ajtó- igban van valami udvariasan vi­csorító erőszak. Becsaphatnám előttük az ajtót, ám ajólneveltsé- gem csak akkor engedi megtenni ezt, ha a becsvágyó voksfelhajtók már elhebegték mondókájukat. Elvégre mégiscsak vendégként, két lábon járó hírvivő-hírhozó reklámújságként „A PÁRT” top­pant be hozzám! De számomra azért is necces ez a dolog, mert utálokbirka lenni; mert nem áll­hatom, ha mindenféle pártjegy­zékbe vesznek, amelyen számon tartható és a meggyőzési hadjárat után kipipálható vagyok. Nem szeretem az aktivistákat, az ilyen­olyan felelősöket, a szavakat ke­reső mosolygóembereket, akik somolygó udvariassággal lépnek hátra, ha maj d ajtót mutatok ne­kik. A szemük pedig esetleg azt mondja: „Jó. Most elmegyünk, de megjegyeztük.” Ezért - a voksfelhajtók munkáját könnyítendő -, nyilván sokunk nevében, elárulom az én/a mi gi- gantposztereink szövegét: 1/ A voksfelhajtók szeretik az ő mun­kájukat. Mi nem annyira. 2/ A vá­lasztási időszak időjárás-jelenté­se: ezen a tavaszon a természeti csapások egybeesnek a termé­szetellenes csapásokkal. Egybeesnek, mert az egyik párt nagyot mond, a másik nagyot hall; de sajnos akad olyan - mind szlovák, mind magyar - párt is, amelynek kampányn ótája: Ahogy én gyűlöllek, nem gyűlöl úgy senki...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents