Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-20 / 66. szám, szombat
Szalon 13 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AAÁRCIUS 20. Egy olyan zenei közösséget szeretnék létrehozni a Trottel körül, ahol az emberek különböző formációkban játszanak együtt... „Lemezeket szeretek gyártani” (Forrás: www.troltel.hu) A Trottel nevű zenekar 1982-ben alakult, s 2010 márciusában jelentette meg tizenegyedik lemezét (Embryo). Az együttes - és a magyar alternatív zene - emblematikus figurája és frontembere a 43 esztendős Rupaszov Tamás, aki megfordult punkzeneka- rokban (Rottens, Marina Revue), alapított lemezkiadót, valamint szervezett punkfesztiváltés gyermek- tábort. Az ízig-vérig underground figurával a Weker- le-telep egyik árnyékos lakásában beszélgettem. KISS TIBOR NOÉ A Trottel lassan a harmincadik születésnapj át ünnepli... Igen, közeledünk a harminchoz. A zenekar első formációja, a die Trottel 1982-ben jött létre. Legalábbis ezt írja a Ki kicsoda a magyar rockzenéjén című lexikon 1983-as kiadása. Aztán a dobosunk disszidált, ezért egy időre a zenekar is megszűnt, majd 1985-ben újjáalakult. Hamarosan elkezdtünk rendszeresen koncertezni is. Ekkortól kezdve tudatos zenei pályán haladt a Trőttel. Később mégis az vált a védjegyetekké, hogy a legkülönbözőbb stílusokat vegyítettétek. Játszottatok punkot, kísérleti zenét, majd etnóval kevert pszichedelikus rockzenét is. Ezzel együtt az együttesnek mégis van egy sajátos szellemisége - meg tudnád ezt fogalmazni? A tudatosság ellenére zeneileg mindig is eklektikus volt a Trottel. A kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy egy alternatív módon gondolkodó és működő zenekart hozzunk létre, amely a szokásostól eltérően közelíti meg a zenét és minden mást, ami az alkotás folyamatát és működését illeti. Zeneileg például nem volt kedvünk belemenni abba a punksémába, hogy a számainkat két hangra építsük. Ehelyett igyekeztünk áttörni minden korlátot - ez volt a koncepció. Miközben a nyolcvanas évek közepén jártunk. Mit sikerült mindebből megvalósítani? Idehaza lényegében semmit. Abban az időben egy kis zenekarnak esélye sem volt lemezt kiadni. Ezért mi is inkább a nemzetközi underground mozgalomban próbáltunk megjelenni, kialakítva egy működési területet, így az első három lemezünk külföldön jelent meg. A magyarországi tevékenységünk kimerült abban, hogy létrehoztunk egy illegális kazettamásoló hálózatot, ami végül 1992-ben - amikor már nagyon muszáj volt - „kifehéredett”. Ez lett a Trőttel Records. A Trottel egészen mást jelentett 1982-ben, és egészen mást jelent most, 2010-ben. Hogy éled ezt meg? A szubkultúrák mára összefolytak, s már nincsenek jelen olyan markánsan a társadalomban, mint a nyolcvanas-kilencvenes években. Jellemző, hogy ma már vannak „yuppie hippik” és „púnk vállalkozók”. Ma már én sem csak egy szubkultúrában keresem az önazonosságomat, inkább mindenhonnan kiragadom a számomra érdekes dolgokat. Ugyanakkor minden szubkultúra olyan egye-, temes értékekből táplálkozik, mint például a szabadság iránti vágy. Ez ugyanúgy mozgat egy punkotvagyegymetalistát. Mit jelentett számotokra a szabadsága nyolcvanas években? A szabadság abszolút karakterfüggő dolog. Vannak olyan nyughatatlan lelkek, mániákus önkifejezők, akik egyszer csak elkezdik megvalósítani magukat, és egy adott ponton azt veszik észre, hogy tiltott zónában járnak. Akkor dacból még keményebbek lesznek, ezért megütik a bokájukat. Én is ilyen nyughatatlan lélek voltam, így korán beleütköztem a korlátokba. 1988-ig megvonták az utazási jogomat, miután 18 éves koromban lelé- celtem Franciaországba. Csakhogy odakint ellopták az útlevelemet, és kitoloncoltak. Nem sok választásom maradt, visszakerültem Magyarországra. Az állandó stílusváltások nem nehezítették meg, hogy kialakuljon egy törzsközönség a Trottel körül? Dehogynem. Egy olyan zenekarnál, amely folyamatosan változtatja a stílusát és a hangszerelését, ez mindig probléma. A kilencvenes évek eleje egyébként egy speciális időszak volt. Példátlan nyitottság jellemezte a közönséget. Könnyű volt akkoriban népszerűnek lenni. Ez történt a Trottellel is, de ehhez hozzájárult az is, hogy 1989-től kezdve nagyon sokat koncerteztünk. Aztán elborult az agyunk zeneüeg. Ez mikor történt? 1993 körül. Akkor kezdtünk el instrumentális zenét játszani, majd 1998 körül kikötöttünk valahol egészen másutt. A kortárs, kísérleti zajzenénél. Addigra már se énekesünk, se dobosunk nem maradt, a formáció két basszusgitárból és két gitárból állt. A folyamat végpontja az volt, amikor néhány koncertet adtunk a „bubo- rékfújós projekttel”. Gitár, basszusgitár, tangóharmonika, buborékfújás - ez volt a felállás. Három magyarországi városban adtunk koncertet ezzel a programmal, és azokon a helyeken - mint például Nyíregyházán - ki is csináltuk magunkat egy életre. Az emberek csak álltak és néztek. Fogalmuk sem volt arról, hogy mi tör- ténikaszínpadon. Külföldön hogy fogadták az irányváltást? Sokkal jobban. Lengyelországban például a közönség ugyanolyan nyitott maradt, mintha a legpopulárisabb zenét játszottuk volna. Ez a fajta tolerancia egyébként a szlávokról a mai napig elmondható. Akármit játszik nekik a Trottel, őkszeretnek bennünket. A kísérleteinket mindig Magyarországon fogadták legkevésbé nyitottan az emberek. Több mint 260 városban adtatok koncertet. Ebben talán rekorderek vagytok a magyar zenekarok között. Lehet. A zenekarral mindig is a stílusok határait keresgéltük. És ez nemcsak zeneileg, hanem geográ- fiailag is érvényes. A Trottel szellemiségéhez hozzátartoznak a koncertek. Nem az a célunk, hogy havonta egyszer fellépjünk egy budapesti klubban, ahol népszerűek vagyunk. Engem ez nem érdekel. 1992-ben jött létre a Trottel Records. Miért volt erre szükségetek? A kiadó megalapítása is a zenekari koncepció része volt. Egy adott ponton nem akartuk másokra bízni a sorsunkat, hanem meg szerettük volna teremteni a saját lehetőségeinket. Eleinte csak a Trottel-lemezeket adtuk ki, majd más, nekünk szimpatikus zenekarok albumait is. Ezek között voltak olyan zenekarok is, amelyek később ko- molynépszerűségetszereztek. Több ilyen is volt. A Korai Öröm, a Másfél és az Anima Sound System első kiadványa is a Trottel Recordsnál jelent meg. Az Anima esetében a zenekarvezető, Prieger Zsolt keresett meg azzal, hogy adjuk ki a lemezüket, a Másfélt pedig én fedeztem fel. Emellett voltak még olyan kultikus bandák a kiadónál, mint a pestlőrinci Leukémia vagy a nyíregyházi Unfit Ass. Melyik lemezből adtátok el a legtöbbet? ATrottel The Same Story Goes On című lemezéből nagyjából ötezer példányt adtunk el. A kiadó és a zenekar is a kilencvenes évek közepén ért a csúcsra, aztán lényegében megszűnt a mozgás az alternatív színtéren. Az 1995 után kiadott kis zenekarok lemezei már alig fogytak. Persze, van néhány ellenpélda, mint például a salgótarjáni Macskanadrág nevű zenekar. Az ő első albumukból körülbelül ezer példányt sikerült eladnunk. A viszonyokat jellemzi, hogy 1993 körül egy ismeretlen zenekar lemezéből simán el lehetett adni ezer darabot. Pár év múlva már azzal is elégedettek lehettünk, ha ötszáz példány elfogyott. 2000-ben pedig bedőlt az egész rendszer. Szerinted ennek mi lehetett az oka? Nem tudom. De valószínűleg ebben van szerepük az internetes fájlcserélő hálózatoknak. Te mit gondolsz a fájlcserélésről? Az oké, hogy valaki felteszi az internetre a saját dolgait, amit aztán egy csomó ember megismerhet, de szerintem ezzel a dolog el is veszíti a jellegét. A zenét sokszor már csak internetrádiókon, ömRupaszov Tamas lesztve hallgatjuk- én például sokszor már azt sem tudom, hogy éppen mi szól. Ez a helyzet a zenekarok és a kiadók dolgát sem könnyíti meg. A legtöbb kis kiadó meg is szűnt Magyarországon, és ma már a Trottel Records sem elsősorban a lemezkiadásból él meg - hanem a koncertszervezésből és egyéb projektekből. Egy zenekar számára szerintem egyébként fontos, hogy időnként összefoglalja, dokumentálja saját működését. Ráadásul egy lemezhez érzelmi szálak is kötnek. Tudom, hogy az mp3 nagyon praktikus dolog, de én nem szeretek mp3-akat csinálni. Én lemezeket szeretek gyártani. Látsz azért pozitívumokat is a most zajló folyamatokban? Ma már sokkal jobban a saját kezükbe tudják venni a sorsukat a zenekarok, mint korábban. Az internet világában mindenki szabadon kialakíthatja a saját működési formáját, kapcsolatot tud teremteni bárkivel, és ez azért nagy előnylehet. A könyvkiadásba is belevágtatok, amikor kiadtátok Todd G. Williams Ti! Magyarok, feketeszemmel című könyvét. Az említett könyvet Todd, a Trottel egykori énekese és hegedűse írta, és elég népszerűvé vált, nagyjából kétezer példányban fogyott el. Ezt nagyon jó eredménynek tartom, mert Stahl Judittal, meg Vujity Tvrtkóval kellett konkurálnunk a könyvesboltok polcain. Die Trottelként kezdtetek, majd sokáig a Trottel nevet viseltétek. Ezután jött a Monodream és a Stereodream korszaka. Mi végre ez az állandó névcsere? Erre a műfajváltozások miatt volt szükség. Ha a kilencvenes évek elején azt mondtad valamire, hogy „alternatív”, akkor azzal be lehetett azonosítani egy egész zenei hozzáállást. Ez a kilencvenes évek közepétől izotópjaira esett szét. Ma már vannak underground elektronikus zenészek és underground punkok - miközben fogalmuk sincs egymás létezéséről. Ezért gondoltuk, hogy a Trottel változásait érdemes lenne valahogy jelölni. így kapcsoltuk elő- szöraTrottelhezaT roxx nevet, aztánjött a Monodream, majd - amikor bővült a hangzásunk - a Stereodream elnevezést. Ma már ezzel sem vagyok elégedett, szívesen változtatnék Trottel Stereodream Workshopra. Egy olyan zenei közösséget szeretnék létrehozni a Trottel körül, ahol az emberek különböző formációkban játszanak együtt. Ez talán a most megjelenő Embryonal sikerült is, három szólista játszik a lemezen, gitár, hegedű és szoprán szaxofon. A műsor pedig ugyanúgy megállja a helyét akár csak az egyikükkel is, csak a hangzás karaktere változik meg. Ez nagyon inspiráló. A közösségépítés nekem mindig is kulcsszónak tűnt a Trottel kapcsán. Ez azért kicsit illúzió. Vagy inkább úgy mondanám: megvan bennünk a közösségépítésre való törekvés. A kelet-európai lét azonban nem túl egyszerű, a legszilárdabb emberek morzsolódtak le mellőlünk a hétköznapi élet darálója, a megélhetési gondok, a munka és a család miatt. Magyar- ország nem jó táptalaja a közösségszervezésnek. Külföldön talán jobb a helyzet ezen a téren? Szerintem Nyugat-Európában vagy a szláv országokban ez valahogy azért működik. Magyarországon viszont sorra elhalnak a közösségépítésre irányuló kezdeményezések. Fogalmam sincs, hogy ennek mi lehet az oka. Te azért megteszed a magadét. Mesélnél a Zenélő Tanyáról? A Zenélő Tanya egy tér, ahol ember- és állatkísérletek folynak! Komolyra fordítva a szót, három éve vettem egy tanyát Lajosmizse mellett, ahol kulturális programok zajlanak. Szakemberek - a Trottel zenészei, akik gyerekekkel foglalkozó zenetanárok - közreműködésével kreatív zenei táborokat indítottunk gyerekek, tavaly pedig már mozgássérültek számára is. Emellett próbálunk fesztiválokat is szervezni, ahová nem a mainstream előadókat hívjuk meg, hanem maradunk az underground világában. Több környező országban játszottunk olyan tanyafesztiválokon, ahol a legkülönbözőbb stílusú zenekarok léptek fel egymás után - most megpróbáljuk ezt meghonosítani Magyarországon is. Ez persze nem működhetne segítség nélkül, támogat minket a Zenészek Szakszervezete (MZTSZ) és az ÉJI. A legemlékezetesebb Trottel-koncertek „Az egyik legextrémebb helyszín, ahol felléptünk, egy XVIII. századi bordély volt, Palermóban. Gyönyörű épület volt, bordó, barokkos karzatokkal. Bredában egy elfoglalt templomban léptünk fel, amelynek a tornyából egy nagy, piros személyautó lógott le. Aztán ott van az egykori keletnémet katonai laktanya Kiel környékén, ahol a tengertől öt méterre állt a színpad. Pár éve játszottunk Mostarban is, egy kiégett kosárlabda-stadionban. A csarnok maradványainak közepén volt egy vadiúj sátor, abban léptünk fel. Nagyon sok kellemes élményünk kötődik Szlovákiához is. 1990 májusában például egy pozsonyligetfalui művelődési házban játszottunk, ahol úgy jelezték a koncert végét, hogy össze-vissza kapcsolgatták a villanyt a színházteremben. Csak akkor fogtuk fel, hogy mit akarnak, amikor a végén lekapcsolták az áramot. Az mindenesetre furcsa, hogy Szlovákiában sem a magyar területeken igazán népszerű a Trottel, hanem a szlovák közönség köreiben. így is nagyon kedves élmény számunkra egy három évvel ezelőtti lévai koncert, amikor egy tortát kaptunk a helyi magyar raj ongóktól. ” SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
