Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-22 / 67. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 22. Pihenő 9 MIT FŐZZÜNK MA? Hagymás sonkatorta Hozzávalók: a tésztához: 12,5 dkg vaj, 25 dkg liszt, 1 tojás, a töltelékhez: 30 dkg főtt füstölt sonka, 20 dkg hagyma, 10 dkg lila hagyma, 3 ek olaj, 2 ek felaprított petrezselyem, 2 tojás, 3 dl tejföl. Elkészítés: A tésztához elmorzsoljuk a vajat a liszttel, majd hozzáadjuk a tojást, egy csipet sót, és tésztává gyúijuk. Letakarva 30 percig pihentetjük. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy 22 cm-es átmérőjű kapcsos tortaformát úgy, hogy legalább 3 cm magasan a peremére is jusson. A tésztára sütőpapírt teszünk, és szárazbabot szórunk rá. A sütőben 15 percig sütjük. A raguhoz a sonkát kis kockákra vágjuk. A hagymákat megtisztítjuk, felaprítjuk, az olajon kíméletesen megfuttatjuk. Rátesszük a sonkát, és 5 perc alatt összepirítjuk. Rászórjuk a petrezselymet, sózzuk, borsozzuk, majd leveszszük, kihűtjük. A tojásokat elkeverjük a tejföllel, majd a kihűlt, hagymás sonkával. A sütőből kivesszük a tésztát, a papírral együtt leemeljük róla a nehezéket, és a ragut a helyébe öntjük. Visszatesszük a sütőbe még 25-30 percre. Amikor megsült, kivesszük, 5 percig pihentetjük, majd szeleteljük, és tálaljuk, (s) Mark Wahlberg egy bokszolót alakít legújabb filmjében, aki visszavonul, de évek múlva megint ringbe száll. A színész a szerep kedvéért jó pár kilót felszedett, és a régi kidolgozott hasa helyett jókora pocakot növesztett, (b) (Képarchívum) MOZI POZSONY PALACE CINEMAS - AUPARK: Légió (am.) 19.20 Komfortos mennyország (am.-ang.-új-zél.) 18.10, 20.10, 21.00 Alice Csodaországban (am.) 17.50 Alice Csodaországban 3D (am.) 16.30, 18.50, 21.10 Doktor a Víziló-tavaktól (cseh) 16.50, 19.30, 21.50 Erotic Nation (szlov.) 16.20 Kawasaki rózsája (cseh) 18.20,20.30 Éli könyve (am.) 17.40, 20.00 Egyszerűen bonyolult (am.) 18.00, 20.20 Villámtolvaj - PercyJacksonésazolimposziak(am.) 16.00,18.20 Viharsziget (am.) 17.00. 19.50 A hercegnő és a béka (am.) 15.50 Hajrá Bliss! - Whip It! (am.) 15.10 A him (am.) 16.10 A bombák földjén (am.) 19.00,21.40 Valentin nap (am.) 20.50 Tévelygők (cseh) 17.20,21.30 PÓLUS: Komfortos mennyország (am.-ang.-új-zél.) 16.40,19.30 Alice Csodaországban (am.) 16.10, 18.30, 20.50 Alice Csodaországban 3D (am.) 17.30, 19.50 Doktor a Víziló-tavaktól (cseh) 19.10, 21.30 Kawasaki rózsája (cseh) 16.30 Éli könyve (am.) 18.40 Viharsziget (am.) 17.50, 20.30 A hercegnő és a béka (am.) 16.50 Valentin nap (am.) 21.10 KASSA CINEMAX: 3 szezon a pokolban (cseh) 18.30, 20.40 Alice Csodaországban 3D (am.) 18.20,20.50 Arthur: Maltazár bosszúja (fr.) 16.20 Avatar 3D (am.) 17.00 Doktor a Víziló-tavaktól (cseh) 18.10 Éh könyve (am.) 20.30 Légió (am.) 19.10, 21.10 Nicolas csínyei (ff.) 16.10 Komfortos mennyország (am.-ang.-új-zél.) 20.00 Viharsziget (am.) 20.20 A hím (am.) 15.20 A bombák földjén (am.) 20.10 Valentin nap (am.) 17.20 Farkasember (am.-ang.) 16.25 Tévelygők (cseh) 18.15 DÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: 3 szezon a pokolban (cseh) 18.00. 20.10 Pokoli édenkert (am.) 19.30 A hercegnő és a béka (am.) 17.30 Valentin nap (am.) 18.30 LOSONC - APOLLO: Ha a férfi hazatér (dán-svéd) 18.00 GYŐR PLAZA: Alice Csodaországban 3D (am.) 18.00,20.15 Avatar 3D (am.) 16.30,19.45 Éh könyve (am.) 20.15 Igazából apa (magy.) 18.15,20.15 így készült a Szinglik éjszakája című magyar film (magy.) 18.30 Komfortos mennyország (am.-ang.-új-zél.) 17.00,19.30 Légió (am.) 16.30, 18.30, 20.30 Mindenki megvan (am.-ol.) 16.30 Pandorum (am.-ném.) 17.30,19.45 Sárkányvadászok (fr.-ném.-lux.) 15.15 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. ÁMBRÁSCET ELEFÁNT HULMÁN MAKÁKÓ MARUN NYÉRC OROSZLÁN ORRSZARVÚ ÓRIÁSCÁPA PULYKA PUMA ROZMÁR SZULA VADDISZNÓ VARÁNUSZ VÍZISIKLÓ Pénteki feladványunk megfejtése: languszta. o R O S z L F A N M E R f 0 O S s M N A L F 0 R T L z A f A R E R N S R U K M L F I Y Z Z L f A L I F A F A F E A s A K U N N S R U M I R H f o T C C I C U D V A R r A N U S Z P D f u C P U L Y K A í A T E C s r A R B M F A V GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 7 4 8 6 5 6 5 3 7 9 7 3 1 9 2 4 8 6 1 7 1 4 3 6 5 1 7 8 2 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Éjt nappallá téve dolgozik, még a pihenést is elhanyagolja. Szívügye ez a munka, rendkívül fontosnak tartja. A csúcs- technológia is fontos szerepet kap, ezért jó, ha képezi magát. Pezsgővé válik szerelmi élete. Bika (IV. 20.-V. 19.) Egy befektetési lehetőségben hatalmas üzletet lát, s valószínűleg ezúttal nem is téved. Nehezen tudja szavakba önteni érzéseit egy új szerelemmel kapcsolatban. Most elsősorban a szívére hallgasson! Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Labilis érzései voltak, erősen kételkedett önmagában. Végre megjött az önbizalma, amit egy siker váltott ki. Most már jól érzi magát, és bonyolult feladatot is bátran elvállal. Ámor nyüa is szíven találta. Rák (VI. 21.—VII. 21.) Bizonyára nagyon sok fölösleges izgalom vár az egyébként ok nélkül is aggodalmaskodó Rákra. Nagy terveket sző, komoly energiát fektet olyan dolgokba, melyeknek véghezvitelével még várnia kellene. Oroszlán (VIL 22.-VIII. 22.) Ha sikerül visszanyernie optimizmusát, most már minden sokkal jobban sikerülhet. Igaz, hogy az érthető, ha belefáradt a küzdelembe, de itt az ideje, hogy összeszedje magát, és megmutassa, mire képes! Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Kellemetlen napra számíthat. Heves viták lehetnek partnerével, és eléggé feszült a hangulat a családjában is. Meglepő fordulatok nincsenek kizárva. Legyen elővigyázatos, és ne adjon alkalmat a veszekedésre! Mérleg (IX. 22.-X. 22.) A következő napok perpatvarai alaposan felkavarják. El kellene gondolkoznia azon, hogy kapcsolatuk milyen jövő előtt áh. Ha komoly ellentétek feszülnek önök között, van értelme együtt maradniuk? Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Emberi kapcsolatait ma kénytelen lesz kissé átrendezni. Nemcsak feletteseivel várható néhány összetűzés, de ellenségei is fenyegetik nyugalmát. Rugalmasságával ma számtalan vitának elejét veheti. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Olyan helyzetbe hozhatják, amelyre nem készült fel. Most kiderülhet, tud-e gyorsan reagálni a változó körülményekre. Próbálja meg elővenni az észérveket, vagy meghallgatni családja véleményét, s csak utána dönteni. Bak (XII. 21.—1.19.) Valaki teljesen el van ragadtatva öntől, és szeretné elnyerni kegyeit. Persze azt még nem tudja, hogy önnek van-e elkötelezettsége. Szeretne vásárolni magának néhány divatos holmit, ezért tájékozódik a boltokban. Vízöntő (I. 20.-H. 17.) Egyik régi álmát, dédelgetett elképzelését könnyen valóra tudná váltani. Most azonban úgy érzi, hogy a vágyakozás izgalmasabb volt, mint a megvalósulás, ezért nem is nagyon töri magát. Hagyja, hogy az események megoldódjanak. Halak (II. 18.-III. 20.) Befektetési terveit gondolja alaposan végig, mielőtt bármit tesz, elemezze a helyzetet. A kockázatvállalást is értelmezze reálisan. Hasonló gondolkodású emberek társaságában lehet, akikkel jól érzi magát.