Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-10 / 57. szám, szerda

2010. március 10., szerda 14. évfolyam, 9. szám DIGITALIA A kiállítók száma évről évre csökken Az internet kinyírja a Cebitet MTI-HÍR A világ legrangosabb számítás- technikai és távközlési kiállításán, a hannoveri CeBIT-en megjelent kiállítók szerint elsősorban nem a gazdasági válság és a cégek szűkös anyagi háttere miatt csök­ken a részvétel, a visszaesés in­kább az internet előretörésével magyarázható, ami lassan feles­legessé teszi az ehhez hasonló nagyszabású rendezvényeket. Az idei, március 2-6. között lá­togatható hannoveri seregszemlén a látványos bemutatók, közönség­rendezvények és a sok ingyenes ajándéktárgy helyett inkább a szakmai rendezvények és az üzleti kapcsolatok ápolását célzó esemé­nyek kerülnek előtérbe. Ezt az irányzatot támasztja alá a Nokia, amely a múlt hónapban a világ leg­rangosabb szakmai fórumának számító barcelonai GSMA Mobile World (Kongressen sem állított ki, azonban részt vett a rendezvény szemináriumain, illetve a médiá­nak és a nagyközönségnek is be­számolt üzleti terveiről. A hannoveri vásár még a jó évet záró vállalatoknak is költséges mulatság, egy kisebb, 2x2 méte­res stand felállítása és személyzet biztosítása a kiállítás idejére leg­kevesebb 18-36 ezer euró, egy ne­vesebb nemzetközi vállalat pedig legalább félmillió eurót fordít az egyhetes németországi bemutat­kozásra. A kiállítók száma évről évre csökken, idén 68 országból 4157 vállalat jelezte részvételét. A dot- kom-robbanás, azaz az internetes vállalakozások látványos fejlődé­sének idején még több mint 8000 cég képviseltette magát. A közönség ma már az interne­ten értesül először a legújabb tech­nológiai fejlesztésekről. A szakmai biogokat olvasó, Facebookot, Twit- tert és más közösségi portálokat használó érdeklődők, akik a tech­nikai újdonságokat jobban figye­lemmel kísérik, egymástól értesül­nek a legújabb technikai csodákról, a gyártók pedig az internetet ki­használva útiköltségek nélkül ér­hetik el a stratégiájuknak megfele­lő célközönséget. Idén 13,3 százalékos növekedésre van kilátás Feltámadhat a PC-piac 1T-CAFÉ INFORMÁCIÓ A Gartner kutatócég szerint, ha idén javul a gazdasági helyzet, a vártnál másfélszer nagyobb mér­tékben is nőhet a kereslet a PC-pia- con. Az elemzőcég decemberben még azt jósolta, hogy a piac 13,3 százalékos idei növekedésére van kilátás, most azonban az előrejel­zést 20 százalékra módosították, úgy becsülve, hogy a 2009-es 305,8 millió eladott darabbal szemben 2010-ben 336,1 milliós eladásra lehet számítani. „Az ipart jelentős részben a mobil gépek ha­tározzák meg” - mondta el George Schiffler kutatási igazgató. A netbookeladások növekedése is folytatódik, de nem az elmúlt évek ütemében, mivel konkurenci­át jelenthet számukra a laptopok és tabletekúj generációja. Az elemző­cég szerint idén 10,5 millió tablet eladására lehet számítani, a ha­gyományos asztali PC-k eladásai viszont valószínűleg stagnálni fog­nak, minimális növekedésre csak a fejlődő piacokon van lehetőség. A cég szerint mobil eszközök 2009-ben a PC eladások 55 száza­lékát adták, és az előrejelzés alap­ján ez az arány 2012-ig 70 százalé­kig is felmehet, a piac pedig a kö­vetkező években folyamatosan erősödni fog a pécék iránti kereslet növekedésével. A netbookok, ame­lyeket a cég mini-notebookoknak nevez, a gazdasági válság alatt is az ipar legjobban teljesítő termé­kei voltak, a 2010-es évben pedig meghatározó tényezővé válnak. Azt, hogy milyen hatással lesznek az új termékek, így például az App­le iPadje, még nem lehet pontosan tudni, de a Gartner szerint akár az egész piacot átalakíthatják. A Samsung napokban bemutatott netbookja, az nc10. sok növekedése is folytatódni fog. A netbookeladá- (Képarchívum) ľ m-YVTÍ I "i vv i I l i R I ! I I I I I 'V.V.ViViV.V ■ í -irJ J ________j I I fl __■ - -M’- ■ Indul a böngészőháború. A szoftverválasztó ablakon keresztül a hétvégén több mint 50 ezren töltötték le a Firefox böngészőt. (Képarchívum) A jelentősebb európai országokban háromszorosára emelkedett az Opera letöltéseinek száma Eredményes a böngészőválasztás A Mozilla Alapítvány és az Opera Software szerint eredményes a Microsoft operációs rendszeriben márciustól bevezetett sza­bad böngészőválasztás. A szoftverválasztó ablakon keresztül a hétvégén több mint 50 ezren töltötték le a Firefox böngészőt, mi­közben az Opera legújabb változata iránt is megnőtt az érdeklődés. ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Bizottság nyomásá­ra a kiegyensúlyozottabb piaci verseny érdekében kényszerült a Microsoft európai részlege a rend­szerfrissítésekkel érkező bön­gészőválasztó ablak megjeleníté­sére, amelyen keresztül az Inter­net Explorerrel együtt összesen 12 különböző szoftver közül lehet választani. A választott böngészők arányá­ról a Microsoft májusig nem kíván adatokat közölni, azonban az Ope­ra Software már most bejelentette, hogy a jelentősebb európai orszá­gokban, például Belgiumban, Franciaországban, Lengyelor­szágban, Nagy-Britanniában és Spanyolországban háromszorosá­ra emelkedett az Opera letöltései­nek száma - olvasható a Yahoo hí­rei között. A felkínált listában utolsóként szereplő Maxthon böngészőt mind ez ideig több mint 300 millióan töl­tötték le világszerte, létezése vi­szont még mindig szinte alig ész­revehető a legfrissebb webes sta­tisztikák szerint. „Az Opera legutóbbi, 10.5-ös változatára váltók azonnal észre- vehetik az új szoftver nyújtotta előnyöket, elsősorban olyan kör­nyezetben, ahol korlátozott az in­ternetkapcsolat sebessége” - mondta Falguni Bhuta, az Opera Software kommunikációs igazga­tója. A fejlesztők szerint igazi áttö­rés akkor várható, ha mind a 200 millió európai Windows-alapú gép kijelzőjén megjelenik a böngésző­választás. Az Avant, a Flock, a Green, a Maxthon, a Síim és a Sleipnir bön­gészők fejlesztői mégsem teljesen elégedettek, ugyanis az előugró ablakban elsőként a Chrome, a Fi­refox, a Safari, az Explorer és az Opera böngészői jelennek meg, a további lehetőségek csak a görge­tősávra kattintva válnak láthatóvá. Egy Microsoft-riválisokból álló szakmai szervezet szerint az európai Windows-felhasználóknak meg­adott lehetőséget az egész világon elérhetővé kellene tenni. Redmond szerint nem. A Microsoft az Európai Bizottság­gal (EB) kötött megegyezésnek megfelelően márciustól megkezdi ún. böngészőválasztó alkalmazásá­nak terjesztését a Windowst és In­ternet Explorert használó európai felhasználók számítógépeire. Ez a modul - melyet a szoftvervállalat automatikus frissítésként juttat el az érintett PC-kre, illetve a Windows Update szájton és egy kifejezetten e célra létrehozott weboldalon is hoz­záférhetővé tett - felkínálja a rivális böngészők telepítésének és alapér­telmezetté tételének lehetőségét. „Az európai kezdeményezés erő­síti a versenyt, de a világ számító­gépeinek többségén meghagyja az operációs rendszerrel összenőtt In­ternet Explorert. Arra szólítjuk fel a világ versenyhatóságait, hogy ele­mezzék az európai fejleményeket, és tegyenek lépéseket a fogyasztók érdekében. Csak ebben ez esetben lesz valódi verseny a piacon” - idézi a közlemény Vinje szavait. Azt, hogy a szervezet miként képzeli el a böngészőügy napirendre tűzését a világ minden országában, nem részletezik. A Microsoft minden­esetre azt nyilatkozta, a böngésző­választó képernyő kizárólag Euró­pának készült. A vállalat szóvivője az Ars Technicának elmondta: a vi­lág számos országában, egyebek mellett az Egyesült Államokban is vizsgálták a hatóságok az Internet Explorer integrálásának törvé­nyességét, és e vizsgálatok során el­térő döntések és megoldások szü­lettek. (hw,mti) A gyárleállások hatására idén áremelkedés várható, bár a katasztrófa üzleti hatását még nem becsülték meg Földrengés miatt drágulhatnak a monitorok FELDOLGOZÁS Tajvant csütörtökön a Richter- skála szerinti 6,4-es erősségű föld­rengés rázta meg, amely számos személyi sérülés mellett tüzeket is okozott országszerte. A rengések miatt számos LCD-gyárban is be­szüntették a gyártást, például a Chi Mei Optoelectronicsnál, amely a piac negyedik legnagyobb sze­replője, de ideiglenes leállásra kényszerült a TSMC chipgyártó cég és más tajvani gyárak is, bár egyes üzemek már újra mű­ködnek - számolt be a PC World. A természeti katasztrófa az in­formatikai szaklap szerint a leg­rosszabbkor sújtott le, mivel a fo­lyadékkristályos képernyőkre és a PC-kben, okostelefonokban vagy médialejátszókban használatos lapkákra egyaránt nagy kereslet mutatkozik, ráadásul eleve hiány mutatkozott ezekből. Az egyedüli pozitívum a szakértők szerint, hogy a márciustól júniusig tartó időszakban többnyire csökkenni szokott az elektronikus kütyük iránti kereslet világszerte. Ezek­ben a hónapokban az árak általá­ban csökkennek, ugyanakkor szakértők azt is lehetségesnek tartják, hogy a gyárleállások hatá­sára idén áremelkedés várható - bár a természeti katasztrófa pon­tos üzleti hatását még nem tudták pontosan megbecsülni. A föld­rengés és utórengéseinek hatásá­ra négy ázsiai térséget kiszolgáló, tengeralatti optikai kommuniká­ciós kábel is megsérült összesen hat helyen - számolt be a PC World. Ilyen fajta kábeleken bo­nyolódik a kontinensek közti in­ternetes és beszédkommunikáció jelentős része, ezért megsérülé­sük komoly fennakadást válthat ki. Bár eddig még akadozhatott az országban az elektronikus kom­munikáció, a hibák orvoslásával, illetve a forgalom alternatív útvo­nalakra terelésével mostanra nagyjából helyreállították a tele­fon- és intemetszolgáltatást Taj­vanon. (pc)

Next

/
Thumbnails
Contents