Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-22 / 92. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 22. Régió 5 Az MKP-klub javaslatára ismét a városban uralkodó állapotokat taglalta a képviselő-testület Durvuló hatalmi harc Ógyallán Ógyalla. Az eredetileg meghirdetett programpontok közül egyről sem tárgyaltak a képviselők a legutóbbi testületi ülésen. Az MKP- klub javaslatára levették azokat a napirendről, helyette a városban uralkodó társadalmi-politikai állapotokat és a sportklub helyzetét elemezték. V. KRASZN1CA MELITTA A programpontok között szerepelt volna a város tavalyi zárszámadása, az oktatási intézmények, a nyugdíjasotthon, az egészségügyi központ, a kultúr- ház és városi rendőrség 2009-es gazdálkodásának kiértékelése, az idei tartalékalap felhasználása stb. Bár s képviselők levették a napirendről ezeknek a megvitatását, Margita Zemková polgármester először szlovákul, majd magyarul is felolvasta a ponthoz előkészített beszámolóját. Ebben felsorolta a tavalyi beruházásokat és a meg nem valósult tervezeteket is. Ógyallán egyenes adásban közvetíti a televízió a testületi üléseket, tehát a beszámoló mindenekelőtt a polgároknak szólt. A Basternák László főellenőrt ért március 3-i fegyveres támadás óta most először ítélte el nyüvánosan ezt a cselekedetet a polgármester. Lövöldözésig fajuló hangulatkeltés? Az MKP-klub tagjai tavaly szeptemberben egyszer már kifejtették álláspontjukat azzal kapcsolatban, szerintük mi vezetett a társadalmipolitikai légkör megromlásához a városban. A főellenőrt - aki egyben az MKP járási elnöke és megyei képviselője - ért támadás miatt azonban úgy gondolták, ismét foglalkozni kell ezzel a témával. Ismételten emlékeztettek arra a választások után kezdődött hangulatkeltésre, amely az MKP-s képviselők ellen irányult (pl. a szlovák alapiskola iskolatanácsának megválasztása kapcsán), egyes vállalkozók előnyhöz juttatására a városi ingatlanok eladása során, az európai parlamenti választásokat megelőző, Basternák Lászlót és már MKP-s politikusokat lejárató anonim röplapok terjesztése. Mindez folytatódott az MKP frakcióvezetője autójának felgyújtásával, most pedig a lövöldözéssel. Az MKP-s képviselők úgy érzik, a polgármester nem határolódott el ezektől a cselekedetektől, sőt bejáratosak hozzá azok az emberek, akiket a röplapok terjesztésekor tetten értek. Visszatérő téma a csatornahálózat bővítése Felolvasták Margita Zemková- nak a korrupcióellenes hivatalhoz küldött tavaly novemberi keltezésű levelét is, amelyben a csatornahálózat bővítése ügyének felülvizsgálatát kéri, mivel szerinte felmerült a hűtlen kezelés gyanúja. A polgármester megjegyezte: egyrészt a polgárok, másrészt a képviselők állandó nyomásának volt kitéve, ezért is fordult a korrupcióellenes hivatalhoz segítségért. Azzal viszont, hogy aláírta a csatornahálózat megvásárlásáról szóló szerződést a KOMVaK részvénytársasággal, lezártnak tekinti az ügyet. A képviselők szerint viszont a szerződés aláírásával a polgármester közvetve azt is elismerte, hogy nem történt visszaélés, és nem hibázott a város korábbi vezetése a beruházás során. Ennek ellenére tovább folyik ellenük és elsősorban Basternák László volt polgármester ellen a rágalomhadjárat. Mikuláš Kašík képviselő - egyike azon személyeknek, akik a rágalmazó röplapokat terjesztették - viszont úgy vélte, a polgármesternek kötelessége volt a rendőrséghez fordulnia, ha kétségei merültek fel az akció tisztaságát illetően. A polgármester mindezek után kijelentette: mivel nem volt tudomása arról, hogy az MKP-s képviselők ismét előhúzzák ezt a témát, nem is tudott érdemben felkészülni rá. Hozzátette: a 2006-os választások óta, amelyből ő, nem pedig Basternák László került ki győztesen, állandó támadásnak van kitéve az MKP-s képviselők részéről, akik minden lépésében hibát keresnek. Szakmai és pénzügyi kifogások Ugyancsak élénk vitát váltott ki a városi sportklub helyzetét taglaló programpont. Egyrészt szakmai kifogások merültek fel