Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-12 / 59. szám, péntek
Kultúra 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 12. Prah - Spiró György kétszereplős komédiájának bemutatója a Komáromi Jókai Színházban Színészkoncert, de több is annál Valódi színészkoncert - gyakran így titulálják azon színházi események szereplőinek teljesítményét a közírók, amelyekben egy-két színész számára kínálkozik lehetőség a rendkívüli teljesítményekre. Végső soron a március 4-én, a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában látott kétszereplős komédia is az; színészkoncert a javából! De jóval több is annál. KISS PÉNTEK JÓZSEF Már maga a darab egy megrázó- an komoly, mondhatni, vészhelyzetet taglal. Azt, vajon hogy éli/élheti meg egy nyomor közeli helyzetben tengődő, kétgyermekes házaspár azt a traumatikus helyzetet, amikor hirtelen kiderül, hogy immár sokszoros milliomosok, mi több: milliárdosok lettek. Egyik pillanatról a másikra. Varga Emese dramaturg és alkotótársai nagyon dicséretes szakmai „könnyedséggel” szlovákiai (magyar) környezetbe helyezték a történetet úgy, hogy olyan nyelvi jelenségeket (hibrid kalkokat) emeltek a szövegbe, amelyek nem csupán a szavak szintjén működő poénként hatnak, de egyúttal hazaszocializálják a történetet. Mindemellett magyarországi lottón nyerik a sok milliót, ami egyáltalán nem kizárt, hiszen a határhoz közeli települések lakosai közül nagyon sokan rendszeresen lottóznak Magyarországon (is). Néha magam is. A stúdióban kialakított szűkös játéktér egy szinte hiperrealista műgonddal kialakított többfunkciós konyha, amelyből semmi sem hiányzik a múlt tárgyi emlékei közül. De jelen van a gázpalack és a vi- zespad is; tudatván, hogy a földgázt ide nem vezették be. Történik is utalás arra, hogy néhány méternyi gödörásás után abbamaradt a gáz bevezetésének megvalósítása. De a vizet is az udvarról hordják, hiszen egy hatalmas pléhdézsa szolgál mosogatóul. Tévé viszont kettő is van. Egy kiszuperált, amely a sarokban áll, és amire mindenféle limlomot pakolnak, valamint egy újabb (?!), amelyikműködik is. Ezt a kiváló, a puszta illúziókeltésnél jóval többre képes helyszínt maga a rendező, Anger Zsolt m. v. tervezte nagy szakértelemmel és műgonddal. A szegénységnek valami elképesztően hiteles, dokumentumértékű eklektikája épült fel a színészek számára. Szűk, telezsúfolt tér, amelyben a dekorációként szuperáló tárgyi elem, a számtalan bóvli éppen olyan fontos, mint azok a tárgyak és ereklyék, amelyeknek konkrét használatukra is sor kerül. Gadus Erika m. v. szinte már házi tervezőnek számít Komáromban. Most is olyan harmóniában dolgozott a díszletet megálmodó rendezővel, mintha csak egy ember agyából pattant volna ki az előadás látványvilága. Van az előadásban (sok másik mellett) egy poén; amikor a Férfi dühében egy bárddal hirtelen átvágja a televízió villanyvezetékbe (mert az azért nekik is van) csatlakozó dugójánaka kábelét. Teszi ezt olyan rutinnal, mintha nem először történne. Kisvártatva, ugyanolyan rutinos mozdulatokkal össze is illeszti a drótokat, majd szigetelő- szalaggal körbetekeri. Elképzeltem, mekkora poén lenne, ha a vezetéken más helyeken is láthatnánk két-három hasonló szigetelőszalagos javítást. De hát, amikor ilyesmik jutnak az ember eszébe, ott nemhogy nem lehet nagy baj, de még kicsi sem lehet. Nincs is. Ugyanez mondható el a színészek játékáról is. Mindvégig az az ember érzése, mintha egy kicsit sok lenne, amit csinálnak, mintha feleslegesen meg- és elemelnék a játékukat a valós emberi hanghordozás, a dokumentumszerű beszédhez képest. Rendben is van ez így, gondolhatná az ember, hiszen nem realista drámát játszanak, hanem komédiát - ahogy azt a műsorfüzet is hirdeti -, de akkor meg miért nem elrajzolt(abb) a tárgyi környezet? Aztán fokozatosan összeáll a kép. Hitelessé válik az, ami eddig soknak tűnt fel, és pontosan olyanok és „annyik” lesznek a csendek, hogy azok a valóságnak a színházművészet tudatosan és jó érzékkel használt eszközei segítségével leképzett jeleiként hatnak. Molnár Xénia nagyon kiéhezhetett már egy komoly művészi feladatra. Most, mint a NŐ, megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítson. Talán ezért is feszült neki olyan elementáris erővel. Az életét a szülői ház falai közt élő falusi „HáziAsszony” halálra rémül, amikor megtudja, hogy egyik pillanatról a másikra elképzelhetetlenül gazdagok lettek. Nem csoda hát, ha megzavarodik, elképzeli, micsoda tragédiák várnak rájuk a hirtelen nyakukba szakadó jólét és az azzal járó pazarlás nyomán. Rémképeket gyárt és lát minduntalan. Csakhogy ezek a rémképek nem légből kapott, hanem nagyon is olyan rémképek, amelyeknek van/lehet valóságalapjuk. Ezt a hangulati ingadozást; a csöbörből vödörbe érzés okozta kétségbeesést mutatja fel elementáris erővel és hitellel a kivételesen erős orgánummal és ábrázolókészséggel megáldott színésznő. Partnere, a FÉRFI szerepét alakító Mokos Attila színészi kvalitásairól nem először írok az elismerés hangján. Az a fajta művész, aki küzd és birkózik a szereppel; mondhatni „magába gyűri”; a sejtjeibe préseli, majd elengedi és kívülről is vizsgálja, elemzi a megteremtendő figurát. így keresi és találja meg azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek összekötik az ő személyes helyzetmegélését és a szerepbe bújás nagyon kényes, mondhatni, borotvaélen táncoló egyensúlyát. Elemző alkotó munkája most is sikerrel járt, nagyon pontos emberábrázolásának hitele csak akkor döccent-biccent egy fikarcnyit, amikor a szövegre kellett összpontosítania. Egészében véve azonban egy minden elismerést megérdemlő alakítást láthattunk tőle. Mindkettőjük játékáról el kell mondanom, hogy meg kell érniük ezeknek a szerepeknek. S ahhoz meg az kell, hogy minél hosszabb ideig, rendszeres időközökben eljátszhassál Ahhoz meg az kell, hogy legyen közönség, aki látni akarja. Ahhoz meg az kell, hogy megfelelő reklámja legyen. Ahhoz meg pénz kell. Na, megyek, feladom a lottót... Ma este nyílik a kubai származású 1rey és a japán Kanako Tsuruta kiállítása a somorjai zsinagógában T+H+REE az At Home Galleryben MISLAY EDIT Somolja. A kubai születésű, Németországban élő - szokatlan művésznevű - lrey és a japán Kanako Tsuruta közös kiállításának megnyitója lesz ma este negyed hétkor a somorjai At Home Galleryben. A művészpár fél évvel ezelőtt érkezett Szlovákiába - március végéig ők látják el Párkányban a Mária Valéria híd hídőri posztját. (A Hídőr projekt keretében Párkány olyan képzőművészeket lát vendégül a világ minden pontjáról, akiknek munkássága a kapcsolatteremtés, az összeköttetés, az „áthidalás” témájával foglalkozik.) Hídőri munkájuk nyomán született meg a „Poesia excentrica - mostpons hídpons” című kiállítás, melynek megnyitója február 13-án volt. lrey és Kanako Tsuruta most Somorján is bemutatkozik, a T+H+REE című kiállítással. Az angol címben több jelentés is megbújik: egyrészt a three (három), amely a két művész három országhoz való kötődését, valamint háromtagú családjukat (a párnak van egy kisfia) jelzi, a tree (fa) pedig egy olyan ritka fafajtát, amelyre Párkányban, a Duna partján bukkantak rá, továbbá a fát mint az emberi élet jelképét. A cím is előrevetíti, hogy a lrey és Kanako Tsuruta közös installációja számos „mozaikdarabból” készül. Ezek összessége révén tolmácsolják művészi benyomásaikat, mondanivalójukat azokról a hely(ek)ről, ahol megfordulnak. A kiállítást Karol Frühauf nyitja meg. Kanako Tsuruta és lrey a kiállítás anyagát installálja (Somogyi Tibor felvétele) Régi köteteket digitalizál a Google Róma. Egymillió, római és firenzei könyvtárakban őrzött történelmi jelentőségű kötet digitalizálására készül a Google, a ritkaságok között szerepelnek például Galileo Galilei csillagászati munkái. A szerzőijogdíjmentes alkotások között XIX. századi irodalmi és XVIII. századi tudományos művek is vannak. Az olasz könyvtárak már maguk is elkezdték a polcokon tárolt értékeik digitalizálását, (mti) PENGE Embertelen világ Majdnem azt írtam, istentelen. Dehogy. „Ha a fiú nem Isten igéje akkor Isten sosem szólalt meg.” - Cormac McCarthy új, magyarul most megjelent regényének a legelején olvasható ez a mondat, mintegy jelezve, hogy alapvető kérdésekkel szembesülünk. S bár eleinte még arra gondolhatunk, az alapvető kérdés így hangzik: hogyan életben maradni, ezt fokozatosan felemészti a minek élni kételye, míg végül marad a lehetőleg senkit nem megölni - meglehetősen inaktív-, de mégis oly emberi igyekezete. A mű egy világvége utáni helyzetből indul, az ide vezető okokról nem tudunk meg semmit, amiként szó nincs tudományos-fantasztikus okozatokról sem. Apa és fia elindul egy élhe- tőnek feltételezett helyszín felé, abban bízva, hogy odaérnek. Nem egészen világos, mennyivel lesz ott élhetőbb a világ, de ezzel úgysem kell foglalkozniuk addig, amíg oda nem érnek. S nagyon hangsúlyos a ha - ha ugyan egyáltalán odaérnek. Erről szól Az út- mely csak elvétve enged némi visszapillantást (egy ilyen alkalmával kapunk hírt a feleségről, az anyáról), leginkább a férfi, az apa rémálmaiban. Az út maga élettelen világon vezet keresztül, emberrel alig találkozni, akkor viszont nagyon résen kell lenni, nehogy az embert kifosszák, megerőszakolják és megegyék, egyszer látni egy patkányfalkát, kétszer kutyát (ebből az egyiket talán csak képzelet teremtette), élő növény sehol. Minden üszkös, mindent hamu és pernye lep, a napfényt se nem látni, se nem érezni, a civilizáció minden technikai vívmánya fölösleges kacat. Hideg van, és nincs mit enni. Ami a művet irodalmi alkotássá teszi, az elsősorban a szerkezete: Az utat a kisregényforma szakaszos, jelenetező epizódjai viszik előre a kalandregény sodró mozgalmasságával úgy, mint ha egy nagyregényből készült forgatókönyv volna; ez a szűkítő technika nem tűri a megállást és a kitérőt, a téma (az út minél gyorsabb és célirányosabb megtétele) magabiztosan uralja a szerkezetet is. Lényegében ez uralja a központozást is, mely csak a nagyon rövid mondatok végére korlátozódik, egyébként száműzetett. Más oldalról közelítve ugyanehhez: az ábrázolt világ sivársága vetül rá a szövegképre is (természetesen nem a nyelvre: Totth Benedek pazar szókincset mozgósító fordítása nyelvileg nagy élvezet), sőt egy helyütt a szöveg maga utal arra, hogy ami nincs, arra Csanda Gábor kritikai rovata már szavak sincsenek:, A dolgok nevei a dolgokkal együtt fokozatosan feledésbe merültek. (...) A szentnek hitt nyelv megfosztva referenseitől s ezáltal a valóságától.” A valóság megragadásának realista technikája egészen kiváló: a fontos történések, helyszínek, viszonyok leírása tömörebb már nem is lehetne, a kevésbé fontosaké (egy konzerv felnyitása, egy szerkezet szétszedése vagy javítása) bővebb, gyakran egy bekezdésnyi. Ami a cselekmény mögött szembetűnően felsejlik, az a folyamatos ismerősségérzet: nem lehet szabadulni attól a benyomástól, hogy klasszikus eposzok, regénytípusok és prózaminták sémái nyugszanak a hamu és a pernye alatt, hogy a beláthatatlan és távlattalan szürkeség alatt az irodalom fundamentumai és színes alakjai rejtőznek, egy Aeneas, egy Robinson s így tovább. Mondhatni, a szöveg alatt több élet van, mint a cselekményben. Ami valamit visszavesz Az út szépségéből, az a helyenkénti kihangosított üzenetszerűsége: a semmivel sem megalapozott (de szerencsére nem túlhangsúlyozott) küldetéstudat, pl. hogy apa és fia valamiféle „hősök” volnának. Különösen a fiút célszerű lett volna Isten igéjének meghagyni: bármi egyébbel felruházva csak csorbát szenvedhet; például hogy „a tűz hordozója” volna - ez különösen abban a környezetben zavaró, ahol a tűz olyan elemi erővel söpör végig a tájon, hogy a mumi- fikálódott menekülőket álltukban éri a halál a megolvadt asz- faltúton. Egyébként kiváló olvasmány. Fájdalmas, letaglózó. Annyira embertelen, mintha nem is olvasmány volna, hanem fohász. Cormac McCarthy: Az út. Magvető, 2010 Értékelés: 9090C00OOO A NŐ, Molnár Xénia és a FÉRFI szerepét alakító Mokos Attila (Dömötör Ede felvétele)
