Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-23 / 68. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 23. www.ujszo.cotn A Szlovák Nemzeti Galéria idei kiállításai Az orosz ikonművészettől a naiv művészetig AJÁNLÓ Pozsony. A Szlovák Nemzeti Galéria sajtótájékoztatón mutatta be az újságíróknak az intézmény idei kiállítási tervét. A galériában e hét végéig, 28-áig látható még a Reneszánsz című kiállítás. E tárlat annak a nagyszabású projektnek a része, mely a művészettörténet nagy korszakait mutatja be, s amelyek közül a barokk kort, a 20. század művészetét, valamint a gótikát már láthatta a közönség. A kiállításhoz Reneszánsz címmel egy összefoglaló könyv is megjelent, mely több mint ezer oldalon „örökíti” meg a tárlatot. A nagyszabású reneszánsz bemutatót április elején Az orosz ikonművészet című tárlat váltja, amely Kosztroma város múzeumának gyűjteményéből mutat be válogatást a 17-19. századi ikonművészet legjavából, s úgy prezentálja majd a vizualitásnak ezt e területét mint az orosz művészet jellegzetes megjelenési formáját. E kiállítás jelentőségét bizonyítja az is, hogy a megnyitót az orosz államfő tervezett szlovákiai látogatásának idejére időzítik. A nyugati művészvilágban is elismert Július Koller (1939-2007) munkásságát tátja közönség elé a galéria egy tudományos-fantasztikus bemutatóval április-június hónapokban. A biedermeier festészet képviselője, Rombauer János (1782, Lőcse -1849, Eperjes) munkásságát a Lőcse - Szentpétervár - Eperjes című kiállításon láthatják majd a látogatók a nyári hónapokban. Őszre Bartusz György munkásságát a hatvanas évektől kezdve a legújabb munkáiig vezeti végig a Gesztusok, pontok, másodpercek című kiállítás. A tárlat a galériának arra a programjára kapcsolódik, amely a huszadik század második fele művészetének nagy alakjait mutatja be. Júliustól szeptemberig a naiv művészeté lesz a Szlovák Nemzeti Galéria néhány kiállítóterme: idén lesz ugyanis a Naiv Művészeti Triennálé 9. évfolyama. A nemzeti galéria egy nagyszabású külföldi kiállításon is dolgozik. Ősszel Párizsban mutatnak be egy reprezentatív késő gótikus anyagot, (tébé) A Valahol Európában című musical a kassai Thália Színházban Moravetz Levente rendezésében „Hogy ne vesszünk el” (Fotó: SNG) Hangos erőteljes lépések zaja hallatszik. A színpad hátsó részéből előtűnik egy sötét ruhába öltözött, magányt és egy eltűnt világ intelligenciáját sugárzó elegáns férfi. Komótosan, elgondolkodva közeledik a zongorához, felnyitja, játszani szeretne, de már az első hangokba belesi- vítanak a háború kegyetlen hangjai. Az utolsó kétségbeesett náci ellenállás időszaka ez 1945 tavasza felé. FECSÓYVETT A nyitózene alatt lehajtott fejjel érkezik a színpadra egy gyereksereg, dinamikus és belső félelmüket kifejező táncmozdulatokkal kísérve éneklik az átélt bizonytalanságaikat: „véletlen, hogy még élnek”, épp ők, mikor minden felnőtt, akire eddig számíthattak, elpusztult a nevelőintézetet ért találatban. Végül megjelenik a színen Kuksi (Fa- bér Levente), mackóval a kezében, sárga csillaggal a kabátján. Szüleit épp az imént veszítette el. S miközben édesapja utolsó szavait énekli, „nem szabad félni...”, a színpadon átvonul egy katona, a hatalom és az agresszió megtestesítője. Majd újra halljuk a szirénákat, a vadászgépek zaját és a bombák félelmet keltő robaját. Ezzel a kontrasztra építő jelenettel kezdődik a kassai Thália Színházban a Valahol Európában című musical, Moravetz Levente rendezésében. A zenés mű a kassai születésű Radványi Géza (Márai Sándor testvére) és Balázs Béla azonos című, a mozgókép történetének egyik legjobb darabjaként számon tartott filmje alapján készült. A Thália előadása a rendezői elképzelés szerint a II. világháború végén és a békeidőszak kezdetén játszódik, kifejezve ezzel, hogy legyen bármiféle társadalmi forma hatalmon, mindig van olyan réteg, amely kiszolgáltatott, a gyermekek, akikért a felnőtt társadalom folyamatosan felelősséggel tartozik. T alán ezt jelzi az a rendezői gondolat is, hogy a nyitóképben először belépő alak (Simon Péter zeneszerző, karmester Dudás Péter megformálásában) egyfajta védőangyal szerepét is ellátva, a háttérben meg-megjelenik a színen mindaddig, míg a történet szerint valóságosan is össze nem találkoznak. Az élelemért fosztogató, különböző származású gyerek, akik a vándorlásuk során verődtek össze, a magányosan élő művész otthonába is betörve ennivalót és menedéket keres. Előbb csak egy ellenséges felnőttre bukkannak, akit „föl kell akasztani”, majd amikor ennivalót kerít nekik és átszellemülten a zene szépségéről mesél nekik, megnyeri a szívüket. A művész a hatalom szolgáit végül úgy játssza ki, hogy otthont biztosít számukra az elhagyatottvárban. Az előadás színpadképe Kiča Katalin munkája. Ha tüzetesebben szemléljük, visszaköszönnek néhány korábbi előadás díszletelemei. Legszembetűnőbbek a Cyrano de Bergerac-előadás gótikus falai, melyek a szétbombázott Európát idézik. A rombolást azonban nemcsak a romok jelzik. A gyermekek, akik támasz nélkül maradtak, maguk is rombolni kényszerülnek, s arra is elszántak, hogy embert öljenek. Széttépik a falon lógó Európa _______________________ Sárkányölő Szent-György oltárrészlet Simon Péter karmester (Dudás Péter) és a gyerekek (Bodnár Gábor felvételei) Suhanc (Márkus Judit) és Hosszú (Tóbisz Titusz) elrablása című Rubens-festményt, ami az értékek (emberi élet, művészet, filozófia) adott pillanatban való jelentéktelenségét és semmibevételét érzékelteti. S egyben azt is jelenti, hogy hasonló cselekedeteknek a kényszer és kiszolgáltatottság hatására bárki lehet egyidejűleg kezdeményezője, részese s szenvedő alanya. A díszletek közt megjelenik a budapesti Duna-part részlete is, ahol a háború végén folyóba lőtt áldozatok emlékére a parton maradt cipőik szoborkompozíciója található. Miért került be a díszlet elemei közé? A rendezői üzenet közvetítésének egyik fontos eszköze. Minden háború, agresszió, önkényuralmi rendszer és diktatúra ártatlan áldozatokat követel, szaporítja a parton lévő, szemünk előtt maradt gazdátlan cipők sorát. A darab végén a kis Kuksi ci- pőcskéje is ide kerül. Kiča Katalin a határozott rendezői elképzelés alapján a föld színeiben domináló meleg színhatású, gazdag és funkcionális teret hozott létre. A színpad optikailag tágabb lett, mozgásteret engedő területe azonban szűkebbé vált. Ebben a szűkített térben nem kis feladat egyszerre 10-12 dinamikusan táncoló embert elhelyezni úgy, hogy egymást ne gátolják. Dévényi Ildikó koreográfus nemcsak a tér szakszerű kihasználásában alkotott nagyot. A különféle korú gyermekekkel való munkában hatalmas energia-befektetés látszik. A 6-16 éves gyerekek mindegyikét dicséret illeti. A darab elején Kuksi szólódalával, később pedig a kis Pötyi (Kuczik Mária) balettlépéseivel az első pillanatban meghódították a közönséget. A professzort játszó Garamszegi Viktor játéka pedig nagyon hitelesen jelzi, ebből a gyerekből biztosan egy tudós felnőtt vagy az apja nyomdokait követő kimért nagykövet lesz. A kisebb feladatokban megmutatkozó gyerekszereplők is ügyesen oldják meg a rájuk bízott feladatot, mindegyiküknek a tehetséges oldala tudott előtérbe kerülni, ami ugyancsak a felnőttek velük való munkáját dicséri. A mozgás- és tánckoreográfiák jól átgondoltak, kifejezők és nagyon dinamikusak. Hatalmas erővel hatott különösen