Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-14 / 85. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 14. Szülőföldünk 11 Fesztiválokat szervez, tánccsoportot és zenekart vezet; az elmúlásról és a társadalom hibáiról farag rímeket Kinek kell ma itt mese meg líra? Művei nem csak a romákról és nem csak a romákhoz szólnak (A szerző felvétele) Egy roma művészeti fesztivál alkalmával találkoztunk. A közönség vérpezsdítő muzsikára, ritmusokra várt, ám mielőtt a cifra ruhákba öltözött lányok a színpadra perdültek volna, a konferanszié Bíró Tibort szólította. Kiállt, szavalt-s a közönség, ahogy mondani szokás, „ülve maradt”. LŐR1NCZ ADRIÁN A Csallóközben született, annak is a kellős közepén, Légen. Negyvennyolc éve során sokféle foglalkozást űzött - de a meséhez, lírához mindig hű maradt. Örökség mint kereszt „Szinte az egész életemet itt éltem le, kötődöm ehhez a tájhoz, az emberekhez - vallja magáról. - Édesanyám, aki félcigány volt, tíz gyereknek adott életet. A sorsunk úgy hozta, hogy mindenért keményen meg kellett dolgoznunk, de szüléink nagy gondot fordítottak a neveltetésünkre. Testvéreimmel valahogy mindig kilógtunk a sorból, nem olyanok voltunk, mint a többi romagyerek, s csak felnőtt koromban tudatosítottam, mit is kaptam örökül szüleimtől. A ki tudja, milyen régi roma kultúrát... Hozzáállás kérdése... „Szüléinktől olyan többletet kaptunk, mellyel bátran léphettünk ki az életbe - vallja Rigó Tibor. - Édesapám sokat küzdött, szenvedett; végigverekedte a II. vüágháborút, majd hazafelé jövet, Győrnél elfogták az oroszok, s elhurcolták málenkij robotra. Évek múltán, negyven kilósán, tébécé- sen jött haza. Anyagi javakban nem dúskáltunk, gyakran nélkülöztünk - ám annyi szeretetet kaptunk, hogy az számomra máig kiapadhatatlan kútfő, melyből bátran meríthetek. Verseim, meséim minden sora a gyerekkoromat idézi, ott gyökerezik. Tízen voltunk testvérek, rengeteg szeretetet, odsfogyelést kaptunk a szüleimtől. Ezt vittem tovább a családomba - ezt adom át a gyerekeimnek, s remélem, jó emberekké válnak.” Hozzáállás terén egyfajta üzenetet is megfogalmaz a romák felé: „Nem elég két lábbal a földön állni, küzdeni kell mindenért. Az a világ, amelyben lakást, segélyt osztogattak, s viszonylag könnyű megélhetést vagy még inkább túlélést biztosított, elmúlt. Azt a fajta hozzáállást kellene magukévá tenniük, hogy ne legyenek szülőhazájukban számkivetettek.” Kiadó kerestetik A Benedek Elek születésének 150. évfordulójára rendezett meseíró verseny felnőtt kategóriájában vitte el a pálmát, a zsűriző Szőke István író-költő gratulált neki. Az egyik hazai irodalmi lap munkatársa viszont feltette a kérdést: „Szükség van még erre a XXI. században? A romantika kora rég véget ért...” „Az embereket meglepi, hogy nem rébuszokban fogalmazok, és nem szégyellem a tiszta, mélyről jövő érzéseket - mondja Rigó Tibor. - Az évek során hatvan verset és tizenöt verses mesét írtam, ezeket szeretném a közeljövőben magyar, szlovák és roma nyelven közreadni.” Az aranyerdő rózsafájától kezdve a szkinhedek táncáig sok minden foglalkoztatja a meseírót és költőt. Egyebek közt a társadalmi megkülönböztetés. lövő héten Hégli Marianna óvónőt mutatjuk be. A nagysallói diákok könyvcsomagot kaptak az Esterházy János Társulástól (Képarchívum) Könyveket hozott az Esterházy János Társulás Ajándék a nagysallói alapiskolának ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nagysalló (Tekovské Lužany). Könyvcsomagot ajándékozott a nemrégiben alakult Esterházy János Társulás a magyarországi Éghajlat Könyvkiadóval közösen a lévai járásbeli község diákjainak. Peczár Károly, az idén januárban bejegyzett, pozsonyi székhelyű civil szervezet elnöke elmondta, fő célkitűzésük a magyar kisebbség nemzeti identitásának megerősítése, a kultúra és az oktatás támogatása. Fontosnak tartják a magyar nyelvű oktatás és iskolák népszerűsítését, valamint a tanintézmények segítését. Elsőként a nagysallói alapiskolát látogatta meg a társulás, az intézménynek 59 diákja van. Peczár reméli, módjuk lesz további alap- és középiskolákat is megörvendeztetni. Az ajándékot Tóth Gábor iskolaigazgató és Kakas Pál, a szülői közösség elnöke vette át. A gyerekek az Éghajlat Könyvkiadó mintegy száz kötetből álló könyvcsomagját kapták meg, a kötetek, amelyeket úgy válogattak össze, hogy alsó- és felső tagozatos tanulók, szépirodalomra és új ismeretekre vágyók, a betűkkel éppen ismerkedők és szavalóversenyekre készülők egyaránt haszonnal forgathassák őket. Tóth Gábor azt mondta, nagyon megörült a könyveknek. Az iskola vezetése úgy döntött, ebből