Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-19 / 65. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 201Ö. MÁRCIUS 19. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Üres oldalakkal tiltakoznak Üres oldalakkal jelent meg tegnap több vezető észt lap, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány büntetőjogi eszközökkel akarja rákényszeríteni az újságírókat informátoraik kiszolgáltatására. A Postimees napilap, az Aripaev gazdasági újság és az Ohtuleht bulvárlap üres címlappal került a kioszkokba, más lapok üresen hagyták egy-egy oldalukat. Akciójuk Rein Lang igazságügyi miniszternek „a sajtóforrások védelméről” néven benyújtott törvényjavaslata ellen irányul, melynek elfogadása az észt újságírók egyesülete és. a lapkiadók szövetsége szerint lehetetlenné tenné az oknyomozó újságírástÉsztországban. (m)- Az elnöki palotából jövök. Most neveztek ki a gazdasági válságot megoldó miniszterré. (Peter Gossónyi rajza) Az uniónak már saját elnöke is van, aki képviselni hivatott a közösséget a világpolitikai játszmákban A Lisszaboni Szerződés első három hónapja a külpolitikában Már több mint három hónapja lépett érvénybe a Lisszaboni Szerződés, amelynek egyik legfontosabb célja az Európai Unió nemzetközi tekintélyének megerősítése, külpolitikájának egyesítése és hatékonyabbá tétele volt. Lássuk, sikerült-e elérni ezeket a stratégiai fontosságú célokat, avagy legalább a helyes irányban előrelépni. ONDREJCSÁK RÓBERT Természetesen a legnagyobb optimisták is tisztában vannak azzal, hogy egy közös külpolitika rendkívül fontos előfeltétele a közös stratégiai és külpolitikai gondolkodás, valamint az azt támogató stratégiai, gazdasági és katonai erő. Azzal is egyetért mindenki, hogy ez Európában még nem létezik és egyetlen szerződés, legyen az akár a Lisszaboni Szerződés, nem is képes megteremteni. Az optimisták viszont azzal érveltek, hogy bár nem létezik egységes európai külpolitikai gondolkodás, sem hatékony katonai erő, a Lisszaboni Szerződés legalább létrehozza azokat az intézményi feltételeket, amelyek nélkül szintén nem lehet reális az EU mint globális hatalom és külpolitikai entitás státusa. Márpedig tény, hogy ezt a Lisszaboni Szerződés teljesítette: létrehozta az EU „külügyminiszteri” posztját, ezt az Európai Bizottság alelnöke tölti be, ráadásul az uniónak már saját elnöke is van, aki képviselni hivatott a közösséget a világpolitikai játszmákban. Ezeknek a pozícióknak a létrehozása egyben válasz is volt arra a régi dilemmára, amelyet még az amerikaiak vetettek fel. A múlt század hetvenes éveiben ugyanis sokan kezdtek el „Európáról” mint jövendő nagyhatalomról beszélni (persze elsősorban Európában...), és azzal a kéréssel/követeléssel fordultak az Egyesült Államokhoz, hogy ismerjék el. Erre mondta akkor Henry Kissinger, hogy jó, de sajnos ő nemigen találja a telefonszámot, ha „Európával” akar beszélni... Mára már van telefonszám - nem is egy. Már a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése előtt volt az Európai Bizottság elnöke (Jósé Manuel Barroso), az EU kül- és biztonság- politikai főképviselője, még a bizottságon belül is volt külkapcso- latokért és a bővítésért felelős biztos. A Lisszaboni Szerződés aztán kialakított még egy külügyminiszteri posztot és az EU elnökének intézményét is. Jelenleg tehát már van telefonszám, amit fel lehet hívni, nem is egy, legalább négyöt. A gond csak az, hogy bármelyiket hívják is fel Washingtonból, Pekingből vagy Moszkvából, valójában nem érnek el semmit a vonal túlsó végén tartózkodó magas rangú tisztségviselőnél. A külpolitika ugyanis minden deklarált cél ellenére tagállami hatáskör maradt, akár életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, akár nem. Ráadásul a legfontosabb tagállamok vezetői - Angela Merkel, Gordon Brown és Nicolas Sarkozy - mindent meg is tettek, hogy ez így maradjon. A szervezeti felépítés ugyan megvan, de mindez keveset ér a már említett közös gondolkodás, stratégiai súly és képességek hiánya, valamint a tagállami önzés miatt. Paradox, hogy Franciaország, Nagy-Britannia és Németország minden fórumon az unió közös külpolitikájának megerősítését szorgalmazza, ezzel kampányolnak a Lisszaboni Szerződés mellett is, aztán mihelyt valami - ha embrionális formában is - létrejöhetne, az első adandó alkalommal kasztrálják. Nehéz másként jellemezni ugyanis, hogy „Európa” élére súlytalan és alig vagy egyáltalán nem ismert