Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-05 / 53. szám, péntek
8 Vélemény-riport ÚJ SZÓ 2010. AAÁRCIUS 5. www.ujszo.com OLVASÓI LEVÉL Tisztelt Szerkesztőség! Még szerencse, hogy évente csupán egyszer van Valentin- nap. Megvallom, ez egyetlen alkalommal meg-megújuló reménnyel böngészem a hirdetéseket. Hátha javul a stílus, az égető szerelem nem változtatja füstté-korommá a szent érzéseket, az intelligens kifejezésmódot. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják: minek olvasom? Na de én értük haragszom, nem ellenük! A Valentin-nap hívei idétlen, bugyuta szövegekkel „ajándékozzák meg” szívük választottját. Ez nem szerelem, hanem feltűnési viszketegség. A közönséges ömlengés nem növeli a szerelmet. Ez idén én annak az Új Szóban megjelent hirdetésnek ítélem a pálmát, mely így szólt: „Szerelmes vagyok, és ez olyan, mintha bevizeltem volna; mindenki látja rajtam, de csak én érzem a melegét!” Bravo! A hajmeresztő helyesírási hibákról már ne is szóljunk: xeretlek... Igaz, az újság jelzi, hogy „a vallomások szövegét nem lektoráltuk”. Szerencse, hogy a lap grafikusa teletűzdelte az oldalt ábrákkal - azzal is kevesebb hely jut az idétlen szövegeknek. Sajnálom az intelligens hirdetéseket, hogy konkoly kerül közéjük. Remélem, véleményem nagy felháborodást vált ki azok között, akik magukra veszik az inget. Ez a divat. Dől az alpári szöveg írott és elektronikus médiából. Sajnos. Győri Sarolta, Szepsi Kedves Olvasónk, levelével lényegében egyetértünk, bár a lap szerkesztőinek nagyon szerelmes része (nevük közlését nem hagyták jóvá) sajnálja, hogy csak egyszer van Va- lentin-nap. Ami a szerelmes üzenetek küldőinek stílusát illeti, hát ehhez csak annyit: ha az illető tényleg szereti választottját, az vélhetően szemet huny a fogalmazás fölött. S egyszer egy évben mi is. Köszönjük észrevételét. Mi sem vagyunk az alpári szövegek hívei. Minden hirdetésnek örülünk. Minden véleménynek is. (Aszerk.) KÁRPÁT MEDENCEI KRÓNIKA NYUGATI JELEN MAGYAR SZÓ Betelt a pohár a vajdahunyadi csángótelep zömében magyar lakói számára. Területük lakónegyednek minősül, ennek ellenére évek óta ipari tevékenység zajlik a környéken, ami pokollá teszi az életüket. A 120 házas negyedben három ócskavasközpont működik, valamint egy karton- és műanyag-gyűjtőközpont s egy betongyár. Ezek jelentős szennyezést okoznak. A helybeliek évek óta kilincselnek a hatóságoknál az ipari tevékenység felfüggesztéséért. Eredménytelenül. Nagybecskerek három évvel ezelőtt még Szerbia legdinamikusabban fejlődő városa volt, most azonban növekszik a munkanélküliség, mindennaposak a sztrájkok, nincsenek beruházások, újabban már a polgárok biztonsága is veszélyben van. Az önkormányzat pedig a helyzet orvoslása helyett elsősorban azzal foglalkozik, hogy ki melyik pártba iratkozott át. Ez utóbbiak miatt pedig már a helyi képviselő- testület elveszítette legitimitását, hiszen nem tükrözi hűen a választók akaratát. Jogsegélyszolgálat A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala jogsegélyszolgálatot biztosít azok számára, akiket valamilyen sérelem ért az államnyelvtörvény kapcsán vagy a nyelvi jogai érvényesítése terén Szlovákiában. Ez nem pusztán bírságot jelenthet, hanem a munkáltató-munkavállaló viszonyban, a hivatalos érintkezésben vagy a hétköznapi élet bármely területén tetten érhető nyelvhasználati jogok korlátozását is. Az egyes esetek az alábbi szolgáltatás egyikén jelezhetők: 1. Ingyenesen hívható telefonvonal (zöldvonal): 0800 500 565 Hívható munkanapokon 8.30 és 16.00 óra között 2. A www.jogsegely.sk weboldalon található Bejelentőlapon. Csigalassúsággal, de közeledik a tavasz (TASR/AP-felvétel) Lakossági bejelentés alapján kezdték vizsgálni a magyarul nem beszélő hangoshíradó ügyét Sárréten hajlanak a megoldásra Óhatatlanul nemzetközivé dagad a sárréti hangoshíradó ügye, mely lapértesülések szerint legalább egy évtizede nem szólal meg magyarul az ötvenkét százalékában magyarok lakta felső-csallóközi községben. Hogy pontosítsam az infót: értesüléseim szerint sosem szólt magyarul - ami persze nem ok arra, hogy a jövőben se tegye... LŐR1NCZ ADRIÁN A szóban forgó, alig háromszáznyolcvanas lélekszámú Sárrét