Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-23 / 93. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 23. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ SME Ján Mikolaj szerint túl sok tárgyat tanítanak a szlovákiai magyar iskolákban magyarul, ezért a gyerekek nem tanulnak meg jól szlovákul. „Nem helyes, hogy a magyar iskolákban az összes többi tantárgyat magyarul oktatják. Legalább a történelmet és néhány szaktantárgyat terminológiai okok miatt szlovákul kellene oktatni” - jelentette ki az oktatási miniszter a Smenek. Mikolaj úgy véli: a szlovákiai magyar iskolákban a magyar nyelvű oktatás túldimenzionált, de az elmúlt időszakban két órával emelték a szlovákórák számát, ezzel a magyar iskolákban az államnyelv ugyanarra a szintre került, mint a diákok anyanyelvének oktatása. Mikolaj elismerte, hogy a magyar iskolák oktatási színvonala magas. „Ez a nemzetiségi oktatás legerősebb oldala, e téren nem volt szükség intézkedésre” - válaszolta arra a kérdésre, mit tett a tárca a magyar iskolák oktatási színvonalának emelése érdekében, miután ez a kormány- program része volt. (k)- Drágám, visszahozhatod a söprűt az anyádtól, állítólag lassan minden reptér feloldja a zárlatot. (Peter Gossónyi rajza) Az MSZP a rendszerváltás után tízszázalékos kispártként is a baloldal vezető ereje tudott maradni Kádár második temetése Bízzunkbenne, hogy nemsokára előkerül valahonnan a MSZMP egykori főtitkárának ellopott koponyája, és a maradványokat illő tisztességgel újra eltemetik. Nem lesz akkora felhajtás, mint 1990júniusában, de ez a kegyeletes aktus, ha még idén sor kerül rá, ugyanúgykorszakhatártjelez, mintáz első temetés: aposzt- kommunista időszak ezzel zá- rulleMagyarországon. PELLE JÁNOS 1990 májusában, az első szabad választások eredményeinek közzététele után kevesen gondolták, hogy az első fordulóban szavazók 10,89 százalékát szerző, és a parlamentben 33 mandátummal rendelkező MSZP ilyen gyorsan magára talál, és négy év múlva már képviselői helyek abszolút többségét megszerezve kormányt alakít. Pedig ma már, két évtizeddel a 1989-90-es rendszerváltás után úgy tűnik, az akkori, váratlannak látszó eseményekben sokkal kevesebb volt az improvizáció és sokkal több az előre tervezett, de legalábbis távlatos politikai gondolkodásra utaló elem, mint ahogy először látszott. A szocialisták akkor rendkívüli tartalékokkal rendezkedtek, szimpatizánsaik, illetve ,jó embereik” ültek azokban a pártokban is, melyektől 1990-ben látszólag súlyos vereséget szenvedtek. Érdemes összehasonlítani a jelenlegi, 2010. április 11-e utáni helyzetet az akkorival. A Mesterházy Attila vezette szocialistáknak jóval kevesebb az esélye az újjászületésre, most mégis kétszer annyi szavazatot kaptak, mint két évtizede. 1989 októberében alakult meg az MSZP. Első kongresszusán, melyre a „négy igenes” népszavazás miatt kevesen figyeltek, az MSZMP pártapparátusának pragmatikusai, a volt KlSZ-titkárokket- tős győzelmet arattak. Sikerült megszabadulniuk az idősebb évjáratú kommunistáktól, akik „érdemeik elismerése mellett” visszavonultak a politikától, de a marxista- leninista ideológiához ragaszkodó fiatalabbaktól is: belőlük verbuválódott a Munkáspárt, melynek esélye sem volt rá, hogy átlépje a parlamenti küszöböt. Ugyanekkor a hatalom birtokosainak az MSZP-n belül sikerült meghiúsítani a hagyományos, hierarchikus pártstruktúra átalakítását, mely a reformkörök