Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-09 / 81. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 9. Régió 5 A hatvannyolc állástalan közül harminchármat sikerült bekapcsolni a közmunkaprogramba Dunamocson Pályázati pénzből újul meg a tűzoltószertár Dunamocs. Két pályázatuk sikeres elbírálásáról kapott értesítés a napokban Asbóth Sándor, Dunamocs polgármestere. Az egyik a tűzoltószertár felújítására, a másik egy kilenclakásos bérház építésére vonatkozik. V. KRASZN1CA MELITTA „Az önkéntes tűzoltószervezetek működési feltételeinek javítása céljából írt ki pályázatot tavaly az építésügyi minisztérium, és járásonként 2-3 község tervezetét támogatta, köztük a miénket is” - mondta a polgármester. A 265 ezer euró nagyságrendű pályázat költségeinek 85 százalékát uniós forrásból, 10 százalékát az állami költségvetésből fedezik, a fennmaradó 5 százalékot pedig a községnek saját forrásból kell előteremtenie. A pénzből teljesen megújul a tűzoltószertár, az újonnan kialakított tetőtérbe pihenő és szociális helyiség kerül, valamint épül egy torony a tömlők szárítására. Ezenkívül korszerűsítik a számítógépes rendszert is. „Községükben mintegy 50 tagja van az önkéntes tűzoltószervezetnek, amely két éve ünnepelte megalakulásának 125. évfordulóját” - mondta Asbóth Sándor. Több mint 20 lakásigénylést tartanak már nyilván a községi hivatalban, ezért négy év elteltével újabb bérház építésének támogatását kérvényezte az építésügyi minisztériumnál a település. A hat kétszobás és három egyszobás lakásból álló tömbház a négy éve átadott hétlakásos ingatlannal szemben épül fel, a terület közművesítése tehát már megoldott. A közel 386 ezer eurós beruházásra 115 750 euró vissza nem térítendő támogatást nyújt az állam, a fennmaradó részt az Állami Lakásfejlesztési Alaptól felvett hosszú távú hitelből fiHajóétterem és kikötő A polgármester a turizmus fellendítését is várja a tavaly átadott kishajó-kikötőtől. „Volt olyan nap, hogy egyszerre 8-10 kishajó is állt a kikötőben - mondta. - Reméljük, a horgonyt vetők közül egyre többen keresik majd fel tájházunkat, tesznek sétát a Duna-parti sétányon és a faluban. A kikötő melletti hajóétteremben dunamocsi borokat, tájjellegű ételeket is felszolgálnak, és két apartman is váija az utazókat.” (vkm) nanszírozza a község. Két további nagyberuházás előkészülete is folyamatban van Dunamocson: az egyik a csatornahálózat, a másik egy kerékpárút kiépítése. Most az építési engedély kiadásához szükséges dokumentumok beszerzése folyik, ezt követően pályázhatnak a kivitelezésre. Ugyancsak pályázati forrásból szeretnék felújítani a sportöltözőt. A 150 éves református templom rekonstrukciójához minimum ezer eu- róval szeretne hozzájárulni a község. Dunamocs bekapcsolódott a közmunkaprogramba is, amelynek köszönhetően össze«OKOíd MUjji Ll * * ' ___________ ' , ' . Csokonai Lillájának is szobrot emeltek Dunamocson (Kis Kata felvétele) sen 33 munkanélkülit tudnak foglalkoztatni. „A közhasznú munkások bérére önrészként, az állami támogatás kiegészítéseként, közel 6 ezer eurót fordítunk - nyilatkozta a polgármester. - Jelenleg 68 állástalan van a faluban, és valamennyi jelentkezőt be tudtunk vonni a közmunkaprogramba. Több mint harmincán azonban egyáltalán nem érdeklődtek e lehetőség iránt.” A közmunkások elsősorban a zöldterületek karbantartását, takarítását, apró építkezési munkálatokat végeznek, de van, aki a községi hivatalban adminisztratív feladatokat lát el. Szaporodó köztéri alkotások Az elmúlt években több köztéri