Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-24 / 69. szám, szerda

12 Szülőföldünk - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 23. www.ujszo.com Először láthatja a közönség az alkotásokat Új tárlattal mutatkozik be a Párkányi Körzeti Alkotókor GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Április közepéig te­kinthető meg a Párkányi Körzeti Alkotókor kiállítása a városi ga­lériában. Az olajfestmények, grafikák, pasztellek és akvarel- lek mellett fotók, színes fűrészporból készült munkák és faszobrok is láthatók a huszon­két művész alkotását bemutató tárlaton. „Az alkotókömek jelenleg harminc tagja van. Az idősebbek mellett fiatal alkotóink is vannak. A felvétel nincs semmiféle felté­telhez kötve, szívesen látunk mindenkit, aki elmúlt 18 éves. Fotó: Huszonkét művész közel öt­ven alkotása látható a kiállításon (A szerző felvétele) Nem feltétel sem az egyetemi, sem a főiskolai, vagy bármiféle szakirányú végzettség” - mondta Bajtai György, az alkotókor titká­ra és a galéria vezetője. A Párká­nyi Körzeti Alkotókor és a városi galéria a helyi művelődési köz­pont égisze alatt működik. A pár­kányiak mellett esztergomi, he- lembai, ipolyszalkai, udvardi és érsekújári művészek is tagjai en­nek a közösségnek. Gyakran szerveznek csoportos kiállításo­kat Szlovákiában és az országha­táron túl is. „Tavaly Zólyomban, a Szlovák Nemzeti Galériában volt csoportos tárlatunk, amit át­vett a gyetvai galéria is. Fontos­nak tartjuk a kapcsolattartást más művészi társaságokkal és al­kotókörökkel. Ily módon sokkal több lehetőségünk nyílik a bemu­tatkozásra, távolabbi városokba is eljutnak kiállításaink” - nyilat­kozott Bajtai György. A párkányi galériában kiállított közel ötven alkotást először láthatja a közön­ség. „A tárlat megnyitója egyúttal a Balassi Bálint Kulturális Napok nyitórendezvénye volt” - tette hozzá Bajtai. Párkány után egye­bek között Tokodon, Ipolyságon és Komáromban tekinthető majd meg a Párkányi Körzeti Alkotó­kor tárlata. ,A párkányi galériában az alko­tókor tagjait Gerő Ervin váltja. Nagyon érdekes kiállítás lesz ez is. A Losoncon élő közismert művész Selmecbányán készült képeit lát­hatja majd a közönség” - jegyezte meg a galéria vezetője. Több órába telt, míg a kórház által megbízott rakodómunkások kiürítették a kamiont Svájci adomány a dunaszerdahelyi kórháznak Dunaszerdahely. A vámható­ság közreműködésével hi­vatalosan is helyére került az az adomány, mely a svájci Zürich kantonból érkezett a Csallóköz köz­pontjába. A rakodómunká­soknak több órájukba telt a rakomány kipakolása. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Az adomány a svájci Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából ke­rült Dunaszerdahelyre. Horváth Zoltán, a kórház igazgatója el­mondta: a szervezettel Schill István, Szlovákia svájci nagykö­vete vette fel a kapcsolatot. „A svájci Máltai Szeretetszol­gálat vezetői hivatalosan ugyan már március 17-én átadták ne­künk az adományt, ám haza- szállítása további két napot vett igénybe - mondta az igazgató. - A kamion hidraulikus emelő- szerkezettel felszerelt kórházi fekhelyekkel, matracokkal, éjje­liszekrényekkel, személyzeti felszereléssel, ágyneművel, műtőben használatos szükséges segédeszközökkel, illetve kis­ágyakkal volt megrakva. Ezek olyan fogyóeszközök, melyek a kórház mindennapi működése szempontjából elen­gedhetetlenek, ugyanakkor le­cserélésük, pótlásuk nem kis terhet ró a fenntartóra. Bár használt felszerelésről és be­rendezésekről van szó, jó álla­potban vannak, így vala­mennyinek hasznát tudjuk venni.” Svájcban előírás szabályozza, hogy az egészségügyi intézmé­nyeknek bizonyos időközön­ként le kell cserélniük berende­zéseiket, eszközeiket. A duna­szerdahelyre került felszerelés egyes darabjai, például a hidra­ulikus ágyak hét-nyolc éve „szolgálnak” az egészségügy­ben, megfelelő