részéről fenyegette őket. A „horizontális” struktúra hívei vereséget szenvedtek: egyeseknek kivételesen parlamenti mandátumot adtak, de a többséget csak a párt perifériáján tűrték meg, ahol mostanáig egzisztálnak, anélkül, hogy komoly befolyásuk lett volna -az MSZP politikájának alakítására. Belőlük verbuválódott a Társadalompolitikai Tagozat, melynek tagjai ugyan eretnek nyilatkozatokkal borzolták a pártvezetés idegeit, de nem jutottak el a szakításig. Kezdettől meghatározó befolyással rendelkezett az MSZP látszólag legádázabb ellenfele, az SZDSZ vezetésén belül. Rajta keresztül az értelmiség jelentős részét befolyásolta, illetve a maga oldalára állította. Ezt a tényt most, amikor a SZDSZ, kifejezetten rossz emlékeket hagyva maga után, eltűnt a magyar politikai életből, megállapíthatjuk. Az a tény, hogy a „balliberálisok”, miután 1994-ben, látszólag teljesen indokolatlanul, beléptek a kormánykoalícióba, és pártjuk megsemmisüléséig kitartottak az MSZP mellett, másként nem magyarázható, minthogy már a nyolcvanas évektől ezt a szerepet szánták nekik azokban a politikai műhelyekben, ahol igyekeztek felkészülni az elkerülhetetlen rendszerváltásra. Lehet, hogy ennek a hajdani „illegális koalíciónak” soha nem kerülnek elő az írásos bizonyítékai, de az is lehet, hogy azok a mágnesszalagok árulkodnak majd róla, melynek titkosságát a Bajnai- kabinet egyik utolsó intézkedésével oldotta fel. Az MSZP a rendszerváltás után tízszázalékos kispártként is a baloldal vezető ereje tudott maradni. Ezt részben annak köszönhette, hogy az újonnan alakult többi pártban erős, a vele kötött koalícióra nyitott, illetve az ezt ellenző csoportokat „blokkoló” pozíciókat épített ki, követve megtagadott elődpártja, az MKP1945 és 1948 közötti taktikáját. Kidolgozott programja azonban már Horn Gyula pártjának sem volt, az Antall-kormány heves bírálatán és a Kádár-rendszer iránti nosztalgián kívül. Ez azonban elegendő volt 1994-ben a mandátumok abszolút többségének elnyeréséhez. Ahhoz viszont nem, hogy az MSZP, koalíciós partnerével, az SZDSZ-szel együtt felszedje azokat az aknákat, melyeket már a kerékasztal-tárgyalásokon helyeztek el az új, demokratikus rendszerben. Nehéz eldönteni, hogy a „kétharmados” törvények egy részének súlyos fogyatékosságait, a különböző, tehetetlenséget generáló demokratikus garanciákat tudatosan vagy tapasztalatlanságból épí- tették-e bele 1989 késő nyarán és kora őszén a magyar politikai rendszerbe. Az egyszerű többséggel nem módosítható önkormányzati, illetve választási törvények tudatosan túlbonyolítottnak tűntek, a pénzügyi törvénykezés lazasága viszont inkább átgondolatlanságra utal. Az 1997-ben hozott, katasztrofális médiatörvényben valószínűleg közrejátszott mind a két tényező. Nyilvánvaló azonban, hogy a rendszerváltás korrekciója, ület- ve az elosztó rendszerek racionális reformja Magyarország számára létfontosságú, mint ahogy az is, hogy ezt a feladatot a posztkommunista MSZP képtelen volt végrehajtani. Vezetői, illetve a mögöttük álló körök a kései Kádár-korban már kitanult receptjét követve a saját pecsenyéjüket sütögették. És ezért, ha az Orbán-kormány képes a törvényesség normái szerint végrehajtani a korrupciós ügyek felgöngyölítését, illetve a felelősségre vonást, a hatályos törvények szerint felelni fognak. Ez alapvető eltérés lesz 1989-90-hez képest, amikor már csak a rendszerváltáshoz nyújtott nyugati garanciák miatt