Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-06 / 54. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AAÁRCIUS 6. Szalon 13 DVD-EXTRAK A SZALONBAN FOLYOIRATAJANLO Vámpírmorze A borítón Kusnyár Eveline alkotása H. NAGY PÉTER Megelőztek. Ha ugyanis kijön egy jó könyv, amely szakmai szempontból ragyogóan (és kime­rítően) tárgyal egy filmzsánert, akkor ebből máris releváns kom­mentárokat nyerhetünk ahhoz, mit is látunk valójában. Pontosab­ban: megérthetjük általa az adott film műfaji jellegzetességeit, s ez­zel együtt azt is, milyen mintázat­ban - és azon belül hol - helyezke­dik el az aktuális produkció. Még pontosabban (vagy picit máshon­nan nézve): azzal szembesülhe­tünk, hogy a tekintet (ünk) törté­netikarakterű. A fenti kritériumnak tökélete­sen megfelel Vajdovich Györgyi és Varga Zoltán A vámpírfilm alak- változatai című könyve, mely az egyik legfelkapottabb mítoszkörbe nyújt átfogó betekintést. S mivel a fiatal szerzőpáros a Vámpírrománc című fejezetben az Alkonyat (ren­dezte Catherine Hardwicke) és az Engedj be! (rendezte Tomas Alf- redson) című filmeket tárgyalja, véti össze, ahogy nemrég magam is terveztem, megelőztek. Ez ön­magában nem is volna probléma, viszont az a helyzet, hogy értékíté­letükkel maximálisan egyetértek, ezért immár semmi újdonság nem lesz abban, amit mondani fogok. No, majd meglátjuk. Szóval a könyv szépen kihozza, hogy az amerikai Alkonyat és a svéd Engedj be! egyrészt párhu­zamba állítható (a vámpírizmust összekapcsolják a tizenéves kor­osztállyal), másrészt viszont a mű­faji pozicionálás tekintetében na­gyon is különböznek. Az utóbbi - írják a szerzők - „valószínűleg az egyik legkomolyabb megvalósulá­sa az utóbbi másfél-két évtizedben annak a kísérletnek, hogy úgy működtessék hagyományhűen a vámpírmítosz bevált elemeit, hogy azokat képesek legyenek egyúttal sajátos módon alkalmazni. Alfred- son filmje a tradíciók alkalmazása és azok megújítása között példa­mutatóan stabil egyensúlyt te­remt.” (247.) így igaz. Harmadrészt leszögezhető, hogy bár mindkét film a „furcsa pár” vagy a „furcsa szerelem” té­májával foglalkozik, ezt közel sem azonos módon teszi. A könyv fi­noman érzékelteti, hogy ezen a ponton az Engedj be! minden bi­zonnyal lekörözi a Twilight saga el­ső darabját. Konkrétan: „Eli és Ős- kar párosa túlmutat az Alkonyat érzelmességén, és az egymásra­utaltság és társra találás sokkal mélyebb tapasztalatát fogalmazza meg” - állítják nagyon helyesen a szerzők. (250.) Itt azonban érde­mes egy kicsit megállnunk, mert ennek a kapcsolatnak van néhány olyan komponense, mely további magyarázatra szorul. Persze-persze, az mind rend­ben van, ami A vámpírfilm alak- változataiban olvasható: az invi­tálás gesztusa arra is utal, hogy Eli (Lina Leandersson) és Oskar (Káre Hedebrant) kölcsönösen beengedik a másikat az életükbe, majd egymás segítségére sietnek, mikor veszélybe kerül valamelyi­kük, társak lesznek stb. Sőt az is, hogy kapcsolatuk közvetett mó­don is formálódik, hiszen szom­szédokként arra kényszerülnek, hogy az őket elválasztó falakon keresztül morzejelekkel kommu­nikáljanak. Ez utóbbi a könyv sze­rint „a lelki kapcsolat megerősíté­sének eszköze és megerősödésé­nek jele is.” (248.) A folyamat va­lóban afelé mutat, hogy hőseink megismerik egymás kódjait. De - ideje kissé elkanyarodnunk a szak- irodalomtól - mindez egy ellen­irányú dinamikát is tartalmaz. Eli ugyanis az Oskarral