Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-16 / 62. szám, kedd

REGIONÁLIS KIADÁS CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD-^fc. UT SZÓ A nap száma: az euróövezetben r.­47 000 állás szűnt meg az utolsó negyedévben A futball legjava: minden kedden regio@ujszo.com mm, AMELY HEEilETHXrrE A FUTBALL» lltalT 2010. március 16., kedd Ára 0,45€ (előfizetőknek0,40 €) • 63. évfolyam, 62. szám www.ujszo.com 8. oldal Ezúttal is nagyon „jól •sett" Beszélgetés az Ahogy esik, úgy puffanba „beugrókkal" 18. oldal Mourinho nagy szíve Szuperrangadó a Bajnokok Ligájában A nap mondata: Sólyom László súlyosan megsértette Szlovákia integritását. Robert Fico elítélte a magyar államfőt, aki szerint a szlovákot idegen nyelvként kellene tanulniuk a magyar gyerekeknek Tegnap országszerte megemlékeztek március 15-éröl. Összefoglalónk a 3. oldalon. (Vladimír Šimiček felvétele) A legkevesebb jelölttel a Pali Búcsúpohara Vidám Politikai Párt indul Elkészültek a pártlisták Pozsony. Vasárnap éjfélig 18 párt adta le választási listáját a Központi Választási Bizottság jegyzőjénél. Lívia Škultétyová tájékoztatása szerint a június 12-i parlamenti választásokon 2401 jelölt indul a 150 parlamenti mandátumért. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A hat parlamenti párt mellett 12 parlamenten kívüli tömörülés igyekszik a parlamentbe, a közvé­lemény-kutatások szerint 8 párt­nak van reális esélye a bejutásra: a jelenlegi hat parlamenti pártnak: a Smernek, az SNS-nek, a HZDS- nek, az SDKÚ-nak, a KDH-nak, és az MKP-nak, valamint két parla­menten kívüli pártnak: a Hídnak és az SaS-nek. Hét párt listáját maga a pártelnök vezeti, csak az SDKU ki­vétel, amelynek listavezetője Iveta Radičová, a párt alelnöke. Mikulás Dzurinda pártelnök nem jelölteti magát a választásokon. A jelöltlis­ták azonban még nem véglegesek. „Előbb össze kell ülnie a Központi Választási Bizottságnak, és át kell vizsgálnia a benyújtott választási listákat” - magyarázta Škultétyo­vá. Amíg a KVB nem véglegesíti a választási listákat, nem végleges a képviselőjelöltek száma sem. A KVB első ülését a miniszterelnök­nek kell összehívnia, legkésőbb március 19-ig. A bizottságnak leg­később április 3-ig kell átvizsgálnia és regisztrálnia a listákat. A KVB el­utasító döntése ellen az adott poli­tikai párt fellebbezhet a Legfelsőbb Bíróságnál, amelynek 48 órán be­lül döntenie kell. A pártoknak a lis­ta benyújtásával együtt igazolniuk kellett azt is, hogy befizették a 16 596 eurós kauciót. Ezt csak azok a pártok kapják vissza, amelyek leg­alább 3%-os eredményt értek el, a többit az állami költségvetés kapja. Négy párt kivételével mindegyik tömörülés 150 képviselőjelöltet tüntetett fel a választási listáján. A legkevesebb jelölttel a Pali Búcsú­pohara Vidám Politikai Párt indul a megmérettetésen: mindössze e- gyetlen jelöltet, Pali Vasst indítja, aki saját bevallása szerint egy ho- monnaimozdonyvezető. (lpj, s, t) A választásokon induló pártok* AZEN - Szövetség a Nemzetek Európájáért, Európai Demok­rata Párt (EDS), Szlovákia Kommunista Pártja (KSS), Ke­reszténydemokrata Mozgalom (KDH) Demokratikus Szlová­kiáért Mozgalom (HZDS), A Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽS-NS), Híd, Új demokrácia (ND), Pali Búcsúpohara Vidám Politikai Párt, Szabadság és Szolidaritás (SaS), Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), Szlovák Nemzeti Párt (SNS), Smer, Demokratikus Baloldal pártja (SDĽ), Magyar Koalíció Pártja (MKP), Roma Koalíció Pártja (SRK), Unió - Szlovákia Pártja, Szlovákiai Munkásszö­vetség (ZRS). *Ábécérendben a szlovák név alapján. Az idegenforgalmi szakemberek a nemzetközi kiállításoktól várják a javulást Kényszerpályán a szállodák? ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagyszombat/Galánta/Duna szerdahely. 2009-ben csaknem egyötödével, 19,8 százalékkal esett vissza a szálláshelyek for­galma Nagyszombat megyében 2008-hoz viszonyítva, miközben a számuk is enyhén csökkent - hozta nyilvánosságra a statiszti­kai hivatal. 2009-ben 212 szálloda, panzió és egyéb szálláshely működött a megyében, ami hattal kevesebb, mint 2008-ban. A befogadóképességük a múlt év végén 11 526 fő volt. Jozefina Rozičová, a statisztikai hivatal nagyszombati részlegének mun­katársa elmondta: az ország összes szálláshelyeinek mind­össze 6,4 százaléka található Nagyszombat megyében. „Tavaly 219 301 látogató ke­reste fel térségünk szállóit, pan­zióit - közölte. - A külföldi és ha­zai vendégek számát tekintve egyaránt jelentős visszaesés ta­pasztalható. A szálláshelyek ki­használtsága 24,7 százalékos volt, ami 2,3 százalékkal még mindig meghaladja az országos átlagot. A szállók összesen 22,3 millió eurós forgalmat könyvel­hettek el tavaly, ennek 71 száza­léka a Pöstyéni járásra esik.” Az arányok megyei szinten te­hát kiegyenlítetlenek, holott lát­nivalókban, idegenforgalmi att­rakciókban a déli régiók is bővel­kednek. Az utóbbi években a Galántai járásban is egyre több a panzió és a hotel, ám a szállások többsége rendkívül nehéz helyzetbe került. Az árak csökkentése mellett különböző kedvezményekkel próbálják megszólítani a turistá­kat. A gyér foglalások azt vetítik előre, hogy az idei év sem lesz jobb az előzőnél. További részletek a 9. olda­lon. (la) Minden hetedik sofőr túllépte a megengedett sebességhatár Átépítik a diószegi kereszteződést A kereszteződés átépítése 673 837 euróba kerül (A szerző felvétele JUHOS MELINDA Diószeg. Megkezdődött a váro­son keresztülhaladó, Galántáról Pozsonyba vezető út egyik legve­szélyesebb kereszteződésének át­építése. A tervek szerint várható­an augusztusig elkészül az új kör­forgalom, amelynek köszönhető­en biztonságosabbá válik az adott részen a közlekedés. A Szlovák Útkezelő Vállalat honlapján közzétett információk szerint a városból kivezető Fučík utca és a város szélén áthaladó 75-ös számú első osztályú út ke­reszteződésének átépítése 673 837 euróba kerül. A Galántai Járási Rendőrkapi­tányság közlekedésrendészeté­nek statisztikái rámutatnak, hogy 1999 és 2002 között balesetveszé­lyes szakasznak nyilvánították az út ezen részét, ugyanis több sú­lyos kimenetelű, iÜ. halálos bal­eset történt a kereszteződésben. „Éppen ezért a rendőrség közle­kedési táblák elhelyezésében kezdeményezett változást, vala­mint a szakasz rendszeres ellen­őrzés alatt állt. A sebességhatár túllépését és a kereszteződésben található stop­tábla figyelembe vételét rendsze­resen ellenőrizték a rendőrség munkatársai” - tájékoztatta az előzményekről lapunkat Igor Németh, a Galántai Járási Rend­őrkapitányság vezetője. Elmond­ta, hogy az adott szakaszon min­den hetedik sofőr túllépte a meg­engedett sebességhatárt, és min­den tizenkettedik sofőr figyelmen kívül hagyta a stoptáblát. A ke­reszteződésnél bevezetett válto­zásoknak köszönhetően csökkent a balesetek száma, és 2004-től a szakasz már nem számít baleset- veszélyesnek. A rendőrség tájékoztatása sze­rint Galántáról Pozsony irányá­ban az említett szakasz az átépítés egész ideje alatt járható lesz. ,A körforgalomra a galántai régió forgalmának növekedése miatt tettek javaslatot, Galánta, Szered, Diószeg ipari fejlődése tette indo­kolttá a változást” - nyilatkozta Németh. Hozzátette, hogy az át­építéssel biztonságosabbá válik azon diószegiek közlekedése is, akik a 75-ös út túloldalán laknak, ugyanis a főúton biztonságos gya­logosátkelő épül. 771335 705021 1 1 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK EURÓ IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS USD GBP CZK HUF PLN HRK T ▼ ▼ ▼ ▼ T A végleges átváltási kurzus Felhős idő, helyenként hózáporok^JCiXV Telefon: 1,3705 0,9105 25,490 264,60 3,8950 7,2500 1 euró = 30,126 korona A hőmérséklet-2 és 6 fok között alakul. Henrietta 02/59 23 34 11

Next

/
Thumbnails
Contents