személyeket jelöltek. Herman von Rumpuy ugyan kétségkívül rendelkezik bizonyos képességekkel, amelyek segítettek stabilizálni a belga belpolitikai helyzetet, de az EU elnökeként éppen elég szürke és súlytalan ahhoz, hogy ne veszélyeztesse a Sarkozynek és Mer- kelnek alanyi jogon kijáró rivaldafényt. Catherine Ashtonról, Up- holland bárónéjáról pedig - aki elméletileg az EU „arca” a külpolitikában - nagyon nehéz olyan tettet említeni, amely e téren emlékezetes lett volna. A nyolcvanas években a nukleáris leszerelésért folytatott nagy-britanniai kampányban játszott szerepe nem tekinthető annak. Adott tehát egy helyzet, amelyben lehet érvelni: érvénybe lépett a Szerződés, tehát igenis létezik közös európai külpolitika. A kérdés csak az, mit tekintünk annak. Ha az intézmények meglétét, akkor igen. Ha a formális attribútumokat, mint a létrehozandó közös EU-s diplomáciai testület, akkor szintén igen a válasz. Ha azonban azt vizsgáljuk, lesz-e ez valamüyen hatással a nemzetközi kapcsolatokban meglevő erőviszonyokra, a stratégiai változásokra, akkor a válasz nem. Bár a Lisszaboni Szerződést elfogadták, ha India, az Egyesült Államok vagy akár Japán vezetői azokkal a személyekkel akarnak tárgyalni, akik reális befolyással vannak az „európai külpolitikára” vagy a környező világ dolgaira, még csak véletlenül sem fogják Brüsszelt tárcsázni. Inkább Párizst, Londont vagy Berlint. A Fidesz hivatalos kampánya későn kezdődött, mert toronymagasan vezet a közvélemény-kutatásokban Osztrák lap a választások előtti helyzetről és a Fideszről MT1-ÖSSZEF0GLALÓ A választások előtti magyar belpolitikai helyzetről és Orbán Viktor március 15.-i beszédéről közölt cikket csütörtökön a Die Presse. A nagy politikai táborok közötti mély megosztottságot tükrözi, ahogyan a magyar nyilvánosság Orbán Viktor beszédére reagált - írta a konzervatív újság budapesti tudósítója értékelő elemeket is tartalmazó tudósításában. Míg a konzervatív Magyar Nemzet szerint a beszéd egy elkedvetlenedett, elszegényedett országot akart felrázni és „új tavaszhoz” elvezetni, a balliberális Népszabadság szerint Orbán adós maradt a választási programmal. Az osztrák tudósító idézte a li- berál-konzervatívként jellemzett Political Capital elemzőjét, Juhász Attilát. A politológus szerint a Fidesz elnöke mindenekelőtt arra törekedett, hogy korlátok közé szorítsa választóinak a leendő kormánnyal szembeni elvárásait, de egyúttal arra is, hogy mozgósítsa híveit. A Fideszt ugyanis - írta a lap - az a veszély fenyegeti, hogy várható győzelme miatt támogatói nem mennek el szavazni. A Fidesz hivatalos kampánya későn, a választások előtt négy héttel kezdődött - írta a tudósító. A „késői kezdés” okát abban látja, hogy a párt toronymagasan vezet a közvélemény-kutatásokban. Úgy tűnik, még a kétharmados többségtől is csak karnyújtásnyira van. A Die Presse értékelése szerint Orbán a beszédben visszafogottan bánt a túlságosan éles szavakkal, az államférfi szerepét próbálva. A beszéd tartalmából egyebek közt kiemelte, hogy a mai magyarországi helyzetet sötét színekkel festette le a pártelnök. A szocialisták romhalmazt hagynak maguk után, magyarok milliói vesztették el nemzeti büszkeségüket, de a Fidesz elnöke szerint az áprilisi választások egyszer s mindenkorra lezátják a magyar történelemnek ezt a sötét időszakát. A magyarok nemcsak új kormányt, hanem új jövőt is választanak maguknak, új szellemi-morális alapokkal, s csak a Fidesz van abban a helyzetben, hogy „új partok felé vezesse az országot” - írta a hétfői beszédet összegezve a Die Presse. KOMMENTÁR Öntömjénezés helyett GÁL ZSOLT Ahárom közjogi méltóság a választási propaganda keretében önér- tékelésttartott.Akormányprogramotsikeresen teljesítették, az említésre sem méltó, aprócska hibákon kívül mindent jól csináltak, és erre (a szlovák nép érdekében önzetlenül produkált gigászi teljesítményükre) rettentően büszkék. Mintha nem is arról az országról beszéltek volna, ahol élünk. Nos, tisztelt miniszterelnök (köztársasági elnök, házelnök) úr! Mivel Kelet-Közép-Európában a rendszerváltás óta nem volt olyan kormány, amely az országát olyan jó gazdasági helyzetben vette volna át, mint önök2006-ban Szlovákiát, a teljesítményük szánalmas pan- csermunka. Kormányuk egy mindent letaroló dilettáns sáskahadra hasonlít, amely lezabálta az elődje (Dzurinda-kormány) által megterített asztalt (a kormány első két éve), majd az utódjára hárította az osztogató politikája miatti (hitelből finanszírozott) többletköltségeket (a kormány utolsó két éve). Amikor hivatalba léptek, élvezhették az unión belül legmagasabb (és kiegyensúlyozott) rekordnagyságú gazdasági növekedés előnyeit, ami együtt járt a foglalkoztatottság, a bérekés az állami bevételek soha nem látott emelkedésével. Mégsem tudtak kiegyensúlyozottköltségvetést elfogadni. Amikorbeütötteka világválság miatti szűk esztendők, az ország történetének legnagyobb államháztartási hiányát produkálták. 2008 elején az állam- adósság a bruttó nemzeti termék alig 28%-át tette ki. Az idei évvégén (ha beszámítjuk a könyvelési trükközés végett kötött PPP-szerződé- seket is) ez meghaladja az 50%-ot, tehát csaknem megkétszereződött. Ha ne adj isten kormányon maradnak, és így folytatják a „spórolást”, az államadósság két éven belül a magyar, a választási ciklus végén meg a görög szinthez fog közelíteni! Félrevezetés minden problémát a világméretű válsággal indokolni. A munkanélküliség Szlová- kiábanjóval nagyobb mértékben és tempóval emelkedett, mint a többi EU-tagállamban. Az államadósság növekedése pedig észbontóan gyors, kis hazánkban szintén példátlan. 2007 második felében (ez még a 8 éven át kormányzó „antiszociális” Dzurinda-kabinetek érdeme) a regisztrált munkanélküliek száma 240 ezer környékére csökkent, idénjanuárban391,5ezemél tartottunk. Az egészségügyi díjakat ugyan eltörölték, de a polgárok (a saját minisztériumuk kimutatása szerint) többet fizetnek a gyógyításért, mint az annyit támadott Rudolf Zajac reformjai után. Az igazságszolgáltatási rendszert sikerült csaknem teljesen szétverni, akorrupció emelkedik, a vállalkozói környezet jelentősen romlott. Szlovákia az új tagországok közül a legutolsó az uniós pénzalapok felhasználásában, de valószínűleg dobogós helyen van azok törvénytelen lenyúlá- sában és az állami büdzsé megcsapolásában. A kormány által favorizált állami vállalatok- a vasmáktól a kórházakon és egészségbiztosítón át az erdészeti vállalatig- a csőd szélén állnak dagadó adósságokkal, egyre újabb állami mankókat kunyerálva. ígértek autópályát Kassáig2010-re. Elhalasztva. ígértekroma integrációt. Elhalasztva, ígértek alacsonyabb adókulcsot az élelmiszerre. Soha nemlesz. Asor hosszú, de felelőtlen hazudozásban kiemelkedő a teljesítmény. Vetekszik a rombolással. Gazdaságpolitikai téren csak annyiban tettek jót, hogy folytatták vagy helyben hagyták az előző kabinet lépéseit (az euró bevezetése, az egységes adó lényegi megtartása). Eredeti ötleteik és politikáik között nyomasztó többségben vannak a káros lépések. Szóval, szinte mindent rosszul csináltak, de erre nagyon büszkék. JEGYZET Otóka diktandót ír LŐRINCZ ADRIÁN Rövid pedagógus-pályafutásom csúcspontja az volt, amikor „beugróként” szlováknyelv-oktató- vá avanzsáltam a felső tagozat hatodik évfolyamában, ott is a „gyengébb csoportban”. Ajól bevált gyakorlatnakmegfelelően ezt a kategóriát azoknak tartottuk fenn, akik számára a szlovák nyelv elsaj átítása kevésbé volt perspektivikus, s akkor mégfi- noman fogalmaztam. így kerültem napi kapcsolatba Otókával, akinek akkormársűrűlegény- toll pelyhedzett álián, lévén megszállottévfolyamismétlő. Talán már opcsánszkija is volt. Mivel Otókánakaziskolaévekso- rán nem vált meggyőződésévé, hogy valaha is szüksége lesz az államnyelvre, elsajátítását gondosan hanyagolta; csakúgy, minta többi tantárgyét, mert Otóka- elődei példájáttartvaszemelőtt- zsenge gyerekkorától „popporásnak”, vagyis hivatásos munka- nélkülinekkészült.Anevétle tudta ímihibátlanul, de amikor dik- tandóra került sor, valami elképesztőt produkált. Azóta sem ta- lálkoztamemberrel,akia„včera” szóban öthibáttudott ejteni, há- romegyszerűmondatban pedig ötvennél is többet! Amikor ezt felróttam neki, csakmegvonta a vál- lát:„Magakezdte...” EzértmégneíijukleOtókát,sőt! Ma azon kevesek közé tartozik, akikneksikerültmaradéktalanul valóra váltaniuk gyerekkori ál- mukat-a„popporások”keser- édes kenyerét eszi, s kereset-kiegészítés címén olykor ki-kiruc- can Bécsbe, aholköztudottan, vagy legalábbis szerinte, osztrákul beszélnek. Biztosan nem a szlováknyelvismereténekhiánya töri derékba karrierjét. Mindenesetre Mikolaj, s úgy általában a szlovák politikai elit helyében elgondolkodnékazon, vajon a szlováknyelvanyanyelvi szintű ismerete mennyire mozdítja előbbre ezt az országot, melyben a kilátástalanság nemzedékről nemzedékre öröklődő élet- szemléletté vált.
