Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-30 / 99. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 30. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Digitális térkép készül Kárpátalján román szakemberek bevonásával készül a Felső-Tisza-völgy mederrészének digitális domborzati modellje. A Tisza román-ukrán határon húzódó szakaszát ábrázoló digitális domborzati térképet Kárpátalja megye vízgazdálkodási főosztálya rendelte meg, az elkészítése a tiszai árvíz- és környezetvédelemre vonatkozó román-ukrán közös program keretében történik. A területről a múlt hét végén készültek el a légi felvételek - adta hírül az ungvári ua-reporter.com hírportál. A román szakemberek közreműködésének köszönhetően pontos digitális domborzati térképek állnak az ukrán vízügyi hatóságok rendelkezésére a kárpátaljai Felső-Tiszáról. (mti) A „minden magyar" csupán egy szerencsétlen kifejezés, ahogy a „magyarul beszélő szlovák" is tévedés Gombóc a torokban Néhány hónapja a szlovák közszolgálati rádió egyik műsora egy itteni magyar zenekar munkásságával foglalkozott. A műsort hallgatva nem kerülte el a figyelmemet, hogy a műsorvezető vicceskedve úgy konferálta fel a riportot, hogy a zenekar tagjai „Slováci, ktorí dosť dobre hovoria aj po maďarsky (azaz „szlovákok akik magyarul is egészen jól beszélnek”). RAVASZ ÁBEL Az ember fülét megüti az ilyesmi, még akkor is, ha ebben a konkrét esetben személyes ismeretségünk miatt biztos lehettem a műsorvezető „ártatlanságában”, azaz hogy pontosan tudja, magyarokról van szó és nem bántó szándékkal használja ezt a félig- meddig viccesnek szánt eufemizmust. Azonban mint azt az ismerőseim reakciói is bizonyították, nem én voltam az egyetlen, akinek ez feltűnt, és a személyes tapasztalat nélkül ez a formula kifejezetten sértőnek, sőt támadónak tűnthetett - joggal. Ez a kis történet jutott eszembe akkor is, amikor a magyarországi választások első fordulója után a miniszterelnök-jelöltek nyilatkozatait hallgattam. A fide- szes Orbán Viktor közölte, „minden egyes magyar emberre” szüksége lesz. Erre mintegy kontrázva a szocialista Mesterházý Attila sietett megkérni ellenfelét arra, hogy „minden magyar” miniszterelnöke legyen. Határon túli magyar szemmel ez elsősorban gesztusnak tűnik: az „anyaországi” politikusok minden magyar emberrel törődni akarnak, teljesítve ezzel - az egyébként a magyar alkotmányban is rögzített - szimbolikus kötelességüket. Azonban e mellett a „kibővítő” értelmezés mellett létezhet és mindenképpen létezik is egy másik, szűkítő, nacionalista olvasat is: tudniillik, hogy a két legnagyobb magyarországi párt vezetője csak a magyar emberekkel törődik, nem pedig a magyar- országiakkal. Ez a különbségtétel nem csak szófacsarás, a beszédeket hallgató magyarországi németeknek, szlovákoknak vagy romáknak joggal szorult össze a gyomra e szavak hallatán. De vajon Mesterházy és Orbán tényleg úgy gondolja, hogy csak a magyar nemzetiségű emberekre van szüksége? Véleményem szerint nem - állításuk semmivel nem komolyabb, mint az említett szlovák műsorvezető kijelentése. A „minden magyar’ csupán egy szerencsétlen kifejezés, ahogy a „magyarul beszélő szlovák” is hasonló tévedés. Ezek naiv, de közel sem ártalmadan fogalmazási zavarok. Különös veszélyességüket mi sem mutatja jobban, mint hogy a két kifejezés kiválóan illeszkedne és illeszkedik a magyarországi, illetve a szlovákiai szélsőjobb beszédmodorába - hogy mást ne mondjak, volt már rá példa, hogy valaki a „magyarul beszélő szlovák” dolgot tényleg komolyan gondolja és ezt nyilvánosságra is hozza. Ezek a személyek és csoportok azonban csupán elenyésző kisebbséget alkotnak valahol a peremvidéken. Látni kell viszont azt, hogy nem teljesen véletlen, hogy pont egy szlovákiai magyar úja ezeket a sorokat. A kisebbségi lét ugyanis rákényszeríti az embert a folyamatos önreflexióra a saját identitásával kapcsolatban. A készen kapott magyar vagy éppen szlovák „identitáscsomag” helyett a felvidéki magyaroknak egy bonyolultabb feladattal kell szembenézniük, ez pedig egy magyar és szlovákiai indentitás felépítése és megtartása. Az e folyamatot kísérő állandó önreflexió pedig olyan érzékenységgel lát el minden kisebbségi magyart, melynek segítségével nem kerüli el a figyelmét a magyarországi és a magyar, vagy a szlovákiai és a szlovák közti jelentéskülönbség. És pontosan e miatt az érzékenység miatt döbben meg és sértődik halálra a határon túli magyar, mikor Magyarországon arról érdeklődnek tőle általa értelmesnek gondolt emberek: „ti szoktatok magyarul is beszélni otthon?”