Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-10 / 105. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 10. Vélemény És háttér 5 TALLÓZÓ KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Az ungvári lap a kettős ál­lampolgárság megadásával kapcsolatos tisztázatlan felté­telekről ír. Az eddigi gyakorlat szerint a magyar állampolgár­ság igénylésekor komoly ösz- szegnek kell szerepelnie a ké­relmező bankszámláján. Ha ez a kitétel marad, sokak szá­mára csak vágyálom marad a magyar állampolgárság. A státustörvény által biztosított, a magyarigazolvánnyal igény­be vehető kedvezményekben csak azok részesülhetnek, akik nem magyar állampolgá­rok. Ez azt jelenti, hogy az a kárpátaljai szülő, aki eddig gyermekei anyanyelven tör­ténő taníttatásához oktatási­nevelési támogatást igényel­hetett, elesne attól, ha élne a kettős állampolgárság lehető­ségével. „Magyarán szólva az egyik kioltaná a másikat, a ha­táron túli magyar pedig olyan választás elé kerülne, ami nemlenneszerencsés.” (mti)- Látom, hibrid meghajtással működik. Sört és pálinkát is fogyasztott. (Peter Gossányi karikatúrája) rombol a kampány, és a választópolgároknak senki nem mondja el, baj van! Mindenki megőrült? k Zeneakadémia volt diákjai ól ismerik Kistétényi Me- inda nevét, méltánytalanul ceveset tud róla a zenei cözélet, a magyar kultúra íem is jegyzi, pedig igazi eneszánsz embertípus, ki- ráló zenész, a szolfézs ko- onázatlan királya volt. LOVÁSZ ATTILA Róla szól az akadémiai történet, liszerint Melinda néni egyszer nem olvasva a fermant) benyitott gy kortárs zeneszerző művének emutatójára, majd amikor meg­írta a 64 metronómot, a pislákoló yertyákat és a művet „élvező” pes- sznobokat, elkiáltotta magát: edveskéim, itt mindenki meg- rült! Nagy igazsága voltnéki. Merthogy úgy néz ki, mindenki regőrült. A szlovák választási ampányt figyelve más érzésünk em is lehet - mintha nem egy ellenieden, válság sújtotta idő- takban élnénk, mintha tele vol- a az államkassza, mintha más olgunk nem is lenne, mint szé­pen megegyezni', hová tegyük azt a sok pénzt, amit a sikeres ország az elmúlt években felhalmozott. Nem győzünk csodálkozni, mennyire jó dolgunk lesz, ha ezt vagy amazt a politikai formációt választjuk, merthogy ÉRTÜNK vannak, NEKÜNK dolgoznak, is­merik az igazi és járható UTAT, nekünk semmi dolgunk, csak őket választani. Itt-ott bekavar egy-egy „elég volt a hazugságból” típusú mondat, vagy egy rasszista plakát, ami, természetesen, nem rasszista, csak a szemüvegünk szorul cserére. A vezető kormánypárt értünk van itt és nekünk nyúlta le a milli- árdokat, azokat is, amelyeket még az unokáink is fizetnek majd. Az egyik koalíciós partner a fiatalokat verbuválja, mert a babkydemok- ratky kategória valahogy kihaló­ban. A másik koalíciós partner na­gyon jó kampányt csinál, olyat, amilyet egy felelőtlen kormányzás ■lezárásaként kell, hogy ne folyta­tódjanak rossz és elfogadhataüan tendenciák - a baj csak az, hogy azt a felelődén kormányzást eddig ő is végezte. ÖnkritikánakO.K. ­Az ellenzék meg? Az SDKÜ las­san összekeverhetővé válik a Smer- rel, mintha nem is az a csapat csi­nált volna végig egy gazdasági, ál­lamháztartási és államigazgatási reformot. Az SaS, bár vezetője ta­lálta ki az adóreformot, minden ba­jok megoldására a főnök