használat mel­lett még jó néhány évig működőképesek maradnak. A járási kórházat több társu­lás, szervezet és község is tá­mogatja, közölte Horváth Zol­tán - alig egy hónapja például Csallóközkürt rendezett jóté­konysági rendezvényt az in­tézmény javára, 2009 decembe­rének derekán pedig a Budapest-Balamko raliról is­mert magyarországi Vedd Észre Csapat hozott egy kisebb teher­autóra való felszerelést Duna­szerdahelyre. „Valamennyi támogatónknak köszönjük az adományokat” - mondta az igazgató, hozzátéve: a svájci Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából májusban újabb harminckilenc, teljesen felsze­relt hidraulikus ággyal bővül a kórház eszközállománya, (la) Az adomány a svájci Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából került Duna­szerdahelyre (Somogyi Tibor felvétele) _ HM írflffrt\3mí?(tnrcrfö ŰDGHDG ABS, szervokormány, első el. ablakemelők, központi zár, klímaberendezés, 4 haníjfal+autórádió csatlakozó) alumínium dísztárcsa + abroncs 800 € 3. díj: montenegrói üdülés - BAR (12 nap, félpanzió, 1 fő részére) 400 € 4. díj: olaszországi nyaralás - Bibione (8 nap, félpanzió, 1 fő részére) 400 € 5. díj: alumínium dísztárcsa vagy abroncs 400 € 6. díj: római vakáció - (hosszú hétvége, reggeli 1 fő részére) 250 € 7. díj: Arany Prága (hosszú hétvége, félpanzió, 1 fő részére) 190 € 8. díj: biztonsági berendezés + szerelés 150 € 9. díj: egyéves Új Szó előfizetés 123 € 10. díj: hólánc 100 € 11. díj: féléves Új Szó előfizetés 62 € 12. díj: kötelező autófelszerelés 50 € 13. díj: színház látogatás Budapesten (busz, vacsora, 1 fő részére) 45 € 14. díj: egyéves Vasárnap előfizetés 38 € 15. díj: kézi autómosás, külső és belső tisztítással 25 € Ragadja meg az alkalmat! Hogyan A sorsolással egybekötött nyereményjátékban az vehet részt, aki az alábbi lehetőségek közül legalább eggyel él: eloleglletetelev.el wwvvrautoteehnikaTsk AUTÓTECHNIKA s.r.o., Galantská cesta 2, 929 01 Dunajská Streda, Škoda: 031/551 44 01, skoda@autotechnika.sk Hyundai: 031/552 22 27, hyundai@autotechnika.sk Mitsubishi: 031/552 22 27, predaj.mitsubishi@autotechnika.sk- D3(OTiD) flSGXl PEPITA tours 945 01 Komárom, Kertész utca 1., tel.: 035-7704100, pepita@pepitatours.com, MSBSf MŰM WlECi WUM/KM pepitatoursfcom Sorsolás: 2010. május 22-én Dunaszerdahelyen. A nyertesek névsorát 2010. május 26-án közöljük az Új Szóban. Megrendelőlap: Megrendelem □ az Új Szót egy évre (Irányár: 123€) vagy □ a Vasárnapot egy évre (Irányár 38€) Keresztnév: .......................................................Vezetéknév:.......................................................................-............. Utca, házszám: ..........................................................................Település:............................................................. Postai irányítószám: ...................Telefonszám:...........................................Mobilszám:................................... e-mail: ..............................................................Dátum:...............................Aláírás:................................................... A kötelezettség Időtartama alatt az előfizetést nem lehet megszüntetni, ill. visszavonni! Az előfizetés összegének és időtartamának változásait az előfizetésre vonatkozó általános üzleti feltételek szabályozzák. Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. Új előfizetőknek minősülnek azok az előfizetők - valamint a velük egy háztartásban/címen lakó személyek akik az utóbbi 6 hónapban nem voltak előfizetői az Új Szónak/Vasárnapnak. ( A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi dinre: Vydavateľstvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, i Lazaretská 12,818 08 Bratislava 16, vagy a 02/59233 339-es faxszámra. Megrendelhető: predplatne@petttpress.sk

Next

/
Thumbnails
Contents