Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-04 / 52. szám, csütörtök
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AAÁRC1US 4. FIGYELŐ Ki nyer ma? (Muzsika nélkül) Aki kérdez: a Nézőpont Intézet. Aki válaszol: ézer telefonon megkérdezett ember február 26-28. között. Téma: kire adná szavazatát, ha most volnának Magyarországon választások. A felmérés szerint az összes megkérdezett 39 százaléka a Fideszt támogatja, 9 százalék az MSZP-t és 8 százalék a Jobbikot. A For- sense egy korábbi felmérése is azt mutatja, hogy továbbra is három párt parlamentbe való bejutása tekinthető biztosnak. A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 59 százalékos támogatottsága továbbra is igen jelentős előnyt mutat az MSZP- vel szemben (18 százalék). A Jobbik 14 százalékos eredményével szintén biztos bejutónak számít. (mit) (íi Ennek a gépkocsinak a megvételével sok új ismerősre tehet szert - az autószerelők közt... (Peter Gossónyi karikatúrája) Lehet méricskélni, melyik fajta a gusztustalanabb: a szittya magyarkodó, vagy az itteni vulgárnácik... Trágyadomb a szőnyegen S1DÓ ÁRPÁD Ha van valami értelme ennek az SNS által összetrombitált, a Szegedi Osanád strasbourgi balfácánkodását kibeszélő, jobb híján ,jobbikosra” sikeredett, elmebeteg parlamenti ülésnek, az tán annyi, hogy a sok értetlenkedő, „nadstan- dardozó” szaki megkaphatja az arcába a- gyomorforgató evidenciát. Ami hát a szőkébb körünkben, a legalább két nyelven (magyarszlovák kombináció előnyben!) újságot olvasók számára lerágott csont, detálaljukbátran. Ez egy olyan ország, ahol időnként jegyzőkönyvbe kell mondani: a Jobbik és az SNS közt alig van különbség. Kishitűségétől megitta- sodva mindkét társaság a többségiek hardcore-jának, netán esszenciájának képzeli magát, akiket fölöttébb ingerel a bármilyen kisebbség puszta léte. Értsük meg, gyönge gyomruk azt egyszerűen nem veheti be. Pedig hát, bevehetné... Persze patikamérlegen lehet méricskélni, melyik fajta a gusztustalanabb, a szittya magyarkodó, akinek a gardróbjában gárdára bukkanunk, meg salátára lapozott best of ahmadine- zsád kiskátéra, vagy az itteni vul- gámácik, akik félrefittyent tankista usankában ülnek a kocsmában, várva a pestbugyíni bevetésre, addig meg a betevő piára. A jobbiko- sok szúrós szaga a nem létező kul- túrfölény mítoszának bizonyítéka, kijózanít: köreinkben, nemzette- sók körében is van igény parasztkodásra, fölényeskedő böfögésre. Mi az hogy! Tisztelt Házban a helyük, elnyert mandátummal! Kiábrándító. Valami difi azonban mégis csak ott lapul, ha nem is a két párt közt, hanem az általuk képviselt politikai trágyadomb pozsonyi és pesti kezelése közt. És ezt a szónoki emelvényről a kamera felé fordulva, gondosan artikulálva kéne elmondani a szlovák parlamentben: amíg a mandátummal szinte állandóan felvértezett szlovákiai szélsőségesek koalíciós potenciálja vígan megüti az 1989-től mért itthoni átlagértéket, (a „nemzetiek” már harmadjára kormánypárt, az elnökit raboltató Meéiar pártja, mert hát européersége miatt azt sem rakjuk ki az ablakba, még Slotáénál is kelendőbb portéka), mi több, politikai haszonszerzés érdekében lassan lorddá ütjük a gyűlöletbeszélőket, addig „déli szomszédunknál” a mélynemzetieknek nem hogy a kormányhivatalba nincs bejárásuk, de eddig még a mandátumküszöbötiscsakegyszerléptékát (MIÉP- 1998) a