. A legfontosabb éppen ezért a szituáció megértése, mindkét részről. Többségiként be kell látni, milyen fontos kisebbségiként az, hogy az ember ne érezze magát páriának, másodrangú állampolgárnak a saját országában. Kisebbségiként viszont azt kell megérteni, hogy a másik nem képes átgondolni szavai jelentésének teljes mélységét, ugyanis nem annak megfelelően szocializálódott. Szlovákiai magyarként pedig nem marad más, műit remélni, hogy az idei szlovákiai parlamenti választások után a győztes és ellenfelei nem kívánnak akkora gombócot növeszteni a.torkunkba, mint azt a minap tette a teljes politikai elit a magyarországi kisebbségek esetében. A hatalmas adósságok több országban újra a pénzügyi összeomlások rémével fenyegetnek Nem újdonság az államcsőd HORBULÁK ZSOLT A globális gazdasági válság aktuális fejezetét az a feltételezés előzte meg, hogy az államcsődök ideje végleg a múlté, és ez legfeljebb az elmaradott országokat fenyegeti. A görög, a portugál és az olasz állam szélsőséges eladósodása miatt most mindez átértékelődött. Az előző 20-30 év során fizetésképtelenséget kizárólag ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok jelentettek be. Ha az utóbbi 500 év eseményeit vizsgáljuk, sokkal árnyaltabb képet kapunk. Bizonyos országok, mint az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zé- land, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Belgium, de Tajvan vagy akár Dél-Korea, önálló létük alatt sohasem.jelentet- tek csődöt. A régóta független államok közül a 15-18. század folyamán Anglia háromszor, Franciaország nyolcszor, Spanyolország hatszor lett fizetés- képtelen. A Habsburg Birodalomnak a napóleoni háborúk okozták a legnagyobb problémát, ezek ideje alatt ötször függesztette fel az adósságtörlesztést. Ezen korszak után lépett Anglia és Franciaország a stabilan gazdálkodó országok sorában. Ausztria és Spanyolország, de még Németország is, a második világháború után érték el ezt a szintet. A német monarchiák közül a 19. században a háborúk és forradalmak miatt több is került csődbe. Az egyesült Németország 1932-ben és 1939-ben jutott el idáig. Ha az utóbbi kétszáz évet nézzük, az államcsődhullámok szinte tízéves rendszerességgel követték egymást. Vannak olyan államok, amelyek független létük jelentős részét államcsőd és adósság-átütemezés időszakában élték át. Latin-Amerikában az 1820-as évektől számítva a rekorder Honduras 64%-kal, de még Brazília is 25 és Argentína 32,5%-kaln volt ilyen helyzetben. Afrikában az 1975-ben függedenné váló Angola életének 59,4%-át töltötte csődeljárás alatt. Ázsiában a Fü- löp-szigetek (16,4 %) és Indonézia (15,5 %) után Kínáé a harmadik hely 13%-kal. Európában talán nem meglepő, hogy az 1829-től szabad Görögország esetében a mutató 50,6 %, azaz minden második éve államcsődben telt el. 1800-tól számítva a második legrosszabb eredményt, 39,1%-kal, Oroszország mondhatja a magáénak, a harmadik leginkább rosszul gazdálkodó ország pedig, az 1918-ban elnyert függetlenségtől számítva, Magyarország a maga 37,1%-ával. KOMMENTÁR Lánc, lánc, nácilánc MOLNÁR IVÁN Szlovákiában és Magyarországon egyre vadabb harc dúl az egyes pártok, politikai mozgalmak között a legszélsőjobboldalibb tömörülés címért. Amint előáll egy radikálisan jobboldali nézeteket valló politikus, ugrásra készen várják őt mások, akik még radikálisabb nézeteket szajkóznak. Ajobboldali láncreakció a négyéves kormányzása végén tartó Smert és a bizonytalan idejű regnálása előtt álló Fideszt sem hagyta hidegen. Mint tudjuk, a szélsőjobboldalra jellemző, hogy a sovinizmusukat előszeretettel állítják be egészséges patriotizmusként. Politikai szervezőelvük a vezérkultusz. Vadul támadják a liberalizmust, az erős állami beavatkozást lehetővé tevő nemzeti kapitalizmus megvalósítását tűzve ki célul, ádáz harcot hirdetve a multik, az üzletláncok és a bankok ellen. Az említett elvek, ha néha csak burkoltan is, de mindkét nagy pártban jelen vannak, hiszen így próbálják meg elszippantani a náluk jobboldalibb pártok szavazóit. Ez utóbbiak-nálunk Ján Slota SzlovákNemzeti Pártja, Magyarországon Vona Gábor Jobbikja - emiatt néha hisztérikus