Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-30 / 74. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 30. Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés 11 Gútor a szemétdíj megduplázásával próbált pénzhez jutni, az ügyészség szerint diszkriminatív volt a lépés Ezer főnek nem állandó lakhelye Gútor. A Pozsonytól alig húsz kilométerre található község lakossága az elmúlt négy-öt évben csaknem megduplázódott. Sorban jöttek a beruházók telekfel­vásárlási szándékkal. Azt viszont senki nem jósolta meg előre, hogy a beköltö­zők csupán töredéke vá­lasztja állandó lakhelyként is a Duna parti kisközséget. JUHOS MELINDA Schnobl Józseftől, a község polgármesterétől megtudjuk, hogy „papíron” jelenleg 1370 la­kosa van a községnek. Ezenfelül megközelítőleg ezren élnek még a faluban, az ő irataikban nem Gútor szerepel állandó lakhely­ként. Utóbbiak többsége az újon­nan épült gútori ingatlanját lak­helyként használja, kevesen van­nak azok, akik csak a hétvégéket töltik a faluban. Mivel az önkor­mányzatok a lakosság száma alap­ján kapják a személyi jövedelem- adóból visszatérített részt, Gútor jelentős összegektől esik el. A köz­ség jelenleg ádagosan 177 eurót kap egy lakosra, éves szinten te­hát a nem bejelentkezett plusz ezer fő 177 000 eurós kiesést je­lent a költségvetésben. „Nincs olyan törvény, amely az új lako­sokat arra kötelezné, hogy az in­gatlanvásárlás után ide jelentkez­zenek be állandó lakhelyre” - vá­zolja a helyzetet Schnobl. A rég­óta fejtörést okozó problémára egyelőre nem találtak megoldást. Megtudtuk, hogy a múltban több megoldással is próbálkozott a helyi önkormányzat. „Első lépés­ben minden lakosra vonatkozóan száz százalékkal felemeltük a szemétdíj összegét, majd ebből az állandó lakhellyel rendelkező la­kosoknak ötven százalék kedvez­ményt adtunk. Ezzel is próbáltuk bejelentkezésre ösztönözni a beköltözőket” - vázolta a korábbi próbálkozásokat a polgármester. Egy évig működött ez a fajta díjbe­szedés, aztán a dupla árat fizetők megelégelték a kettős rendszert és az ügyészséghez fordultak. Az ügyészség diszkriminatívnak mi­nősítette az intézkedést, így az ön- kormányzat azóta azonos díjat szed az összes lakostól. Számos új lakos pozsonyi vál­lalkozása miatt nem kíván állandó lakhelyet változtatni. Véleményük Gútor legjelentősebb kulturális emléke a tizenharmadik században épült román stílusú templom A főváros közelsége és a vidék hangulata az elmúlt években sok betelepülőt vonzott a Duna menti községbe (A szerző felvételei) szerint ez felesleges bonyodalma­kat, papírmunkát okozna. A beköl­tözött családok gyermekei viszont általában a helyi óvodát és iskolát látogatják. A polgármester szerint várhatóan már szeptembertől gondok lesznek a helyi óvodában, ugyanis túljelentkezés mutatkozik az ötvenhárom hellyel rendelkező intézményben. „Korábban gondol­tunk arra, hogy a több tíz hektáron beindult építkezések miatt fejlesz­teni kell a nevelési és oktatási in­tézményeket, mind az iskola, mind az óvoda épületét szerettük volna egy szinttel bővíteni. A pá­lyázatunk nem járt sikerrel. Már előre félek, hogyan