valójában békés kis település a Kis-Duna mentében; az, hogy a közelmúltban mégis nemzetiségi vita színterévé vált, kizárólag a történelem szeszélyének tudható be. A huszadik század során több betelepülési hullám is elérte - így előbb morvákkal, majd a fővárosból érkezett szlovákokkal egészük ki lakossága. Magyar iskola híján a helyiek döntő többsége a szlovák tannyelvű alma matert látogatta, s ez idővel hagyománnyá vált a községben - a népszámlálás során magukat magyar nemze- tiségűeknek vallók gyerekei csekély kivételtől eltekintve ma is szlovák iskolába járnak. így jutunk el odáig, hogy Sárréten ma állítólag nem akad ember, aki a közérdekű információkat magyarra fordítaná, s beolvasná a hangoshíradóban. Megállt az idő? Igény pedig volna rá, s ezt úgy nyolc évvel ezelőtt az egyik helyi vállalkozó, Baráth László meg is fogalmazta. Aláírásgyűjtést kezdeményezett az anyanyelv-hasz- nálati jogok betartásáért, melyhez elmondása szerint akkor mintegy ötven-hatvan helyi lakos csatlakozott. Egyebek közt nehezményezték azt is, hogy a község határából rendre eltűnik a magyar nyelvű helységnévtábla, s a községi hivatal is csak államnyelven van megjelölve. A petíciós íveket a falu polgármesterének, Otakar Töméseknek adta át. ,A polgármestertől akkor azt a választ kaptam, hogy a hivatalnak nincs olyan alkalmazottja, aki megfelelő színvonalon le tudná fordítani a hirdetmények szövegét - mondja az aláírásgyűjtés kezdeményezője -, majd felajánlotta, hogy ha vállalom, hirdessek én magam.” Bármennyire vállalkozó szellem is, Baráth László ezt nem vállalta; s bár az ajánlat később megjelent a község hivatalos hirdetőtábláján, máig nem akadt, aki ellássa e különben semmilyen speciális felkészültséget, képzettséget nem igénylő feladatot. „Harmincnégy éve élek ebben a faluban, s az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ez idő alatt egyszer sem hallottam magyarul megszólalni a hangoshíradót - mondja Baráth. - Úgy tűnik nekem, mintha az itt élők beletörődtek volna a megváltoztathatatlanba, s lassan átállnak a szlovák nyelvre. Pedig sokan nagyon következetesen magyarnak vallj ák magukat...” Aki elég időt szán arra, hogy a helyiekkel megvitassa az ügy részleteit, előbb vagy utóbb óhatatlanul találkozik olyan utalásokkal, hogy a „műszaki problémákon” túl az ügy hátterében meghúzódnak bizonyos, a múlt rendszerből itt maradt személyes összefonódások és érdekek is. Sokan egyetértenek abban is, hogy olyan ez a falu, mintha megállt volna fölötte az idő; a kivénhedt, elszáradt diófákat kivágták, de ezen kívül nem változott semmi. Egyvalami mégis: alig egy hete visszakerültek a helyükre a magyar nyelvű helységnévtáblák, s lapzártánkig nem lopták el őket. Akar, de nem tud A helyi képviselő-testület március 3-ai ülésén vette elő ismét a nemzetközi méreteket öltő ügyet. A média érdeklődése is ennek megfelelő volt - a községi hivatal előtt három újságíró tolongott, igaz, kettő kifelé. Megfelelő állampolgárság híján ugyanis nem nyertek bebocsátást a testület ülésére, s e sorok írójának is alkotmányos jogaira kellett hivatkoznia, hogy végül ott lehessen, ahol a megoldás születik. Sosem volt, s most sem érzékelhető nemzetiségi feszültség a faluban, vezette fel a témát a polgár- mester, amivel mind az öt képviselő egyetértett. „Választási év az idei - mondta -, így ezt a megmozdulást a személyem ellen irányuló támadásként tudom csak értelmezni. Pedig már nem fogom jelöltetni magam, visszavonulok a helyi politikából.” Kiderült: az ügynek még mindig nincs megoldása, mivel a hivatal alkalmazásában álló hölgyek egyike nem, míg az ülésen is megjelent alkalmazott csak konyhanyelvi szinten beszéli a magyart. Valahogy a község lakosai sem érdeklődnek a felkínált lehetőség iránt, ami arra utal, hogy jobb dolguk is van annál, mintsem hogy állandóan ugrásra készen „Úgy tűnik nekem, mintha az itt élők beletörődtek volna a megváltoztathatatlanba, s lassan átállnak a szlovák nyelvre..." álljanak, hátha valakinek hirdet- nivalója akad. Kár, hogy az ülésen nem jelent meg senki azok közül, akik úgy vélekednek: nem külön fordítói díj kitűzésével, tehát a községi kiadások növelésével, hanem inkább gyökeres szemlélet- váltással