elsősorban az ifjúsági focicsapat irányítását illetően (csoportjukból a kilencedik helyről nevezték őket magasabb osztályba, ahol sorra megalázó vereségeket szenved a csapat), másrészt a sportklub gazdálkodásával kapcsolatban. Az iijúsági csapat további sorsáért aggódó szülők petícióval fejezték ki a klub vezetőivel szembeni elégedetlenségüket, hiányolva a megfelelő tájékoztatást és a kommunikációt. Basternák László pedig arra figyelmeztetett, hogy már tavaly októberben szerette volna ellenőrizni a sportklub könyvelését, ám a szükséges dokumentumokat a mai napig nem kapta kézhez. Az ülésen jelen lévő Roman Ostružlík, a városi futball- klub elnöke úgy fogalmazott, ha valakiben esetleg felmerült a hűden kezelés gyanúja, nyugodtan tegyen feljelentést, neki tiszta a lelkiismerete. Javasolta, a polgármester szervezzen találkozót az érintett felek részvételével, ahol tisztázhatják a vitás kérdéseket. Kecskés Miklós, az MKP-klub frakcióvezetője szerint erre már rég sort kellett volna keríteni. Fekete László képviselő, a klub igazgatósági tagja felvetette, a város közveüenül, ne pedig a klubon keresztül finanszírozza a sportcsarnok üzemeltetését, a klub csak a sportolók szakmai felkészítését felügyelje. Javaslatáról egyelőre nem szavaztak a képviselők, a többség szerint az előző év pénzügyeit kell rendbe tenni, mielőtt továbblépnek. A polgárokat is nyugtalanítja a helyzet A testületi ülés vitájában Ondrušek Zoltán több ógyallai polgár nevében rendkívül aggasztónak nevezte a városban kialakult helyzetet. A főellenőrre leadott lövéssel szerinte végleg betelt a pohár, az ilyen cselekedetet nem tolerálhatja senki. Egyben azt is nehezményezte, hogy a polgármester mindeddig nem határolódott el az esettől - ezt csak a csütörtöki ülésen tette meg -, pedig azonnal reagálnia kellett volna a sajtóban és egyéb fórumokon is. (vkm) A nyolcszáz kilós állatot hevederekre erősítve, daruval húzták ki a tűzoltók a tíz méteres mélységből Kútból kellett kimenteni egy lovat ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Egy héttel a kútból való kiszabadulása után Grizu, a hátasló már vidáman legelészik. Még az állatorvos is meglepődött azon, hogy a tíz méter mély és alig 1,2 méter átmérőjű kútba való zuhanást, a többórás rabságot és a daruval való kihúzást megúszta néhány horzsolással. A nyolcszáz küós, tíz éves állat a Nyitra melletti, andacsi farmon éjszaka zuhant bele egy rosszul letakart kútba, miután valószínűleg legelészés közben ledöntötte a korlátot. Az alkalmazottak reggel vették észre, hogy a mélyben nyerít, és azonnal tűzoltókat hívtak. A kapálózó, sokkos állapotban lévő állathoz először állatorvos ereszkedett le, és erős nyugtátokat adott be neki. Csak azután következtek a tűzoltók, akik hevedereket erősítettek a lóra, majd daruval húzták ki a kútból. A művelet két órán át tartott, mert vigyáztak, hogy lehetőleg minél kevésbé sérüljön meg. Az első percekben az állatorvos is úgy látta, hogy Grizut el kell altatni, de a tulajdonos kérésére vártak, és egy óra elteltével a ló csodával határos módon talpra állt. Azóta antibiotikumos kezelést kap és csak kímélő edzésen vehet részt. Békés természete miatt a tulajdonosok hipote- rápiát szeretnének végezni vele mozgássérült és szellemi fogyatékos gyermekek számára, (vrabec) ičušovó felvétele Az első percekben az állatorvos is úgy látta, hogy Grizut el kell altatni AJÁNLÓ Április 22. (csütörtök) Tardoskedd - 9.00 és 10.30: Az ember és a természet - rendhagyó óra az alapiskolában. Diavetítéssel egybekötött előadás a felvidéki természetről, a természetvédelemről, a barlangokról - történelmi, irodalmi, régészeti hivatkozásokkal. Előadó: Benedek László fotóművész, barlangkutató, a Gömöri Fotóklub vezetője, (ú) Ipolyszalka - Csepreghy Ferenc tanulmányi és emléknap az Ipoly Eurorégió Szabadegyetemen. 9.00: előadások; 14.00: tiszteletadás és koszorúzás Turczel Lajos irodalom- történész sírjánál, emlékezik Nagy János szobrászművész, közreműködik a nagybörzsönyi Páva-kör; 14.45: megemlékezés Csepreghy Ferenc (1842-1880) színműíróról; 15.00: Csepreghy szimpózium a tájházban; 18.00: Dunakanyar Antológia 2010 a Magyarok Házában. (fm) Komárom -18.00: Hommage á Chopin - Schumann; a helyi művészeti alapiskola pedagógusainak és növendékeinek koncertje a két zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmá- bólaTiszti Pavilonban, (vkm) Búcs - 11.00: A bor és az ember címmel nemzetközi szemináriumot rendez a Keleteurópai Fejlesztési Ügynökség. A téma: regionális szőlészeti termékek marketingje, a szőlő- termesztés történelmi áttekintése a régióban, valamint a bor- fogyasztás és annak kedvező hatása az emberi szervezetre. A kétnapos rendezvény helyszíne a Vintop Panzió, (mir) Április 23. (péntek) Diószeg - 7.45: Az ember és a természet - rendhagyó óra az alapiskolában. Diavetítéssel egybekötött előadás a felvidéki természetről, a természetvédelemről, a barlangokról - történelmi, irodalmi, régészeti hivatkozásokkal. Előadó: Benedek László fotóművész, barlangkutató, a Gömöri Fotóklub vezetője, (ú) Párkány - 11.00: Az ember és a természet - rendhagyó óra az alapiskolában. Diavetítéssel egybekötött előadás a felvidéki természetről, a természetvédelemről, a barlangokról - történelmi, irodalmi, régészeti hivatkozásokkal. Előadó: Benedek László fotóművész, barlangkutató, a Gömöri Fotóklub vezetője, (ú) Szakolca (Skalica) -17.00: IV. országos borkiállítás kezdődik a Ferenc rendi kolostorban. A szemlére több mint ezer mintával neveztek be. A kiállítás szombaton és vasárnap tart nyitva, (bj) Pozsony - 16.00: Bikszárdy Vincére, a magyar városi polgárság vezetőjére emlékeznek sírjánál, tragikus halálának 71. évfordulóján a Szent András temetőben, (z) Komárom - 16.30: a Cse- madok Komáromi Városi Szervezetének évzáró taggyűlése a Csemadok Kossuth téri székházában. (vkm) Április 23-24. (péntek-szombat) Komárom - 9.00: nyűt napok a helyi tűzoltó- állomáson, naponta 9 és 14 óra között. Tűzvédelmi bemutatók pénteken az iskolások, szombaton a nyilvánosság részére, (vkm) Kitartásra buzdítanak a szervezők Vasárnap ismét Komáromba várják a híveket ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. Április 25-én, Jó Pásztor vasárnapján tartják a városban a sorrendben 21. Komáromi Imanapot, amelynek szervezője a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a helyi római katolikus plébánia. „Mindenképpen szeretnénk folytatni a megkezdett utat és tovább imádkozni a felvidéki magyar hívek lelki gondozásáért megbízott főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért. Az ünnepi szentmisén egyhen hálát adunk azért, hogy az egyházmenyei felosztást követően helynököt neveztek ki a magyar hívek részére” - nyilatkozott Karaffa János, a Pázmaneum PT ügyvezető elnöke. Mottóul a 2005-ben elhunyt Lénár Károly atya gondolatait választották a szervezők, aki haláláig fáradhatatlan szervezője volt az imanapoknak: „Azt a keresztet, amelyet Szent István állított fel a magyar ugaron, amelybe nemzetünk ezer éven át kapaszkodott, az elmúlt néhány évtized alatt le akarták dönteni, de mégsem sikerült, mert mindig voltak, akik tartották. Úgy gondoltuk, hogy az imanapok vándorkeresztje is erőt fog adni a magyar papságnak, a magyar híveknek: Kitartunk!” E gondolatok jegyében Karaffa János is arra kér minden hívőt, hogy az imanapok eszméje mellett szálljon síkra.,Ahogy őseink és az imanapok elindítói is hitet és tanúságot tettek Jézus Krisztus szeretetéről és hűségükről, valamint a Szent Istváni örökségről, ugyanúgy kell a XXI. században nekünk, felvidéki magyar katolikusoknak is ragaszkodnunk őseink vallásához és anyanyelvéhez” - tette hozzá a Pázmaneum elnöke, (vkm) A 21. Komáromi Imanap programja 14.30: keresztút a Papok évében; 15.30: előadás a Keresztény Kultúra évéhez kapcsolódóan; 16.00: ünnepi főpapi szentmise a Szent András plébánia- templomban, amelyet Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye magyar híveinek helynöke mutat be oltártestvéreivel együtt, (vkm)