által meg­fogalmazott - egyébként nem rossz - járulékmodellt hirdeti, ami kevés lesz. A Híd és az MKP egymás ellen kampányol, lett légyen plakátjai­nak bármilyen üzenete. Az MKP a hűségre hajaz, ismeretien modell- ügynökségi arcokkal (gratula, a vá­lasztók azt hiszik szakállas, jóképű pasi lett az MKP elnöke), a Híd jó nyugdíjakat és csallóközi autópá­lyát láttat (no attól mentse meg az ég a Csallóközt!). A KDH minden­hová ismeri a helyes irányt, néha az az érzésünk, hogy az előző kor­mányzati ciklusokban nem is fele­kezeti pártként viselkedett, hanem valódi, értékrendi tömörülésként - bár lehet a politikai megfigyelőnek is rossz memóriája. Aztán van még pár „futottak még” csapat, amelyeknél feltehe­tően mindegy, mit kiáltanak a nagyvilágba, jó hangosan akarják mondani, de erő, az nincs mögöt­tük. Majd valamikor később, talán, de addig a töredékszavazataiknak örülhetnek az erősebbek. Eközben a görög válságra az eu- rózónában 110 müliárdot irányoz­tak elő, vajmi kevés megtérülési reménnyel. Ebből 800 milliónál többet fizetünk ki a mi adóinkból. Minden valamit érő elemző min­denféle riogatás nélkül azt feltéte­lezi, a nagy államadósságokkal gazdálkodó kormányzatok görög útra viszik Olaszországot és Spa­nyolországot, Szlovákiát is megem­lítik, bár az, abszolút mértékben, csupán kerekítési hibának minősül, ha a politikai pénznemünk bedől. Tombol a kampány, a polgárok­nak senki nem mondja el, baj van! Kistétényi Melindával kezdtük, nagy igazságot mondott ki, fejez­zük be Illyés Gyulával, aki ugyan­csak sokszor találta fején a szöget. Neki tulajdonítják a mondást, mely szerint „minél több komédia van a színpadon, annál nagyobb tragédia készül az országban”. Komédia és kígyóbűvölés tekintetében akár vi­lághatalom lehetnénk. Nem egy nagypérspektíva. ________________________JEGYZET____________________________ Egy görög JUHÁSZ KATALIN Egyetlen görögöt ismerek. Popi Kalaitzi fiatal doktornő, az egész­ségügy mellett a politikában is sok mindent elért már, például ő lett Görögország eddigi legfiata­labb megyei képviselője. Renge­teg szavazatot kapott, kenterbe verte férfi kollégáit, a Faceboo- kon pedig nemrég egy újabb pro­filt kellett nyitnia, mert az első ötézer ismerősnél egyszerűen be­telt a rendelkezésre álló hely. (Én talán eddig egész életemben összesen nem találkoztam ötezer emberrel). Ha nem hiszik, írják be a keresőbe a nevét. Főleg a fér­fiaknak ajánlom ezt, Popi ugyan­is úgy néz ki, mint egy fotómo­dell. A besöpört szavazatokjó ré­sze nyilván ezzel a ténnyel függ össze, de persze nincs jogom ké­telkedni képességeiben. Márci­usban csaknem két hetet együtt töltöttem vele az Egyesült Álla­mokban, egy nemzetközi csoport tagjaként. Tizenöt EU-s országból érkeztünk erre a tanulmányútra, igazi vegyesfelvágott, sokféle ha­bitusú ember, akiken egy idő után megfigyelhettem a nemzeti ka­rakter egyes vonásait is. Görög barátnőnkre a lázas, megszállott, már-már kóros költekezés volt a legjellemzőbb. Nem tudott el­menni egy bolt előtt úgy, hogy be ne térjen és ne vásároljon vala­mit. Legjobban a ruhák, cipők, bi­zsuk és parfümök vonzották, de szuvenírekből is szép gyűjteménye lett: bögrék, pólók, albumok, baseballsapkák, plüss állatkák. Az lett a vége, hogy ha­zautazás előtt vennie kellett egy nagy bőröndöt a töménytelen mennyiségű cuccnak. Anyagilag is ő állt a legjobban a csoportból, többször tanúja vol­tam, ahogy hanyag mozdulattal tíz dollárt hagy ott egy kávéért, esténként pedig egymás után itta a koktélokat a szálloda bárjában. Amikor szóba kerültek az átlagfi­zetések, méltatlankodva ecsetel­te, milyen szörnyű, hogy egy kez­dő orvosnak Görögországban kétezer euróval szúrják ki a sze­mét, hát mire elég az, hogy lehet ily megalázó alamizsnát beoszta­ni. A bolgár Svetlával egymásra néztünk és egyszerre lendültünk ellentámadásba, Popiban pedig tényleg bennrekedt a szó, amikor megtudta, nálunk mennyit ke­resnek az orvosok, és úgy általá­ban a dolgozók. Nos, ha úgy alakult volna, hogy Popi minden pénzét elvásárolgat­ja utunk során, és tőlem kér köl­csön, nem valószínű, hogy adtam volna neki. Nyilván Sveda se adott volna. Alapállásból csóréb­bak vagyunk nála, ezért jobban beosztjuk azt a keveset, és mások­tól is elvárjuk ugyanezt. Nem ta­nultunk meg nagy lábon élni. És nem sűrűn adunkkölcsön. Főleg akkor, ha nincs rá garancia, hogy valaha visszakapjuk a pénzünket. Tudom, hogy ez általánosítás, de a görögországi helyzetről mindig eszembe jut Popi. Mit tegyek, ha egyszer ő az egyetien görög isme­rősöm..? KOMMENTÁR A választás szabadsága BARAK LÁSZLÓ Kellő jóindulattal megelőlegezhető, hogy Martonyi János szemé­lyében egy nagy tudású, tapasztalt, higgadt, ám, ha szükséges, kel­lőképpen határozott politikus kerül a magyar külügyminisztérium élére. Elvégre is külügyérként nem újonca az Orbán-kormánynak, másrészt előzetes sajtónyilatkozatai is arra engednek következtet­ni, világos számára, a külpolitika egyik legfontosabb iránya a nem­zetstratégia képviselete kell legyen, ám a szomszédságpolitika és a Közép-Európa-, illetve Európa-politika összefüggésein, törvényszerűségein belül. Nem rossz üzenet ez a határon túli magyarok (hatumák) számára sem. Kivéve az eleve sérelmi gesztusokkal manipulálható, revizio- nizmussal, sőt nácizmussal megfertőzött szittyákat. Akik nyilván csak abban az esetben elégülnének ki - legalább némileg -, ha, mondjuk, a pozsonyi Szent Márton-dómban rövid időn belül újra magyar királyt koronáznának... A hatumáknál maradva, rendkívül bíztató Mártonja velük kapcsola­tos alaptétele, amely szerint a hatumák maguk határozzák el, mi­lyen stratégiát, politikát folytatnak, milyen autonómiaformát tar­tanak a maguk szempontjából megfelelőnek. A mindenkori magyar kormánynak pedig, jelentette ki Martonyi, ezeket a törekvéseket a lehető legnagyobb mértékben kell támogatni. Majd nyomatékül hozzátette: „Nekünk azt kell meghallanunk, hogy mit mondanak a határon túli magyar közösségek.” Hát nemkellemes kilátások? Dehogynem! Persze csak abban az eset­ben, ha a hatumák véleményeként nem csakis és kizárólag bizonyos politikai csoportosulás háza tájáról kinyilatkoztatott véleményeket fogad majd el evidenciaként a magyar külügy és általában a magyar politikaiosztály,noésamédia...Egyelőreviszontúgytűnik,aszlová- kiaimagyar viszonyokra vonatkoztatvakizárólagaMagyar Koalíció Pártja érdekeit interpretálja Martonyi János a szlovákiai magyarok érdekeiként. Ellenkező esetben ugyanis nemmondta volna, nemjó, hogy Szlovákiában eleinte három párt, aztán egy és most megint két magyarpárt pályázikaválasztókszavazataira... Nos, vajon miért nem jó, hogy újra érvényesülhet a választás sza­badsága a szlovákiai magyarok között? Épp úgy, ahogyan Magyar- országon, ahol is a magyarok bizony több párt és politikai program közül választhattak... Vagy nézzük Romániát, ahol ugyancsak két párt, nevezetesen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt versengett a voksokért. Utóbbi egyébként egyáltalán nem mellesleg a Fidesz hathatós bábáskodásának köszönhetően alakult Szász Je­nő székelyudvarhelyi polgármester vezetésével! Hogy is van ez? A romániai magyarok esetében kifejezetten áldásos, ha a választás szabadsága köszönt rájuk- „a választás szabadsága”, ez volt Szász Jenőék egyik választási jelszava -, a szlovákiai magya­rok esetében viszont nem jó, hogy újra van választási lehetőségük? Egy nagy tudású, tapasztalt, higgadt politikusnak talán meg kellene várnia, mit gondolnak erről a problémakörről a szlovákiai magya­rok. Ha már az a krédója, hogy meg kell hallani, mit mondanak a ha­táron túli magyar közösségek...! Ráadásul a szlovákiai magyarok véleményére nem is kell sokáig várnia. Hiszen már a júniüs 12-i parlamenti választások estéjén vi­lágos lesz, mit gondolnak a választás szabadságáról... FIGYELŐ Hangulatjavító díszszemle A Győzelem Napján a moszk­vai Vörös téri, minden eddiginél nagyobb szabású katonai dísz­szemléről az orosz sajtó jelentős része úgy vélekedik, hogy fő célja a lakosság hangulatánakjavítása egy nehéz időszakban. Ä Vedo- mosztyi című lap rámutatott: a fejlett országok közül jelentő­sebb díszszemlét kizárólag Fran­ciaországban tartanak évente, 1880 óta a Bastille bevételének napján, szeretik viszont az üyes- mit Venezuelában, Kubában és a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaságban. Kínában viszont az 1960-as évek óta nincs évente parádé, a legutóbbi a népköztár­saság megalakulásának 60. év­fordulóján volt, s az léptékében messze elmaradt az idei moszk­vaitól. A díszszemle katonai je­lentősége minimális - állapította meg a lap. A hidegháború idején fő értelme az volt, hogy megmu­tassák a Nyugatnak a hadrendbe állított új haditechnikát. Most azonban új fegyverekből nagy a hiány az orosz hadseregben, és a tájékoztatási nyíltság olyan mértékű, hogy az új eszközökről mindenki tudomást szerezhet díszszemlék nélkül is. Nem volt parádé 1991 és 1995 között, és amikor felújították, nem vonult fel a haditechnika. Az utóbbi csak 2008-ban került vissza a Vörös térre. A Vedo- mosztyi szerint lehetséges, hogy a Hitier-ellenes koalíció egysége­inek és politikusainak meghívása külpolitikai célokat szolgál, s azt hivatott értésre' adni, hogy Moszkva külpolitikai irányvona­la egyre inkább nyugativá válik. Ezzel függhet össze az is, hogy a Kreml rábírta a moszkvai ön- kormányzatot a Sztálin-képek közszemlére bocsátásának mel­lőzésére - véli a lap. „A katonai díszszemle fő célja azonban to­vábbra is belpolitikai: a tévé előtt ülő egyszerű orosz ember nem­igen tudja, milyen fegyvereket lát, de maga a jól megrendezett tömegjelenet, a haditechnika, a díszlépésben menetelő katonák oszlopa kiválóan alkalmas a civi­lek harci szellemének emelésére, vagyis afféle sajátságos orosz be­számoló-prezentáció az adófize­tők számára”-írta a lap. (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents