Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-20 / 66. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AAÁRCIUS 20. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ FÁZ A német hírszerzés (BND) először tett hozzáférhetővé olyan titkos aktákat, amelyek a szervezetnek náci terrorszervezetek volt kiszolgálóival való együttműködésére világítanak rá, MintaFrankfurter Allgemeine Zeitung írta, a BND kutathatóvá tett olyan aktákat és jelentéseket, melyek az együttműködés korlátozását célzó belső tisztogatásról tanúskodnak. A szervezet a 60-as évek közepén több tucat munkatársától vált meg, akik Hitler kancellársága idején a Gestapó- nál, a biztonsági szolgálat (SD) vagy a titkos tábori csendőrség kötelékében voltak, és bizonyítottan részt vettek erőszakos bűncselekmények elkövetésében. (mti)- Végre itt a tavasz! Mostantól nem mondhatja a feleségem, hogy lusta vagyok, nyugodtan állíthatom, hogy rám tört a tavaszi fáradtság. (Peter Gossónyi rajza) HÉTVÉG(R)I Szerepjáték szlovák módra Slota, Fico, Kotleba, Vona gyűlöletbeszédeit és a fél fenékkel már a miniszter- elnöki székben tespedő Orbán Viktor jövőképét figyelve nekünk, szlovákiai magyaroknak egyre nehezebb eldöntenünk, mire is lehetünk büszkébbek: magyarságunkra vagy szlovák állampolgárságunkra. Mindkettőre egyre nehezebb, miközben a választási kampány java még előttünkvan. MOLNÁR IVÁN A mögöttünk álló hét a nemzeti ünneppel kezdődött, és a „nemzeti” ügyek az egész hétre rányomták bélyegüket. A lécet ezúttal - meglehetősen magasra - az amerikai elnök tette. Barack Obama nyilatkozatban köszöntötte az 1848-as magyar forradalom 162. évfordulójának ünneplőit. Az elnök az évforduló alkalmából tiszteletét fejezte ki a magyarországi gyökerekkel rendelkező amerikaiaknak is, akik, mint mondta: „fontos szerepet játszanak társadalmunkban, gazdagítják az Egyesült Államok jellemét és kultúráját”. Az amerikai elnök nyilatkozatát hallva nem hagyta magát megszégyeníteni a szlovák politikai elit sem, amely egyben megegyezik Obamával: a kisebbség fontos szerepet játszik életében. A magyarok és a romák azok a kisebbségiek, akikbe ha jó nagyot rúgnak, a szlovák választók egy része hajlamos megfeledkezni a kormány minden ballépéséről, a nemzet megmentőiként ünnepli a legnagyobb gazembereket is. Fico, Slota és tettestársaik március 15. alkalmából a legvédtelenebbekre, a szlovákiai magyar gyerekekre rontottak rá, a magyar köztársasági elnök egy kissé szerencsédenül megfogalmazott, tartalmilag azonban ki- fogásolhatatlan kijelentése miatt. A kormányfő végletekig hisztérikus magyarellenes gyűlöletbeszéde azonban csak része egy szerepjátéknak, amit a szlovák politikai pártok vezetői a választások előtt játszanak. Míg kormányfőnk ennek során Slota jelmezét veszi magára, lassan tankokkal fenyegetve Budapestet, Slota és Belousovová egyre többször Marián Kotleba maszkjában ijesztgeti a választókat, Amerikába tessékelve a szerintük bűnöző, piszkos és a hithű szlovákokon élősködő romákat. A nagy kérdés, hogy ezek után Marian Kotleba kinek a jelmezét ölti magára, hiszen ha Ficón és Slotán is túl szeretne tenni, már csak a gázkamrákkal ijesztgetheti a kisebbségeket. Egész más úton indult el Orbán Viktor. Korábban ugyan ő is megpróbálta átvenni a Jobbik témáit, időközben azonban rájött, hogy ha a neofasisztáktól lopja az ötleteket, leégetheti magát az Európai Néppártban, így ő és az őt vakon kiszolgáló „nemzeti” lapok mára az egyik legnagyobb kritikusai lettek a magyar szélsőjobbnak. Hogy ez mennyire őszinte, azon vitatkozhatnánk, hiszen Orbán terveiről nem sokat tudunk meg a párt napokban közzétett programjából sem. Ez utóbbi nagyjából olyan hatást váltott ki, mint a CIA vagy a Vatikán titkos dokumentumai. Mindenki várta, hogy közzétegyék, amikor pedig napvilágra került, egy kérdés merült fel mindannyiunkban: ennyi? A Nemzeti ügyek politikája csak egy szempontból kifogástalan: bebizonyította, hogy egy 95 oldalas programot is meg lehet írni úgy, hogy abban szinte egyetlen konkrét ígéret se szerepeljen. Ami különösen meglepő, hogy a határon túli magyarokat még annyira sem említi, mint az üyen téren erősen tartózkodó MSZP-é. Orbán külhoni magyarokkal kapcsolatos lépései valószínűleg a jövőben is a napi politikát szolgálják. Míg Fico akkor rúg belénk, ha szavazatokra vágyik, vagy valamiről el akarja terelni a figyelmet, Orbán ugyan- üyen okokból fog bennünket mentegetni. Az ostor végül mindkét esetben rajtunk csattan, de talán mégsincs minden veszve... Miroslav Lajčák külügyminiszter a jereváni hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta: Szlovákia mindent megtesz azért, hogy Örményország és Törökország viszonya normalizálódjon. Nos, ha a szlovákoknak az örményeket egyszer sikerül kibékíteniük a törökökkel, akik a modem török állam születését megelőző években másfél millió örményt mészároltak le, és azóta is kegyetlenül bánnak a kisebbségeikkel, egyszer talán a szlovákok és magyarok közötti viszonyon és a szlovákiai kisebbségek helyzetén is megpróbálnak javítani. Egyelőre azonban inkább úgy tűnik, a törökök győzik meg a szlovákokat, hogy a kisebbségpolitika nem az iskolaügyi vagy a kulturális tárca, hanem a hadügyminisztérium, a titkosszolgálat és a rendőrség hatáskörébe tartozik. JEGYZET Rúdmászás emelővel TALLÓSl BÉLA Kétszer éltem át mintatanítást. De nem volt szerencsém, mivel egyik alkalommal sem magyarórát. Pedig az ment. Ment volna. Azt szerettem. Biológiaóra volt az egyik, az sem okozott különösebb gondot. A tulipán volt az óra témája. Szép virág, teli volt vele a kertünk, mindenki kertje, nyalábszám téptük tavasszal. Álmomból ébresztve is szét tudtam volna szedni, bibére, porzóra, szirmokra azt a szemléltetőeszközként használt művirág- modellt, amelyen heteken át gyakoroltuk a tulipán „természetrajzát”. Mindent tudtunk a virágról. Minden tudnivalót begyakoroltunk. Tudtuk, kit milyen kérdéssel szólítanak majd fel a nagy mintaaktus során, s arra a kérdésre a választ úgy fújtuk, mint dalát az Arany- fülemile. Rosszabb volt a másik, a tornaóra. A világból ki lehetett volna kergetni, ha a testnevelést csak szóbahozták előttem. A mintaóra testnevelésből egyenesen kútba ugrás volt számomra. Hetvenhét magyar tollbamondást megírtam volna inkább a legbecsapósabb el-ipszilonos szavakkal és felszólító módú igealakokkal, csak a kötelet kerülhettem volna el, meg a rudat, amelyre hidraulikus emelővel tolva sem tudtak volna felkúszatni. Kínlódtam fizikailag, de a baj az volt - most már tudom-, hogy lelkileg nem akart menni. Teljesen tönkrevágott az a nap, amikor tornaóra volt az órarendben. Na, hát ebből gyakoroltuk a mintaórát. Tudtam, hogy nekem valamit el kell követnem, akár olyat is, amiért kettes magaviselet, vagy egyenesen kizárás jár, akár olyat is, ami egy életre megbélyegez. Azt ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy belőlem bármilyen módszerrel mintatomászt gyúrjanak negyvenöt perces bemutató tornászás idejére. Nem ettem, nem aludtam, viszkettem, minden bajom volt a szorongástól, és ez egyre csak fokozódott, ahogy közeledett a bemutató számadás ideje, a mintatanítás napja. S akkor, előző nap közölték velem, hogy nem kell jönnöm az órára, nem kell részt vennem a mintatanításon. Úgy éreztem, visszakaptam az életemet. Ami aztán azért lett hirtelen kényelmetlen, mert a kiközösítés, a mellőzés, annak a tudatosítása, hogy alkalmatlan vagyok, hogy nem tudok teljesíteni, ha megfeszítenek a rúdon, akkor se, újabb lelki traumát okozott. — Olyat, ami a mai napig ott van mélyen, legbelül. Folytathatom a matematikával. Abból minden felmérő nem egy, hanem két mintatanítással felért. Arra szerettem volna ébredni egyszer a számomra vakvilágot jelentő számok halmazából, hogy egy nap az egész iskola csak magyaróra lesz, és semmi más, hogy én is bizonyíthassak. Nem jött el az én időm. És az az idő sem, amikor ezeket a diákköri traumákat el tudtam volna felejteni. KOMMENTÁR Mi tagadás SERES LÁSZLÓ Néhány héttel általános megelédésre történő távozása előtt a magyar kormány még gyorsan úgy döntött, leken egy hatalmas pofont a szarnak. A parlamenti többség úgy látta jónak, hogy közjogi ajándékot hagy hátra utódjának, mit utódjának, az utánajövő megannyi generációnak, éspedig ebben a formában: „aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagyjelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Aparlament előtte gyorsan levette napirendről a Fidesz módosítását, mely szerint a komcsi rendszer áldozatainak is hasonló védelmet illene adni, maradt a soá, Sólyom elnök pedig - mintegy szembemenve eddigi önmagával-előbb megkereste ajogi kiskapukat, majd miután ezek szerint nem találta őket (az asztal alatt vagy a szekrénynél, a sarokban meg sem nézte szerintem), szépen aláírta a törvénymódosítást. Az új jogszabályt baloldali valamint „liberális” pártok, személyek régóta sürgetik, most a nemzetközi zsidó szervezetekről nem is szólva, amelyek azt hiszik, a valóban döbbenetes mértékű magyar- országi antiszemitizmust ez akár hangyafasznyit is visszaszorítja. Hát, nem fogja, ide a rozsdás borítékolást (képzavar). „Nem tagadom a holokausztot, de ha nem baj, el sem hiszem”, „Én nem tagadom a holokausztot, csak szarok rá”, sőt, „Én nem tagadom a holokausztot, egyetértek vele” - elsőre ilyen online reakciók jöttek az új jogszabályra, amely majd ugye jól megfékezi épp ezeket a reakciókat. Van ennek így bármi értelme? A magyar - és ahogy elnézem, a nemzetközi - neonáci scene kisebbségének a kisebbsége tagadja egyértelműen a náci népirtást, hirdeti a kuruc.info kifejezésével „holokamut”, hozza elő az olyan „szakértőket”, mint Robert Faurisson vagy a most börtönvégzett Emst Zundel, vagy Fred Leuchter, aki anno elment Auschwitzba, körülnézett, és úgy látta, ott biza nem állhatták gázkamrák, különben is, az egészet a zsidók találták ki, hogy így ríkassákmeg a világot és kapják meg cserébe Izrael Államot, amely ily módon egy merő fikción nyugszik. Ja. Az én családomat meg, amelynek tagjait hol a Felvidékről, hol Budapestről hurcolták el annak idején, nyilván charter géppel küldték a Bahamákra, nyaralni, last minute. Ámde éppen mivel holokauszt-túlélők leszármazottja vagyok, igen rossz ötletnek tartom, hogy az én (vagy elődeim) fájdalmát egyesek arra használják, hogy mások szólását, kételyeit jól megcenzúrázhassák. Ahol a cinikus, gyilkos szó potenciális tettekkel (vagy tett- rekészséggel) párosul, mint az elmebeteg iráni elnök esetében, ott bizony konkrét tettekkel kell elejét venni az őrületnek. De aki csak beszél? Megsértheti egy náci az én méltóságomat azzal, hogy tényeket tagad? Nem sértheti meg, hiszen személyes méltóságom nem tőle származik, nem az ő nyilatkozatainak függvénye. Szabad vagyok. És azt akarom, hogy neki viszont - csak hülyesége vagy gonoszsága miatt - ne kelljen börtönbe vonulnia. Ha persze közvetlen és nyilvánvaló veszélyt jelent, értsd nemcsak beszél, az más - arra viszont már van egy paragrafusunk, „gyűlöletre uszítás” a neve. Azt meg ezúton külön visszautasítom, hogy a kormányzat az áldozatok méltóságára hivatkozva egy totális pótcselekvést legitimáljon, azt gondolva, hogy a nácizmussal, az új, súlyos rasszizmus témakörében éppen ez, a soá tagadása korunk rákfenéje. Hát, nem az. Mit kezdünk a holokauszt fent idézett helyeslőivel? Ábankárura- lomról, cionista világösszeesküvésről fantáziáló bal- ésjobboldali online futóbolondokkal? Remélem semmit, joguk van stupidnak lenni. Megállít akár egyetlen romagyilkost, vagy hogy ne menjünk idáig: egyetlen önkormányzati szegregálót is ez az új törvény? És ami szintén szempont: mi lesz azokkal az elismert történészekkel, akik kutatásaik eredményeképp megkérdőjelezik ezt vagy azt a számot? Változtatna az ő valóban tudományos kutatásuk bármit a soá lényegén? Nem. Ők viszont ad absurdum börtönbe kerülhetnének? Igen. Hát ez a gond. A szerző a Hírszerző főmunkatársa. TALLÓZÓ KRÓNIKA A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi román-magyar összecsapások „rendezője” Ion Iliescu akkori államfő, Petre Roman akkori miniszterelnök volt, és részük volt benne azoknak, akik azt akarták, a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett 1989-ben Temesváron, Bukarestben, hanem foglalkozzon a magyarveszéllyel - fejtette ki Kincses Előd a Krónikában. Tőkés László volt püspök egykori ügyvédje az erdélyi napüapnak elmondta, a felelősök közt volt Victor Athanasie Stanculescu hadügyminiszter, Mihai Chitac belügyminiszter. Stanculescut és Chitacot azóta elítélték a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt. A magyarveszéllyel való riogatás hátterében állt az is, hogy 1990 márciusára járt le a Securitate állományának három hónapos fizetett szabadsága, és ürügyet kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához. A Ceausescu-rendszer idején végrehajtott tömeges betelepítések hatása ma is érződik az erdélyi városokban, a betelepített regátiakat kolonizációs tudattal látták el. Ők úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. Olyan káderek is voltak közöttük, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán, (mti)
