Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-06 / 54. szám, szombat
10 Szombati vendég___________________________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 6. www.ujszo.com Einspach Gábor: „Maga a műtárgy továbbra is nagyon biztos eszköz. Rengeteg pénz eltűnt a világban. Nincs meg. Elszállt, elveszett a nemzetközi műtárgypiacról..." Lelkes híve és gyűjtője a kortárs képzőművészetnek Drága társaságban találom: Rippl-Rónai József Karcsú nőjével. A budapesti Kieselbach Galéria eladással egybekötött kiállításán több mint száz védett mű előtt fogad Einspach Gábor műtárgypiaci szakértő. SZABÓ G. LÁSZLÓ De igazságügyi festményszakértő is. Árverésiház-vezető. És a nyolcadik évfolyamában járó Art magazin felelős kiadója. De ismerős arc azoknak is, akik az RTL Klub Üzeneteit nézik, amelyben magvas gondolatait oszlja meg képzőművészeti alkotókról. Reneszánsz, szecesszió, impresszionizmus. Lényéből, megjelenéséből ítélve én ezt a három művészeti stílust érzem a legközelebb önhöz. Gyűjtőként és lapkiadóként mindenképpen a kortárs művészet áll az első helyen nálam. A galéria csak egy része a tevékenységemnek, igaz, ez foglalja le a legtöbb időmet, s talán ez a leglátványosabb munka, amit végzek, de van még ezenkívül sok minden más. De hogyan döntött a kortárs művészet mellett? Lehet, hogy maga a stílus választ embert? Nem hiszem. Alapvetően XX. századi modern magyar festészettel foglalkozom a galériában. Nagyon kis része a háború utáni festészet és a kortárs képzőművészet. Reneszánsz műtárgyakkal nem lehet foglalkozni Magyarországon, mert nincsenek. Elhordták az országból. Az Art magazinban is a kortárs művészetet próbáljuk népszerűsíteni, annak igyekszünk teret adni, afelé próbáljuk a gyűjtők egy részét irányítani. Egyébként egyre aktuálisabb az újság, egyre kevesebb benne a tanulmány és az esszé, mert egyre több benne a naprakész dolog. Ön is szenvedélyes gyűjtő? Szívesen veszem magam körbe kortárs képzőművészeti alkotásokkal, de nem vagyok az. Gyűjtő igen, csak nem szenvedélyes. Hol kezdődik a szenvedélyes műgyűjtés? Amikor már nemcsak azért veszem meg, mert tetszik, hanem mert fájna, ha másvalakihez kerülne. A szenvedélyes gyűjtő azzal fekszik és azzal kel, hogy mit fog megszerezni. Úgy ébred, hogy aznap neki mit kell megvásárolnia, és ha nem veszi meg, akkor rosszul alszik. Folyamatosan hajtja a szerzési és a birtoklási vágy. Ez ugyanolyan szenvedély, mint más szenvedélybetegség. Csak nem olyan káros? Ha a családot nézzük, károssá tud válni. Mert el tud hatalmasodni az emberen. És ettől óvja magát? Engem nem izgat annyira a műgyűjtés, hogy attól óvni kelljen magam, szerintem ez lelki alkat vagy habitus kérdése. Van, akinek lételeme a gyűjtés, vagy nagyon sok esetben pótcselekvés. Mondana egy nevet a kortárs magyar művészek közül, akinek az alkotásai valósággal lázba hozzák? Abból mindig csak baj van, ha nevet mondok. Akkor ne legyen magyar az illető. S akitől szívesen birtokolnék? Francois Bacon. Az itthoniak közül egyébként a fiatalok érdekelnek. Azzal együtt, hogy elismerem és tisztelem a nagy mestereket. Otthoni környezetében is ilyen megrakott falak előtt képzeljem el? Nincsenek megrakott falak. Vannak képek, kortárs művek, de nem megrakott falak. Egész nap olyan jó minőségű tárgyakkal vagyok körülvéve, hogy nem hiányzik, hogy otthon is tömegével ezt lássam. Nagyon szívesen nézek üres falakat is akár, bár nálunk nem nagyon vannak, a legszívesebben azonban a nagy ablakokat nézem, mert kilátni a kertbe. Kortárs ablakok, kortárs kert? Otthon nem galériában, és nem is múzeumban lakom, bár vannak régebbi művészeti tárgyak is körülöttem. Mikor, hány évesen szippantotta be a művészettörténet, a műkereskedelem, a képzőművészet? Középiskolás koromban. Egyszerű történet: magyar órán előadást kellett tartani az avantgárdról. Én elvállaltam, elkezdtem könyveket olvasni hozzá, és annyira belemerültem, hogy meg is fogott. Ha például a manierizmus lett volna a téma, azt is elvállalja? Lehet. Különben közgazdász vagyok. Nem akartam művészettörténész lenni soha. A műkereskedelem érdekelt, de maga a művészet- történet mint olyan, vagy inkább úgy mondom: a múzeumi munka soha. Abban az időszakban ugyanis a művészettörténet mint szakma egyet jelentett a kutatással, a múzeumok vüágával, a publikálással, és én soha nem voltam ennyire tudományos beállítottságú. Amikor pályaválasztás előtt álltam, még nem is volt nálunk műkereskedelem. A csatornái léteztek már, de műkereskedelmi életről még nem beszélhettünk Magyarországon. Műkereskedő nem vagyok most sem. Foglalkozom vele, tanítok, újságot csinálok, igazságügyi szakértő vagyok... ... igazságügyi szakértő? Az mit takar? Mindenféle rendőrségi és bírósági munkát. De jelent eredetiségés értékmeghatározást is. Amihez komoly szakmai tudás kell, nagyon nagy gyakorlat. Sok esetben nehezen típizálha- tóak a dolgok, a tárgyakat fel kell ismerni, elválasztani a hamisat az eredetitől, miközben az értékét is meg kell határozni. Ehhez gazdasági ismeret is szükséges, marketingszemlélet, a nagy része pedig pszichológia. Ha egy festménybe ennyire „belelát”, gondolom, az emberismerete is hibátlanul működik. Pillanatok alatt különbséget tesz valódi és álságos között. A kvalitásérzékem lehet, hogy egyformán működik tárgyak és emberek esetében. A minőséget fel kell ismerni. Ehhez a munkához másfajta beállítottság és másfajta szemlélet kell. Én alapvetően jóhiszemű vagyok, és jót gondolok mindenkiről, pozitívan állok az emberekhez. A műkereskedelemben műiden tárgyhoz két ember tartozik. Az égjük eladja, a másik majd megveszi. Ha ezt beszorozzuk a tárgyak számával, akkor hi- heteden nagy számot kapunk, hogy hány emberrel kerültem kapcsolatba, vagy csak találkoztam a hivatásom során. Igazságügyi szakértőként is nagyon sokrétű a munkám. Polgári eljárásokban és büntetőügyekben is részt veszek, válóper, hagyaték, és nemcsak abból áll a feladatom, hogy megmondom: az adott tárgy eredeti-e vagy hamis. Vagy akár megállapítom egy nagy gyűjtemény értékét tárgyakra bontva. Válópernél, amikor osztoznak a felek, kimegy az igazságügyi szakértő, hogy közölje az érintettekkel, mi mennyit ér. Ez is többféle munkát jelent. Van, amikor lakásban kell szemlézni, ami nem olyan kellemes. A dolgok általában a bíróságon zajlanak. Engem kirendel a bíróság, bár maszek alapon a volt házaspár is kihívhat. De ha már nem tudnak megegyezni abban, hogy mi mennyit ér, akkor feltehetően a szakértő személyében sem fognak megegyezni. S az előfordul, hogy holnap bejön valaki a galériába a hóna alatt egy Munkácsy-festmény- nyel, amelynek létezéséről halvány elképzelése sincs? Ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Más nevet mondok. Szinyei Merse Pál. Annak még kisebb. Rippl-Rónai? Abból könnyen hozhatnak. Az hatalmas életmű, és nagyon sokfelé ment. Munkácsy életművét jobban feltérképezték. Kitérőnek tekinti a pályáján, hogy közgazdasági egyetemet végzett? Egyáltalán. A műkereskedelem is a gazdaság egy része. Nagyon sok lehetősége nincs az embernek, ha nem művészettörténetet tanul, és mégis ezzel akar foglalkozni. Tanultam én persze művészet- és iparművészet-történetet is, meg minden mást. Hol, melyik területen érzi magát a legkiegyensúlyozot- tabbnak? Otthon, a családommal, a gyerekeimmel. Főleg mostanában, amikor nagyon sok időt töltök a galériában. Nyári estéken, jó időben, kellemes illatban kiülni a teraszra igazi boldogság. De nagyon jó érzés kezembe venni az Art magazin új számát is, vagy amikor elkészül és megnyílik a kiállítás. Ugyanígy szeretem a tanítást is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, ahol nagyon jó csoportjaim vannak, és a műkereskedelmet is kifejezetten élvezem. Ennek a piacnak vannak törvényszerűségei, amelyekkel tisztában kell lenni, akárcsak a szereplőivel, s a lehetőségeivel. Ez műid nagyon fontos. Hány év kell ahhoz, hogy az ember jó szimattal és kifinomult üzleti érzékkel mozogjon a szakmában? Én nem vagyok műkereskedő a szó klasszikus értelmében. Művészeti menedzsereket képzek, kiállítás-szervezéstől protokollon át rendezvényszervezésig mindent, ami a művészeti piacon létezik. Ezen belül a piac működéséről, jogi helyzetéről beszélek. A gazdasági válság és a műkereskedelem milyen viszonyban vannak egymással? Nagyon szoros. Minél erősebb a válság, az ott annál jobban megmutatkozik? Kétélű a dolog. Ebben az időszakban, amikor a pénzügyi, pénzpiaci eszközök megzuhannak, az emberek bizalmukat vesztik a részvények iránt, sőt az állampapírok sem tűnnek olyan biztonságos befektetésnek, azt látjuk, hogy maga a műtárgy továbbra is nagyon biztos eszköz. Rengeteg pénz eltűnt a világban. Nincs meg. Elszállt, elveszett a nemzetközi műtárgypiacról. Ez is a válság eredménye. Mikor döntök tehát helyesen: ha most adom el a Zsolnay étkészletemet, vagy jobban járok, ha jövőre válók meg tőle? Nem látom, mi lesz jövőre. Inkább most. Nyugodtan. Most is normális a piac működése. Magánemberként sikerült megtalálnia azt a kincset, amire általában egy tapasztalt műkereskedő vágyik? Életem párját? Igen. Kiegyensúlyozott, jó családi hátterem van. Két fiamat cipelem mindenhova, hagyom, hogy csak úgy teljenek el a látvánnyal, nem erőltetek rájuk semmit. Tízéves fiam rengeteget rajzol, abban, gondolom, mutat is tehetséget. Belső- építész az édesanyja, tőle örökölte. A nagyobbiknál, aki tizennégy éves lesz, műszaki érdeklődést látok. A gyerekek számára nagyon fontos a vizuális inger. Lássanak nagyon jó dolgokat, akár múzeumban, akár kiállítótermekben, akár másutt. Igyekszünk minél többet mutatni nekik, hogy különbséget tudjanak tenni jó és kevésbé jó között. S ha ezen belül a vizuális kultúra más szeletét választják ki maguknak, nem a képzőművészetet, vagy nem is kultúrával foglalkoznak majd, hanem egészen más területtel, abban is lesz olyan alapélményük, látásmódjuk a világról, ami a későbbiek során, felnőtt életükben biztosan sokat fog segíteni nekik.