kellene orvosolni ezt az ügyet. Mert az a faluban köztudott, hogy olyan embert kellene alkalmazni, aki tud és akar is beszélni magyarul. A lehetőségeket mérlegelve így szóba jöttek az éppen „parlagon heverő” munkanélküliek is, aldk- ről kiderült: egy sem akad közöttük, akire egy lapátnál komolyabb eszközt lehetne bízni - nem hogy fordítást...! A lehetőségek sora ezzel nagyjából le is zárult, s az ügy ismét csaknem holtpontra jutott. Ilyen a törvény... Mondom: csaknem, mert Bíró Ágnes, az MKP parlamenti képviselőjének és kulturális alelnöké- nek megjelenése némi színt vitt a vitába. „Több szemszögből meg lehet közelítem ezt az ügyet - mondta -, önök most próbálják beleélni magukat azoknak a magyar ajkú lakosoknak a helyébe, akik egy többségében magyarok lakta településen élnek, ám a törvényből adódóan hirdetniük kell szlovákul is. Lehet, hogy nem beszélik tökéletesen az államnyelvet, ám a törvény betűjének eleget kell tenniük. Érvényes ez azon községek önkormányzataira is, melyekben egy nemzetiségi kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot. A kisebbségi nyelvhasználati törvény mellett az információszolgáltatásról szóló jogszabálynak is vannak ide vonatkozó kitételei; ha egy önkormányzat ezeknek nem tesz eleget, pénzbírságra számíthat. Megértem, hogy műszaki és személyi problémákba ütközik a hirdetmények magyarra fordítása, ám hasonló problémát vet ez fel a kilencven százaléknál magasabb arányban magyarok lakta falvakban is, mégis meg kell találniuk a megoldást. Sajnos, ilyen a törvény - az állam a községekre hárítja ezt a terhet.” A képviselőasszony felajánlotta: szívesen interpellálja a kulturális tárca vezetőjét, hogy biztosítsa be a körvonalazódó megoldás anyagi hátterét, mivel a törvény megtartása „mindkét oldalon problémákat vet fel”. A község vezetése a március 3-ai ülésen szembesült azzal, hogy polgáraik akár magyar nyelven is levelezhetnének velük, mivel a törvény ezt lehetővé teszi; ugyanakkor megegyeztek, hogy a cseh, ukrán, bolgár és román nyelvet továbbra is hanyagolni fogják, mivel ezen nemzetiségek képviselőinek százalékaránya a (Somogyi Tibor felvétele) községben nem éri el a húsz százalékot. Megoldásként két lehetőség jött végül szóba: a község alkalmazottja gyorstalpaló magyar nyelvi kurzuson vesz részt, vagy a szomszédos falvak valamelyikéből hívnak fordítót, aki szépen, magyarul is elmondja a közleményt. Csak he a legközelebbi faluhoz, Vitényhez forduljanak ez ügyben, mert ebben a 45 százalékában magyarok lakta községben sem hirdetnek magyarul. De ez ott állítólag senkit sem zavar. Pálcatörés helyett A sárrétihez hasonló esetek sokaságát produkálta az utóbbi néhány hét - a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által létrehozott jogsegélyszolgálat ingyenes telefonszámára és drótposta-címére februártól közel húsz bejelentés érkezett. Beigazolódni látszanak Knut Vollebaeknek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának meglátásai, aki szerint a kisebbségi nyelvhasználati jogok érvényesítése Szlovákiában könnyen kijátszható, mivel a nyelvtörvény csak az államnyelv használatát teszi kötelezővé, a többi az önkormányzatokon, hivaA község vezetése most szembesült azzal, hogy polgáraik akár magyar nyelven is levelezhetnének velük... talokon, intézményeken - elsősorban pedig a köztisztséget betöltők jóindulatán, képességein múlik. Sárrétre visszakanyarodva: az önkormányzati ülés talán legérdekesebb, egyszersmind legtanulságosabb színfoltja az a mozzanat volt, amikor a jelen levő képviselők spontán tanúságot tettek nemzetiségi hovatartozásuk mellett. Ötből hárman minden további nélkül magyar nemzetiségűnek vallották magukat, ám mint kiderült, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a konyhanyelvinél jobb szinten beszélnék anyanyelvűket. Valamennyien szlovák iskolákat végeztek, így továbbra sem vállalkoznak arra, hogy a magyar nyelvű hivatalos ügyintézésben szerepet vállaljanak, közölték. Ám a testület egésze, illetve a Smer színeit képviselő polgármester is egyetért abban, hogy továbbra is vevők volnának az életképes megoldásra. Sárréti életkép. Egy sima köszönéshez se szlovákul, se magyarul nem kell tudni
