Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-05 / 29. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 5. www.ujszo.com GLOSSZA Összeférhetetlenségi bál Rossz alvó lévén a minap elégedetten másztam ki ágyamból: végre szunyókáltam, hiszen még álmodtam is. S nem is akármit! Bálok és bulik időszaka van, én is egy dínomdánomra kaptam meghívást. Igaz, hivatalos meghívót nem küldtek, telefonon jelezte a talajtubisárgai Éljünk Bátrabban az Európai Unió Nyújtotta Pénzalapokkal Mező- gazdasági Szövetkezet (ÉBEUNYPA) elnöke, hogy szívesen látnának ajövő szombati báljukon, melynekapropójaazonsertésekkitünteté- se, amelyek túléltékakeményfagyokat, sK. Lajos etető idejében oda tudott férkőzni hozzájuk, hogy legalább egy kis langyos vizet löttyintsen a vályújukba. Mindössze három disznajuk maradt, igaz, korábban sem volt bőséges az állomány, mert lassan, de biztosan náluk is felszámoljáka sertésállományt, mondván, úgyis hozzukbe az olcsó sertéshúst Elefántcsontpartról meg Szudánból. A meghívásra nemmel válaszoltam, amire megszakadt avonal. Tudtam, hogy feldühítettem a hetvenkilenc éves szövetkezeti elnököt. Rémültem hív- tam vissza, annak tudatában is, hogy csaknem ötven éve tartó főnö- kösködése során már négy szívinfarktust vészelt át, s nagyon reménykedtem, nem ebben a pillanatban kapta a jubileumi ötödiket. Fogadta is a hívásomat. Elmondtam neki: azért nem lehetek ott a nagybulin, merta törvény tiltja. Az összeférhetetlenségről szóló törvény. A szövetkezet elnöke felemelte a hangját, kivel és mivel nem férek én össze, kérdezte. Rávágtam, hogy a mezőgazdasági minisztériumban dolgozom, igaz, csak portásként,a törvény tiltja az ilyen jellegű rendezvényeken való részvételt. Nemfogadhatok elajándé- kokat, nem élhetek vissza állami alkalmazotti beosztásommal. Milyen jót aludtam, ébredtem fel hirtelen. Mit is álmodtam? Ja, hogy minisztériumi portásként hivatalos voltam egyszövetkezeti eszem- iszomra, amelyen azokat a szerencsés disznókat részesítik kitüntetésben, amelyek túlélték a múlt heti nagy zimankót, bizonyos K. Lajosnak köszönhetően. A mezőgazdasági szövetkezet nevére nem emlékszem, séma faluéra. Egy biztos, nem Corinex Group volt az üzem neve. Azvalami egészen más. Depárhuzam vonható akét cég között. ACorinexisrendezettazutóbbiidőbenegynagybulit,nem kultúr- házban, nem pártszékházban, hanem hajón. Arra bizonyára több vendéget hívtak meg, mint álmaim szövetkezeti vigadozására. A hajón megjelenteka védelmi minisztérium illetékesei is, akik igen jóban vannak a Corinex képviselőivel, hiszen komoly megrendelésekre kötöttek szerződést. Kitérdekeltahajónaz összeférhetetlenség! Ott is jól megfértek egymással a corinexesek a minisztériumiakkal. Pedig a védelmi tárcát nem a portás meg az informátor képviselte a bulin... Harmadnap megint jobban aludtam, s mit ad az ég, ismét álmodtam. Az ÉBAUNYPA Mezőgazdasági Szövetkezet sertésünneplő báljánja- vában folyt a mulatozás, kaja, pia volt bőségesen. Aszomszéd falu polgármestere isottvolt,snagyszerűenszórakozott.Amezőgazda- sági minisztériumból viszontnemjelentmegsenki. Aszövetkezeti elnökmeg azt szajkózta, azért, mert én azt mondtam neki, nem vállalom, mert létezik összeférhetetlenség. A védelmi minisztériumból meg minek hívott volna megbárkit is a bálba, azok a corinexszesekkel érzikjól magukat. A megmaradt három disznót különben sem akarja feláldozni a haza oltárán. Egyéb kapcsolatra meg nincs szüksége a Corinex céggel... SuslaBéla A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (SITA-felvétel) (SITA-felvétel) SZEMSZÖG Áthidaló megoldások A múlt héten kiderült, az SaS nem kapkod legyek után - Richard Sulik és Bugár Béla pártjának násztánca elmarad. Akinek még voltak illúziói a szlovák politikai osztály természetét illetően, az meglepődik a lekezelést olvasva. Az idézett mondat Orbán Viktortól származik, aki kisgazda partnereiről nyilatkozott így, éreztetve a saját pártja és a kényszerű szövetséges közötti erőviszonyokat. A Szabadság és Szolidaritás a jobboldali térfél legerősebb szereplője szeretne lenni, ebben a törekvésben a jelenlegi politikai klímában a magyarok csak tehertételt jelentenek. A politikai racionalitás legyőzi az idealizmust, és bármennyire fájó, felrobbantja a hidakat. Volt két hetünk, az ülúziók két hete. Egy erdélyi blogger írta ezt az RMDSZ újbóli kormányzati szerepvállalásáról. Felidézte a forradalom utáni két hetet, amikor úgy tűnt, a Ceaucescu utáni Románia nem a nemzetállami úton megy tovább. Nagyon hamar jött a kiábrándulás, a születő demokrácia díszletei mögül felsejlő nacionalizmus, majd Marosvásárhely véres márciusa. Nálunk is kegyelmi pü- lanat volt 1989 és 1990 fordulója, de mire őszbe fordult a tavasz, már a nyelvtörvény vitáitól volt hangos a pozsonyi parlament. A Függeden Magyar Kezdeményezés, illetve utódpártja, logikus utat járt be a rendszerváltó szlovák partnerrel való közös listától az önálló induláson át a Magyar Koalíció Pártjába való betagolódásig. Az interetnikus szövetségkeresés lehetőségeinek kimerülése után következett a kisebbségi pártstruktúrán belüli önálló liberális pólus megteremtésének kudarca, majd az etnikai elvű politizálás kényszerű tudomásulvétele. A helyzet húsz év alatt mit sem változott, a Híd ugyanezt az utat fogja bejárni - azzal a különbséggel, hogy Bugár Béla pártjának még a kegyelmi időszak sem adatott meg. A tényeken nem változtat, hogy a mély demográfiai hullámvölgyben lévő szlovákiai magyarságnak talán még soha nem volt ennyire szüksége a párbeszédet keresőkre, azokra, akik kilátnak a nemzeti összeborulás barikádja mögül. Az öncélú sérelmi politikával könnyen eljátszhatjuk integrációnk talán utolsó esélyét. A szilvapálinka szülte szlovák rövidlátásra nem válasz a borgőzös magyar nacionalizmus. Akinek csak ennyire futja, annak a múltját tisztelhetjük, de a jövőjét aligha látjuk. Gordiuszi csomónak tűnhet olyan áthidaló megoldást találni, amely egyszerre biztosít méltó politikai képviseletet és előremutató jövőképet a szlovákiai magyaroknak. Pedig a megoldás nagyon egyszerű, csak azzal tárgyalnak, aki mögött erő van, összefogás. Ez pedig felveti azt a kérdést, hogy az egység tíz éve alatt, mit és hogyan rontottunk el. Az MKP háza táján - gyűjtőpártról lévén szó, ahol a liberálisoktól a nemzeti radikálisokig mindenki politikai otthonra talált - sokáig természetesnek tűntek a viták. Ám fokozatosan mind nyilvánvalóbbá vált, hogy az eszmei különbségek gyakran csak paravánul szolgáltak karriervágyak és lobbyérdekek párton belüli harcának. Mára távoztak az „elátkozottak”, a párt liberálisai, de vannak alapszervezetek, ahol a megosztottság mit sem enyhült. Van, ahol az évzáró gyűlésen éjszakába nyúlóan tor- zsalkodik a tagság. Vannak, akik a választási évbe fordulva akaiják lefejezni az alapszervezetet. Azt hiszem, átfogalmazhatjuk Montec- cucoli hadfelfogásról alkotott nézetét. A háborúhoz lehet, hogy elég a pénz, a politikához azonban bölcsesség is szükségeltetik. Az elmúlt tíz évben itt rontottuk el! Nem megélhetési kuruckodókra és saját pecsenyéjüket sütögető marionett lobbyzókra van szükség, győzzön végre a józan ész, a közösségi érdeket szolgáló pragmatizmus! Ha a politikusból hiányzik a bölcsesség, a választó ítélkezni fog felette, otthon marad. Utólag majd elemezhetjük, miért jutott Jókai városa Marosvásárhely sorsára. Ta- lán emlékeznek még néhányan, hogy a román pártok által indított Dórin Florea szoros versenyben győzte le a hivatalban