Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-17 / 88. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 17. www.ujszo.com A változatos műsorrend közös kívánalma a minőség, ez vonatkozik a rendezésre, színészi játékra, zenére, díszletekre. Hoffmannról mesél. Beszélgetés Nagy Viktorral „Olyan művekre építünk, amelyek ismertek és értékesek, de ritkán láthatók egy vidéki színházban." (A szerző felvétele) Végigjárta a színházak berkeit. Fiatalon a Pécsi Szimfonikus Zenekar kürtöseként a zenekari árokból figyeli a színpad világát, s talán ennek hatására ’83-ban zenés színházi rendező szakra jelentkezik. Még főiskolás, amikor Ádám Ottó a Madách Színházba hívja asszisztensnek. Tanulmányai után munkája továbbra is a nagykörúti palotához köti, számos zenés darab megszületésénél bábáskodik. 1991 tavaszától az Operaház főrendezője. 2008-ban a Győri Nemzeti Színház igazgatójának választják meg. CSERAAÁK ZOLTÁN Egy időben a vidéki színház kifejezéshez pejoratív képzettársításjárult. Három nevet említek, akik sokat tettek a megkülönböztetés feloldásáért: Vaszy Viktor, aki megújította a szegedi operaéletet, Eck Imre, aki a Pécsi Balettet emelte nemzetközi szintre, s Ács János, aki Kaposváron varázsolt csodát. Mennyire él még a fővárosi-vidéki színházi elkülönülés? E kérdés még nem jutott nyugvópontra, és sokáig téma lesz a színházi berkekben és a közönség körében egyaránt. Az egész kulturális élet ugyan Budapest-centri- kus, a „vidék” jelző mégis teljes mértékben igazságtalan. Az ön által említett nevek mellett a vidéki színházak még számos nagy színésszel büszkélkedtek. Az ötvenes években például kiváló előadók tucatjait száműzték vidékre, Debrecenbe, Pécsre, Szegedre. Az utóbbiban éppen Vaszy Viktor alatt országos hírű énekesi gárda szerepelt. A megkülönböztetés inkább a Pesten kívüli világra aggatott éle volt, a valóságban soha nem volt valós tartalma. Napjainkban a különbözőségeket kiegyenlíti, hogy megszűntek az állandó társulatok, s mind az operaéletben, mind pedig a színházi világban elindult egy élénk mozgás. A fővárosban már nagyon kevés a fix társulat, a felbomló közösségekből kikerülő színészek vándorlásra kényszerültek. A távolságok eltűntek az országban, s a „nagy nevek” is szívesen szerződnek a fővároson kívülre is. Egy másik aspektusra is felhívom a figyelmet: a televízió, a rádió és internet által kitárult világban a korábban elérhetetlen előadások karnyújtásnyira kerültek, világhírű társulatokat tekinthetünk meg, hallgathatunk meg naponta. Ezzel együtt az általános igényszint vidéken és Budapesten is megnövekedett, csak a kiváló produkciókat fogadja be a közönség. Színházi rendezői és operai főrendezői munkája után egy színház vezetésével bízták meg. Hova sorolható e lépcső életpályáján? Eljött egy döntési pillanat, amikor a beosztott rendező és a vezető alternatívából kellett választanom. A direktori feladat vonzereje, hogy meghatározhatja az intézmény repertoáiját, az ízlésvonalát, kiválaszthatja a rendezőket, a színészeket. Két évtizedes hagyományos és zenész színházi pálya tapasztalataival a hátam mögött szívesen vállalkoztam a „színházcsinálásra.” Érzelmi okok is befolyásolták döntésemet. A magyar színházi életből szép lassan kikoptak tanítómestereink, akikhez mindig szívesen szerződtem volna. Vámos László, Kazimir Károly, Várkonyi Zoltán, Horvai István, Kapás Dezső már nincs köztünk, Ádám Ottó visszavonult. Ma már saját korosztályunk vagy nálunk fiatalabb emberek jönnek velünk szembe. Úgy éreztem, hogy számomra is eljött a megmérettetés pillanata. A példaképeket említve 1990-ben a rendszerváltás idején ön is Berlinben egy nagymester mellett dolgozott. Götz Friedrich, a Deutsche Oper rendezőjének személye ma már fogalom. Mit lesett el tőle? Két produkciójában vettem részt, egyik egy kortárs német szerző, Henze japán tárgyú operája volt, a másik pedig egy klasszikus, Wagner Lohengrinje. Nagyon sokat meg lehetett tanulni a híres rendezőtől, nem csak a munkájáról, az egész Deutsche Oper működéséről is. A Németországban eltöltött három hónap alatt megismerhettem rendezői módszereit, a próbák rendjét, és a művekkel való azonosulását. Wagnert például kívülről szemlélte, nem követte ájult tisztelettel a zenét és a szöveget, hanem céljaira használta. Tökéletesen analizálta a művet, nem a zseni opusa motiválta, hanem hogy rábíztak egy feladatot. Götz Friedrich sem volt botránymentes alkotó, de még ahhoz a német rendezőgenerációhoz tartozott, akik felfogása ugyan rendkívül modern volt, de az általa felépített szituációk és a darab mondanivalója nem volt mesterkélt. Rendkívül alapos volt, s munkájában nyomát sem láttam annak a napjainkban a mondanivaló abszolút kiforgatásán alapuló divatos játéknak, amely az ötletek szintjén marad és a végére a teljes éríhetetlenségbe torkollik. Ez a felfogás már a polgárpuk- kasztáson is túl van, s megvalósítói kvázi egymásnak rendeznek. Visszatérve kérdésére, mentorom ötletei revelatívak voltak, a darab mély részleteit bontották ki. Világosan látta, hogy a legtöbb mű mögött nagyon határozott szerzői szándékok állnak, amit különféle formákba lehet önteni, egy dolgot nem lehet, elveszíteni a szerzőt. Sem a rendezés, sem a karmester nem léphet elő auktorrá, nem írhatja át a művet. A Győri Nemzeti Színház profilja szerteágazó: klasszikus színház, balett, opera, operett, musical szerepelnek a műsoron. Hogyan lehet egyensúlyt tartani, s mindenkinek megfelelni? A város és a környék lakosai nem tudnak eljutni rendszeresen fővárosi előadásokra, ezért itt helyben kell számukra biztosítani a kulturált szórakozásukat. Az igények természetesen eltérőek, de a színház célja nem csak a szórakoztatás, hanem a nevelés is. Mindenkinek nem lehet megfelelni, de széles választékkal közelí- tenflehet az elvárásokhoz. A változatos műsorrend közös kívánalma a minőség, ez vonatkozik a rendezésre, színészi játékra, zenére, díszletekre. Az intézmény nevében nem véletlenül szerepel a „nemzeti” jelző, ez egyben az előadások színvonalára is biztosíték. Idén a Hoffmann meséit mutatják be. Miért pont Offenbach operájára esett a választás? Egy standard repertoár unos- untalan ismételgetésétől kívántunk elszakadni. Az elmúlt évtizedben leginkább Verdi és Puccini legnépszerűbb műveit láthatta a győri közönség. Dönthettünk volna úgy is, hogy egy ínyencséget, Salieri vagy Lully operáját mutatjuk be, hiszen az ismeretlenebb művek újra reneszánszukat élik. Valóban felfedezték ezeket, de olyan operaházak repertoárját színesítik, ahol emellett az alaprepertoár is megmaradt. Mi olyan művekre építünk, amelyek ismertek és értékesek, de ritkán láthatók egy vidéki színházban. A Hoffmann meséit is ide sorolom, s a jövőre tervbe vett Don Giovanni és később A bolygó hollandi is e koncepcióba illenek. A határok megszűnésével a kulturális életben is egyre nagyobb szerepet kap a regionali- tás. Egy soproni operabarát is dilemma előtt áll, hogy Bécsbe, Győrbe vagy Pozsonyba látogasson, s egy dunaszerdahelyi színházbarát is választhat Komárom és Győr között. Közönségszervezőik mennyire számítanak a szlovákiai nézőkre? Nagyon fontos számunkra a Duna túlpartján élő magyarság figyelme, s eredményként könyvelhetjük el, hogy közönségszervezőink munkája nyomán szép számmal látogatják Győr kulturális központját. Ma már megszokott, hogy szlovák rendszámú autókból, buszokból szállnak ki nézőink. Nagyon szeretnénk a legifjabb nemzedéket is Győrbe szoktatni, ezért iskolákkal, kulturális intézményekkel vettük fel a kapcsolatot. Az oktatásban is jól használhatók repertoárdarabjaink. Erkel Hunyadi Lászlója vagy az Egri csillagok musicalváltozata elmélyíthetik történelmi ismereteinket, s hazafiságból is példát adnak. A nyelvtörvény szította konfliktushelyzetben példaértékű gesztus volt a pozsonyi opera budapesti vendégjátéka. Győr és Pozsony zenei együttműködése is kézenfekvőnek látszik. Nemrégiben levélben megkeresett Silvia Hroncová, a Szlovák Nemzeti Színház új főigazgatója, de elfoglaltságaim miatt még adós vagyok a válasszal. A pozsonyi opera pesti vendégjátéka is bizonyítja, hogy nekünk, művészeknek a feszült politikai helyzetben is küldetésünk van, s az apró lépések elősegíthetik az államközi kulturális kapcsolatok normalizálódását. A két város közelségéből adódóan műsorcserékre, vendégrendezésekre, közös produkciókra találhatnánk lehetőséget. Konkrét tervem is van: a bemutatott műveinkről többkamerás minőségi felvételeket készíttetünk. Szívesen ellátogatok Pozsonyba, s nem mennék üres kézzel, elvinném magammal e felvételeket is. Győrben a művészek magyarul énekeltek, így az igen bonyolult cselekmény apróbb részletei a fiatalabb generációk számára is érthetőbbé váltak. Hoffmann meséi - az opera győri bemutatója (Tóth Tibor felvétele) AJÁNLÓ Jacques Offenbach operája reneszánszát éli napjainkban. Szülőhazájában, Franciaországban jó ideig csak tessék-lássék módra tűzték műsorra, a Bastille Operában a kilencvenes évek elején Roman Polanski rendezése jelentette az áttörést. Azóta is sikerdarabnak számít. Az utóbbi időben a magyar közönség egyik kedvenc operájává lépett elő, a fővároson kívül a közelmúltban Szegeden és Miskolcon is bemutatták. A darab sikere a szövegkönyv és a zene tökéletes összhangján alapul. Jules Barbier igazi „grand guig- nolt” alkotott szerelemmel, misztikummal, horrorisztikus jelenetekkel, sátáni figurákkal. A zene Offenbach hattyúdala volt, s a szerző talán tudat alatt minden tehetségét, páratlan színpadi ismeretét öntötte zenébe. A győri bemutató a magyar operaélet fontos eseménye volt, véleményemet az április 6-ai előadás alapján tudom összegezni. A rendező Nagy Viktor a kerettörténetet egy bolondokházába helyezte. Az elképzelés nem üt el a darab szellemétől, hiszen a történet a valóság és Hoffmann delíriumos lázálmának ötvözete. A többi szín hűen követte a cselekményt, így egy klasz- szikus operarendezéssel örvendeztette meg az ettől elszokott közönséget. Jasenko Conka díszletei látványosan szolgálják a rendező szándékát, a fizikus laboratóriuma egy sci-fi filmből idéz, Crespel tanácsos otthonát egy családias mediterrán házba helyezi, Velencét a maga romlottságában mutatja be. Rátkai Erzsébet jelmezei összhangban voltak a háttérrel. A darab sikerét kiváló énekesi gárda garantálta. Nyári Zoltán Hoffmannja jó választásnak bizonyult, a fiatal tehetséges tenor az örök vesztest hangban és színészi játékban is hűen adta vissza. Bátki Fazekas Zoltán az intrikus szerepeiben a címszereplő méltó partnere volt. A női szereplők közül Bakonyi Anikó kiváló hangadottságain alapulójátéka és Lázin Beatrix dekoratív színpadi mozgása és szép hangú szerepformálása maradt számomra emlékezetes. A kisebb szerepek közül Jekl László Crespel- és Lu- ther-alakítása emelte az est színvonalát. A kórus az első percekben ugyan a zenekartól külön életet élt, később magára talált, az első színben az egységes hangzás mellett Fekete Miklós koreográfus látványos elképzeléseit is tökéletesen megvalósította. A zenekart Medveczky Ádám vezényelte a tőle megszokott maga- biztossággal és kiváló zenei ízléssel. A világ nagy operaszínpadain már rég eldőlt a nyelvi vita, s eredeti nyelven interpretálják a műveket. Győrben a művészek viszont magyarul énekeltek, így az igen bonyolult cselekmény apróbb részletei a fiatalabb generációk számára is érthetőbbé váltak, (esz)
