Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-01 / 49. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 1. Pihenő 9 MIT FŐZZÜNK MA? Paprikás krumpli Hozzávalók: 1,5 kg burgonya, 15 dkg kol­bász, 2 fej vöröshagyma, 1 ge­rezd fokhagyma, 1 zöldpapri­ka, 1 paradicsom, 5 evőkanál olaj, 1 evőkanál pirospaprika, 1 kávéskanál őrölt kömény, 1 dl tejföl. Elkészítés: A burgonyát hideg vízbe tesz- szük, héját lekaparjuk, utána jól megmossuk, az apróbbakat egyben hagyjuk a többit ketté­vágjuk. A kolbászt pár pilla­natra vízbe mártjuk, így köny- nyebben lehúzzuk a bőrét, majd felkarikázzuk. A hagy­mát, a fokhagymát megtisztít­juk, apróra vágjuk. A zöldpap­rikát megmossuk, kicsumáz- zuk, szeletekre vágjuk. A para­dicsomot pár pillanatra szűrő­kanállal forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, és cikkekre vágjuk. Lábasban felforrósít- juk az olajat, beletesszük a hagymát, aranysárgára pirít­juk, hozzáadjuk a kolbászt, a fokhagymát, a pirospapri­kát, az őrölt köményt, kevés vízzel felöntjük, elkeverjük. Hozzáadjuk a burgonyát, a zöldpaprikát, a paradicso­mot, megsózzuk, lefedjük, és lassú tűzön kb. 30 perc alatt puhára főzzük. Tálalás­kor a tetejére kevés tejfölt te­szünk. (mm) Lady Caga minden idők egyik legextrémebb előadója, az énekesnő mindig sokkolja a közvéleményt merész ruháival és sokszor vad klipjeivel. Az éne­kesnő a Q magazin legújabb számában természetesen félmeztelenül pózol, de az interjúban elárulja, hogy ő is csak egy átlagos nő, akifőz, szervíroz és törődik a családjával, (b) (AP-felvétel) SZÍNHÁZ POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ - új épület: Gálamű­sor a színház megalakulásának 90. évfordulójára 19.00 MOZI POZSONY PALACE CINEMAS - AUPARK: Viharsziget (am.) 16.10,18.00,19.00, 20.50.21.50 Ahím (am.) 16.40,21.00Tévelygők (cseh) 18.40 Avatar 3D (am.) 17.20, 20.30 Törvénytisztelő polgár (am.) 17.10 Kawasaki rózsája (cseh) 17.00,19.10, 21.20 Egek ura (am.) 20.40 Hova lettek Morganék? (am.) 17.20 Egyszerűen bonyolult (am.) 17.40,20.10 Vil­lámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak (am.) 18.10 51-es bolygó (sp.-ang.) 15.00 A hercegnő és a béka (am.) 15.20,17.30 Sherlock Holmes (am.-ang.) 19.30 A negyedik faj (am.) 19.30,21.30 Valentin nap (am.) 16.20 Farkasember (ang.-am.) 17.50,19.40,20.20,21.40 PÓLUS: Viharsziget (am.) 17.30, 18.40, 20.20, 21.30 A hím (am.) 19.40 Avatar 3D (am.) 17.00, 20.10 Pokoli édenkert (am.) 17.20 Ka­wasaki rózsája (cseh) 19.00,21.10 Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak (am.) 18.20 A hercegnő és a béka (am.) 16.30 Sherlock Holmes (am.-ang.) 20.50 A negyedik faj (am.) 17.40,21.50 Valentin nap (am.) 18.00,20.40 Farkasember (ang.-am.) 19.20,21.40 KASSA CINEMAX: Avatar 3D (am.) 17.00,20.20 Erotic Nation (szlov.) 20.40 Kawasaki rózsája (cseh) 16.00 Miloš Forman: Ami nem öl meg... (cseh) 20.50 Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak (am.) 17.50 Viharsziget (am.) 20.10 A hercegnő és a béka (am.) 16.50, 18.50 Toy Story 2 3D (am.) 18.20 OceanWorld 3D (ang.) 16.20 Far­kasember (am.-ang.) 19.00,21.00 Tévelygők (cseh) 18.10,20.25 PÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Egyszerűen bonyolult (am.) 17.00,19.30 Kawasaki rózsája (cseh) 18.00,20.00 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala (am.) 17.10 Avatar (am.) 19.10 GYŐR PLAZA: Avatar (am.)16.30, 19.00, 19.45 Egek ura (am.) 19.30 Éli könyve (am.) 18.00,20.15 Farkasember (ang.-am.) 18.15,20.30 Haj­rá Bliss! (am.) 17.30,19.45 Szinglik éjszakája (magy.) 18.30,20.30 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a kö­vetkező kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyáz­zon, mert a dőlt betűvel szedet­tek derékszögben egyszer meg­törnek. Ha az át nem húzott be­tűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor el­jut a megfejtéshez. ASTORIA ÁRPÁD HÍD BROOK CERNAVODA CSUNGCSING HUMBER INNOSIMA KAMMON MACKINAC SEVERN TACOMA TAPPAN ZEE TRIBOROUGH TSING MA T R I B O R O U G H A D T S I N G M C A P A í L H N r A A N D P I B H N U N C R O A R R H D I M O E V N O O O K r A S B V A Z T K C r I I P D E N E S A M M O N R S R E M T A C O M A r A E G N I S C G N U S C Pénteki feladványunk megfejtése: Kréta. GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 6 7 • 5 8 5 9 4 7 3 9 4 3 7 7 8 1 4 1 8 6 2 3 2 6 4 8 7 5 9 6 gondolkodo@ujszo.com www. sudoku. com <M HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) A pénzügyeket bölcs előre­látással kezeli, határozot­tan csökkenti a kiadásokat. Nagy költekezéseit visszafogja, így tud egy kis pénzt megtakarítani. Fordítson több időt és figyelmet sa­ját egészsége védelmére! Bika (IV. 20.-V. 19.) Kerülje a meggondolatlan költekezést! Megjelenését tegye vonzóvá, hogy felkelt­se mások érdeklődését. Szélesítse lá­tókörét, mutassa meg ragyogó sze­mélyiségét! A szerelemben legyen kezdeményező s egyben óvatos... Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Törekedjen kitűzött célja el­érésére, maximálisan telje­sítse kötelességeit! Ha le­het, kerülje el a hatóságokkal való összeütközést, mert azzal csak ide­geit veszélyeztetné, s vesztesen ke­rülne ki belőle. Jobb elkerülni a bajt! Rák (VI. 21.-VII. 21.) Házastársával az ellentétek napirenden vannak, mert párját valaki titokban befo­lyásolja. A türelem a Rákok taktiká­ja, így jobb belátásra bírhatja kedve­sét. Ugyanakkor nem ártana utána­nézni a .jóakarónak”. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Emberszeretete és maga­sabb régiókba vágyódó lel­ke igényli az olyan kapcso­latokat és eseményeket, amelyek ki­emelik a mindennapokból. Élvezi a szeretteivel töltött időt, éppen ezért igyekszik több időt szakítani rájuk. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Nagy kő gördül le a szívé­ről. Sikerül aktuális dolgait elintéznie. Legfőbb ideje elvégezni a hónapok óta halogatott feladatait. Ha nem lustálkodik to­vább, még a pénzügyei is kedvezőb­ben alakulhatnak! Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Munkahelyén vonzónak ta­lálják, de egyik kollégája váratlanul ön ellen fordul s kellemetlenséget okozhat. A kapcso­latában meglévő bajok - önnek is be kell látnia - könnyen orvosolhatók, csak meg kell beszélniük a dolgot. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Az emlékezés hete jön. Többször juthat eszébe a múlt, jobban fájhat egykori ismerősének a hiánya. Ugyanakkor meglehetősen válogatós természetű. Nem is talál egykönnyen partnert magának. Ne kritizáljon folyton! Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) A hét elején szakadnak a nyakába elintézendő fel­adatai. Hirtelen bizonyta­lanná válik. A baj az: nem is tudja, mihez kezdjen. Bízza magát a vélet­lenre, és vágjon bele a közepébe! Több önbizalomra lenne szüksége! Bak (XII. 21.-1.19.) Sok-sok feladat várja. Még­is csak annyit vállaljon, amennyit akkor is könnyen el tud végezni, ha közben vizsgát kell tennie vagy egy fontos tárgya­láson részt vennie. Magánélete ked­vezően alakul. Vízöntő (1.20.—II. 17.) Fontos tárgyalásait érde­mes most lerendezni, mivel bolygója, a Szaturnusz se­gítségére van. Könnyen rá tudja ven­ni társait, hogy ön mellé álljanak. Je­lentős bevételhez jut, csak legyen merész, ha kockáztatnia kell. Halak (II. 18.-III. 20.) Ki kell használni a bolygók kedvező hatását. Fontos in­formáció birtokába jut, amit hasznosíthat, és általa hosz- szabb időre lépéselőnyhöz jut. Jó­kedve van, és mindent megtesz, hogy párját is felvidítsa.

Next

/
Thumbnails
Contents