lévő RMDSZ- es polgármestert, köszönhetően a magyarok megosztottságának. Kolek Zsolt SZEMPONT Meddig tart még a szlovák-magyar viszály? A 20. század meghatározó eseményei rányomták bélyegüket a kontinens országainak jövőjére, a nemzetek viszonyára a nem igazságosan elrendezett Európában. Most elégtételt venni a két háború, az 1956-os magyar forradalom, az 1968-as csehszlovákiai megszállás, a bársonyos forradalom által kialakult helyzetért, merénylet lenne közös európai jövőnk ellen. Csak a bizonyítható igazságok útján lehet és szabad cselekedni. Nem lehet indokolatlanul leöcsizni a kisebbet, a kisebbnek pedig tudatosítania kell, mekkora az a falat, amelyet még le tud nyelni. De hadd folytassam a címben jelzett témát. Szlovák-magyar viszálykodás. Mindkét fél a másik rossz cselekedeteire szánt reagálásnak tekinti azon lépéseit, amelyek a viszálykodás alapját jelentik, és biztosítják a folyamatos feszültséget a békességre vágyó magyarok és a nem elfogult szlovákok számára. Ne azt firtassuk, ki kezdte. Nézem, hallgatom, olvasom a szlovák-magyar viszálykodás példáit a médiában és a közéletben, tanúja és szereplője vagyok ezeknek a viszonyoknak szlovákiai magyarként. A békességre vágyók közül egyetlen szlovák és egyetlen magyar ember sem örül ennek az áldatlan állapotnak. A napokban a szlovák külügyminiszter kijelentette, hogy a szlovák-magyar viszálykodás sokkal régebbi keletű, mint maga Szlovákia. Végre egy fénysugár. Ezen el lehet indulni. Tudunk a bajról, lehet tenni ellene. Ha valamit gyógyítani akarunk, diagnosztizálni kell a kórt. Biztos vagyok benne, hogy a történelembe kell visszatekinteni, mert a rossz szlovák-magyar viszony okai ott keresendők. Mivel csak azzal szeretnék foglalkozni, hogy a jelenünkben és a nem könnyűjövőnkben ne folytatódjon a szlovák-magyar adok- kapok, a múltról csak annyit szeretnék elmondani, hogy mindkét fél adott is meg kapott is, bár nem azonos arányban és súllyal, de ne most akaijanak egyenlíteni. Egyébként lehet, hogy pont az akar egyenlíteni, aki nem áll vesztésre. Ha lesz jövő, a történelem még kínálhat erre is lehetőséget. Háború nélkül. És akkor kitörhetabéke. Meg kell találni azokat, akik akarnak és tudnak jó és tisztességes helyzetet teremteni a többségnek és a kisebbségnek is. Minden országnak van egy tárgyüagos feltétel- rendszere, amelynek szintjén életet, jólétet kell biztosítani minden polgára számára. Jogállamban egyébként is kötelező az esélyegyenlőség biztosítása. Ez a politikai elit feladata lenne, amely felhatalmazást kap a polgároktól a választásokon. Tehát arra, ami távol van a meg nem szűnő haragosditól, a rágalomhadjáratoktól és a véget nem érő médián keresztüli üzengetésektől. A krisztusi példa jut eszembe, amikor a sokaság megkövezni készül a paráználkodó asszonyt. Mikor Jézus rászól a porba hulló nőt megkövezőkre: „az vesse rá ez első követ”, az ítélkezők leengedik a köveket, és lehorgasztott fővel távoznak. Jézus felsegíti az asszonyt és ezt mondja: „Ezentúl ne vétkezzél!” Meg kellene már egyszer húzni azt a vonalat, amelytől már nem kellene szaporítani a bajt. A bajt keresőket meg ki kellene hagyni a játszmából. Egy híres bohócnak volt egy ismert válasza -, amikor fokozatosan szedték el tőle a porondon a hangszereit: „Van másik! ” És elővette újabb hangszerét. Lehet tanulni. Nem mindig a sima út a legjobb. Gyakran a keskeny, a meredek, a több áldozatot követelő a célba vezető. Mert lehet úgy is élni, hogy azt lessük mit mond, mit csinál, mit szeretne a másik ember s utána mindent elkövetünk, hogy ne úgy legyen ahogy ő akarja. Miért ne mondhatná a józan többség képviselője a kisebbség képviselőjének: „ez jó ötlet, együtt megcsináljuk, ez mindenkinekjó lesz! ” Jóba Mihály