sem lehetett szó „visszaható jellegű” elszámoltatásról. Teljesen érthető, hogy az LMP képviselői köszönik, de nem kérnek semmiféle politikai együttműködésből az országgyűlési választások második fordulója előtt, elzárkóznak attól, hogy az SZDSZ örökébe lépjenek, elhárítják a szocialisták „halálos ölelését”. Az MSZP szövetséges nélkül maradt, hiszen a vele kokettáló MDF már be sem jutott a parlamentbe. Pozíciói a médiában megrendültek, a balliberális, nemrég még az SZDSZ-hez kötődő értelmiség pedig, miután reprezentánsai a vele való együttműködés gyümölcseit leszüretelték, a gyakorlatban illusztrálják azt a régi mondást, hogy „a hála nem politikai kategória”. (Palmerston néhai brit miniszterelnök ezt úgy fogalmazta meg: .Angliának nincsenek barátai, csak érdekei.”) Kádárt másodszorra is el fogják hántolni, néhai pártja viszont történelmének legnagyobb kihívása előtt áll. Képes-e szembenézni a vereségért viselt felelősség kérdésével a soron következő kongresszuson, vagy részekre szakadva, olyasfajta másodlagos politikai jelen- ségű formációvá válik, mint a Demokratikus Baloldali Szövetség (SDL) Lengyelországban? Ha az MSZP nem képes megújítani választói bázisát, vonzóvá válni a fiatalabb korosztályok számára, és továbbra is a Kádár-rendszer emlékein kérődző nyugdíjasok pártja marad, nincs sok jövője a magyar politikában. ■ KOMMENTÁR Baloldali álarcok MOLNÁR IVÁN Szlovákiában durván diszkriminálják az embereket, míg a többségnek a legkisebb elmezavart sem nézik el, a kiválasztottakat épp a súlyos elmezavaruk miatt istenítik. Ha egy szép napon szuper- men szerelésben jelennék meg až utcán, azt kiabálva, hogy csak én menthetem meg az emberiséget, rövid időn belül egy elmegyógyintézet zárt osztályán találnám magam. A többség ezzel szemben ugyanúgy elhiszi a Smernek, hogy baloldali párt, mint azt, hogy reggel felkel a nap. Ezért Robert Fico a napokban a nép egyedüli megmentőjeként tüntethette fel magát, azt állítva, hogy csak a Smer képes felvenni a harcot a népnyúzó jobboldali pártokkal. A Fico-kormány négyéves regnálása után a többség ma már elismeri, hogy az emberi jogokat tekintve a vezető kormánypárt olyan messze van a baloldaltól, mint Makó Jeruzsálemtől. Egy normális baloldali pártnak ugyanis támogatnia kellene az emberi jogok ki- szélesítését és a kulturális sokszínűséget, vagyis toleránsnak kellene lennie bármiféle kisebbséggel szemben. A Smer által támogatott nyelvtörvény, a hazafiassági törvény, a sajtótörvény, az egyre durvább magyarellenes uszítás, a többségi nemzet és nyelv istení- tése ugyanakkor inkább arra utal, hogy a szélsőjobb felé hajlik. Tudják ezt a választói is, ezért szavaznak rá olyan nagy számban. A pártnak azonban továbbra is sikerül elhitetnie az emberekkel, hogy a gazdasági kérdéseket tekintve valóban ők az egyedüli olyan baloldali erő, amely képes megvédeni a „kisemberek” érdekeit. A magvas meghatározás szerint baloldalon olyan politikai eszméket értünk, amelyek támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, nagy súlyt fektetve a társadalmi egyenlőség, a szolidaritás érvényre juttatására és a szociális jogokra, a pusztán piacelvű magánérdekek ellenében. Hogyan érvényesíti ezeket az elveket a gyakorlatban a Fico-kormány? A napokban a bankok unszolására úgy módosította a közbeszerzési törvényt, hogy a miniszterek és a magáncégek által aláírt törvénysértő szerződést a többi fél csak rendkívül