utasítjuk majd vissza a gyerekeket. Ha esetleg ah­hoz folyamodunk, hogy csak a he­lyieket vesszük fel, a döntésünk komoly konfliktust válthat ki, ve­szélyes lehet.” Mindamellett Schnobl József gútori polgármester - aki szerint csak törvénymódosítás nyújthat megoldást a gondjaikra - pozití­van értékeli a faluban végbement változásokat, amelyhez nem kis részben a beruházók is hozzájá­rultak. A napokban nyitották meg például a faluban a fedett jégpá­lyát, amely szintén egy új lakó be­fektetéseként valósult meg. Gútoron négy-öt éve vette kez­detét a jelentős terjeszkedés. Az eredetüeg négyzetméterenkénti kétszáz koronás (6,66 eurós) te­lekárak fokozatosan megközelí­tették a száz eurót. A hullám 2009 elején a válság hatására kicsit alábbhagyott. •i! mit ..... sKÉÉ „.„ď ­Mgftŕ - -T-afe fwtmm pbjÉI1. JZ. ~ m ff»™® UUIJMilSBIIIIUilfflM 1 iSSSlB IHlS 1 ! HM! Wti CDU/» IHFUffT " lukf*fiTli TAVASZI AKCIÓ Ingyenes helyszíni felmérés PALASERVIS, s.r.o., Neratovické nám. 21 46/1 1 Dunajská Streda Tel.: 0905 958 021 www.palaservis.sk FELHÍVÁSI Palatető fedésre jó minőségű, GYÁRI EREDETI INDEX, VILLAS márkajelzésű anyagot keresse MINDIG KÉZNÉL Segélyhívás Egységes segélyhívás 112 Rendőrség 158 Városi rendőrség 159 Tűzoltók 150 Mentőszolgálat 155 Tudakozó Szlovákiai telefonszámok 1181 Külföldi telefonszámok 12149 Pontos idő 12110 Vasúti menetrend 18188 Reptéri információk 02/48573303 Ügyeletes gyógyszertárak Dunaszerdahely (naponta 21.00-ig) ♦ Március 30. (kedd) Cobra gyógyszertár, Sport utca 4013. 4 Március 31. (szerda) Korzó gyógyszertár, Jesenský utca 2. 4 Április 1. (csütörtök) Noé gyógyszertár, Fő utca 48. 4 Április 2. (péntek) Gryf gyógyszertár, Fő utca 21. 4 Április 3. (szombat) Dana gyógyszertár, Fő utca 23. ♦ Április 4. (vasárnap) Merlin DS gyógyszertár, Galántai út 5237/16. ♦ Április 5. (hétfő) Az Egyszarvúhoz, Vasút utca 4. Galánta (naponta 21 .OO-ig) ♦ Március 30. (kedd) Szent Lukács gyógyszertár, Hodyi út 33/38. 4 Március 31. (szerda) Medicana gyógyszertár, Posta utca 15. 4 Április 1. (csütörtök) Felicita gyógyszertár, Hodyi út 373/38. ♦ Április 2. (péntek) Szent Lukács gyógyszertár, Hodyi út 33/38. 4 Áprüis 3. (szombat) Klokner gyógyszertár, Hodyi út 385. ♦ Április 4. (vasárnap) Dr. Max, Tesco ♦ Április 5. (hétfő) Medicana gyógyszertár, Posta utca 15. Hajhosszabbítás Kinga fodrászat, Pozsonyepeijes. Tel.: 0902/218092. MR912772 Varrás Ruhák, függönyök varrását, javításokat vállalok, DS. Tel.: 0908/153 238, 031/5521848. MR912783 Műsorszervezés Showműsorok, sztárkoncertek, www.generalmanagementcom pany.com MR913373 Pedikűr Pedikűr, DS környéke. Tel.: 0907/424682. MR912799 Tetőfelújítás Eternit- és lapos tetők felújítása. 0907/571557. MR913064 Tetőmunkák, szigetelés, tető­anyagok. 0905/746124. MR913480 Parketta Parkettanagyraktár Dunaszer- dahelyen. 0902/705 240. MR913169 éppen tőlünk kölcsönözzön? Pénz kerbe vagy számlára Rejtett illetékek nélkül Kezes vagy ingatlanfedezet nélkül , Pénz egyszerűen bármire . Hívjon íngyw: 0800 101 611 www.provktent.sk PROVIDENT Több mint kölcsön MP910587 MP910655 RE1010120

Next

/
Thumbnails
Contents