való találko­zása előtt nem ismerte a morze­ábécét és a bűvös kockát. Apró- ság? Meglehet. De nyomatékosítja azt, hogy Eli múltjáról ne tudjunk meg semmit azon túl, hogy a ma­gát apjának kiadó segédje látta el őt élelemmel, emberi vérrel, azaz a férfi gyilkolt helyette (sorozato­san). Eli viselkedése innen nézve a film talán legérdekesebb kompo­nense. A kislány eredetének ho­mályban hagyása mindenesetre rávetíthető egy kettős alakzatra: Oskar a sztori végén nem csak ab­ban az értelemben lesz Eli társa, hogy barátságuk előtt új távlatok nyílnak, hanem abban is, hogy be­kerül a vámpirikus körforgásba, valószínűleg ő lesz Eli következő segédje, s így később akár áldoza­ta is. (Illetőleg az álapa és a vamp kapcsolata hasonlóan indulhatott az Oskar-féle mostanihoz.) Bár a film DVD-verziójának werk-extrájában a rendező, Tomas Alfredson nem zárja ki ezt az értel­mezési lehetőséget, mégsem me­hetünk biztosra. A körkörös szer­kezet (Oskar a történet vége felé ugyanúgy áll az ablaknál, mint az elején: minden marad a régiben) felnyitása tehát egy újabb körnek adhatná át a helyét, ám ez a meg­hosszabbítás igazolható is meg nem is. (Még az elmúlás sem halál­biztos.) Ahogy Eli múltja, úgy a „furcsa pár” jövője is takarásban marad. (Márpedig közhelyszerűen a vámpírtörténetekben például az adott szereplő múltjának kibontá­sával szokás szimpátiát kelteni a vérszívó figura iránt.) No, az ehhez hasonló megoldások eredménye­zik többek között azt, hogy az En­gedj be! meglehetősen összetett modális viszonyokat léptet életbe. Eli bizony - bármennyi áldozat da­cára - nagyon is szerethető figura, gyermekvámpírként egyszerűen nem tud ellenszenvessé válni. (Hogy mi lesz szegénnyel, ha nem engedik be, külön esszé témája le­hetne.) Mindezt illusztrálandó hossza­san fejtegethetnénk a film jelenet­szervezési eljárásának hozadékait, például a takarás/megmutatás produktív alkalmazását, mely Eli záróakciójában, a film dramatur­giai csúcspontján elképesztő, valószínűleg filmtörténeti jelentő­ségű képsorokban kulminálódik. Ehelyett a legutolsó jelenetre irá­nyítanám a figyelmet, mely egy vonatfülkében játszódik. Mikor a kamera befordul a jelenetbe, még nem látjuk, hogy Oskar előtt egy doboz hever a padlón. Aztán ahogy tágul a látómező, a doboz érzékelhetővé, illetve hallhatóvá válik: Eli belülről morzejeleket küld, Oskar pedig a doboz tetejét kopogtatva válaszol. A film tehát egy morzeábécével történő párbeszédre fut ki, de valószínűleg a nézők többsége nem érti a jelbeszédet. Vagyis a snitt ugyanabba a struktúrába zár­ja az információ megmutatását és eltakarását. Ennél azonban bizo­nyos szempontból érdekesebb, hogy mit is üzennek egymásnak a fiatalok. Eddig Oskar vagy Eli ne­vét kopogta le a film egyes pontja­in (a morzeábécé átadásakor, ké­sőbb pedig az ajtón való beké- redzkedéskor), vagy hangosan kimondta a falon át küldött üze­netet; most azonban a morzekód olvasására a nézőnek jobban kell koncentrálnia. (A DVD meg­könnyíti a jelenet „kibetűzését”.) Szóval a film utolsó üzenete egy mondatértékű jelsorozat: Oskar és Eli a PUSS szóval kommunikálnak. Ez svéd nyelven természetesen PUSZI-t jelent (főnévként), s ez bi­zony igen beszédes. De nem pusz­tán azért, mert a kapcsolat újabb jelölője, hanem azért is, mert itt mintha kissé ironikus fénytörésbe kerülne a vámpírhagyomány egy fontos, központi kliséje. PUSS, ko­pog a morzekód - a vámpír CSÓK- ja nagymotívum