rendszerváltástól számítva. Amíg nálunk konfettiesőben, vörös szőnyegen folyik a szilaj bél- sárevés, addig az effajta duhaj kop- rofágiát korábban csak hírből ismerő „anyanemzetiek” max egy hosz- szú bottal próbálják a szőnyeg alá piszkálni az utóbbi időben elszem- telenedett kula bá hadat. Kábé ez a helyzet. Bosszantó, hogy erről a tényről nemcsak a populizmusukba belezavarodott kormánypártok nem akarnak tudomást venni, hanem néha még a demokratikusnak, ad abszurdum kereszténynek mondott „partnerek” sem. Adjunk hát egy újabb esélyt a demokratáinknak, azsns-es parlamenti ülésen valaki rágja a szájukba: a Jobbik és az SNS egykutya, ha úgy tetszik, egyik kutya, másik csivava. KÉZ,IRAT Tökmagjankók MIKLÓSI PÉTER A szlovákiai politikai abszurd fejlődésének újabb állomásához érkezett a parlament. Tegnapelőtt, a hazafisági törvény elfogadásával, megünnepeltetett a tökmagjankók napja. Ehhez bizony kell egy rövid kitérő, hiszen egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Sír, mert egyfelől, józan ésszel, megint kétségbeejtő, amit Ján Slota és aprószentjei sugallatára a kormányoldal a lakosság kiskorúsításában a parlamentben művelt; bár illúzióink - noha esetleg valaha voltak is - már rég nincsenek erről az alakulatról. Másfelől viszont kifejezetten röhejesek a politikai infantilizmusnak ezek a heveny, szűnni nem akaró lázrohamai, amint időről időre elkapják e társaságot és arra késztetik, hogy megint rossz fát tegyen a tűzre. Hiszen ahogy ez a koalíció egyre féktelenebbül, egyre esz- telenebbül grasszál a törvényalkotási grundon, az a legkevésbé sem veszélytelen. (Akárcsak a Brüsszelig jutott hunok képviseletében az összeférhetetlenségi dagonya másik térfelén hergelő és a csoportban gyakorolt deviáns magatartás rossz hírét keltő, a Fidesz köpenye alól kibújt Jobbik!) És bár légyen szó az SNS- ről (vagy a Jobbikról), a Smerről (vagy a Fideszről), az erkölcsi kár mindannyiunké. Ezért nincs igazuk azoknak, akik szerint a szerencsétlen politikai klímát felmutató közírók állítólagos túl- reagálása emeli önnön jelentősége fölé az inkább bagatellizálandó tökmagjankók garázdálkodását. S ami mindebben a leg- elszomorítóbb, maradva a hazai vizeken, hogy ez a friss himnuszjátszási akció csak egy a sorban, bárha több okból figyelemre méltóbb az eddigi akarnok mo- dortalanságnál, a többi gyomorforgató hecckampánynál. Azért méltóbb komoly figyelemre, mert mintegy összegzése, zárszámadása a Szlovákiában 2006 óta lejátszódó történetnek. Mert mindegy, hogy kormányzati szempontból az utóbbi évek mely részletére pillantok vissza, az összes konkrét mozzanat ugyanarról szól, ugyanazt a stílust cifrázza. Slotának, Ficónak és Mečiamak, a hőzöngő szlovákiai demokrácia Übü papájának dermesztő lényegét: az européer politika értelmében a totális semmit, a nemzetiségi tolerancia dolgában a kongó ürességet. Azt a fütykös bomírtságot, amellyel a nacionalizmus lovának nyergébe ült és 2006 nyarán belelovagolt a hatalomba. Ne tagadjuk: idestova négy éve, hogy civil társadalomként - szlovákok és magyarok - keveset tettünk e koalíciós ámokfutás ellen. A „profi” parlamenti ellenzék pedig triplán ludas a helyzet ilyetén alakulásában, mert a béna és lelketlen, egymás iránt is bizalmatlan oppozíció Ficót csak ki- vagyi vezérnek, Meéiart öblös tehetségű veteránnak, Slotát szalonképtelen bohócnak tekintette, akinek italgőzös pojácasá- gain jókat lehet röhögni a parlamentben, meg persze a képernyő előtt; miközben a mélynemzetiek pártelnökének bor (ovička) - issza one man show-ja a plurális társadalmi berendezkedés félelmetes gúnyrajzából csinált valóságot. Amiképp, sajnos, napjainkban már parlamenti szintű valóság a hazafisági törvény is, és vele az úton-útfélen eljátszandó, kényszeredetten magamutogató himnuszdömping. E jogszabályt az államfő nyilván fujarát: havasi pásztorsípot fújva fogja aláírni! Amúgy jelzésértékű, hogy ez a kötelező téboly épp április 1-jén, az áprilisi tréfák világnapján lép hatályba. Azt követően pedig nagy műsor lesz, ahogy e törvény szellemében a himnusz unos-unta- lan felcsendül majd az iskolában és sportpályán, üléstermekben és bizonyítványosztás előtt... Személyes véleményem viszont, hogy egy kompországban mindez vajmi kevés az üdvös hazafi- sághoz. Javaslom hát, a zengő himnuszt tegyék kötelezővé a kórházakban operáció vagy vér- nyomásmérés előtt, a patikában receptátnyújtáskor, a diszkókban zenekezdéskor és a zárórát jelezve, a szépségszalonokban zsírlebontás, a színházakban minden felvonás, a sírkertekben minden temetés előtt, satöbbi... Hadd lássék-halljékjó messziről: himnusszal pihen a komp. Kikötötték: hallgat benne a sötétség. KOMMENTÁR ' A hazafiság nekrológja LOVÁSZ ATTILA Szlovákia felelős Kormánya és a mögötte álló parlamenti koalíció döntött: nevetség tárgyává teszi magát, az országot s vele együtt a verbálisán annyira imádott nemzetét. A hazafiassági törvény ugyanis nem más, mint a szlovák nemzet nagyfokú lenézése, a szlovák emberek értékeinek nyílt szemen köpése, amin tisztességes szlovák ember minimum felháborodik. A tegnapelőtti döntés után meg is tették, tessék megnézni a zsigeri ösztönök szelepén túlmutató szlovák webes felületeket. A törvény pikantériája - természetesen - megint az, hogy „most aztán megmutatjuk a magyaroknak!” Hát, nem tudni mit mutattak meg, de hogy Szlovákia március másodikétól nem a mosoly országa, hanemkész röhej, immár evidencia. A felelős szlovák kormány és a mögötte álló parlamenti koalíció nem úgy képzeli el az ország lakóinak boldogulását, hogy kellemesen élhető, sikeres, a közbiztonság magas mértékével jellemezhető, polgárai szabadságát messzemenően óvó és a tehetséges, okos, szorgalmas embereknek méltó megélhetést biztosító, emellett emberien szolidáris társadalom normáit alapozná meg. A felelős szlo- vákkormánymostúgy viselkedik, mint a szocialista néphadsereg, amely a fiúk szabadságvesztéshez hasonló bevonultatása után az egymásra utaltság kollektív érzését táplálta - rendre olyan esetekben, amelyekben nevetséges, elavult haditechnikán értelmetlen és életveszélyes katonásdit játszattak nem teljesen beszámítható tisztek jobb sorsra érdemes legénykékkel. S elérték azt, hogy egy-egy szocialista kaszárnya magát sem volt képes megvédeni még a falubelirandalírozó kamaszok ellen sem, hát még a hazát az ellenséggel szemben. Került is ez a játék tucatnyi tragédiába. A felelős kormány és csapata olyan közösségi élményt akar rákényszeríteni lakosaira, amely valóban csak kényszerrel létezhet. Belenyúl egy olyan intim szférába, mint a szülőföldhöz való ragaszkodás, a nemzethez való tartozás, mégpedig otromba módon, alpári fölvezetéssel, teljesen hitelét veszített garnitúrával. így csak ellenségeket lehet szeretni, borítékolnánk, hogy a webelosztókon, közösségi portálokon, globális, ez esetben anglikanizálódó kultúrkörben felnőtt kamaszok miként röhögikkörbe hétfőn reggelenként a törvényt betartató pedagógust. Vagy egy falunapon hányán fogják ülve, cigivel a szájukban és söröskorsóval a kezükben méltán igno- rálni az ignorálandót. Nem, nem a magyarok, a szlovákok maguk! Két hete azt írtuk, veszélyben a hazafiság- most már leírhatjuk: meghalt. Felelőtlen, részeges, enyveskezű bandával nem lehet nemes érzéseket megalapozni és táplálni. E törvénnyel mindhárom koalíciós párt bebizonyította, hogy kormányzásképtelen (a hatalmi eszközök használata, a közpénzek szétmarcangolása és a nagy beszólások emelt hangja nem azonos a felelős kormányzással). A magát demokratikusnak nevező ellenzék jelentős része pedig a tartózkodással a sunyiságról, megalkuvásról tanúskodik saját soraiban, takaréklángra állítva azt a megértést, amelyet éppen itt néhány napja a reformerek nacionalizmusával kapcsolatban boncolgattunk. Langymeleg megalkuvással nem lehet választást nyerni, de hát, megérdemlik sorsukat. A honi magyarok majd egyszerűen nem tartják be a törvényt (az in- tézményvezetőkkényteleneklesznek, hogy helyükre ne futóbolon- dokat nevezzenek ki). Ezzel a fölvezetéssel akkor sem, ha egyébként egy sportmérkőzés vagy állami ünnep kapcsán szemrebbenés nélkül megtennék, természetesnek tartva szimbólumok használatát. A szankciókat megvárjuk - érdekes lesz. A Csehszlovákia és Szlovákia iránt érzett hazafiság még a nemzeti ki- sebbségekköztis létezett: 1989-benjóvoltittlenni, 1999-benjóvolt Helsinkibenhallani, hogyasikeres, civilizáltvilághoz tartozunk, 2004-benjó volt tudni, hogy erős szövetségeseinklettek, 2005-ben lehetett büszkéneklenni egy korszerű adórendszerre, s azeuróöve- zetkínáltaelőnysemkutya.Drukkoltunkmiaszlovákhokisoknak, és nem köptük senki szemébe, hogy Nepela ’72-es szapporói aranya után a történelmi másodikat egy orosz kislány hozta haza Kanadából. Igenis, kedves honatyák, szeretnénk mi is itthon otthon lénni, képzeljék, még hazafiak is tudunklenni. De magukkal? Akeddi szavazás a lojalitást és a hazafisági minimumot küldte a sírba. Reformer legyen a talpán, aki felélesztené. FIGYELŐ Vert visz veretlent? Pikáns helyzetbe kerülhet Bartus Zoltán, Budapest VI. kerületi rendőrkapitánya, miután egy rendezvényen várhatóan egy több ügyben meggyanúsított kerületi politikus mutathatja be a jelenlévőknek - értesült a Ha- variaPress. Bartus Zoltán alezredes, a Kelet-pesti bűnügyi régió eddigi vezetője a februári budapesti kapitánycserék során került nemrég a terézvárosi rendőrkapitányság élére. Az új főrendőr szerdán egy olyan köz- biztonsági fórumra volt hivatalos, ahol Hatvani Csaba szocialista alpolgármester és ország- gyűlési képviselőjelölt mutathatja be a fórum résztvevőinek. Hatvani azonban jelenleg két büntetőügynek is gyanúsítottja, így az új rendőrkapitány, ha nem tér ki valamiképp a szituáció elől, azzal kezdheti kerületi munkáját, hogy együtt szerepel egy gyanúsítottal, méghozzá éppen egy, a közbiztonság témájában rendezett fórumon. A több mint kínos helyzet miatt az ellenzék az új rendőrkapitánynak, valamint feletteseinek és Hatvani Csabának is azt javasolta, hogy gondolják át még egyszer a fórum lebonyo- lításánakrészleteit. (hírszerző)