nehezen, a Közbeszerzési Hivatal pedig egyáltalán nem támadhatja meg a bíróságon. Ľubomír Vážny közlekedési miniszter szerint az állami felügyelő szerveknek nincs mit belekontárkodni- uk a magánjellegű szerződésekbe. Igaz is, hiszen csak az adófizetők milliárdjairól van szó, ezeknek meg úgyis az a sorsuk, hogy a Smerhez közeli milliárdosok zsebében végzi. A többség így már arra sem kapja fel a fejét, hogy míg a közlekedési tárca tavaly azt állította, a Dl-es autópálya két északi szakasza 2,14 milliárd euróba fog kerülni, most már 3,13 milliárdról beszél, miközben az elmúlt egy évben az építőanyagok és az építési munkák ára is csökkent. Az autópálya üzemeltetőjének az elkövetkező harminc évben ráadásul 21 milliárd eurót fizetünk ki. Ekkora üzletet a magáncégeknek egyetlen szlovák kormány sem hozott össze. A legfrissebb statisztikák szerint közben az Európai Unió 27 tagországa közül Szlovákia a hatodik azon a ranglistán, amely azt vizsgálja, mely országok fordítják a legkevesebb pénzt szociális célokra, a gyerekek 12 százaléka pedig az extrém szegénység határán él, és a szüleiknek arra sincs pénzük, hogy iskolába vagy óvodába járassák őket. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a cégek továbbra is kényük-kedvük szerint bánhatnak a munkavállalókkal, az egyetlen sikeres sztrájkot, a teherfuvarozókét pedig a Fico-kormány rendőrökkel verette szét... A Smertől természetesen nem vehetjük el azt a jogot, hogy továbbra is baloldalinak nevezze magát, sőt azt sem, hogy ádáz harcot vívjon a jobboldallal. Aki azonban egy kicsit is tisztában van a politikai fogalmakkal, és legalább nagyjából tudja, mi a különbség a baloldal és a jobboldal között, annak tudnia kellene, hogy a Smer számára a politika csupán egy nagy jelmezbál, amelyre a vezető kormánypártnak a milliárdos cégvezetők fizettek be, és amelyre ugyan baloldali maszkot öltött, ennek azonban semmi köze az általa vallott értékekhez. TALLÓZÓ KOMMERSZANT „Szerelem 40 milliárd dollárért”, „Kijevhirtelen megszerette Moszkvát és elhidegült a NA- TO-tól cserébe az olcsó orosz gázért” - ilyen és hasonló címekkel kommentálták az orosz lapok tegnap a szerdán Harkivban tartott orosz-ukrán csúcstalálkozó eredményeit. A megszületett megállapodások lényege, hogy Oroszország tíz évre mintegy 30 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szállított gáz jelentős, előre meghatározott részének árát, s cserébe az orosz Fekete-tengeri Flotta az érvényes szerződés lejárta után újabb 25 évig - további ötéves hosszabbítási lehetőséggel -, vagyis 2042-ig a Krímben maradhat. A Kommerszant című üzleti lap szerint az engedményes gázár fejében Oroszország olyan geopolitikai engedményt kapott, amelyről nemrég még álmodni sem mert. Az érvényes szerződés lejárta előtt rendezte a Feketetengeri Flotta ügyét, és ezzel csökkent az új, novorosszijszki bázis építésének sürgőssége. Emellett az alku hosszú időre el- záija Kijev előttaNATO-ba vezető utat, a szövetséghez ugyanis nem csatlakozhat olyan ország, amelynek területén idegen katonai támaszpont van. „Moszkva újra demonstrálta, hogy a gázvezeték a kedvenc politikai fegyvere, s ezt lényegében Dmitrij Medvegy- ev elnök is elismerte. Ukrajnai sajtóértekezletén arra a kérdésre, hogy más FÁK-államok is számíthatnak-e hasonló kedvezményekre, az államfő kijelentette: Meg kell vizsgálni, mennyire esnek egybe szavaik a tetteikkel” - írta a Kommerszant, (mti)