helyett. A szexuá­lis metaforikát így teszi zárójelbe a film, hiszen - mint látható - a „fur­csa pár” egyéb jelekből is megérti egymást. Az Engedj be! az ilyen jellegű kitűnő ötletek miatt vi­szont már nem igazán vethető össze az Alkonyattál. Az utóbbi nem csak A vámpírfilm alakválto­zataiban lefektetett kérdésirá­nyok felől nézve járna rosszul, ha­nem azért is, mert a „svéd rokon” más nyelvet is beszél. S itt már nem pusztán a vámpírmorzéra, de olyan filmes látásmódokra érde­mes gondolnunk, melyek Alfred- son teljesítményét messze kieme­lik a korosztályi ízlés tipikus vilá­gából. CSANDA GÁBOR Megjelent a Palócföld idei első száma; a borítóra kiemelt szerző­kön kívül csak néhány továbbira hívom fel a figyelmet: mindössze öt szlovákiai magyar szerzőre. Közülük elsőként Juhász Katalin egy versét közli a lap, mintegy a költő Látod, duzzad című legutób­bi verseskötete előtt tisztelegve; szintén itt kapott helyet Ardamica Zorán - hosszúsági rekordot dön­tögető: Ne menjünk inkább sehova főleg melóba ne menjünk című - verse is. A Próza és vidéke rovat Ikrek könyve címen Kozsár Zsu­zsanna szövegét hozza. A lap egyik legizgalmasabb összeállítá­sa a száz évvel ezelőtt elhunyt Mikszáth Kálmán megidézése; ebben három kiváló írás kapott helyet, egy tanulmány (Mikszáth Kálmán esete a dzsentrivel), egy Levél Praznovszky Mihálynak al­című adalék és egy szépirodalmi jellegű Mikszáth-triptichon, Szá- szi Zoltán három, anekdotázva kanyargó története. A kritikák és recenzók közt Agócs Attila ismer­teti a „Csak a rózsám járjon szép csinosan...” című Lengyel Ágnes- kötetet (Ünnepi palóc öltözetek napjainkban). Ugyanitt A repre­zentáció mozaikjai címen elemzi Róna Z. Péter A felejteni nem tudás gyönyörűsége és szomorúsága című legújabb Szászi Zoltán-kötetet. CD-AJANLO Bolyki Brothers: Power PUHA JÓZSEF Ön szerint, tisztelt Olvasó, van-e olyan magyar együttes, amely annyira univerzális - nem csak, de főleg zeneileg hogy dalait játssza a Bartók rádió, és napjaink televíziós show-műsoraiba is be­fér? Gondolom, szemfüles olvasó­ink bőszen bólogatnak, hogy igen, van ilyen, ha már rákérdeztem. A még szemfülesebbek pedig mond­ják is, hogy ez a Bolyki Brothers. Hát igen, jobban belegondolva a kérdés akkor lett volna megalapo­zott, ha a CD-bemutatónak nem adok címet, vagy legalábbis kiha­gyom belőle a zenekar nevét, és a borítófotót is mellőzzük. Feltéte­lezem, hogy hosszabb-rövidebb töprengés után többen kitalálták volna, mely formációról van szó, hiszen a Bolyki Brothers mifelénk is szép rajongótáborra tett szert. Szóval a tevékenysége annyira sokrétű, hogy találkozhattunk vele a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Miskolci Nemzetközi Operafeszti­válon, egyházzenei és dzsesszren- dezvényeken, megtölti a nagy sportcsarnokokat, de előszeretet­tel lép fel a kis koncerthelyszíne­ken is, és még a Dr. Bubó musical­változatát is elkészítette. A Bolyki Brothers Magyarország vezető a cappella, hangszerkíséret nélküli együttese. Egy nemzetközi zsűri önálló műfajnak nevezte a mű­vészetét, a szakemberek szerint a zenekar saját kategóriát képez az a cappella világában. A Bolyki testvérek: András, László és Balázs a cappella együt­tesként húsz éve egy németorszá­gi fesztiválon mutatkoztak be, miközben hangszeres tanulmá­nyokat folytattak a Zeneakadémi­án és a Bartók Béla Konzervatóri­umban. Hírük először szájhagyo­mány útján terjedt, fokozatosan egyre több koncertmeghívásnak tettek eleget elsősorban Németor­szágban, majd odahaza is beindult velük a szekér, habár csak döcögő­sen - a nemzetközi vizeken máig népszerűbbek. 