a magukat megvédeni kész suhancok „kőrit- mustánca” Hosszú dala alatt. Talán a dalok és a tánc dinamizmusa az oka, hogy a dramatikus részek helyenként lassúnak tűntek, de ez semmiképp nem ment a darab él- vezhetőségének a rovására. A darabnak színész-énekes-tán- cos szempontból két nagyon erős tartópillére a Hosszút megformáló Tóbisz Titusz és a Suhancot játszó Márkus Judit. Tóbisz Titus egyfajta férfias intellektualizmussal vezette, vitte a játékot előre, s lett a kis nebulók kitűnő, teljesen hihető vezére. Tiszta erőteljes énekhangját a kassai közönség már sokszor megcsodálhatta. Kitűnő énekes-táncos és prózai színész is egyben. Márkus Judit a színház egyik legtehetségesebb színésznője. Ebben a szerepében tökéletesen elhiteti, hogy egy magát minden körülmények között megvédeni képes bátor Suhanc. Mikor kiderül, hogy mégsem, akkor viszont nagyon hitelesen játssza a nőt. Leginkább érzékenységével tűnik ki a többiek közül, minden pillanatban, a prózai és az énekelt szerepekben egyaránt mély átéléssel van jelen. Ficsúr megformálója, Madarász Máté szintén sokszínű alakítást nyújt. Leginkább a „művésznőként” asztalon táncoló pillanatai emlékezetesek, amellyel elbűvöli az őket üldöző fanatista, a ,jog és törvény” kelepcéjében rekedt katonatisztet (Petrik Szilárd). A darab elején nyilasként színre lépő tisztet később a kommunista hatalom kiszolgálójaként látjuk viszont. Petrik Szilárd feladata nyilván az volt, hogy ebben a szerepben megmutassa, az elvakult ember nem változik, bármilyen társadalmi rend kiszolgálója is. Petrik Szilárd arcán végig ott a fölényes mosoly, hatalmas kemény lépteivel pedig tekintélyét próbálja átvetíteni. A Szeplőst alakító Ponty Tamás sokkal testhezállóbb feladatot kapott, mint az elmúlt időszakokban. Ez már a darab elején, a ciga- rettás jelenetben megmutatkozik. Szertelen kölyök, teljesen beleillik a csapatba. Hasonlóképpen Csóró is (ifj. Havasi Péter) igazi színfoltja a társaságnak. Pólós Árpád (Tanító), Dudás Péter (Simon Péter), Illés Oszkár (Tizedes), Flórián Róbert Szabolcs (Tróger) ezúttal is a tőlük megszokott színészi teljesítményt nyújtották. A rendező véleménye, hogy egyetlen ember nagyon keveset tehet, de azt a keveset meg kell tennie, hogy hasonló háborúk és szörnyűségek ne ismétlődhessenek meg a világban. Ő maga s a társulat a védtelenség és kiszolgáltatottság ellen annyit tudtak tenni, hogy az előadást a legjobb tudásuk szerint tálalták az érdeklődő közönségnek. Nem volt hiába a befektetett energia! A közönség a bemutatón (s már a főpróbán is) állótapssal adott hangot elégedettségének. Előkerült Sartre 30 éve eltűnt sírköve Bogotá. Kolumbiában került elő a Jean-Paul Sartre (1905-1980) harminc éve ellopott sírköve. A francia filozófus és író négy részre tört, 20x30 centiméteres síremlékét szombaton állították ki az ország délnyugati részén lévő Calí városában. A követ Amulfo Valencia kolumbiai író hagyatékában, könyvek közé rejtve találták meg családtagjai. Lánya, Tania Valencia szerint apja röviddel a halála előtt beszélt neki a sírkőről. William Ospina író, Valencia egyik barátja a síremlék bemutatásakor elmondta, Valencia régen már mesélt neki arról, hogy egy párizsi látogatása során a Montparnasse temetőből ellopta Sartre sírkövét. Ospina azonban mindig is azt gondolta, Valencia csak viccel. Sartre nagy rajongója valószínűleg nem tudta, mit tegyen a kővel, és csak azért lopta el, hogy valami olyan legyen a birtokában, amely ennyire szorosan tartozik az általa csodált Sartre-hoz. A sírkövet várhatóan elárverezik, a bevételt pedig egy Caliban lévő költészeti alapítvány kapja - mondta Jósé Maria Borrero író, Valencia egyik barátja, (mti)
