Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-20 / 90. szám, kedd
6 Külföld ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 20. www.ujszo.com RÖVIDEN IiBMTIi 1 •'|iWM1f|iT ~ ~TirlMWM ŕllBWirťBKWMIl'iil Lassan halad az azonosítás Varsó. Kilenc nappal a lengyel elnöki különgép oroszországi katasztrófája után a 96 áldozatból még húsznak az azonosítása nem történt meg - közölte tegnap a lengyel katonai ügyészség. A munka előreláthatólag holnap ér véget. (MTI) Önkritikusak az ukránok Ungvár. A megkérdezett ukránok 53 százaléka szerint Ukrajna még nem érett meg arra, hogy az Európai Unió teljes jogú tagországa legyen - derült ki egy közvéleménykutatás adataiból. (MTI) Nem bíznak Obamáékban Washington. Az amerikaiaknak csaknem 80 százaléka nem bízik a washingtoni kormányzásban - állapította meg egy friss felmérés, mely szerint a szövetségi intézményekbe vetett közbizalom majdnem a legalacsonyabb most az utóbbi fél évszázadot tekintve. (MTI) Erdélybe megy a dalai láma Bukarest. Erdélyben is látogatást tesz a dalai láma, aki felkeresi Csomakőröst, a tibeti tudományosság megalapítójának, az első tibeti-angol szótár megalkotójának, Körösi Csorna Sándornak a szülőfaluját szeptemberben. (MTI) Orrba vágták a török minisztert Isztambul. A török kormány kurd politikája elleni tiltakozásul Taner Yildiz energiaminiszter arcába vágott egy férfi. Az ütés következtében eltört Yildiz szemüvege, őt magát pedig vérző orral szállították kórházba. A tá- madótőrizetbe vették. (MTI) Újraszámolják az iraki voksokat Bagdad. Újraszámolják az április 7-i iraki parlamenti választáson Bagdadban leadott szavazatokat. Az intézkedést a Núri al-Máliki leköszönő kormányfő vezette, a választáson a második helyen végzett koalíció panaszára hozták. (MTI) Kormányfőből lesz elnök Nicosia. Az észak-ciprusi szakadár török államalakulatban vasárnap megrendezett elnökválasztást Dervis Eroglu nyerte meg. Eroglu kormányfő 50,4 százalékkal megnyerte a választást, a második helyen végzett Mehmet Ali Tálát hivatalban lévő államfővel szemben. (MTI) Több európai reptéren ma hajnalban tervezték feloldani a zárlatot, miközben a korábbinál egyre kevesebb hamu kerül a légtérbe Lassan tisztul a levegő Paris COB RF5J03 3 Bangkok Toronto Bangkok Toronto Toront o Bangkok Toronto Toronto Bangkok Toront o TB 971 9 HC B79 5 HC 9551 3 LHB7BB 5 LX 4640 5 LX43GD 9 SK3B75 5 T65B34 5 TPB391 9 UR 8521 5 Cance 1 led Cance1 led Canoe 1 led Cance lled Cance1 led Cance11 ed Cance1 led Cancelled Canielled Cancelled F.Ventura BB3Z04 Svájc továbbra sem indít légijáratokat (TAS R/AP-fel vétel) London/Párizs/Berlin. Több európai repülőteret megnyitottak tegnap a forgalom előtt, de több helyen bizonyos repülési korlátozásokat vezettek be. * MTl-HÍREK A korábban elrendelt légtérkorlátozásokat figyelmen kívül hagyva újra indít egyes járatokat tegnap estétől Németország két legnagyobb légitársasága, a Lufthansa és az Air Berlin. A két társaság szóvivője tegnap délután jelentette be a döntést. A Lufthansa mintegy 50 repülőgépet indított útnak, hogy az Egyesült Államokból valamint Dél-Amerikából, továbbá Afrikából és Ázsiából hazaszállítson mintegy 15 ezer ott rekedt utast. Mindkét légitársaság gépei alacsonyabb magasságban - a vulkáni hamufelhőt elkerülve -, különleges engedéllyel repülnek. Európa még óvatos Ma hajnalig meghosszabbították a légtér zárlatát Németországban - jelentette be tegnap délelőtt a langem repülésbiztonsági hatóság szóvivője. Ahivatalképviselőjeszerinta zárlat ma hajnali 2 óráig lesz érvényben. A korábbi rendelkezés szerint a zárlatot tegnap este 20 órakor oldották volna fel. A légitársaságok többsége, mindenekelőtt a Lufthansa tiltakozása ellenére a szóvivő azt hangoztatta, hogy a biztonságnak kell lennie a fő szempontnak. A vulkáni hamufelhő terjedésével kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy az időjárási előrejelzések nem kedvezőek. A francia légügyi hatóság megerősítette, hogy a repülőterek jelentős része „legalább kedd reggel 8 óráig” zárva marad, de az is eldöntött, hogy a megnyílt Bordeaux, Biarritz, Toulouse, Marseille és Nizza termináljai ma reggelig biztosan működnek. Elsőként az Air France New Yorkból érkező járata szállt le tegnap reggel 6 órakor, Párizs helyett a dél- franciaországi Bordeaux-ban, fedélzetén 250 utassal. Közülük 150 személyt a légitársaság buszokkal szállított a bordeaux-i pályaudvarra, ahonnan vonattal utazhattak tovább a fővárosba. A többi száz utasra barátok, hozzátartozók vártak, illetve taxival oldották mega továbbutazást. A nemzetközi forgalomhoz nem szokott tengerparti repülőtérre a fővárosból átirányított tengerentúli járatok több ezer utasát várták tegnap, teljesen bizonytalan időközökben. Olaszország északi részén tegnap kora reggel megnyitották, majd két órával később le is zártáka légteret. Ha kaphatók, drágák a vonatjegyek A brit vasüti és a komptársaságok jelentősen növelték kapacitásaikat. A kompok tegnap több mint 40 ezer utas szállítására tettek ígéretet, a Nagy-Britanniát Franciaországgal és Belgiummal összekötő Eurostar szuperexpresszeken több mint 20 ezren kelhetnek át a Csatornán. A 300 kilométeres sebességgel közlekedő Eurostar vonatok már a hétvégén is az ilyenkor szokásosnál 30 százalékkal több utast szállítottak; a társaság szerelvényein a légtérzár csütörtöki elrendelése és vasárnap este között 50 ezren utaztak. A legnagyobb komptársaság, a P&O azt közölte, hogy a hétvégén a szokásos néhány száz helyett 11 ezer gyalogos - vagyis a kompokra jármű nélkül felszálló - utast szállított. A még hozzáférhető Eurostar-je- gyek rendkívül drágák: a cég foglalási szolgálata tegnap normál turistakategóriára már nem vett fel jegy- rendelést, a szabadon módosítható, de nem első osztályra szóló jegyek a még be nem telt néhány járatra 179 fontba, a Business Premiernek nevezett első osztályra 260 fontba kerültek, egy útra. Nemszállnakalacsonyan Dámában 11 ezer méter fölötti magasságban szabad repülni, de az ez alatti magasság alatt legalább éjfélig tilos a légi közlekedés. A svájci légügyi hatóságok is magassági korlátozásokkal engedélyezik a légtérhasználatot. A rendelkezés értelmében 6400 méternél magasabbra nem emelkedhetnek a légi járművek, amelyek nem szállhatnak le Svájcban, csak átrepülhetnek az alpesi ország fölött. A svájci repülőterekről sem indítanak gépeket. A stockholmi Arlanda repülőtérről tegnap reggel óta ismét felszállhatnak a repülőgépek, de csak azok, amelyek nyugati vagy északi irányba tartanak. A rendelkezés értemében Stockholmtól északra hat repülőtér és a nyugati göteborgi légikikötő üzemelhet. A skandináv ország harmadik legnagyobb repülőtere, a malmöi azonban továbbra is zárva marad. Finnországban ideiglenesen megnyílt a forgalom a turkui és a tamperei repülőtereken, de a főváros, Helsinki repülőtere és az ország többi légikikötője azonban nem üzemel. Norvégiában megnyitották a repülőterek többségét, de ezeket a légikikötőket főként belföldi járatok veszikigénybe. Kelet-európai helyzetkép Észtország tegnap engedélyezte a hat és fél kilométer feletti repüléseket a területe felett, de a szomszédos Lettország továbbra is zárva tartja a légterét az izlandi vulkánkitörés okozta hamufelhő miatt. Litvánia vasárnap megnyitotta légterét. Szlovénia szombaton zárta le légterét, vasárnap délutántól engedélyezték a repüléseket 7500 méter felett. Az Észtország felett leszállás nélkül elrepülő nemzetközi járatok számára folyosókat biztosítanak, de a tallinni repülőtér továbbra is zárva tart. Megnyitották a légi forgalom számára tegnap délelőtt az aradi és a temesvári repülőteret, délután pedig Románia több más városának légikikötőiben is beindult az üzem. Araddal és Temesvárral kapcsolatban a hatóságok megállapították, hogy a vulkáni eredetű légköri zavarok már nem jelentenek veszélyt. Ezzel szemben átmeneti enyhítés után tegnapra virradóra ismét lezártak minden lengyel repülőteret. Lengyelország légtere a 6,4 kilométernél magasabban haladó tranzitjáratok számára nyitva van, leszállási lehetőség nélkül - közölte a lengyel repülésügyi hivatal szóvivője tegnap Varsóban. A hatóságok „újabb vulkánfelhővel” indokolták a lezárást. Vasárnap délután több órára megnyitották Észak- és Közép-Lengyelország több repülőterét, köztük a varsóit, a gdanskit és a poznanit. A légtérvédelem rendben Nem gyakorol kedvezőtlen hatást az izlandi vulkánkitörés miatti hamufelhő sem a NATO katonai műveleteire, sem a tagországok területének, légterének védelmére - közölte tegnap Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szervezet főtitkára. A vulkáni hamu megrongálta a NATO legalább egy F-16-os vadászgépének hajtóművét, amikor a járművek átrepültek az Európa nagy részét beborító vulkanikus hamufelhőn - közölte tegnap egy magas rangú nyugati diplomata. A forrás több részletet nem árult el, csak annyit jegyzett meg, hogy a vadászgépek európai légtérben végzett őrjárata után üvegszerű lerakódást találtakahajtóművekben. Gyengül a vulkán Jelentősen csökkent szerda óta az izlandi vulkán által kibocsátott hamu mennyisége - közölte a reykja- víki egyetem geofizikus szakértője. Bryndis Brandsdottir földrengéskutató tegnapi nyilatkozata szerint a korábbinál kisebb mennyiségű vulkáni hamu kerül a légtérbe, a kilövellt hamuoszlop magassága háromezerméter alattvan. Az utóbbi napokban a hamufelhő elérte all ezer métert is. A tegnap tapasztalt alacsonyabb hamuoszlop azt jelenti, hogy a hamuból kevesebb éri el az európai kontinens légterét. A gleccservulkán hamu helyett egyre több lávát lövell ki. Néha tiszta a levegő Az izlandi vulkánkitörésből származó hamuszennyezés nem képez összefüggő felhőtakarót - állapították meg német kutatók. „Azt már megállapíthatjuk, hogy bizonyos időközökben kritikusabb a helyzet, máskor viszont tiszta a levegő” - közölte Cornelius Schiller jülichi légkörkutató. A felhőt egyértelműen beazonosították 7,5 és 10 kilométer közötti magasságban. Ez azt jelenti, hogy az Európán belüli légi forgalom szempontjából fontos magasságban a légkör „egyelőre potenciálisan szennyezett”. Hat nappal a földrengés után is folyik a mentés Ahmadinezsád elnök áldását adta az új üzemekre Már kétezer kínai áldozat Tovább dúsít uránt Irán MTl-HÍR Peking. Kétezerhez közelít az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban bekövetkezett pusztító erejű földrengés halálos áldozatainak száma, továbbá 216-an vannak az eltűntek listáján. A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű, múlt szerdán történt földmozgás romba döntötte Jüsu prefektúra százezer lakosú székhelyén az épületek mintegy 85 százalékát. A sérültek száma meghaladja a 12 ezret, közülük több mint 1400 a súlyos eset. A legfrissebb jelentések szerint a segélyszállítmányok célba juttatását közúton akadályozza az időjárás: a hóesés és a fagy. A kereskedelmi minisztérium közlése szerint háromezer kályhát és mozgó üzleteket küldtek Jüsuba az ott élők élelmiszerrel és más alapvető közszükségleti cikkekkel történő ellátásának beindításához. A mentés továbbra is megállás nélkül folyik, tegnap például - öt nap után - három embert emeltek ki élve a romok alól, köztük egy 4 éves gyermeket és egy 68 éves asszonyt, akik 123 órán át voltak betemetve, s akikhez előzőleg sikerült vizet és rizst lejuttatni, valamint egy nőt, aki 130 órát várt a ki- szabadítóira. MTl-HÍR Teherán. Az iráni elnök újabb urándúsító üzemek létesítését hagyta jóvá - közölte tegnap az IL- NA hírügynökség szerint egyik tanácsadója. Modzstaba Számáré Hasemi elmondta, hogy Mahmúd Ahmadinezsád áldását adta a létesítmények megépítésére kiszemelt helyszínekre. Az építkezések azt követően kezdődnek meg, hogy az elnök utasítást ad rá. Ali Akbar Szálehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője februárban jelentette be, hogy az ázsiai országban az idén két újabb urán- dúsítót építenek meg. Miután tavaly novemberben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség megfedd- te Iránt azért, mert az iszlám köztársaság eltitkolta egy urándúsító- jának építését egy erdős terepen a fővárostól hozzávetőleg 100 kilométerre délre, Ahmadinezsád válaszul közölte: Irán tíz ilyen jellegű létesítmény megépítésére készül. Izraelben, akárcsak a nyugati hatalmakban, egyre erősödik az az aggodalom, hogy Irán nem polgári célokra - mint azt állítja -, hanem valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére igyekszik felhasználni atomlétesítményeit. Izrael nem zárta ki, hogy csapást mér ezekre a berendezésekre. Erőszakhullán Biskekben Bakijev elhagyta Kazahsztánt Biskek. Etnikai alapú erőszak robbant ki tegnap a kirgiz főváros, Biskek peremterületén; az összetűzésekben egy ember meghalt, hat pedig megsebesült. Mindez próbára teszi az erőfeszítéseket, amelyek célja helyreállítani a rendet Kurmanbek Bakijev államfő elmozdítását követően. Közben a külügyi szóvivő bejelentette, hogy Bakijev elhagyta Kazahsztánt. A szóvivő azt nem tudta megmondani, hogy a volt elnök hova utazott tovább. Bakijev a múlt csütörtökön érkezett Kirgíziából a szomszédos Kazahsztánba. (MTI)