2005-ben taroltak a grazi Vokal Total Nemzetközi A Cappella Versenyen: ajazzkategó- riában első, a gospelkategóriában második helyezést szereztek, va­lamint két aranydiplomát és két közönségdíjat is bezsebeltek. (Eb­ben az évben a szintén magyar Fool Moon is kapott egy megosz­tott első díjat a popkategóriában.) A Bolyki Brothers rendszeresen fellép Európa dzsessz-, a cappella és egyházzenei rendezvényein, többek között koncertezett már Bécsben, Münchenben, Milánó­ban, Párizsban, Amszterdamban, Ljubljanában. Az elmúlt években a kontinensünkről is kilépett: 2007-ben egyhónapos amerikai turnén vett részt, huszonöt kon­certet adott különböző gospel szentélyekben Philadelphiától Or- landóig, de fellépett Disneyland- ben is, 2008 nyarán pedig Kínában vendégszerepeit. Az Egyesült Ál­lamok vezető gospelzenei kiadója, a Daywind Records kérésére egyedüli külföldiként közremű­ködött a legendás gospelszerző, Ira Stanphill (1914-1993) tiszte­letére készült, még 2003-ban meg­jelent Mansion Over the Hilltop című albumon a He Washed My Eyes with Tears című felvétellel. A fivérek egyébként más, hangsze­res formációkból is ismertek: Lász­ló tagja a Budapesti Fesztiválze­nekarnak, András a bécsi Esterhá­zy Ensemble együttesnek. A2002-es The Fruit of the Spirit, a 2003-as Hová mész, te kis nyu­lacska?, az említett, sztárszerep­lőkkel készített Dr. Bubó-musical 2007-es korongja és egy karácso­nyi minilemez, valamint nemzet­közi cégek kiadásában megjelent hanghordozók után a tavalyi kará­csonyi piacon látott napvilágot a formáció új albuma, a Power, amely már a zenekarhoz 2008-ban csatlakozott Havas Lajossal ké­szült. A koncertekről javarészt is­mert dalokat, azok új verzióit vo­nultatja fel. A kvartett a capella zenéje a lemez egy-egy szerzeményében szoprán szaxofonnal (Bársony Bá­lint), hegedűvel (Lendvay József) és zongorával (Erdélyi Péter), két zeneszámában gitárral egészül ki. Mindegyik felvétel alcímet is ka­pott (Power of...), hogy még sze­mélyesebb legyen. Az album a Bársony Bálint nagyszerű szaxo­fonjátékával megszólaló, magya­rul előadott 23. Zsoltár és a ve­gyes, német-angol szövegű Let There be Light kivételével angol nyelvű. A magyar szöveggel is­mert két dal, a Homokba írva (Written in the Sand) és az ön­életrajzi ihletésű Egy napja van gi­tárom (I Have a Guitar One Day Long) igényes, már-már költői fordításban hallható. Két nemzet­közi sláger átdolgozása is felke­rült a korongra: a New York-i Billy Joel 1993-as River of Dreams és a texasi MercyMe 2001-es I Can Only Imagine című felvételének átirata. Egy szöveg nélküli szer­zemény is felcsendül a CD-n, a koncerteken valamiért csak ritkán előadott az „Előrement barátaik emlékére...” készült egyházzenei Behind the Curtain. Mindenkép­pen említést kell tenni Paganini Moto perpetuójának Lendvay Jó­zsef hegedűssel készült változatá­ról is. A Power tulajdonképpen a Bolyki Brothers karrierösszegző, gyűjteményes nagylemeze. Első­sorban azoknak ajánlom, akik nap­jaink gazdag zenei kínálatában az egyszerű, szép zenét keresik. Ha meghallgatják, biztosan útnak in­dulnak, hogy beszerezzék az együttes további hanghordozóit is. Az viszont korántsem egyszerű feladat...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents