Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-03 / 51. szám, szerda
16 Karrier - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. AAÁRC1US 3. www.ujszo.com Andor László: társadalmi feszültségre lehet számítani Idén tovább emelkedik a munkanélküliség az EU-ban MT1-HÍR Tovább fog növekedni idén a munkanélküliség az Európai Unióban, ezért társadalmi feszültségekre lehet számítani - mondta Andor László foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztos Brüsszelben. A Der Standard osztrák lap tegnapi beszámolója szerint a nemrégiben létrejött új Európai Bizottság magyar tagja különösen fontosnak tartja, hogy tiszteletben tartsák a munkanélküliek jogait. Andor szerint nem szabad túl korán véget vetni a válsághoz fűződő konjunkturális intézkedéseknek, „máskülönben az egész hiábavaló volt”. Nem biztos, hogy szabad ezeket 2011-ben kifúrni hagyni - mondta a sajtóbeszélgetésen. Annak ellenére, hogy némi javulást lehet tapasztalni, nem szabad még „lazítani”, ezt mutatja a görög gazdasági helyzet is. Andor szerint attól lehet tartani, hogy a görög válság futótűzként átterjed más földközi-tengeri országokra. Beszélt arról is, hogy véleménye szerint a bankválság költségeit nem lehet egyedül az adófizetőkre terhelni. „Ha most felkaroljuk a pénzügyi szektort, akkor a jó időkben nagyobb felelősséget kell elvárni tőlük” - mondta. A Kurier című lap cikke kitért arra is, hogy a biztos véleménye szerint nem alkalmas az idő mélyreható nyugdíjreformokra, mert azok csak rontanának a helyzeten. Nyugdíjreformokra szükség van Andor szerint, de nem most - írta a lap. ÁLLÁSAJÁNLAT Tapasztalt henteseket keresünk sertéshúscsontozásra Németországba. 0907/082 835, hé. - pé., 8-17 óráig. RR1010157 ♦ Gipszkarton dekorációk, falak, mennyezetek, tetőtér beépítését vállalom családi házakban, elérhető áron! Tel: 0915/622 957. GA-048 ♦ Masszázst, sport- és reflexmasszázst vállalok 15 euróért. Házhoz megyek. Tel: 0905/819 150. MR913015 Nemzetközi kereskedelmi cég önállóan dolgozni tudó ASSZISZTENST keres főállású munkaviszonyba. Elvárások: • közép-/föiskolai végzettség •angol-/németnyelv-tudás kommunikáció szinten •tapasztalat az ügykezelés és számlázás területén előny • nagy munkabírás, kitartás, szorgalom, rátermettség Munkavégzés helye: Somorja Kezdés: azonnal Jelentkezés részletes fényképes önéletrajzzal (angol, szlovák nyelven) az alábbi elmen: denisa@ceyotrade.com MP910631 Német pénzügyi cég magyar- országi leányvállalata értékesítő munkatársakat keres Szlovákia területéről konkurenciamentes pénzügyi termékeinek piaci bevezetéséhez. Jutalékalapú, kiemelkedően magas uniós jövedelem. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: p.sziranyi@fourgates.hu, tel.: Dr. Szirányi Péter 0036/20/2069718. MR912890 ♦ Üzletkötőt keresünk orvostechnikai eszközök közvetlen értékesítéséhez; DS, KN, Párkány, GA, Somorja. 0905/293 115. MR912939 ♦ Egy kanadai cég reklámmarketinges munkára munkatársakat keres. Kereset 3000 $. Jelentkezni lehet az amiklos64@gmail.com e- mail címen. MR912981 ♦ Angolul kiválóan beszélő au pair hölgy jelentkezését várom május-június hónapban, 8 és 11 éves gyermek mellé. Mobil: 0036/30/640 46 06, e-mail: novakmiklos @kabelnet.hu MR913017 KOM Polster Kft. Bútorokat gyártó cég felvételt hirdet varrodavezetői es varrónői munkakorok betöltésére. Jelentkezni írásban a következő címen lehet: KOM Polster s. r. o. Hlavná 78 945 04 Nová Stráž (Telefonszámot kérünk a kérvényben feltüntetni!) MP910611 karrier@ujszo.com Meglehetősen szoros az összefüggés a munkatársak komfortérzete és szellemi teljesítménye között Optimalizáljuk a munka feltételeit A kellemes munkahely nem azonos a steril körülményekkel. Fontos, hogy érdekes munkát végezzünk barátságos környezetben. (TASR-felvétel) Manapság a legtöbb emberre elvárásként nehezedik az egyenletes és magas színvonalú munkateljesítmény. A szellemi teljesítmény fokozásában és szinten tartásában azonban óriási jelentősége van a környezetnek, a kellemes és nyugodt munkahelyi légkörnek. ÖSSZEFOGLALÓ Nem mindig egyszerű a helyzet, ha a munkahelyi körülmények optimálissá tételéről van szó, hiszen a vezetők ritkán engedik beleszólni alkalmazottaikat az iroda berendezésébe. Azonban fokozatosan egyre több cég figyel a kedvező munkahelyi körülményekre. Mind többen jönnek rá arra, hogy meglehetősen szoros az összefüggés a munkatársak komfortérzete és szellemi teljesítménye között. És sokszor mindez csak apróságokon múlik. Fontos a jó szék Egyenesen tudjuk tartani a gerincünket, jól van beállítva az ülés magassága? A szék háttámlája illeszkedik a hátunk, derekunk vonalához? Ezek mind nagyon lényeges szempontok, ha hosszú ideig szeretnénk megőrizni a munkaképességünket. Ezért, ha nem akarunk mindennap sajgó háttal felállni az íróasztaltól, érdemes megszívlelni néhány tanácsot. Figyeljünk például arra, hogy a szék legyen állítható magasságú és kartámlás, fontos, hogy a háttámla ne érjen a lapocka felső széléig, továbbá a hát és a derék teljes vonalához illeszkedjen, a talpunk pedig érintse a talajt. Abban az esetben, ha a talpak nem érnek le a talajra, lábtartóra van szükség. A térdek vonala alacsonyabban legyen, műit a csípő, ellenkező esetben célszerű ülőpárnával magasítani a csípők elhelyezkedését. Ha a derék nem simul a széktámlához, akkor hengeres derékpárna alkalmazásával biztosítható a helyes testtartás és csökkenthető a fáradtságérzet. Gépelés közben engedjük le lazán a vállunkat, és ügyeljünk arra, hogy a fejünk ne billenjen előre. Asztalfoglalás Nem csupán a széknek, hanem az asztal méretének, valamint a billentyűzet és a monitor elhelyezésének is jelentősége van. Biztosan sokan tapasztalták, hogy a gépelés és a monitor hosszas bámulása, az egér több ezerszeri kattintása milyen természetellenes, merev tartáshoz és ezzel együtt elfáradáshoz, kimerültséghez vezet. Ezért érdemes odafigyelni arra, hogy az asztal szintje egy magasságban legyen a könyökkel. Az az ideális, ha a monitor és a szemünk közötti távolság 50-80 cm, illetve a monitor felső széle a szemmagasság alatt néhány centiméterrel legyen. Az egér essen a karfára tett alkar folytatásába, hogy annak elérése és működtetése a legkisebb erőfeszítést igényelje. Olykor egér helyett használjuk a klaviatúrát. Tanuljunk meg rendesen gépelni, és ne csak az ujjakat és a csuklót terheljük, hanem gépelés közben az egész kart és a vállakat is vonjuk be a mozgásba. A klaviatúra használatának szüneteiben lazán lelógatva pihentessük a karjainkat. Csak akkor üljünk az íróasztal mögé, a zúgó monitorral szemben, ha feltétlenül szükséges. A dossziék, szerződések átolvasásához válasszunk olyan ülőhelyet, amelyre kevesebb elektroszmog áramlik. Érdemes egy kényelmes karosszéket vagy fotelt beszerezni az irodába. Nagyon fontos, hogy az íróasztal előtt, szemmagasságban csak kellemes tárgyak látványa fogadja a tekintetünket. Az irattartók és a szemetes kosár helyett válasszunk például egy szép naptárt, képet, vagy bármit, amire jólesik ránézni. Az íróasztalon mindig legyen rend és tisztaság. Munkavégzés szempontjából sem a fehér, sem a fekete, sem az üvegasztal nem fejt ki kedvező hatásokat. Ügyeljünk arra, hogy a napfény ne essen közvetlenül az íróasztalra, mert az fokozza a szellemi fáradékonyságot. Jobbkezeseknek a fénynek balról, balkezeseknek pedig jobbról kell érkeznie, mert így nem jönnek létre írást zavaró árnyékok. Erősít a gumilabda Bár állandóan azt halljuk, hogy a testi kondíció megőrzése érdekében mindennap mozogni kell, erre sokszor nem marad idő és energia. Egy idő után ennek az lesz eredménye, hogy elgyengülnek a gerincoszlopot tartó izmok, egyre nehezebb lesz megtartani a nyak, a hát, a derék szakaszát, végül az állandó ülőhelyzetnek és a testedzés hiányának következtében a tartóizomzat elernyed. Hogyan akadályozható meg ez a folyamat? A legegyszerűbb természetesen a megelőzés, de ha egyáltalán nincs idő a testmozgásra, akkor be kell szerezni egy felfújható gumilabdát, az úgynevezett fittballt. A speciális labda a test- magasságot figyelembe véve három méretben kapható. Nagy előnye, hogy felfújva és ráülve kényelmesen ülhetünk az íróasztal mögött, sőt a gépelést sem akadályozza. A labdával tehermentesíthető a gerinc (hiszen rugózik), mindemellett a testtartás folyamatos kontrollja mellett a gerincet tartó hátizomzatot