rohamot kapott kisgyerekek módjára viselkednek, akiknek elvették a játékszerét. Épp úgy azonban, mint ahogy a kisgyerek ilyen esetben egy idő után más játék után néz, ők is olyan témákat vettek elő, amelyekkel a vezető pártok, a komoly tekintély vesztés fenyegetése miatt, már nem foglalkozhatnak. Slota és Vona nyugodtan ci- gányozhat, zsidózhat, fenyegetheti a szomszédos népeket, hiszen őket épp ezért szeretik, a jó hírükön pedig nem eshet csorba, hiszen ilyenjük soha nem volt. Slota és Vona azonban nem ülhetnek a babérjaikon. Slotát jobbról Marián Kotleba új pártja, a Mi Szlovákiánk próbálja meg megelőzni, még durvább megoldást javasolva a romákkal kapcsolatos problémákra. Honlapjukon a romákat csak parazita néven emlegetik, és gyűjtést szerveztek a „paraziták” elleni harcra. A romáknál csak egyvalakit utálnak jobban - Ján Slotát, akit a paraziták szóvivőjének, a nemzet árulójának tartanak. Nincs sokkal jobb helyzetben azonban a Jobbik vezetője sem, hiszen a választásokat követően máris megjelentek a Jobbiknál isjobboldalibbak. A szélsőségesen antiszemita Jövónk.info hungarista hírportál máris arról cikkez, hogy „a Jobbik zsidó módon viselkedik”. A hülyeség ráadásul magyar és szlovák oldalon is kezd „nemzetközi” méreteket ölteni, amit misem bizonyít jobban, mint hogy Kotleba civil mozgalmának a SzlovákTestvériségnek a honlapján a Jövónk.info honlapját reklámozzák, ez utóbbin pedig választhatunk szlovák nyelvű verziót is. Kíváncsian várom, mikor jelennek meg épp emiatt még a náluk is szélsőjobboldalibb tömörülések, amelyek az előbbieket nevezik majd langyos libsiknek. A szélsőjobboldali láncrekaciót, az egész politikai paletta erős jobb- ratolódását mindkét országban a nagy pártoknak kellene megállítaniuk azzal, hogy nem próbálnak meg rájátszani a tőlük jobbra lévő Szlovák Nemzeti Pártra és a Jobbikra. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a Smer és Fidesz is elhatárolódik ugyan a szélsőjobbtól, a szalonképesebb témákat azonban mindkettő igyekszik ellopni tőlük. A jobboldali láncreakciót így egyedül a választók állíthatják meg azzal, hogy nem dőlnek be a nacionalista ígéreteknek sem a magyar, sem a szlovák, és főleg nem a szlovákiai magyar oldalon. „Rasszistákkal nem akarunk partneri viszonyba kerülni” -jelentette ki a minap Ahmed Abdelrazek, a Palesztin Állam budapesti nagykövete, visszautasítva a Jobbik ajánlkozását, hogy támogatják a palesztinok Izrael elleni harcát. A nagykövet szerint a szélsőjobboldali ideológia és a rasszizmus nem csak a zsidók, hanem az arabok és az iszlám ellen is szól. Mi ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy a szélsőjobb- oldali ideológia elsősorban a józan emberi ész ellen szól, és mint ilyet, minden normális embernek vissza kellene utasítania. TALLÓZÓ HANDELSBLATT Ahogy a baloldal rasszistának bélyegzi a konzervatívokat címmel Breier Zsuzsa kommentárját közölte a magyarországi választásokról a Handelsblatt. A német üzleti és politikai napilapban megjelent kommentár bevezetőjében a Berlinben élő kultúrdiplomata hangsúlyozta: az antiszemitizmussal és a jobboldali radikalizmussal szembeni érzékenység joggal tartozik a német és európai demokratikus önmeghatározás alappillérei közé. Am éppen Németországnak a nemzetiszocialista és a kommunista múlt megközelítésével kapcsolatos különleges felelőssége adhat okot az óvatosságra - mutatott rá a szerző, hangsúlyozva: a Nyugat csak a hidegháború vége után szembesült azzal, hogy a kommunista erőszakcselekményeket egy antifasiszta retorika álarca mögött követték el. Az egykori szovjet diktatúra kevéssé hatékony módszerei közé tartozott, hogy a politikai ellenfelet „fasisztának” bélyegezte. A cikkíró emlékeztetett a 2006-os „országos méretű” magyarországi tüntetésekre, amikor békés polgárok százezrei vonultak az utcákra, és követelték a hazugságbeszéde miatt lejáratódott szocialista kormányfő lemondását. A szocialisták és a baloldali liberálisok akkor azzal a tézissel álltak elő, hogy a tüntető magyar polgárokat jobboldali radikális eszmerendszer hatotta át. A baloldali liberális kormányszövetség egyetlen veszélyes politikai ellenfele, Orbán Viktor pedig rendszerváltó polgári pártjával, a Fidesszel e tézis szerint nem áll messze a jobboldali radikális eszmerendszertől. Bizonyítékokkal a magyar baloldal adós maradt - írta a szerző. (mti)