a csomagból ajándékozza meg a legjobb diákokat a tanév végén, a többi kötet pedig az iskolakönyvtárat gazdagítja. (tg, fm) Hét év után ismét vonat járt a síneken, igaz, csak az emberek szórakoztatására - a következő akció két hét múlva lesz, majd szinte hetente indul hasonló járat A nosztalgiavonatozást főleg a gyerekek élvezték (Képarchívum) Nosztalgiavonatozás Gömörben ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kassa/Betlér. A hétvégén ismét vonatkerekek koptatták a síneket néhány rég nem használt gömöri vasútvonalon. Az idei nosztalgiavonatozást a Kassa melletti enyic- kei Történelmi és Vasúti Járművek Klubja szervezte. A szervezet célja, hogy megjavítsa és karbantartsa, valamint működtesse a történelmi vasúti járműveket. Ľubomír Lehotský, a szervezet szóvivője szerint idén azokon a vonalakon járnak majd, amelyeken hét évvel ezelőtt megszűnt a vasúti személyszállítás. „Ez a Rozsnyó-Dobsina szakasz, aztán a Pelsőcről Nagyszlabosra és Szep- siből Mecenzéfre vezető szakasz” -pontosított a szóvivő. A hétvégi nosztalgiavonatozás végcélja Bedér volt. A személy- szállító motorvonat az ötvenes években járt ezen a vonalon, és már több mint 60 éves. Bedérben az utazóközönséget különféle programok várták, egyebek között kastélylátogatás. A gyerekek pedig egy többfunkciós játszótéren szórakozhattak. A helybéliek számára a szervezők ingajáratot indítottak Bedér és Rozsnyó között Nagyveszverés, Henckóc és Alsósajó érintésével. „Ezzel a rendezvénnyel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy azokban a szegényebb régiókban, ahol már nem közlekedik vonat, legalább úgynevezett időszakos rekreációs személyszállítást lehessen bevezetni történelmi vagy modem vonatokkal. Erről pedig jövőre a Kassa megyei önkormányzat is határozni fog. A regionális vasúti közlekedés már a megyék kompetenciája lesz” - tette hozzá Lehotský. Peter Pajtáš, a szervezet elnöke elégedetten nyugtázta a nap végén, hogy jól sikerült a rendezvény. „Sok ember eljött, tele van a vonat” - mondta. Hozzátette, a következő nosztalgiavonatozás két hét múlva lesz, majd szinte hetente indul hasonló járat a régiókban. (kov) A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK GAZDASÁGI MUTATÓI Magánnyugdíjpénztár Konzervatív alap Kiegyensúlyozott alap Progresszív alap A hozamráta aktuális értéke (euró) A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) Anetté vagyon (euró) A kezelési költség* (%) A hozamráta aktuális értéke (euró) A nettó vagyon (euró) A kezelési költség* <%> AEGON Magánnyugdíjpénztár 0,039110 14 737 903,45 0,025 0,035494 77 421 166,85 0,025 0,033961 228 746 469,57 0,025 Allianz - Szlovák Magánnyugdíjpénztár 0,038570 47 591 889,84 0,025 0,035993 303 240 902,34 0,025 0,035348 634 552 324,49 0,025 AXA Magánnyugdíjpénztár 0,038215 28 305 957,33 0,025 0,035475 210 963 467,19 0,025 0,034898 608 756 223,81 0,025 ČSOB Magánnyugdíjpénztár 0,039010 8 375 981,79 0,025 0,034965 50 406 892,08 0,025 0,034498 116 601 856,66 0,025 ING Magánnyugdíjpénztár 0,038751 12 333 316,31 0,025 0,035258 102 249 412,02 0,025 0,034570 231 705 089,40 0,025 VÚB Generali Magánnyugdíjpénztár 0,038498 26 935 091,34 0,025 0,035850 164 685 843,08 0,025 0,035237 263 195 773,69 0,025 ' az alap nettó havi vagyonából számítva, a kezelési költség mellett a nyugdíjalapok 5,6 százalékos gyarapodási díjat számíthatnak fel, melyet a vagyonnövekmény egyhatodából számítanak ki Forrás: A Nyugdíjpénztárak Szövetsége - 2010. április 9-i adatok A hozamráta aktuális értéke: Ez az adat az alap menedzsmentjének munkáját értékeli. Az alap létrehozásakor a hozamráta értéke 1,0000 Sk, vagyis 0.033194 euró volt, a táblázatnak ebben az oszlopában lévő szám azt mutatja, hogyan változott időközben ennek a mutatónak az értéke márciustól, vagyis mikortól az első összegeket átutalta a Szociális Biztosító a nyugdíjalapnak. Ha ez a szám nőtt, vagyis nagyobb, mint egy - például 0.037713 -, ez azt jelenti, hogy az alap a rendelkezésére álló idő alatt a pénzeszközöket kamatoztatta, vagyis minden befizetett euró időközben már 0.037713 eurőt ér. Ha a hozamráta 0,033194 alá csökken, akkor a befizetett összeg vesztett nominális értékéből. A nyugdíjalap vagyonának nettó értéke: Azt mutatja, hogy mekkora vagyont kezel a nyugdíjalap. Minél nagyobb az összeg, az alap annál nagyobb vagyont fektethet be, ami növelheti a hozamot. Ma még a nyugdíjalapok nettó vagyona a legnagyobb pénztárakban már több százmillió euró, a kisebbekben is több mint százmillió euró, de a folyamat előrehaladtával az alapok több milliárd eurós vagyont kezelnek majd.