is erősíti. Természetesen fárasztó hosszú órákon át labdán ülni és úgy dolgozni, ezért célszerű a széket és a labdát folyamatosan váltogatni. A jó munka fontossága A legtöbb munkáltató már tudja, hogy figyelni kell a beosztottakra, mert megéri. Segíteni kell őket a kikapcsolódást biztosító lehetőségek megteremtésével is, nem csak az elvégzendő feladatok egyensúlyozásával. Számos munkahely heti 1-2 alkalommal masz- szírozást biztosít, de akadnak olyanok is, ahol kedvezményes vagy ingyenes fitneszbérletet is felajánlanak a munkatársaknak. A konyhában lehetőség van hozott vagy rendelt ételek melegítésére és a nyugodt étkezésekre. Sok helyen pszichológus segít a munkahelyi konfliktusok, kommunikációs gondok orvoslásában. Alapjában véve ahhoz, hogy egészséges legyen egy munkahely, nélkülözhetetlen az adott munka iránti szeretet. Hiszen hiába „ötcsillagos” egy munkakörnyezet, ha nem tesz boldoggá az a feladat, amit el kell végezni. Az egyén hozzáállása a munkához és törődése a saját testével, külsejével, sokszor egyenes arányban áll egymással. Ha valakit a munkahelyén stresszhelyzetek sorozata ér, ha az adott teendő túl sok és túl gyorsan kell elvégeznie, vagy éppen ellenkezőleg, kevés vagy túl könnyű feladatot kap: az egyén elhanyagolja saját testét. Sokszor dohányzásba, evésbe menekül, mozogni pedig egyáltalán nincs kedve. Mindez gyakran betegségekhez, elhízáshoz, depresszióhoz vezet. Betegség és bizonytalanság A globalizáció, a gazdasági válság és az emelkedő munkanélküliség növelte a munkahelyi bizonytalanságot, ez pedig negatív hatással van a munkavállalók egészségére - közölte egy nemzetközi kutatócsapat. Magyarország a legrosszabb helyzetben lévő országok közt végzett. A16 európai ország 23 ezernél több dolgozójának részvételével készült tanulmány készítői megállapították, hogy az állásvesztéstől való félelem jelentősen növelte az emberek rossz egészségi állapotának kockázatát Dániában, Németországban, Görögországban, Magyarországon, Izraelben, Hollandiában, Lengyelországban, Oroszországban és Csehországban. Kisebb hatása mutatkozott ennek ugyanakkor Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, valamint Svájcban, viszont egyáltalán nem volt hatása a munkavállalókra Belgiumban és Svédországban. „Eredményeink azt jelzik, hogy a középkorú európaiak jelentős hányadát érinti a munkahelyi bizonytalanság, és hogy egy bizonytalan állás együtt jár a rossz egészségi állapot kockázatának emelkedésével az elemzésben szereplő legtöbb országban” - írták a kutatók a Social Science and Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányukban. A tanulmány szerint a munkahelyi bizonytalanság aránya a legalacsonyabb Spanyolországban (14,2%) és Franciaországban (17,6%), a legmagasabb pedig Magyarországon (40,4%), a Cseh Köztársaságban (41%) és Lengyelországban (41,7%). A rossz egészségi állapot előfordulása ugyancsak a magyar, a cseh, az orosz és a lengyel dolgozók körében volt a legmagasabb. A munkahelyi bizonytalanság és a rossz egészségi állapot kockázata közötti kapcsolat független volt a nemtől, képzettségtől és családi állapottól. Mivel a munkából származó jövedelem teszi ki egy átlagos európai család bevételének 70 százalékát, a kutatók szerint a munkahelyek biztonságának jelentős a hatása, ezt tartják egy állás legfontosabb jellemzőjének a legtöbb európai országban. A munkavállalók Dániában, Hollandiában és Svédországban rangsorolták csak a munkatársakkal való kapcsolatot a munkahelyi biztonság fölé. „Tekintve, hogy a munkahelyek bizonytalansága vélhetően növekszik, amint a munkaerőpiac egyre inkább globalizálódik, a kormányoknak és a szakszervezeteknek figyelmet kellene fordítaniuk a munkahelyi bizonytalanságra és annak közegészségügyi következményeire” - tették hozzá a kutatók. László Krisztina, a stockholmi Karolínska Intézet munkatársa magyar, brit, lengyel és orosz kutatók közreműködésével három tanulmány adatait elemezte. Munkavállalókat kérdeztek meg a munkahelyük biztonságáról, valamint megkérték őket, hogy értékeljék általános egészségi állapotukat a nagyon jó, jó, közepes, rossz vagy nagyon rossz kategóriák alapján. (Hv, BoSZ, MTI)