alkotást avattak Dunamocson. Az Európa-kapu és a Duna hullámait ábrázoló címertartó emlékművet követően a község híres szülötteinek, neves személyiségeinek állítottak mellszobrot: Király József püspöknek, aki plébánosként tevékenykedett a faluban, Nehéz Ferenc emigráns író-újságírónak, valamint Vajda Juliannának, Csokonai Lillájának, aki második házasságát 1844-ben Dunamocson kötötte. Valamennyi alkotás Mag Gyula szobrászművész munkája, (vkm) Szeptembertől már a duplájára nőtt az adósok száma, sokszor a végrehajtási eljárás sem megoldás Egyre több a lakbérhátralékos Galántán ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. Szeptembertől több mint a duplájára nőtt a lakbérhátralékosok száma a városi tulajdonú Bysprav lakáskezelő vállalathoz tartozó lakásokban. Akadnak lakók, akiknek az adóssága már a háromezer eurót is túllépte. A Bysprav vállalat gazdasági osztályán megtudtuk, február végéig a lakók 152 000 euróval (4 579 152 korona) tartoztak a lakbér összegével illetve a szolgáltatások díjával, utóbbi a hideg-meleg víz, a közös villanyhasználat után fizetendő összeget, a liftműködtetési és a fűtési költségeket foglalja magába. Az adósság nagy részét (115 000 euró) az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérlői halmozták fel. A vállalat munkatársai szerint ez azzal magyarázható, hogy ezekben a bérleményekben általában szociálisan hátrányos helyzetű emberek laknak. A magántulajdonban lévő lakásokban élők között is akadnak adósok, főleg azok nem tudják téríteni a havi költségeket, akik még hitelt is tör- lesztenek. Megtudtuk, hogy szeptembertől tizennégyről negyvenre nőtt azon adósok száma, akik százhatvanöt eurónál nagyobb összeggel tartoznak a vállalatnak. Ez az összeg minimálisan háromhavi elmaradást jelent és Egyre több embernek okoz gondot a lakbér kifizetése (TASR-felvétel) a gazdasági osztály alkalmazottai szerint itt már komoly gondot jelent a fizetés. A vállalat számára nem minden esetben jelent megoldást a végrehajtási eljárás, ugyanis az adós először a bankokkal, hivatalokkal szembeni adósságait törlesztik, utána kerül sorra a lakbér. így sok esetben a végrehajtási eljárás után a vállalatnak már nem is jut pénz. Lőrincz Tünde, az osztály egyik munkatársa elmondta, az utóbbi hónapokban egyre több felszólítást kézbesítenek, egyre több az adósok miatti adminisztráció. A vállalat minden esetben megpróbál kompromisszumra jutni az érintettekkel, és részletfizetést ajánlanak, ha felgyülemlett a tartozás. Sokan viszont erre sem hajlandók, és hónapokig tolják maguk előtt az egyre növekvő adósságot. Akad, aki már az első havi késés után hajlandóságot mutat a törlesztésre, viszont az úgynevezett notórius későket sok esetben a felszólítások is hidegen hagyják. A városi tulajdonú Bysprav ingatlankezelő vállalathoz 1786 lakás tartozik, ezek közül csupán száztizennégy nincs magántulajdonban, ebből pedig hatvannégy szociális lakás. Ezekbe fiatal házasok, valamint olyan családok költözhetnek, amelyeket valahonnan ki kellett lakoltatni. (jéem) Új, kevesebb törődést igénylő fafajtákat telepítenek Tavaszi lomtalanítás után lombtalanítás? ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. A tavaszi lomtalanítás után a városi közterület-fenntartók bősz lombtalaní- tásba, azaz a fák kivágásába kezdtek - legalábbis a járási székhelyen, a Kukučín utcában. Mint kiderült: a munkálatokra a zöldterület revitalizációja okán került sor. Április első napjának reggelén többen megdöbbenéssel fogadták, hogy az utca egyik oldalát beárnyékoló cseresznyefák végnapja beköszöntött. Akadt járókelő, aki félresikerült áprilisi tréfaként fogta fel a dolgot.' Varga László mérnök, a városháza műszaki osztályának vezetője megkeresésünkre elmondta: az elöregedett és beteg fák helyére újakat ültetnek. „Dunaszerdahely lakosainak és az ide utazóknak a jövőben több újítással kell számolniuk - mondta. - Néhány utcában megváltozik a forgalom rendje, és új parkolóhelyeket alakítanak ki; ez érinti a Kukučín utcát is. A kivágott fák helyére gömbakácot, gömbkőrist, illetve gömbcseresznyét ültetünk, mivel ezek legfeljebb három-négy méter magasra nőnek, így lombkoronájuk gondozása kisebb terhet ró a városra. Hasonló átalakuláson esett át a közelmúltban a Zöldfasor, s tervezzük további zöldterületek re- vitalizálását is.” A város idén körülbelül 331 ezer eurót tud zöldövezet-karbantartásra fordítani; ez magában foglalja az összességében harminc hektárt kitevő gyepes területek kaszálását, 8200 tő virág kiültetését, illetve a „keletkező hiányok” pótlását. „Ebből a mennyiségből egy hét leforgása alatt körülbelül kétezer tő tűnik el; a városnak évente ötezer euró- jába kerülnek a virágok” - teszi hozzá az osztályvezető. Korábban az Ádor és a Gorkij utca lakói tiltakoztak a fakivágások ellen, a kiültetett facsemeték láttán viszont csillapodtak a kedélyek. A városházán több olyan lakossági kérvényt iktattak be, melyek az elöregedett, veszélyessé vált fák kivágását szorgalmazzák; a közeljövőben így vélhetően az Október utcát is „lombtalanítják”. A közterület-fenntartók idén kilencven facsemetét ültetnek ki a városban, tízezer euró értékben, (la) Nem félresikerült áprilisi tréfa - zöldövezet-revitalizáció (A szerző felvétele) AJÁNLÓ Április 9. (péntek) Zsigárd - 18.00: Feliinger Károly Hajléktalan búzavirág c. kötetének bemutatója a Kulturális-Közösségi és Tájékoztató Központban. A szerzővel Kiss Réka szerkesztő-riporter beszélget. (jm) Alsószeli -19.00: Nótaest a helyi kultúrházban. Közreműködik az Alsószeli Magyar Dalkör. (jm) Bodrogszerdahely - 8.00: Miért szép...? - rendhagyó óra az alapiskolában a helyes magyar beszédről. Előadó: Dráfi Mátyás Jászai-díjas, érdemes művész, (ú) Királyhelmec -10.30: Miért szép...? - rendhagyó óra az alapiskolában a helyes magyar beszédről, (ú) Szene - 18.00: Martin Luciák: Antropometria c. kiállításának megnyitója a Labyrint galériájában. (jm) Naszvad - 17.00: az AMFO 2010 járási fotóverseny ünnepélyes megnyitója a művelődési központ előcsarnokában. A fényképeket április 23-ig tekinthetik meg az érdeklődők. (mir) Ógyalla -18.00: a VI. Ógyal- lai Borverseny eredményhirdetése a bagotai kultúrházban. A győztes borok készítőit értékes díjakkal jutalmazza a város, a többi résztvevő díszpoharat és emléklapot kap. (mir) Április 10. (szombat) Komárom - 16.00: Kész a leltár - In memoriam József Attila, műsoros délután a Madách Art Caféban. Közreműködők: Emmer Péter (gitár, ének), Zsapka Attila (gitár, ének), Vadkerti Imre (ének), Benkő Géza (próza, vers). Az összeállítást készítette Varga Emese, (vkm) * Galánta - 9.30: Galántai futás - futóversenyek a sportcsarnok előtt, (jm) Vágsellye -14.00: a fegyveres erők napja a Szentháromság téren és a Pázmány Péter utcában. 14.00: tűzoltó bemutató a Pázmány Péter utcában; 14.25: Laci Strike és a Street Dance Academy táncműsora a főtéren; 14.45: a Szent Mihály Rend előadása a katonákról és a rablókról; 15.05: önvédelmi bemutató; 15.20: rendőrségi és katonai bemutató; 15.30: Fun- kiez-koncert; 16.25: Peter Cmorik koncertje, (száz)